Százötven éve jött létre az első műemlékvédelmi szervezet – Felmérték az épített örökséget

Írta: Bodó Péter

2022. február 10. 12:30

Európa nagy részéhez hasonlóan hazánkban is a XIX. század elejétől kezdett egyre nagyobb tömegeket megmozgatni a műemlékek ügye, de az első, kifejezetten e célt szolgáló intézmény csak 1872-ben, tehát 150 évvel ezelőtt jött létre. A közös múlt iránti érdeklődésből természetszerűleg fakadt az épített környezet iránti felelősségvállalás is, hiszen azokban őseink munkáját tisztelhetjük.

Ahogyan a kultúra terén sok minden, úgy a hazai intézményes műemlékvédelem előkészítése is Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszter nevéhez fűződik, bár 1871-ben bekövetkezett halála miatt csak hivatali utóda, Pauler Tivadar hozta létre az első ilyen szervezetet, a Magyarországi Műemlékek Ideiglenes Bizottságát 1872-ben. A szervezet a VIII. kerületi Zerge (ma Horánszky) utca 6. szám alatt székelt, elnöke pedig Szalay Ágoston, a pesti királyi tábla tanácselnöke lett.

Szalay Ágoston, a Műemlékek Ideiglenes Bizottságának első elnöke (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1877. május 20.)

Ahogyan a neve is mutatja, átmeneti megoldásról volt szó, ugyanis az első műemlékvédelmi törvényt csak 1881-ben fogadta el az Országgyűlés A műemlékek fenntartásáról címmel (1881. évi XXXIX. törvénycikk). A hatóság ezután Műemlékek Országos Bizottsága (MOB) néven működött tovább. Keze azonban erősen meg volt kötve, mert a törvény értelmében hatásköre csak a műemlékké nyilvánított épületekre terjedt ki. Mivel az ilyen minősítéshez anyagi forrást is kellett rendelni, hivatalosan meglehetősen kevés védett alkotásunk volt: 1949-ig mindössze 48 épület.

A bizottság ettől függetlenül igyekezett egy minél gazdagabb listát összeállítani a hazai műemlékállományról, az erre irányuló gyűjtőmunka már Pauler Tivadar minisztersége idején, 1872-ben elindult. Építészek és régészek kezdték minden megyében felmérni az épített örökséget, amelyeket képzőművészek dokumentáltak festmény vagy grafika formájában, de már fényképek is születtek. Így indult el a bizottság gyűjteményeinek gyarapodása, amelyet egy egyre bővülő könyvtár is kísért. E korai időszak legtöbbet tevékenykedő személyiségei Myskovszky Viktor, Storno Ferenc és Könyöki József voltak.

Forster Gyula (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1900. június 3.)

1887-ben báró Forster Gyulát nevezték ki másodelnökké, aki rendkívüli tehetségével járult hozzá a munkához, vezetése alatt a hazai műemlékvédelem aranykora kezdődött. Javaslatára a bizottság 1896 elején elfogadta a műemlékek nyilvántartásának és törzskönyvezésének helyes módszerét, amely alapján 1899-ben elindultak az úgynevezett topográfiai (térképalapú) rendszerben történő rögzítések. Fontosnak tartotta az így megszerzett ismeretek közreadását is, ezért kezdeményezte és szerkesztette is azt a kiadványsorozatot, amely 1905–1915 között jelent meg négy kötetben Magyarország Műemlékei címen. Szerzői között találjuk Forsteren kívül például Varju Elemér és Éber László művészettörténészeket is. Éber 1906 óta a bizottság előadója volt, és modern szemléletet hozott a műemlékvédelmi gyakorlatba, mely a nyugat-európai minták követésén alapult. Közben a bizottság székhelye is megváltozott, 1888-ban a később hírhedtté vált Andrássy út 60. szám alatti bérházba költözött.

