Nemzeti Színház

200520_mmkm_kplgy_1205_1.jpg Széchenyi István 175 éve hagyta el végleg Pest-Budát Egy lefüggönyözött hintóban hagyta el végleg a magyar fővárost Széchenyi István 1848. szeptember 5-én, hogy a Bécs melletti Döblingbe távozzon, és élete hátralévő tizenkét évét az ottani elmegyógyintézetben töltse el. A drámai döntés 175. évfordulóján összefoglaltuk, mit adott Pest-Budának a legnagyobb magyar.
Akinek a Himnusz zenéjét köszönhetjük: Erkel Ferenc Budapestje Ezer szállal kötődött a fővároshoz a magyar nemzeti opera megteremtője, a Himnusz zenéjének szerzője. Első bemutatkozása a pesti Nemzeti Kaszinóban volt, majd az egykori, Kerepesi úti Nemzeti Színház karnagya lett, itt mutatták be első operáját és az általa megzenésített Himnuszt is 1844-ben. A zenei oktatás megújításáért küzdött, miközben olyan kimagasló művekkel gazdagította az országot, mint a Bánk bán és a Hunyadi László című operák. Szemtanúja volt a hosszú XIX. század összes fontos változásának, Budapest világvárossá fejlesztésének, láthatta számtalan híres épület elkészültét. Lakott a budai Várban, a Belvárosban, az Andrássy úton, a Svábhegyen. Erkel Ferenc zeneszerző 130 éve hunyt el Budapesten, fővárosi életének színtereit mutatjuk be az évforduló alkalmából.
A Magyar Színháztól Rejtő Jenő szülőházáig – A Hevesi Sándor tér érdekességei A XIX. század vége óta szinte megszakítás nélkül szolgálja a kulturális életet egy kicsi, háromszög alakú tér Erzsébetváros szívében, amelyet a magyar színháztörténet egyik jelentős személyéről neveztek el. A Hevesi Sándor tér kétségkívül a színházának köszönheti hírnevét, de más érdekességeket is találhatunk itt: e téren áll Rejtő Jenő szülőháza is.
Hevesi Sándorra emlékeztek a Fiumei úti sírkertben A 150 éve született Hevesi Sándor síremlékénél tartottak megemlékezést a Fiumei úti sírkertben. Hevesi Sándor egy személyben volt színházi rendező és igazgató, drámaíró és fordító, továbbá színművészeti oktató és publicista.
Az Adriától a Nemzeti Színházig – A 160 éve született Tőry Emil munkássága Tőry Emil a századfordulón tevékenykedő építészek derékhadának elismert tagja volt: nem teremtett ugyan új stílust, és nem gyűjtött maga köré követősereget, de épületeit magas színvonalon tervezte meg. Oktatói tevékenységét is lelkiismeretesen végezte a Műegyetemen, de nemcsak szavakkal, hanem számos könyvvel és tanulmánnyal is hozzájárult a jövő építészgenerációinak képzéséhez.
Petőfiék nyomában: séta a március 15-i forradalom pesti és budai helyszínein Az 1848. március 15-i forradalom pesti és budai helyszíneit ma is végigjárhatjuk, sőt az eseményekben fontos szerepet kapó épületek egy része máig megvan: a Nemzeti Múzeum, a Landerer és Heckenast Nyomda, a Helytartótanács és a Táncsics-börtön előtt állva mi is felidézhetjük a történéseket.
Ahol egy filmcsillag lakott száz évvel ezelőtt – Rózsahegyi Kálmán villája Rózsahegyi Kálmán a múlt század első felének egyik legnagyszerűbb színészóriása volt, a színpadon túl számos kultikus filmben is játszott. Ötvenedik születésnapjára rajongói egy családi házzal szerették volna meglepni, melyre gyűjtést indítottak. A terveket Lechner Jenő készítette el száz évvel ezelőtt, 1923-ban, és zseniális ötletével, remek stílusérzékével egy pazar luxusvillát alkotott. A színész három évvel később az Amerikai Egyesült Államokból hazatérve foglalhatta el új otthonát.
Pesten érett íróvá a 200 éve született Madách Imre A fiatal Madách Imre három évig élt Pesten. Miközben a pesti egyetemen jogi tanulmányait végezte, bekapcsolódott a társasági, kulturális életbe is. Rendszeresen megfordult a Pesti Magyar Színház előadásain, hangversenyre járt a Nemzeti Kaszinóba, de az igen művelt fiatalember festeni, vívni, zongorázni is tanult a fővárosban. Itt jelent meg első kötete. A 200 éve született Madách Imrére emlékezünk.
A világot jelentő deszkák hűlt helye – Lajta Béla és az első Nemzeti Színház Lajta Béla a magyar építészettörténet egyik legzseniálisabb alakja volt, akit szerencsére már saját korában is megfelelően értékeltek, és az utókor is tisztelettel ápolja emlékét. Tanulmányok hosszú sora, valamint több könyv is megjelent már életéről és munkásságáról, három évvel ezelőtt mi is megemlékeztünk halálának 100. évfordulójáról. Ma születésének jubileumát ünnepeljük, ugyanis 150 évvel ezelőtt látta meg a napvilágot. Ebből az alkalomból egy szívéhez közel álló témát, az egykori Nemzeti Színházhoz készített terveit mutatjuk be.
Nyolcvan fát ültetnek a Blaha Lujza térre A felújítás alatt álló Blaha Lujza téren megkezdődött a fák kiültetése: összesen nyolcvan új fát telepítenek a számukra korábban kialakított kazettákba, ezek környezetében a gyökerek növekedését segítő váztalajt építettek ki. Az 1965-ben lebontott, illetve felrobbantott Nemzeti Színházra emlékeztet majd, hogy a térburkolatban megjelenik az épület körvonala, és a teátrum egykori székeire utaló, bordó színű köztéri bútorokat helyeznek el a téren. A felújítás ebben az évben fejeződik be.
Aki Budapest fejlesztését irányította – 115 éve hunyt el Podmaniczky Frigyes Budapest történetének egyik legmeghatározóbb személye volt, aki minden erejét a főváros fejlesztésének szentelte. Podmaniczky Frigyes báró több mint harminc évig irányította a Közmunkatanácsot, lényegében az ő idejében épült fel mindaz, amit ma Budapest építészeti és kulturális örökségének tekintünk. Nem csak a városfejlesztésében, de a színházi világban is meghatározó szerepet töltött be. Budapest talán legnépszerűbb embere, aki haláláig a városért dolgozott, 115 évvel ezelőtt hunyt el.
Felújítás után visszatért a színházi emlékkő a Blaha Lujza térre A restaurátori munkák befejeztével a helyére került a Blaha Lujza téren a színházi emlékkő. Az egykori Nemzeti Színház helyét jelölő emlékművet éppen 100 évvel a Népszínház alapkövének elhelyezése után, 1973 decemberében avatták fel.
A Nemzeti Színház első épületét 185 éve adták át – Pest vármegye karolta fel a magyar nyelvű színjátszás ügyét Pesti Magyar Színházként nyílt meg 185 évvel ezelőtt, 1837. augusztus 22-én, de három év múlva már Nemzeti Színházként működött. Az első magyar nyelvű állandó színházat Pest vármegye támogatásának és Grassalkovich Antal herceg nagyvonalú adományának köszönhetjük. Az épület a mai Rákóczi út 3. szám alatt állt, először körbeépítették, bővítették, majd 1908-ban bezárták és lebontották.
A pesti Nemzeti Színház volt a világ harmadik villanyvilágítással felszerelt színháza Az 1837-ben épült első Nemzeti Színház a mai Astoriánál, a Rákóczi út, Múzeum körút sarkán állt, a klasszicista épület homlokzatát 1875-ben teljesen átépítették, és egy hatalmas bérházat is emeltek mellé. Pár évvel ezután a pesti közönség olyasminek lehetett szemtanúja, ami akkor még keveseknek adatott meg: bevezették a villanyvilágítást. Ezzel a Nemzeti a világ harmadik színháza lett, amelynek színpadát, nézőterét és homlokzatát ily módon világították meg.
A nagy változások előtt – Budapest a kiegyezés idején Az 1867-ben létrejött osztrák–magyar kiegyezés hazánk egyik virágkorát indította el. A 155 évvel ezelőtti egyezmény értelmében duális rendszer jött létre – innen származik a közkeletű dualizmus szavunk, mellyel az 1918-ig terjedő korszakot szoktuk jellemezni. Ez a felívelő éra nagy változásokat tartogatott magában: az iparosodás hatására egyre többen költöztek a városokba, különösen Budapest népessége nőtt robbanásszerűen. De milyen is volt a főváros az 1860-as évek második felében?
A Nemzeti Színház megpróbáltatásai – Számos épületben működött alapítása óta a nemzet teátruma 2002 óta áll és működik a Nemzeti Színház a Dunához közel eső, egykor vasúti csomópontnak helyet adó területen, a Rákóczi híd pesti oldalán. A helyszín is nagy változásoknak volt tanúja az elmúlt mintegy 200 év alatt, de a színház története sokkal fordulatosabban alakult. Mielőtt mostani otthonába költözött, számos épületben működött a társulat, kettőt ezek közül elbontottak, a többit eleve átmeneti megoldásként használták, közben pedig szinte évtizedenként felmerült az állandó otthon megépítésének gondolata, több alkalommal építészeti tervpályázatot is hirdettek. Más-más okokból, de ezek egyike sem jutott el a várt végkifejletig. Érdemes a meg nem valósult tervek és elképzelések ismertetésével felidézni a „Nemzeti” sorsának alakulását.
A Kerepesi úttól a Rákóczi hídig – Húsz éve nyílt meg az új Nemzeti Színház A magyar nyelvű színjátszás igénye hívta életre a reformkorban a Nemzeti Színházat, amelynek igencsak hányatott sorsa volt: évtizedekig a mai Astoriánál működött, majd a Blaha Lujza téren talált otthonra, de első épületét lebontották, a másodikat pedig felrobbantották. Végleges helyét tervezték többek között az Erzsébet térre, a Városligetbe, végül az elmaradt világkiállítás egyik telkén épült fel, a pesti Duna-parton, a Lágymányosi hídnál. Húsz évvel ezelőtt adták át.
Közel 5 év után ma megnyitja kapuit a felújított Operaház A Magyar Állami Operaház épületében 2017 októberében kezdődtek meg a helyreállítási munkálatok. A közel 5 évig tartó felújítás nem csupán Budapest egyik építészeti ékkövének továbbragyogását szolgálja, de XXI. századi alapkövetelményeket is reprezentálja. Az Operaház építésének története is bizonyítja, hogy ezek a követelmények is időről időre változtak.
Zajos bérháztól az Akadémia palotájáig: sok helyen lakott Pesten Arany János A ma 205 éve született Arany János 1843-ban látta meg először Pestet, ám csak több mint másfél évtized múlva, 1860-ban lett a város állandó lakója, de az is maradt haláláig. A költő egykori pesti otthonai közül több épület ma is áll: a két, Üllői úti klasszicista ház éppúgy őrzi a költő emlékét, mint az Akadémia pazar palotája, amelyben élete végéig lakott.
Mozgóképen láthatók Budapest lerombolt épületei Mozgóképen kelnek életre Budapest II. világháborúban elpusztult vagy az 1945 után elbontott épületei. A Fortepan archívum gyűjteményéből válogatott fotók felhasználásával készített képeken megelevenedik többek között a régi Nemzeti színház, az Iparcsarnok, az egykori Erzsébet híd és a Tabán is.
A magyar színházak Trianonja – Emlékművet állítanak a szétszakított magyar színházi életnek A több mint száz éve szétszakított magyar színházi életnek állít emléket A magyar színházak Trianonja című szoborral a Nemzeti Színház. Böjte Horváth István alkotását a színház épülete előtt, a Hajóorrban avatják fel szombaton.
Ideiglenesnek szánták, 34 évig működött a Nemzeti Színház a Hevesi Sándor téren Amikor 1965. március 15-én felrobbantották a Nemzeti Színház régi épületét a Blaha Lujza téren, senki sem gondolta volna, hogy az intézmény három és fél évtizedig átmeneti helyen fog működni. A Nemzeti Színház 1966. október 1-jén tartotta nyitó előadását a Hevesi Sándor téren, az egykori Magyar Színház épületében, és egészen 2000-ig ez volt a társulat otthona.
Felavatták Herczeg Ferenc író szobrát A Nemzeti Színház épületében állítottak mellszobrot Herczeg Ferencnek, a két világháború közötti korszak legnépszerűbb írójának, aki az első irodalmi Nobel-díjra jelölt magyar író volt. A második világháborút követően száműzték a magyar irodalomból, műveit csak a rendszerváltozás után adták ki újra. Törley Mária szobrászművész alkotása immár méltó emléket állít Herczeg Ferencnek.
A pezsgő budapesti élet tere volt egykor a Blaha Lujza tér múzeummal, színházzal, áruházzal A Blaha Lujza tér nevét a nemzet csalogányáról kapta; a kor ünnepelt színésznője még megélte, hogy a lakóháza előtti közterület a nevét viseli. Budapest egyik legforgalmasabb és legismertebb tere ma már nem az egykor itt álló, vagy ma is itt álló díszes épületekről híres. A pezsgő, városi élet színtere sivár, jellegtelen közterületté változott, amelynek felújítását a nyáron tervezik.
A 70 éve elhunyt Bajor Gizi villája sok üldözött számára nyújtott menedéket Ma van 70 esztendeje, hogy elhunyt a kiváló Kossuth-díjas színésznő, Bajor Gizi, a Nemzeti Színház örökös tagja. Nevét Magyarországon szinte mindenki ismeri, aki egy kicsit is érdeklődik a magyar színházművészet iránt, azt azonban kevesebben tudják, hogy egykori villája igazi menedékként szolgált 1944 és 1945 között, amikor többek között zsidókat és neves írókat is bújtatott itt. A művésznő emlékét azóta is őrzi egykori villája a XII. kerületi Stromfeld Aurél úton immár Bajor Gizi Színészmúzeumként.
Egykor teherpályaudvar volt, ma Millenniumi Városközpont Budapest az állandó változások városa. Különösen érvényes ez a megállapítás fővárosunk azon részeire, amelyek egykor egész iparágak központjainak számítottak, vagy ezeket az iparágakat szolgálták ki. Rozsdaövezeteknek is nevezhetjük őket, ahol a 100 vagy 150 évvel ezelőtt működő gyárépületek helyén azok düledező maradványai állnak csupán. A legtöbb ilyen terület jövője még kérdéses, van szerencsére azonban olyan helyszín is, amely mára teljesen átalakult, és új funkciót kapott. Az egykori Duna-part Teherpályaudvar helyén az elmúlt 25 alatt kiépült Millenniumi Városközpont az egyik ilyen példa.
A modern magyar építészet előfutára volt – Száz éve hunyt el Lajta Béla A XX. század elejének egyik legmeghatározóbb magyar építésze volt Lajta Béla, aki Lechner Ödön nyomán elindulva a szecesszió stílusának nagy hatású képviselője volt, majd megtalálva saját útját és formavilágát a modern építészet hazai előfutára lett. Új szemléletet képviselt a tömegformálásban, megtartva a népies dekorációt, a szecesszió finom ornamentikáját, összekapcsolva az új anyagok művészetével egyszerűségükben is monumentális épületeket alkotott, amelyek a mai napig a nagyvárosi modern építészet szép példái.
Thália második magyar csarnoka – 145 éve nyitotta meg kapuit az egykori Népszínház A reformkorban népszerűvé váló népszínművek önálló színháza, vagyis a Népszínház a kiegyezést követően az egyre határozottabb törekvéseknek, a közösségi gyűjtésnek, majd a város támogatásának köszönhetően kapta meg saját épületét a mai Blaha Lujza téren. Thália második magyar csarnoka, ahogy a korabeli lapok hivatkoztak rá, a neves, színházakat tervező páros, Fellner és Helmer osztrák építészek műve volt, és fényes keretek között 1875. október 15-én nyílt meg. A gyönyörű, eklektikus épületet, amely 1908-tól a Nemzeti Színháznak adott otthont, ma már hiába keressük, 1965 tavaszán lebontották.
55 évvel ezelőtt robbantották fel a Nemzeti Színházat a Blaha Lujza téren Senki sem tudja pontosan, hogy miért kellett felrobbantani a régi Nemzeti Színházat a Blaha Lujza téren. A város és az ország vezetőinek a térrel tervei voltak, a Nemzeti Színházzal viszont nem. Hivatalosan a nagyszabású városfejlesztési elképzelésekre hivatkoztak, ám Budapest lakói politikai okokat sejtettek a döntés mögött.
Járjuk be együtt a március 15-i forradalom helyszíneit! Idén ugyan sajnálatos okok miatt elmaradnak az 1848. március 15-ére emlékező központi ünnepségek, de virtuális sétánkon bejárhatjuk azokat a helyszíneket, amelyeket a forradalmi tömeg azon a borongós szerdai napon érintett. Így végigkövethetjük és feleleveníthetjük 1848. március idusának a magyar történelmet meghatározó eseményeit. Sétáljanak velünk Pest és Buda utcáin!

További cikkeink