Magyarország XIX. századi társadalmi átalakulása, a polgárosodás és az urbanizáció eredményeként egyre inkább nőtt azoknak a személyeknek a száma, akik saját erejükből, tanulmányaik és képességeik révén jutottak sokszor el a társadalmon belül a megbecsülés és az elismertség legmagasabb fokára.
Megfigyelhető volt ez a politikusi pályán is, ahol Wekerle Sándor egyedülálló karriert futott be a XIX. század végén és a XX. század elején. Korának egyik legismertebb pénzügyi szaktekintélyének számított, aki szorgos munkával, autodidakta módon sajátította el mindazokat az ismereteket, amelyek karrierjének gyors felfelé ívelését segítették.
Hazánk történetében ő volt az első polgári származású miniszterelnök, aki a dualizmus idején – rekordszámba menően – három különböző időszakban töltötte be ezt a felelősségteljes posztot: először 1892 és 1895, majd 1906 és 1910 között, végül 1917–1918-ban.
Wekerle Sándor 1848. november 14-én, vagyis 175 éve született a Fejér vármegyei Móron. Gimnáziumba Székesfehérvárott járt, érettségit a kiegyezés évében és Ferenc József királlyá koronázása idején, 1867 júniusában tett, s valószínűleg ekkor még nem sejtette, hogy ez a kiegyezés jelentette új történelmi korszak egy sikeres, ugyanakkor kihívásokkal teli politikusi pályát tartogat a számára.
Érettségi után a Pesti Királyi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi karán szerzett jogi diplomát. A politika iránti érdeklődése már az egyetemi évek alatt megmutatkozott, az egyetemi fiatalokból ugyanis önképző társulatot szervezett, akik rendszeresen látogatták az Országgyűlések fontosabb üléseit, s a képviselőházi karzatról hallgatták a képviselők – többek között Deák Ferenc, Andrássy Gyula – felszólalásait és figyelték az országgyűlési munkát.
Wekerle Sándor a diploma megszerzése után, 1870 őszétől a Pénzügyminisztériumban segédfogalmazóként kezdett el dolgozni, ahol pályája gyorsan haladt előre a hivatali ranglétrán. Emellett egyetemi tanárságot is vállalt, az 1877–1878-as tanévtől kezdve hét éven át tanította a magyar pénzügyi törvényismeret tantárgyat az egyetemen.
Az 1877-es esztendő a magánéletében is fontos évnek számított, szeptember 17-én a Budapest Belvárosi plébániatemplomban kötött házasságot a nemesi származású parnói Molnár Gizellával, akitől négy gyermeke született, de csak kettő, Sándor és Géza élte meg a felnőttkort. Az idősebbik gyermek, Sándor apja nyomdokaiba lépve szintén pénzügyminiszter lett 1928 és 1931 között.
Wekerle Sándor a Pénzügyminisztériumban 1875-ben miniszteri fogalmazóvá lépett elő, 1882-ben pedig már miniszteri osztálytanácsos kinevezést kapott, négy év múlva pedig államtitkár lett. Szapáry Gyula kormányában 1889 és 1892 között a pénzügyminiszteri posztot töltötte be. Mindezt szorgalmának, megbízható munkájának és hozzáértésének köszönhette: a pénzügyekben szerzett szakértelmét szinte mindenki elismerte és tisztelte.
Nem véletlen, hogy már hivatali tisztviselősége idején, 1878-ban a tisztviselők gyöngyének nevezték, és felsőfokon beszéltek szakmai hozzáértéséről. „Dr. Wekerle Sándor nem csupán tisztviselő, hanem az európai műveltség olyan fokán áll, hogy bármely magasabb műveltségű körnek díszére válik. Hivatali buzgósága, alkalmazkodása szerénysége minden dicséret fölött áll” – írta Madarassy Gábor, a Pénzügyminisztérium elnöki osztályának vezetője Széll Kálmán akkori pénzügyminiszternek 1878-ban.
Wekerle pénzügyminiszterségének egyik legnagyobb vívmánya volt, hogy a Monarchia a nyugat-európai országok mintájára 1892-ben (1892. évi XVII. törvénycikk) bevezette az aranyalapú valutát, az addig használatos fizetőeszköz, az ezüstforint helyett az aranykoronára történő átállást. Wekerle Sándor győzte meg a Monarchia vezetését ennek szükségességéről, és ő dolgozta ki a reform pénzügyi feltételeit.
Pénzügyi zsenialitása és emberi tulajdonságai is hozzájárultak ahhoz, hogy 1892 novemberében Ferenc József őt nevezte ki Magyarország miniszterelnökének. Ugyanakkor a kormányfők eddigi gyakorlatában jórészt alig akadt olyan személy, aki a kormányfői tisztség mellett ne irányított volna még egy szakminisztériumot is, ami Wekerle esetében sem volt másképp. Mindhárom miniszterelnöksége mellett a pénzügyi tárcát is vezette.
A miniszterelnöki kinevezése az addigi lakásviszonyában is változást eredményezett. A vidéki szülőföld és a természet iránti vonzódásának is köszönhetően Wekerle szerette a földet és a birtokot, valamint az ezzel járó gazdasági, sokszor kétkezi munkából maga is kivette a részét. 1873-ban a Pest vármegyei Dánoson (ma Dánszentmiklós) 300 kat. hold földet vásárolt, amiből bővítések és fejlesztések révén mintagazdaságot hozott létre.
A hivatali és a politikai közélet sok más politikustársához hasonlóan azonban Wekerlét is állandó fővárosi tartózkodásra késztette, amihez mindig megfelelő körülményeket teremtett, s családjának kényelmes otthonokat választott. Wekerle azonban sohasem építkezett a fővárosban. Részben saját vagy bérelt lakásokban lakott a családjával együtt. A Budapesti lakcímjegyzék nyilvántartása szerint 1881-ben 1889-ig a lipótvárosi Nádor utca 34. számú házban lakott, abban az épületben, melynek tulajdonosai fele-fele részben a feleségének apja, Molnár István zempléni főispán és annak bátyja, Molnár József voltak.
Nyolc évvel később azonban, miután pénzügyminiszter lett, Wekerle a megbízatásához méltó épületet vásárolt magának a város egyik legelegánsabb főútvonalán, az akkora már kiépült Andrássy úton. 1889. november 30-án vette meg 50 000 forintért azt a 121. szám alatt álló villát, melyet 1881-ben a természetes ásványvizek és forrástermékek eladásával foglalkozó fővárosi nagykereskedő, Édeskuty Lajos építtetett, aki a Mohai Ágnes néven levédett, külföldön is népszerű ásványvíz forgalmazásából jelentős vagyonra tett szert.
A villa timpanonjában az építtető EL monogramja ma is látható. Wekerléék azonban nem sokáig laktak ebben az épületben, ugyanis miniszterelnöki kinevezését követően a budai Várban lévő miniszterelnöki rezidenciába, a Sándor-palotába költöztek. A villát pedig 1893 júniusában 87 500 forintért eladták Bischitz Salamon ügyvédnek, és a pénzből a dánosi birtokot fejlesztették tovább.
Wekerle Sándor 1894-ben, az egyházpolitikai törvényeknek a tárgyalása során, melyek a Nyugat-Európában már jórészt elfogadott állami anyakönyvvezetésről, a polgári házasságról, a zsidó vallás recepciójáról, valamint a vallásszabad gyakorlásáról – lehetővé téve egyúttal a felekezetenkívüliséget is – szóltak, kétszer is benyújtotta a lemondását, s 1895 elején távozott a miniszterelnökségből. Ez egyúttal azt is jelentette, hogy Wekerlének a Sándor-palotából is ki kellett költöznie.
Mivel az Andrássy úti villáját eladta, új lakás után nézett, de szintén a Városligethez közel eső, azonban már beljebb, a városközpont felé lévő Damjanich utca 5. szám alatt vásárolt magának házat, ahol egészen 1908-ig lakott. Az ízlésesen berendezett, kényelmes egyemeletes házhoz egy árnyékos belső kert, kis udvar is tartozott, amelyben külön istálló és cselédépület állt. Az ingatlant Wekerle 1895. május 22-én Hirsch Mihály kövezőmestertől vásárolta 50 000 forintért. A lapok azt is tudni vélték, hogy a ház korábban a tragikus halált halt gróf Zichy-Ferraris Viktoré, Tisza Kálmán belügyi államtitkáráé volt, s ekkoriban egy ízben az épület Erzsébet királynét is vendégül látta, aki a gödöllői rókavadász-társasággal itt villásreggelizett.
Mikor másodszor is miniszterelnök lett Wekerle 1906-ban, ismét felköltözött a Sándor-palotába, és a Damjanich utcai házát 1908-ban eladta 15 4000 koronáért, amit talán kár volt megtennie, mert egy évvel később 1909 áprilisában ismét a miniszterelnöki tisztségéről való lemondásra kényszerült. Ezt követően egy rövid ideig, 1910-ben a Kálvin téren álló Geist-házban lakott, amit 1864-ben Ybl Miklós tervei szerint Geist Gáspár állattenyésztő és gyáros építtetett. Ezt, a talán kényszer szülte lakást azért választotta, mert fia, ifj. Wekerle Sándor Geist Gáspár unokáját, Geist Máriát vette feleségül 1905-ben.
Wekerle 1911-től, az életének utolsó szakaszában a budavári Úri utca 52. szám alatti, gróf Hunyady család tulajdonában lévő házban lakott, mikor a fővárosban tartózkodott, leszámítva azt a rövid intermezzót, mikor harmadszori miniszterelnöksége idején ismét beköltözött a Sándor-palotába 1917 és 1918 között.
A Tanácsköztársaság idején az Úri utca 52. szám alatti épületből internálták, és huzamosabb ideig túszként tartották fogva. Először a kőbányai gyűjtőfogházba, később pedig, betegsége folytán, a városligeti Park (Liget) Szanatóriumba szállították. Politikusi pályáját 1919 után újrakezdte, utolsó programbeszédét a Belváros képviselőjelöltjeként 1920. január 11-én mondta el a Vigadó nagytermében óriási hallgatóság előtt.
A politikusi pálya mellett Wekerle Sándor számos közéleti tisztséget is betöltött. Többek között 1883-ban alapítója volt az Országos Kaszinónak, melynek háromfős igazgatóságában is – a polgári osztályt képviselve – tagságot vállalt.
Első miniszterelnökségéről való lemondása után, 1896-ban a Közigazgatási Bíróság elnöke lett, ami egyúttal felsőházi tagsággal is járt, így a politikai élettől sem szakadt el teljesen, bár annak irányításában közvetlenül ekkor nem vett részt. De más megbízások is érték még ugyanebben az évben: elnöke lett 1918-ig az Országos Ipartanácsnak, valamint beválasztották az Ezredéves Kiállítás bírálóbizottságának elnökei közé is.
Wekerlét 1914-ben megválasztották a Tudományos Akadémia igazgatójának, négy évvel később, 1918-tól pedig az Akadémia tiszteletbeli tagja lett. Halála után, 1921. augusztus 29-én az Akadémia előcsarnokában ravatalozták fel, s kísérték utolsó útjára a Kerepesi temetőbe. Egyszerű, márványból készült sírja a temető 10/1 parcellájában található.
Nyitókép: Wekerle Sándor lakása az Andrássy út 121. szám alatt
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció