A XIX. század második felében épültek fel Európa legfontosabb színházai és operaházai (Bécs, Berlin, Milánó, Velence, Párizs). A városi élet és a polgárság egyik legkedveltebb időtöltései közé tartozott a zenés előadások látogatása, hiszen ebben egyesült a szórakozás és a kultúra. Ezért természetes, hogy a nagyvárosi babérokra törő Pesten is volt igény egy operaház építésére.

Színházi és operaelőadásokat már Pest városfalának Rondellájában is rendeztek, amelyet 1774-ben alakítottak színházzá. A Német Színház megnyitásáig, 1812-ig felváltva szolgálták a magyar és a német közönség igényeit. Ám annak 1815-ös lebontása miatt új helyet kellett keresni a magyar színjátszásnak, ráadásul fel is merült egy magyar színház emelése, aminek fontosságát gróf Széchenyi István is hangsúlyozta az 1832-es röpiratában. Nem is kellett sokat várni: 1837-ben felépült a Pesti Magyar Színház (1840-től átnevezték Nemzeti Színházra), igaz, nem a Széchenyi által elképzelt Duna-parton, hanem a mai Rákóczi út és Múzeum körút sarkán. Az intézményben már a megnyitásától kezdve játszottak operákat, sőt itt mutatták be a magyar nemzeti opera első sikerdarabjait: 1840-ben a Báthory Máriát, 1844-ben a Hunyadi Lászlót, majd 1861-ben a Bánk bánt.

 

Ybl Miklós (balra) és Podmaniczky Frigyes báró (jobbra) (forrás: Vasárnapi Ujság, 1884. szeptember 28.)

Már az 1840-es években pedzegették, de a kiegyezés után vált sürgetővé egy operaház megépítése. Nemcsak a műfaj népszerűsége miatt, ami egyre jobban vonzotta az embereket, hanem a Nemzeti Színház nem túl tágas épülete is adott erre okot, hiszen nem volt elég hely a próbák megtartására, a díszletek és a jelmezek tárolása. És ekkoriban már két új műfaj is kopogtatott a színház ajtaján: a népszínű és az operett.

A Nemzeti Színház már nem tudott megfelelni az igényeknek. Olyannyira nem, hogy az István téren, a mai Klauzál téren a vásárcsarnok helyén is tartottak drámai és zenés előadásokat 1872 és 1874 között. Ez minden bizonnyal felhívta a figyelmet arra, hogy szükség van egy dalszínházra, ugyanis 1872-ben Lónyay Menyhért miniszterelnök felkérte a Nemzeti Színház igazgatóját, Orczy Bódogot, hogy fogalmazza meg javaslatait az Operaház létesítésével kapcsolatban.

Az Operaház egy korabeli ábrázolása (forrás: Vasárnapi Ujság, 1884. szeptember 28.)

Az első kérdést az épület elhelyezése vetette fel. Az ötletek között szerepelt a mai Erzsébet tér, a Károly kaszárnya környéke és a mai Szabadság tér is. 1873-ban azonban az éppen kiépülő Andrássy út mentén található Hermina tér mellett döntöttek. Távolabb volt ugyan a városközponttól, de mindenképpen mellette szólt, hogy könnyen megközelíthető volt, továbbá a téren nem állt épület, csak egy ócskapiac, ezért azonnal el lehetett kezdeni az építkezéseket. Ferenc József 1873. június 25-én megadta hozzájárulását, és anyagilag is támogatta az Operaház felépítését. A tervpályázatok kiírásával és elbírálásával egy külön bizottságot hoztak létre, amelynek elnöke Podmaniczky Frigyes báró lett.

Az Operaház nem sokkal a megnyitása után, 1885-ben (forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A pályázaton való részvételre hat építészt hívtak meg: Ybl Miklóst, Linzbauer Istvánt, Steindl Imrét, Szkalnitzky Antalt, a gothai Ludwig Bohnstedtet és a bécsi Ferdinand Fellnert. A bizottság végül úgy döntött, hogy a legkiemelkedőbb magyar építészt, Ybl Miklóst bízza meg az Operaház építésével.

