Andrássy út

2023. március 13. 11:00
Az Andrássy út 25. szám alatt álló épület, az egykori Balettintézet, amely Drechsler-palotaként ismert a Magyar Királyi Államvasutak Nyugdíjintézete számára épült Lechner Ödön és Pártos Gyula tervei szerint. Az épületet ötcsillagos szállodává alakítják, a homlokzata már látható. Mutatjuk a képeket.
2023. március 9. 14:00
Nagy formátumú történelmi személyiség volt gróf Andrássy Gyula, aki jelentős szerepet játszott a kiegyezésben, ennek köszönhetően lehetett 1867-től az ország első számú vezetője. Úgy vélte, Budapestnek méltónak kell lennie az új Magyarországhoz, elindította a fővárosi fejlesztéseket, megalapította a Közmunkatanácsot. Palotája ma is áll a Bem rakparton, lovas szobrát a Kossuth téren láthatjuk, a főváros legszebb sugárútja, az Andrássy út az ő nevét viseli. A 200 éve született Andrássy Gyulára emlékezünk.
2023. március 6. 19:30
Andrássy Gyula születésének 200. évfordulója alkalmából az Andrássy út történetét bemutató szabadtéri fotókiállítás látható március 6-tól az Andrássy úton, az Oktogon és a Kodály körönd között. A képek, amelyeket a kandeláberekre helyeztek, megmutatják, hogyan változott a közlekedés, az út funkciója. A fotók fontos történelmi pillanatokat is megelevenítenek.
2022. szeptember 29. 11:00
Az utóbbi néhány, válságokkal tarkított évhez hasonlóan az elmúlt évszázadokban is akadtak gazdasági nehézségek, melyek az építőiparon is éreztették hatásukat. Ilyen volt az 1873-as is, ami a korszak gigaberuházását, az Andrássy út kiépítését érintette nagyon érzékenyen. Szerencsére itt az építkezések már 1872-ben – tehát 150 évvel ezelőtt – elkezdődtek, és néhány bérház hamarosan meg is valósult, jó példával járva elöl a további építkezések érdekében.
2022. július 27. 10:30
A főváros legreprezentatívabb útvonalán, az Andrássy út 12. szám alatt áll az egykori Krausz-palota. Tervezője, Quittner Zsigmond – a Gresham-palota alkotója – mindössze 27 éves volt, amikor ezt a látványos bérházat tervezte a tehetős gyáros, Krausz Lajos megrendelésére. Az 1885-re megépült ház díszítésében olyan neves művészek vettek részt, mint Lotz Károly, Donáth Gyula, Róna József, akiknek munkáit többek között az Operaház, a Vigadó, a Nemzeti Bank épületén is láthatjuk. A földszinten működött később a Magyar Korona Kávéház, amely a Nyugat szerkesztőinek és szerzőinek is kedvenc helye volt.
2022. július 25. 19:00
A Tamási Áron-emlékév keretében a Magyar Művészeti Akadémia kerítéskiállítást rendezett a magyar irodalom nagy alkotójának tiszteletére. A 125 éve született író életművéhez kapcsolódó, 17 tablóból álló tárlat októberig látható az Andrássy út 101. szám alatt.
2022. július 25. 10:00
Budapest aranykora egybeesett az ország gazdasági szárnyalásával: az 1867-es kiegyezés után szédületes fejlődésnek indult a Duna mindkét partján fekvő város. A növekedés szabályozott mederbe terelése érdekében az Országgyűlés 1870-ben megalapította a Fővárosi Közmunkák Tanácsát, melynek első feladatai közé tartozott egy általános városrendezési terv beszerzése. Ennek alapján 1872-ben – százötven évvel ezelőtt – el is készült Pest első átfogó rendezési terve.
2022. július 13. 14:00
A Párisi Udvart és az Uránia Nemzeti Filmszínház épületét tervező Schmahl Henrik munkássága egy-két kivételtől eltekintve szinte teljes egészében Budapesthez kötődött. Az Ybl Miklós irodájából induló építész önállóvá válása után többféle stílusban tervezett, épületei főleg a város századforduló környékén kiépült legfontosabb útvonalait gazdagítják. Alkotásait megtaláljuk többek között az Andrássy úton, a Nagykörúton és a Rákóczi úton is.
2022. július 10. 12:30
Az Oktogont bátran nevezhetjük Budapest legegyedibb közlekedési csomópontjának: szabályos nyolcszög formájával a térképről is hamar feltűnik, könnyen megjegyezhető neve pedig a külföldiek számára felüdülést jelent, főleg a magyar viszonyok között. Ráadásul Európa-szerte híres tömegközlekedési útvonalak metszik itt egymást: a kontinens első földalatti vasútja, valamint a legforgalmasabb villamosjáratai. Születése is egybeesik a főváros aranykorának kezdetével: 150 évvel ezelőtt határozták meg mai formáját, és hosszú időn keresztül Nyolcszög tér volt a neve.
