Podmaniczky Frigyes
Budapest vőlegénye – 200 éve született Podmaniczky Frigyes
2024. június 21. 16:00
Egy nagyváros tervszerű megvalósításához sok különböző szakterület együttműködésére van szükség, így volt ez Budapest fejlesztésekor is a XIX. század utolsó harmadában. A sikerhez elengedhetetlen e szférák összehangolása is, amiben nálunk kulcsszerepet játszott Podmaniczky Frigyes, aki több mint harminc évig volt a Fővárosi Közmunkák Tanácsának alelnöke. Tulajdonképpen egész életét ennek a feladatnak szentelte, méltán nevezik hát Budapest vőlegényének. E fantasztikus egyéniséget születésének 200. évfordulója alkalmából az Evangélikus Országos Múzeum kiállítása látványosan mutatja be.
Egy ma is eleven ősi hagyomány – A bokrétaünnep története
2024. május 4. 9:00
Az építkezés mindig is hosszadalmas, hónapokon, de olykor éveken át húzódó folyamat volt. A lakóházak és a középületek esetében is nagy mérföldkőnek számít, ha a falak elérik a legmagasabb pontjukat, ezért ekkor bokrétaünnepet szokás tartani. De vajon mit fejeznek ki ezzel az építők, honnan ered ez a régi hagyomány? Az alábbi írásunkban ennek jártunk utána.
Aki Budapest fejlesztését irányította – 115 éve hunyt el Podmaniczky Frigyes
2022. október 19. 12:30
Budapest történetének egyik legmeghatározóbb személye volt, aki minden erejét a főváros fejlesztésének szentelte. Podmaniczky Frigyes báró több mint harminc évig irányította a Közmunkatanácsot, lényegében az ő idejében épült fel mindaz, amit ma Budapest építészeti és kulturális örökségének tekintünk. Nem csak a városfejlesztésében, de a színházi világban is meghatározó szerepet töltött be. Budapest talán legnépszerűbb embere, aki haláláig a városért dolgozott, 115 évvel ezelőtt hunyt el.
Százhúsz éve hunyt el Tisza Kálmán miniszterelnök, Budapest fejlesztője
2022. március 23. 9:00
Ezekben a napokban emlékezünk meg a monarchiabeli Magyar Királyság legmeghatározóbb miniszterelnökéről, borosjenői Tisza Kálmánról, aki éppen 120 esztendővel ezelőtt, 1902. március 23-án hunyt el józsefvárosi lakásában. A kortársai által Generálisként emlegetett politikus, aki kormányfői tisztségéből adódóan a Fővárosi Közmunkák Tanácsának is elnöke volt, kiemelkedően sokat tett Budapestért.
Közel 5 év után ma megnyitja kapuit a felújított Operaház
2022. március 12. 14:00
A Magyar Állami Operaház épületében 2017 októberében kezdődtek meg a helyreállítási munkálatok. A közel 5 évig tartó felújítás nem csupán Budapest egyik építészeti ékkövének továbbragyogását szolgálja, de XXI. századi alapkövetelményeket is reprezentálja. Az Operaház építésének története is bizonyítja, hogy ezek a követelmények is időről időre változtak.
Átadták a felújított Podmaniczky Frigyes teret a Belvárosban
2019. október 4. 9:00
Az Arany János utcai metrómegállóként is ismert V. kerületi Podmaniczky Frigyes teret felújították, parkosították, több mint 80 fát ültettek. Közösségi tér, városi liget lett az egykori trolibusz-végállomásból.
További cikkeink
Folytatódnak a Pázmány Campus bontási munkálatai
Október első hetében folytatódik a Pázmány Campus tömbben, a józsefvárosi Palotanegyedben a belső épületek, a paloták közé ékelődő irodaépület, valamint a már elbontott stúdióépület és garázs melletti hátsó épület bontása. A Magyar Rádió egykori telephelyén a fellelhető értékeket megpróbálják megőrizni, az értékes tárgyakat, amelyeket most kézi bontással tárnak fel, majd átadják az értékleltárban megjelölt fogadó szervezeteknek.
Megújult Izsó Miklós síremléke a Fiumei úti sírkertben
Megújult Izsó Miklós szobrászművész eredetileg közadakozásból emelt síremléke a Fiumei úti sírkertben. A carrarai márványból készült, közel 135 éves síremléket teljeskörűen felújították.
Buszok Budára
Száz éve jelentek meg az autóbuszok Budán. A budai oldalra vezető út nem volt egyszerű, mert az akkori buszoknak a Lánchíd enyhe emelkedésének a legyőzése sokkal nagyobb kihívás volt, mint egy mai autóbusznak felkapaszkodni a budai hegyekbe.