A munkálatokat ténylegesen 1875-ben kezdték meg, ahogy a Vasárnapi Ujság október 10-én hírt is adott erről:

„Az Operaház építését a Hermina téren okt. 11-én kezdik meg s télig elkészülnek a földmunkálatok.”

A színpad az 1880-as években (forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A nézőtér az 1880-as évekből (forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Az Operaház építése országos ügynek számított, a korabeli sajtó rendszeresen hírt adott róla. Az előzetes tervek szerint az épületnek 1879 őszére el kellett készülnie, ám a műszaki és pénzügyi problémák miatt folyamatosan tolódott az átadás időpontja. 1880-ban Podmaniczky Frigyes az építőbizottság nevében kijelentette, hogyha 5 éven belül nem fejezik be a munkálatokat, célszerűbb lenne leállítani az egész vállalkozást. Szerencsére a megadott időn belül sikerült elkészülni vele: 1884. szeptember 27-én a király jelenlétében átadták a magyar Operaházat. Az avatóünnepségen a közönség Erkel Bánk bánjának és Wagner Lohengrinjének első felvonását, illetve a Hunyadi László nyitányát nézhette meg.

„A közönség általános érdeklődést tanusított e nemzeti műintézet iránt, mely külső és belső dísz tekintetében egyaránt a legszebb enemű épületek közé sorakozik. A magyar iparnak becsületére válik e díszes palota, mely egyik legszebb diadalait jelenti.”

– írta a Magyar Ipar című folyóirat az épület megnyitása után.

Az Operaház királylépcsője (forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Az épület a neoreneszánsz formaképzését követi. Az építési előírás szerint a kocsifeljáró a főhomlokzaton, a király kocsijának a feljárata a nyugati, az igazgatóságié pedig a keleti oldalon helyezkedett el. A főhomlokzat árkádos kocsifelhajtója melletti két fülkében Liszt Ferens és Erkel Ferenc szobrai láthatók, amelyeket Stróbl Alajos szobrász készített. Ugyancsak ő készítette a két carraraimárvány szfinxet is, amelyik közül az egyiknek az arcában, egy városi legenda szerint, a részeg Ady Endre Léda arcvonásait fedezte fel.

A következő szinten láthatjuk a négy múzsát: Terpszikhoré, a tánc és a drámai kardalok pártfogója; Erató, a szerelmi és az erotikus költészet megtestesítője; Thalia, a komédia és a színház múzsája; Melpomené, a dráma, a tragédia és gyászének patrónusa. A tetőteraszon pedig az építés idejében híres 16 zeneszerző szobrát helyezték el: Guido d’Arezzo, Orlando di Lasso, Palestrina, Jacopo Perri, Lully, Pergolesi, Mozart, Haydn, Gluck, Weber, Wagner, Meyerbeer, Spontini, Beethoven, Cherubini, Rossini.

„Az előcsarnokok és a lépcsőház oly pazar fénnyel vannak kiállítva, hogy valósággal kápráztatják a szemet. Mindenütt márvány, arany és bársony. A közönség ujjnyi vastagságu puha szőnyegeken jut az emeletekre, melyeken mindenütt magyarázó feliratok láthatók. A legdíszesebb része a közönség mellékhelyiségeinek az első emeleti foyer, hol a cukrászda is van. A ruhatár a támlásszékek bejárata előtt van.”

Az 1881-es Ringtheater leégése óvatosságra intette az Operaház építőit. A tragédiának több mint 400 áldozata volt. Ybl szigorúbb biztonsági előírásokat követett: hármas beosztásúvá tette a nézőteret, megnövelte a vészkijáratok számát, és az akkor nemrég szabadalmazott bécsi Asphaleia-rendszert alkalmazta a színpadtechnikánál. A berendezés újszerűsége abban rejlik, hogy a díszlet és a színpad mozgását hidraulikus hengerek végezték, az eddig megszokott kézi erővel szemben, és a gyúlékony fa helyett a vas volt a szerkezet alapja. Ezt a magyar Operaházban alkalmazták először a világon.

Dörre Tivadar rajza az Operaház nézőteréről 1894-ben (forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Podmaniczky Frigyes figyelmet fordított arra is, hogy az Operaház építésén elsősorban magyar mesterek, cégek és művészek dolgozzanak. A korszak legkiemelkedőbb festőit bízták meg a falfestmények megtervezésével és megalkotásával. Az előcsarnokban Székely Bertalan 9 múzsája, a díszlépcsőház mennyezetén Than Mór a Zene ébredése és diadala látható, a nézőtéren pedig az egész festészeti program csúcsa a Lotz Károly által festett Zene apoteózisa tárul a közönség elé.

Az Operaház 1956-ban a zeneszerzők szobrai nélkül (forrás: Fortepan/képszám: 40082)

A legelső fontosabb átalakítás 1912-ben történt Medgyaszay István tervei szerint: a férőhelyek számát megnövelték, a zenekari árkot süllyesztették és betolták a színpad alá, új ruhatárat alakítottak ki, új fűtő- és szellőztetőberendezést szereltek fel.

Az 1930-as évekre a 16 zeneszerző szobra teljesen tönkrement (egy közülük az utcára is zuhant), ezért a helyükre 1963-ban helyezték el az újonnan készített szobrokat. Jelenleg ezek a zeneszerzők láthatók a teraszon: Monteverdi, Scarlatti, Verdi, Gluck, Wagner, Mozart, Beethoven, Gounod, Bizet, Donizetti, Csajkovszkij, Rossini, Muszorgszkij, Smetana, Glinka, Moniuszko.

A második világháborúban csak kevés kár érte az épületet, amit gyorsan helyre is tudtak állítani. Az ostromot sok színházi tag az Operaház öltözőiben és pincéjében vészelte át. Kodály Zoltán és családja is itt rejtőzött el akkor.

Az Operaház napjainkban, a felújítás után (fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Az Operaház homlokzata (fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Három zeneszerző szobra a teraszon: (balról kezdve) Gounod, Bizet és Muszorgszkij (fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Négy zeneszerző szobra a teraszon: (balról kezdve) Donizetti, Glinka, Wagner, Verdi (fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Az újabb helyproblémák 1951 után jelentkeztek, amikor az Erkel Színház az Operaház üzemeltetése alá került. A színház épületében nem voltak raktárak, sem próbákra alkalmas termek, ahogyan műhelyek sem, ezért mindent az Operaházban kellett előkészíteni. A terhet végül az 1981-ben épült Hajós utcai üzemház oldotta meg, ahová több raktárat és műhelyt is áthelyeztek.

A következő nagyobb felújítás 1980-ban kezdődött, és az épület 100. évfordulójának napján, 1984. szeptember 27-én adták át a kívül-belül rendbe hozott Operaházat. Ekkor cserélték le a híres színpadgépezetet, restaurálták a nézőtéri freskókat, megnagyobbították a zenekari árkot, és kicserélték a széksorokat is.

A homlokzat két múzsája: Terpszikhoré (balra) és Thalia (jobbra) (fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Kandeláber a felújított Operaház előtt (fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Részlet a homlokzatról (fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A jelenlegi átalakítás azt a célt tűzte ki maga elé, hogy egyensúlyt kell teremteni az eredeti elképzelés és a korszerű igények között. A felújítás során a pluszszékeket kivették, a földszinti páholyok oldalfalait nádra cserélték, az 1984-es színpadgépezet kicserélték, az eddig hiányzó tűzjelző berendezést beépítették, a földszinten egy emléktárat hoztak létre. Mivel műemléki védelem alatt álló épületről van szó, az építészek folyamatosan konzultáltak a szakemberekkel, és nemzetközi összehasonlító kutatásokat is végeztek a XIX. századi színházakra jellemző geometriai-akusztikai összefüggésekről. A zenekari árkot Ybl tervei szerint építették vissza úgy, hogy az előadások igényei szerint változtatható akusztikai falakat is beépítettek, amivel lehet növelni és csökkenteni az árok méretét. Az eredeti nagyfüggönyt Angliában varrták újra magyar varrónők segítségével.

Nyitókép: Az Operaház napjainkban, a felújítás után (fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)