2022. május 18. 16:00
A II. világháborúban megsérült, ezért lebontották az Andrássy út egyik hangulatos villáját, amely a Nyugati Vasút igazgatójának családi házaként épült fel még az 1880-as évek elején. Az épületet a XX. század elején megvette a magyar állam, amely később átengedte egy női szerzetesrendnek, így nem meglepő, hogy ekkor kápolna is épült itt. A háború után a döntéshozók nem kegyelmeztek a villának, helyére modern lakóházat építettek.
2022. március 12. 14:00
A Magyar Állami Operaház épületében 2017 októberében kezdődtek meg a helyreállítási munkálatok. A közel 5 évig tartó felújítás nem csupán Budapest egyik építészeti ékkövének továbbragyogását szolgálja, de XXI. századi alapkövetelményeket is reprezentálja. Az Operaház építésének története is bizonyítja, hogy ezek a követelmények is időről időre változtak.
2022. március 9. 10:00
Százötven éve, 1872. március 9-én írták alá azt a szerződést, amellyel ténylegesen is elkezdődhetett Pest reprezentatív sugárútjának, az Andrássy útnak a kivitelezése. Az útvonal kialakítása erősen megosztotta a közvéleményt, sokan luxusberuházásként tekintettek rá, amely az arisztokrácia igényeit szolgálja. A megnyitása után hamar kiderült, hogy az eredmény túlmutatott minden úri szeszélyen: ez volt a XIX. század második felének egyik legfontosabb városfejlesztési vállalkozása.
2022. február 24. 11:00
Húsz évvel ezelőtt, február 24-én, a kommunizmus áldozatainak emléknapja előestéjén nyílt meg a Terror Háza, az egykori nyilas-, majd kommunista kínzóház, az Andrássy út 60. alatt. Hatalmas volt az érdeklődés, a megnyitón csaknem százezer ember jelent meg, hogy a magyar történelem két rettenetes korszakával megismerkedjen.
2022. január 2. 15:00
A Magyar Divatcsarnok 1957-ben költözött a Rákóczi útról az Andrássy útra, a Párisi Nagy Áruház háború után államosított, könyvraktárként használt egykori épületébe. Az 1956-os forradalomban ugyanis annyira megsérült a Divatcsarnok Rákóczi út 72. szám alatti áruháza, hogy új helyszínt kellett keresni. Az Andrássy úti épület rendelkezésre állt, csak 10 vagonnyi eladatlan könyvtől kellett megszabadulni.
2021. november 27. 14:30
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő közleménye szerint az állam eladta az Andrássy út és Izabella utca sarkán lévő volt MÁV-székházat. A műemléki védelem alatt álló ingatlanegyüttest, amelyet korábban öt alkalommal sikertelenül bocsátottak árverésre, az új tulajdonosnak szigorú műemlékvédelmi előírások mellett kell helyreállítania.
2021. november 26. 11:00
Elkezdődhet a közel 140 éves Kodály köröndi MÁV-bérház rendbetétele. Helyreállítják az állami tulajdonú ingatlan homlokzatát, kicserélik és javítják a nyílászárókat, egyúttal elhárítják a balesetveszélyt.
2021. november 22. 17:30
Schmahl Hernik építész korai remekműve, az Andrássy út 52. szám alatti bérpalota hamarosan visszanyeri egykori szépségét. Jelenleg a műemléki homlokzatot, a körfolyosókat és a loggiákat restaurálják.
2021. november 18. 14:30
Az Andrássy út oldalában megbúvó VI. kerületi Jókai téren a felújítást követően a jelenleginél lényegesen nagyobb lesz a zöldfelület és csökken a parkolóhelyek száma. Az októberben kezdődött munkálatok várhatóan 2022 második felében fejeződnek be.
2021. október 11. 10:00
A kiegyezést követő évtizedek jelentős építésze, a neoreneszánsz paloták mestere volt Feszty Adolf. A korabeli lapok szerint legalább harminc épületet tervezett a mai Andrássy útra, ám jelenleg tizenegyről tudjuk biztosan, hogy az ő munkája. Így is joggal nevezhető a hivatalosan 1876-ban átadott, reprezentatív Sugárút egyik meghatározó építészének.
2021. szeptember 3. 11:30
Idén elkezdődött és várhatóan jövőre fejeződik be a Kodály körönd északi palotájának felújítása. Az Andrássy út és a Szinyei Merse Pál utca találkozásnál álló Hübner-ház a körönd négy látványos neoreneszánsz épületének egyike. A Bukovics Gyula tervezte és 1884-ben elkészült palotának eredetileg négy tornya volt, de kettőt még a II. világháborúban elveszített. A most folyamatban lévő munkálatok során ezeket is visszaépítik, emellett a homlokzatot kívül-belül felújítják.
2021. augusztus 21. 10:00
Pest belvárosa és a Városliget közötti közlekedés nagyon sokáig a Király utcán keresztül zajlott. A szűk utca nagyon zsúfolt volt, hiszen nemcsak a rendes forgalom haladt át itt, hanem azok is erre mentek, akik egy kis felüdülésre a Városligetbe tartottak. Ezen segített a hivatalosan 145 éve, 1876-ban átadott Sugárút, a mai Andrássy út, amelynek mentén pazar paloták épültek a földszintes házacskák helyére.
2021. május 8. 12:00
A millenniumi ünnepségek idejére, 1896 májusára készült el Budapesten a földalatti vasút, amelyen az átadást követően, 1896. május 8-án az uralkodó is utazott. Az avatásától fél évszázadon át Ferenc József nevét viselő földalatti vasutat a közbeszédben kisföldalattiként emlegetik, megépítése jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy Budapest a XX. század hajnalán Európa egyik leggyorsabban fejlődő világvárosa legyen. Európában elsőként Londonban, a földrész kontinentális részén viszont a magyar fővárosban épült az első földalatti, 125 évvel ezelőtt.
2021. március 4. 16:00
Az Operaházzal szemben, az Andrássy út 25. alatt található francia reneszánsz stílusú Drechsler-palotából ötcsillagos szálloda lesz, amely jövőre nyitja meg kapuit. A Lechner Ödön és Pártos Gyula által tervezett, immár 19 éve használaton kívül álló épület felújítása során műemléki helyreállítást ígér a tulajdonos, ám a tetőtérben új szintet is kialakítanak.
2021. március 3. 11:00
Az Andrássy út 39. szám alatt álló Párisi Nagy Áruházat éppen 110 éve, 1911. március 3-án nyitották meg a nagyközönség előtt, miután előző, Rákóczi út 38. alatti épülete leégett, és az üzlet új helyre költözött. A Párisi Nagy Áruház új, luxust hirdető épülete azonban nagyobb és elegánsabb is lett, mint az elődje, és egészen a II. világháború végéig várta a vásárlókat.
2021. január 6. 09:00
Egykor Budapest egyik legszebb kávéházának adott otthont, de működött benne kaszinó, drogéria, kesztyűbolt és autókereskedés is. A hajdanvolt Palermo kávéház épülete a közelmúltig az Andrássy út fekete bárányának számított, az ingatlanpanamák és a pusztulás kora azonban nemrégiben véget ért. A Liszt Ferenc tér sarkán álló házat most építési háló takarja, benne a műemléki felújítással párhuzamosan luxuslakásokat alakítanak ki.
2020. december 12. 18:00
Az Andrássy úton számos elegáns és látványos villaépület áll, ezeknek egyike a Bulyovszky-villa. A nyaraló az ünnepelt színésznő, Bulyovszkyné Szilágyi Lilla megbízásából épült Fellner Sándor építész egyik első munkájaként. A Rippl-Rónai utca sarkán található épület a közelmúltban ismét reflektorfénybe került, mert árverésen hirdették meg az ingatlannak a Magyar Nők Szövetsége tulajdonában lévő 55 százalékos részét. Az eljárást december elején felfüggesztették, a nőszövetség pedig eladta ingatlanrészét. A hányatott sorsú villának tehát új többségi tulajdonosa lett. Érdemes hát a múltjával is megismerkedni.
2020. november 10. 10:00
A magyar főváros telis-tele van gyönyörű épületekkel. Lakóházak, közintézmények, múzeumok, kórházak, és még hosszasan lehetne sorolni, milyen célokra készültek az általunk ma is csodált mesterművek. Ám sok olyan, jobb sorsra érdemes, egykor fontos feladatokat ellátó épületet találunk ma Budapesten, amelyeknek nincsen funkciójuk, így üresen állnak, és várják a következő bérlőjüket. A következőkben öt elhagyatott fővárosi épületet mutatunk be.
2020. november 3. 15:00
A tegnap elkezdett kertészeti munkálatok során az Andrássy úton 4500 darab évelő növényt és 16 fát ültetnek el az Oktogon és a Vörösmarty utca közötti szakaszon.
2020. szeptember 5. 12:00
Az Iparművészeti Múzeum új, rendhagyó városi sétáján elektromos rollerre pattanva fedezhetjük fel, hol éltek, hogyan rendezték be házaikat, milyen társasági eseményeken vettek részt a XIX. század Budapestjének jelentős művészei, a kultúrtörténet szempontjából meghatározó alakjai. A séta programjából és Budapest elektromos rollerrel történő felderítésének élményéből egy rövidített program keretében a sajtó képviselői is ízelítőt kaphattak.
2020. augusztus 24. 14:00
Az Andrássy úti MÁV-székházra ötödik alkalommal próbálnak meg vevőt találni, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő elektronikus árverési felületén a kikiáltási ár ezúttal 7,1 milliárd forint, 800 millióval kevesebb, mint a tavalyi sikertelen árveréskor. A Magyar Államvasutak egykori, műemléki védettségű épülete 2008 óta áll üresen, állapota folyamatosan romlik. Az veheti meg, aki ma 16 óráig befizeti az árverési biztosítékot.

összesen: 61 db | 30 db/oldal

első vissza 1 2 3 következő utolsó