Huszárkapitány, akadémikus, író, színházi intendáns, országgyűlési képviselő, vasúttársasági vezető, pártelnök és a Fővárosi Közmunkák Tanácsának alelnöke. Ezek voltak Podmaniczky Frigyes báró talán legfontosabb tisztségei. 

Hosszú élete alatt – hisz 1824-ben született és 1907-ben halt meg – sokféle tevénykeséget végzett, és számtalan pozíciót töltött be. A fiatalkora a reformkori magyar mágnások élete szerint zajlott, jogot tanult, külföldön is, részt vett az 1847–1848-as pozsonyi országgyűlés munkájában, majd az 1848-as pesti országgyűlésben mint a főrendiház egyik legfiatalabb tagja a jegyzői tisztséget töltötte be, a szabadságharc alatt a hadseregben szolgált, huszárkapitányi rangban érte a fegyverletétel.

Ezt követően a császári hadseregbe sorozták be, közlegényként. Közel egy év után „szabadult”, majd szépirodalommal foglalkozott, folyóiratot szerkesztett, regényeket írt, valamint az evangélikus egyház keretében tevékenykedett. A kor népszerű regényírója volt, ennek köszönhette, hogy 1859-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta.

A visszavonultságból 1861-ben szakadt ki, ekkortól volt országgyűlési képviselő (rekordideig, 1906-ig). Bár előkelő családból származott, nem volt gazdag, naplója szerint a háromszobás lakása egyik szobáját kénytelen volt kiadni, és a képviselői tiszteletdíjból így futotta szerény megélhetésre, ezért kénytelen volt munkát vállalni, Tisza Kálmán ajánlására az Északkeleti Vasút személyügyi főnöke lett.

A Közmunkatanács a nagyobb építkezések felett felügyelt, egyik nagy munkája a Sugárút kialakítása volt (Fotó: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.05.106)

Mindeközben az ország egy nagy változásra készült, az egységes Budapest létrehozására. Az alakuló Budapest sajátságos helyet foglalt el az országban, ugyanis mindenki fejleszteni akarta, csak másképp. A két városnak, Pestnek és Budának is megvoltak a saját, néha egymással ellentétes érdekei, másrész a kormányzatnak is határozott szándéka volt arra, hogy miképp fejlesszék Budapestet Béccsel egyenrangú székvárossá.

Éppen ezért jött létre a londoni Metropolitan Board of Works mintájára egy a kormány és a főváros önkormányzata közötti testület, a Fővárosi Közmunkák Tanácsa, amely a nagy, országos jelentőségű beruházásokat felügyelte. E Közmunkatanács volt a motorja a Nagykörút, a Sugárút kiépítésének, a budapest rendezési tervek végrehajtásának, azaz nagyon sok múlt rajta. E tanácsnak lett tagja 1871-ben Podmaniczky, akit 1873-ban a szervezet alelnökévé nevezték ki, és e posztot 1905-ig töltötte be. Mivel a Közmunkatanács elnöke a mindenkori miniszterelnök volt, így az alelnöki pozíció lényegében az első számú vezetőt jelentette. Az itteni tevékenységét így foglalta össze Podmaniczky a Naplótöredékek című művében:

„Megélhettem tehát nemcsak az 1870. X. t. cz. alkotását, de végzetem megengedé, hogy annak végrehajtása s életbe léptetése körül is élénken s teljes odaadással működhessem. Hajdan tett fogadalmam be lévén váltva s életem egyik leghőbb vágya teljesedésbe menvén, oly fényes jutalomban részesíttetem, melynél szebbet fogyatékos emberi lény a sorstól remélhetni sohasem bátorkodott. Ezekhez hasonló gondolatok czikáznak végig agyamon, ahányszor Budapest fejlődését örömtől áthatottan szemlélem.”

A rakpartok, a csatornázás és a város rendezése mind a Közmunkatanács és ezen belül Podmaniczky Frigyes érdeme (Fotó: Fortepan, Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.05.055)

Az 1870. évi X. törvény a főváros fejlesztésének anyagi alapját teremtette meg, az említett fogadalom pedig arra vonatkozott, hogy a báró megfogadta, minden erejét Budapest fejlesztésének szenteli. A következő évtizedekben kiépült a Nagykörút, a Sugárút, elkezdődött a város csatornázása, a rakpartok kiépítése – ami egyben a várost az árvizektől is a mai napig védi –, új városnegyedek nőttek ki a földből, amihez nagy szükség volt Podmaniczky egyeztető, békéltető munkájára is.

Működéséről a Vasárnapi Ujság ezt írta 1884. szeptember 28-i számában:

„Mint a fővárosi közmunkatanács alelnöke, az ellentétes érdekeket kiengesztelő modorával, s a főváros emelkedésére törekvő igyekezetével a közügynek kiváló szolgálatot tesz. Ami egy főváros külső rendezésénél első rangú tényező, a számozások, utcza és térelnevezések rendezése, legnagyobb részt az ő érdeme. Az ő ügybuzgalmának lehet tulajdonítani, hogy a főváros átalános szabályozási terve a papirosról lekerült, és az életbe átvitetett. Ő mozdította meg legújabban a nagy körút kinyitását, melyre oly sokáig várt a közönség, a várkert kiegészítését, és pedig oly módon, hogy ez a közönségnek is hasznára válik, ő rendelte el. S ő az, aki a fővárost nem szűnik meg arra sarkalni, hogy a lakosság egészségügye érdekében oly rendkívüli fontosságú nagy vízvezetéket és csatornázást munkába vegye.”

Báró Podmaniczky Frigyes portréja (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény) 

Mindemellett még egy nagy feladatot is magára vállalt, 1875 és 1886 között a Nemzeti Színház intendánsa volt, óriási szerepe volt abban, hogy a Nemzeti Színházból kivált a Népszínház és az önálló Operaház. A gyakorlati szétválasztásban – azaz a díszletek elosztásában – ugyanúgy részt vett, mint a repertoárok meghatározásában.

Podmaniczky Frigyes idejében élte fénykorát a Nemzeti Színház is (Fotó: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.05.083)

Podmaniczky Frigyes feltűnő jelenség volt, magas, vékony alakja rendszeresen feltűnt a budapesti utcán, jól felismerhető volt kockás felöltőjéről, innen kapta a „pepita báró” becenevet. Budapest talán legnépszerűbb embere volt, annak ellenére, hogy mind a városfejlesztésében, mind a művészeti életben meghatározó szereplő volt. Minden energiáját a feladatainak szentelte, soha nem nősült meg, nem volt családja, csak Budapest, ezért is nevezték Budapest vőlegényének. Mindemellett számos más feladata volt, 1889-től a Szabadelvű Párt elnöke, az Adria Biztosítótársaság elnöke is ő volt.  Amikor a báró 1907. október 20-án elhunyt, a Vasárnapi Ujság így búcsúzott tőle:

„A Nemzeti Szinház alatta emelkedett igazi műintézetté a derék Paulay segédkezésével. Általában minden kötelességét a naivitásig híven teljesítette. És semmi tehertől nem riadt vissza, amit vállára raktak. Már pedig sokat raktak még azután is. Ahol pusztán tiszta kéz kellett — »bízzuk Podmaniczkyra«, ahol megfeszített erővel kellett dolgozni: »talán elvállalná Podmaniczky«. Elnöke lett az »Adriádnak« (ez volt a kenyérkereseti állása), viselte a szabadelvű párt elnökségét. Megszakítás nélkül tagja volt a képviselőháznak s 1875 óta egész Bánffyig ő vezette a választásokat. De ő mindezeket nem ambiczionálta, csak kötelességből tűrte, utoljára már annyi munkát raktak rá, hogy nem is tudta számon tartani tisztségeit”

A tér névadójának, Podmaniczky Frigyes bárónak a szobra (Fotó: pestbuda.hu)

Mégis az utókor kissé elfeledte. Szobrát, Kő Pál alkotását 1991-ben állították fel az Arany János utcai metrómegállónál, az V. kerületi Podmaniczky Frigyes téren.

Nyitókép: Budapest egész más lett volna Podmaniczky Frigyes nélkül (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)