A vajdahunyadi vár egy részének másolata volt a millenniumi kiállítás történelmi főcsoportjának magja (Forrás: Fortepan/Képszám: 82714)

A bizottság feladatai közé tartozott a helyreállítási munkák szervezése és irányítása is, eleinte főleg a középkori eredetű templomokra terjedt ki a figyelem: többek között a pécsi és a kassai székesegyházakra, a várak közül pedig a visegrádira és a vajdahunyadira. Ennek magyarázata, hogy a bizottság kebelében olyan építészek kezdtek tevékenykedni – például Steindl Imre és Schulek Frigyes –, akik Friedrich Schmidt tanítványai voltak Bécsben. Ő a középkorban elkezdett, de csak a XIX. században befejezett kölni dóm építésében is részt vett, és ezt a szemléletet, miszerint a műemlékek az építész elképzelései szerint alakíthatók, átadta követőinek is.

Az említett műemlékek hatalmas költségen teljesen újjáépültek, olyan új köntöst kaptak, amely az építészek szerint történelmének legdicsőbb korszakát idézi meg – minden egyebet, ami nem illett a tervezők elképzeléseibe, elbontottak. Ez joggal váltotta ki a társadalom felháborodását is, így a XX. század elejére megváltozott a helyreállítási gyakorlat: sokkal több műemlék kapott anyagi támogatást, de egyenként kisebb összeget, valamint az időbeli merítés is tágult: a középkori mellé a reneszánsz és barokk épületek is bekerültek, például az eperjesi Rákóczi-ház, a bártfai városháza vagy a kassai premontrei templom.

A Nagyboldogasszony-templom átépítése (Forrás: Fortepan/Képszám: 116770)

A fővárosban a budavári Nagyboldogasszony-templom helyreállítása számított kiemelt programnak, ami Schulek Frigyes vezetése mellett 1874 és 1896 között valósult meg. Óbudán az egyre gyakrabban előkerülő római kori emlékekkel kapcsolatban volt szükség műemléki beavatkozásra, melynek eredményeként 1894-ben megnyitották az Aquincumi Múzeumot. A szakemberek felismerték a török kori emlékek fontosságát is, ezért a Rudas fürdő helyreállítása során azok feltétlen megtartása mellett foglaltak állást. Tehetetlen volt azonban a bizottság a frekventált helyszíneken történő építkezések kapcsán, így történhetett, hogy a Vár mindegyik kapuját lebontották, és a pesti belváros nagy részét is feláldozták az Erzsébet híd építése kedvéért.

Az Aquincumi Múzeum épülete (Forrás: Fortepan/Képszám: 7070)

Az I. világháború idején a kultusztárca rendkívüli takarékosságra szólította fel a bizottságot, így a jelentősebb helyreállításokat le kellett állítani, de a kisebb volumenűek tovább folyhattak. Sőt, az orosz betörés által érintett területek műemlékeinek helyreállítása prioritást is kapott. A költségvetési megszorítások miatt a bizottság az elméleti munkára helyezte a hangsúlyt és Forster megpróbálta elérni, hogy az Országgyűlés egyszerre több, mintegy hatszáz épületet is műemlékké nyilvánítson – sajnos nem járt sikerrel.

Éber László művészettörténész (Forrás: MTA Könyvtár, Mikrofilmtár, ltsz: D 42.81.)

A világháborút követő zavaros események sodrában viszont súlyos csapások érték a bizottságot is. Kernstok Károly festőművész javaslatára – aki 1919. február 28-tól a képzőművészeti ügyek kormánybiztosa – Kunfi Zsigmond kultuszminiszter feloszlatta a bizottságot, és a műemlékek ügyét egy személyben Éber László kezébe adta. A Tanácsköztársaság idején létrejött Országos Műemléki Hivatal vezetőjének is őt tették meg, a kommün bukása után viszont kényszernyugdíjazták, így a szakterület az egyik legfelkészültebb tudósát veszítette el.

Életkorára tekintettel 1921 végén Forster Gyula lemondott elnöki pozíciójáról, helyét Kertész K. Róbert kultuszminisztériumi tanácsos vette át, aki mellett rövid ideig Lechner Jenő, majd tartósabban Szőnyi Ottó töltötte be az előadói tisztséget. Az új vezetés 1922-ben létrehozott egy héttagú végrehajtó bizottságot az egyes ügyek hatékony és gyors intézésére, mely hetente ülésezett, míg a teljes bizottság csak kéthavonta. Az ülésekre egyébként a Szépművészeti Múzeumban került sor, ahol a MOB-nak is volt irodája.

Kertész K. Róbert, a MOB elnöke 1922–34 között (Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum)

A nagy bizottság taglétszáma folyamatosan bővült, viszont egyre ritkábban tartottak ülést, és 1934 után Hóman Bálint kultuszminiszter már nem is hívta azt össze. A Műemlékek Országos Bizottsága a gyakorlatban szakhivatallá alakult át. 1932-ben létrehozták a főtitkári pozíciót is, melyet első ízben Mészáros Gyula töltött be. 1934-től Gerevich Tibor művészettörténész lett az elnök, az előadó pedig Genthon István. Vezetésük alatt már alkalmazták az 1931-ben megszövegezett Athéni Chartát, mely a múlt emlékeinek tiszteletben tartását hangsúlyozta, stílustól függetlenül.

Gerevich Tibor, a MOB elnöke 1934–48 között (Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum, ltsz: 25.773)

A charta elveit első alkalommal az óbudai katonavárosi amfiteátrumon alkalmazták, melyet már csak részlegesen építettek vissza. Paradox módon a trianoni katasztrófával Budapest műemlékei jól jártak, nagyobb figyelem irányulhatott rájuk. A megmentésükért folytatott munka élharcosa Lechner Jenő volt, aki számos neves középület helyreállítását is végezhette: a Magyar Nemzeti Múzeum, a pesti egyetemi templom, majd később az egyetem központi épülete, a régi budai országháza, a Központi Papnevelő Intézet. De ebben a korszakban konzerválták még például Gül Baba türbéjét, a budavári domonkos templom tornyát – melyen Mátyás király Bautzeni-emlékművének másolatát helyezték el – és a Szentháromság-szobrot, a pesti Belvárosi plébániatemplomot és a ferences templomot, feltárták a Margit-szigeti premontrei kolostor romjait.

Óbuda, a katonavárosi amfiteátrum (Forrás: Fortepan/Képszám: 8687)

Természetesen a vidéki épületekkel is sokat foglalkoztak: Szőnyi Ottó főleg Pécsett dolgozott (ókeresztény sírkamrák, belvárosi templom kriptája), Csányi Károly elsősorban Győrben tevékenykedett (székesegyház, bencés templom tornyai), Wälder Gyula pedig Eger műemlékeit gondozta (minorita templom). Möller István neve a zsámbéki templom korszerű szempontok szerinti konzerválásával forrott össze, de Székesfehérváron is számos épület köszönheti neki a helyreállítását (Szent Anna-kápolna, ciszterci templom). Schulek János – Schulek Frigyes fia – 1927-től évtizedeken keresztül kutatta és konzerválta a visegrádi vár romjait és a Salamon-tornyot. A vár területén korábban Lux Kálmán ásatott, akinek legnagyobb volumenű munkája az esztergomi királyi palota és a székesfehérvári bazilika helyreállítása volt. Sándy Gyula főleg protestáns templomokat állított helyre, közülük a legnevesebb Miskolcon az Avasi református templom volt.

