Klösz György 1877 körül készített fényképe azért különleges, mert gyönyörűen mutatja a pesti belváros radikális átalakulását, melynek során a mai V. kerület régi girbegurba utcás kereskedővároskából az egyesült főváros egyik modern kerülete lett. 

Fönt a Ferenciek tere 1877-ben, Klösz György felvételén, lent ma (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény, Both Balázs/pestbuda.hu)

A fotón a Ferenciek tere  néhány ma is álló épületét már felismerhetjük. A szemben balra, a mai Reáltanoda és Károlyi utcák sarkán álló kupolás épület a Pesti Hazai Első Takarékpénztár 1866–1868-ban épült székháza, melyet Ybl Miklós tervezett. A háztól balra kibukkanó kupola már a Szkalnitzky Antal tervezte Egyetemi Könyvtárhoz tartozik, amelyet a fotó elkészítése előtt egy évvel adtak át, előtte és a szomszédos Ferences Bazár előtt bérkocsik várakoznak. Az „új Pest” pazar palotái mellett azonban még ott szerénykedik egy régi házacska, a Czukrászda feliratú épület, melyben fodrászat és asztalosműhely is működött, és amelynek helyén csak 1887-re készült el a későbbi Centrál Kávéháznak otthont adó épület. A kép jobb oldalán még áll az egyemeletes, barokk Grassalkovich-palota, az Athenaeum nyomda székhelye, melyet 1897-ben bontottak le, helyét máig meglévő Királyi Bazár épülete vette át. 

A Krisztina körút a Vérmezőnél 1906-ban (fönt) és napjainkban (Fotó: Fortepan/Képszám: 115841; Both Balázs/pestbuda.hu)

Ismerős a helyszín, mégis mennyire más! Martinovics Ignác és társai vesztőhelyénél, a sokat látott Vérmezőnél, a Krisztina körúton frissen ültetett fácskák mellett vonul a tömeg a Krisztina tér felé 1906-ban, II. Rákóczi Ferenc földi maradványainak hazahozahatala idején. A Krisztina körút Vérmezővel szembeni részén 1906-ban még nagy üres telkek éktelenkedtek, és volt, aki ide képzelte el a Néprajzi Múzeumot: Lendl Adolf, aki később az Állatkert első igazgatója lett, a Budapesti Hírlap 1906. december 25-i számában javasolta helyszínül a területet a Városligeti Iparcsarnok helyett. Az elképzelésből semmi sem lett, minthogy botanikus kert sem létesült a Vérmezőn, noha – mint a Pesti Napló 1906. március 28-i száma írja –, a közoktatásügyi minisztérium és a főváros tanácsának bizottsága ezt javasolta helyszínnek.  A síneken átlépdelő srác mintha csak A Pál utcai fiúkhoz tartozna (amelyet éppen ebben az évben írt Molnár Ferenc), néz a templom irányába, amelyben 1836. február 4-én gróf Széchenyi István feleségül vette Seilern Crescence-t. A krisztinavárosi templom látszólag úgy fest, mint ma, de csak látszólag! Az épület ekkor ugyanis még jó 5 méterrel rövidebb volt a mainál, csak 1943–1944-ben bővítették ki úgy, hogy szentélyét levágták a főhajóról, síneken hátrébb húzták, majd a keletkezett helyre kereszthajót építettek. 

Fönt a Baross utca eleje a Wenckheim-palotával 1894-ben, lent a ma már Szabó Ervin térként ismert rész  (Fotó: Fortepan/Képszám: 94404, Both Balázs/pestbuda.hu)

Budapesten néha épp az állandóság meglepő, ha olyan házra, utcára, térre bukkanunk, melynek képe nem változott meg jelentősen az elmúlt másfél században. Ilyen a fönti, 1894-ben készült sztereofotó is. Ha rápillantunk, a házak ismerősek lehetnek, hiszen a mai Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárnak otthont adó, 1897-re elkészült neobarokk Wenckheim-palota ma is áll, ahogy a képen látszó lakóházak és a fa mögött bujkáló, 1896-os, Ybl Miklós tervezte Pálffy-palota is. A macskakő azonban a múlté már, ahogyan az elegáns, kalapos-sétapálcás hétköznapi viselet is; az arisztokraták fényűző világa sem tér már vissza. A békeidők örökségében, a palotákban azonban szerencsére máig gyönyörködhetünk. 

A Rác fürdő a Tabánban az 1876-os árvíz idején és napjainkban  (Fotó: MNM, Both Balázs/pestbuda.hu)

A máig emlegetett 1838-as nagy árvíz mellett jelentős pusztítást okozott Budapesten az 1876-os tavaszi áradás is. A főváros azonban ekkorra már felkészültebben fogadta a Duna vízszintjének emelkedését, mintegy húszezer embert telepítettek ki, az alacsonyabban fekvő részeken lévő épületek közül azonban – főleg Budán – sok ház megszenvedte a kárt. A fönti, 1876 márciusában készült fotón a Tabán egyik víz borította utcája látható, jobbra a ma már felújított, de leginkább méltatlan sorsáról ismert Rác fürdővel, szemben pedig a Neumann-féle kávéházzal. A török korból fennmaradt kis fürdőt 1864–1870 között bővítették és építették át Ybl Miklós tervei szerint, maga a Tabán viszont a kanyargós utcáival, kiskocsmáival mára már a múlté: 1933–1937 között lebontották.


Fönt az egykori Gróf Tisza István utca 1936-ban, lent a mai József Attila utca az Erzsébet tér mellett (Fotó: MNM, Both Balázs/pestbuda.hu)

A fönti  hangulatos kép olyan idilli, hogy elsőre azt gondolnánk, a boldog békeidőkben készült, ám jóval későbbi: 1936-os. A mai József Attila utca Erzsébet tér melletti járdáján felénk sétáló hölgy öltözete már jóval lengébb, mint a századelőn lett volna, ahogy a jobb szélen kivehető, jellegzetesen kényelmetlen betonpadok formája is későbbi. Jól látható szemben balra az akkori Gróf Tisza István út 1910-ben emelt épülete, melyet Rainer Károly tervezett, és amelynek földszintjén működött Fenyő Lipót bútornagykereskedő üzlete. A szecessziós ház jellegzetes eleme az íves kapuzat, mely a mai képeken is beazonosítható. A távolabb, a mai Sas utca sarkán álló ház is megvan még, bár aljában már nem “Meinl Gyula” üzlete működik. 

Az utcakép változására mindig érdekes rácsodálkozni, de láthatjuk, hogy az állandóság, vagyis az, ha egy-egy helyszín túlélte a viharokat, éppen annyira meglepő lehet. Ne feledjük: Budapest jelenének mindannyian részei vagyunk, ahhoz azonban, hogy ezt megértsük, a múltját is ismernünk kell.

Nyitókép: Pest látképe a Gellért-hegyről a régi Erzsébet híddal 1910 körül (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)