A pesti egyetemi templom a helyreállítás előtt, 1894 körül (Forrás: Fortepan/Képszám: 82400)

Folytatódott a műemlékek dokumentálása és publikálása is. A felmérések területén Foerk Ernő végzett rendkívül hasznos anyaggyűjtő munkát,  a Felső Építő Ipariskolai tanítványaival a nyári szünidőkben rendszeresen járták az országot, és rajzokat készítettek a műemlékekről. Az általa tervezett szegedi Fogadalmi templom építése során került elő a középkori Szent Demeter-torony, melynek konzerválását is elvégezte. Számos könyv is napvilágot látott ebben a korszakban: Szőnyi Ottó Régi magyar templomok című könyve (1933) még önálló kiadvány Gerevich Tibor Magyarország román kori emlékei (1938) viszont már a Magyarország művészeti emlékei című sorozat első darabjaként jelent meg. A következő kötet, Budapest művészeti emlékei címmel (1938) már kifejezetten a fővárossal foglalkozott.

Foerk Ernő a műemlékek dokumentálásában végzett kiemelkedő munkát (Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum, ltsz: 72.279)

A II. világháború után továbbra is a fővárosi műemlékekre irányult a legnagyobb figyelem, de már más okból: az ostrom során itt sérült meg a legtöbb épület. A helyreállításban a Műemlékek Országos Bizottsága is részt vett, melynek előadójává Dercsényi Dezsőt nevezték ki. Változott a szervezet hatásköre is, a Magyar Nemzeti Múzeumtól megkapta az ingó műtárgyak nyilvántartását is. Az 1949. évi 13. számú törvényerejű rendelet azután megszüntette a bizottságot, helyébe a Múzeumok és Műemlékek Országos Központja lépett.

Új célok is megjelentek, a szocialista eszméknek megfelelően biztosítani kellett például a mindenki számára való hozzáférést. Ugyanakkor nagyobb szerepet kapott a városrendezés – városépítés is, a műemlékeket nem önálló építményként, hanem környezetükkel együtt szemlélték, bevezették a műemléki jelentőségű terület fogalmát. Éppen ez indokolta, hogy 1953. február 1-jével a Múzeumok és Műemlékek Országos Központját feloszlatták, és feladatait az Építészeti Tanács, később pedig az Országos Építésügyi Hivatal vette át. A budapesti műemlékek gondozását a hivatallal kötött megállapodás értelmében a Fővárosi Tanács vette át, majd 1957-ben Fővárosi Műemlékfelügyelőséget szervezett. Az 52/1957 Építésügyi Minisztériumi rendelettel azután létrehozták az Országos Műemléki Felügyelőséget, és ekkor jött létre az intézmény gyűjteményeit (Könyvtár, Fotótár, Tervtár, Kézirattár) összefogó Gyűjteményi Osztály. 1968-ban a felügyelőségen belül megalakult a Magyar Építészeti Múzeum is.

Dercsényi Dezső 1965–75 között volt az Országos Műemléki Felügyelőség igazgatóhelyettese (Forrás: wikipedia.org)

Ebben a korban a helyreállítások is a 3, majd pedig az 5 éves terv keretében zajlottak. A fővárosban a budai Vár helyreállító ásatása jelentette a legnagyobb feladatot, melynek irányítására egy Várbizottság is alakult. Feltárták a középkori lovagtermet és a várkápolnát, valamivel távolabb pedig a polgárváros lakóházait is. Vidéken pedig többek között a szombathelyi és az egri székesegyház, vagy a tihanyi bencés templom beomlott tetőzetét építették vissza. A hatvanas évektől nagyobb figyelmet fordítottak a várak konzerválására is, a munkák pedig évtizedeken átnyúlóan zajlottak. Erdei Ferenc állította helyre a gyulai, szigetvári és várgesztesi várat, Császár László a kisvárdait, Sedlmayr János a kőszegit és a visegrádit, Koppány Tibor a sümegit és boldogkőit, Ferenczy Károly a diósgyőrit, Détschy Mihály az egrit és a sárospatakit, Dümmerling Ödön az esztergomit, Mendele Ferenc a hollókőit.

A budai lovagterem (Fotó: pestbuda.hu)

Budapesten a hetvenes években Óbudán folytak jelentős műemléki munkák, felújították ugyanis azokat a barokk kori házakat, amelyek megmenekültek az Árpád híd környékére felhúzott tizenkétezer lakásos házgyári lakótelep árnyékában. Ezzel párhuzamosan régészeti feltárások is folytak, melynek során római kori leletek sokasága került felszínre, például a Szentendrei út mentén az egykori vízvezeték pillérei, a Búvár utcában pedig mozaikpadlós villa maradványa. A Várban is folytak helyreállítások, a Táncsics utca 1. számú barokk házat a  műemlékfelügyelőség saját székházaként rekonstruálta 1970-ben.

A Táncsics utca 1. számú ház napjainkban (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)

A publikációk terén egy új sorozatot indítottak a Magyar Tudományos Akadémia segítségével, melynek szerkesztője Dercsényi Dezső volt. A Műemléki topográfia nevet viselő kötetek első darabja 1948-ban jelent meg, és Esztergommal foglalkozott – bár ezt még Genthon István szerkesztette –, az ötvenes évektől kezdve pedig öt megyét dolgoztak fel: Győr-Moson-Sopron (1953), Nógrád (1954), Pest (1958), Heves (1969–1978; három kötetben) és Szabolcs-Szatmár-Bereg (1986–87; két kötetben), illetve Budapestről is szólt két kötet (1955–1962). Magának a Felügyelőségnek a munkájáról pedig az Akadémiai Kiadó gondozásában jelentek meg évkönyvek Magyar műemlékvédelem címmel, melynek szerzői többek között Zádor Anna, Horler Miklós, Entz Géza, Gerő László, Voit Pál, Major Máté volt, akikhez később többek között Marosi Ernő és Lővei Pál is csatlakozott.

A rendszerváltás után, 1992-ben történt az első jelentős változás műemlékügyben, amikor is a műemlékfelügyelőség három részre bomlott: az Országos Műemlékvédelmi Hivatalra, a Műemlékek Állami Gondnokságára, valamint az Állami Műemlék-helyreállítási és Restaurálási Központra. A 2001. évi LXIV. törvénnyel az Országgyűlés létrehozta a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalt, amely a következő évtized elejére megszűnt, helyét a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ vette át. Ez az intézmény csupán öt évig állt fenn, feladatait 2016-ban a Miniszterelnökségen belül alakult államtitkárság, valamint a Lechner Lajos Tudásközpont mint minisztériumi háttérintézmény vette át. Legújabban a Táncsics utcai központot is elhagyták a műemlékes szakemberek. A gyakran változó szervezeti struktúra ellenére a helyreállítások, konzerválások nem álltak meg. Az utóbbi években főleg a Nemzeti Kastély- és Várprogram keretében számos vidéki kastély és kúria szépült meg, olykor az enyészet széléről menekülve meg, mint például az edelényi kastély. A diósgyőri vagy a füzéri vár elpusztult részeinek visszaépítése viszont már nagyobb vitákat keltett a szakmában.

A diósgyőri vár (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)

Ahogyan a fenti összefoglaló igyekezett rámutatni, a magyar műemlékvédelem elmúlt százötven éve egyáltalán nem volt egységes, a helyreállítási gyakorlatban több szemléletváltás is történt, összhangban az aktuális politikai rendszerekkel. A szakterületet felügyelő intézmények is többször változtak – időnként nagyon is sűrűn –, de az ott tevékenykedő építészek, művészettörténészek, régészek és az egyéb feladatokat ellátó kollégák elhivatottságának köszönhetően a műemlékek ügye a mai napig jó kezekben van.

Nyitókép: A millenniumi kiállítás történelmi főcsoportja (Forrás: Fortepan/Képszám: 31744)

Összesen 1 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
időrendben | fordított időrendben | értékelés szerint


Ma meg már nincs is normális műemlékvédelem. A gazdasági érdekek, meg "nemzetgazdaságilag kiemelt" státusz, csak pusztítást hoz. Lásd: Radetzky laktanya, Dürer kert, Közvágóhíd stb



Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó