Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom
Kinyíló oltárszárnyak – Ősi szokás elevenedik meg a Belvárosi plébániatemplomban
2024. március 31. 10:00
Húsvétkor Krisztus feltámadását ünnepeljük, de előtte negyvennapos böjtöt tartunk, emlékezve a Megváltó szenvedéseire. E kétezer éves szokáshoz a késő középkorban a templomi liturgia a szárnyasoltárok kifejlesztésével alkalmazkodott, melyekből sajnos hazánkban igen kevés maradt fenn. A Belvárosi plébániatemplomban azonban ma is megfigyelhetjük, hogyan működött ez a különleges oltártípus.
Pesten és Budán villatulajdonos, háziúr és bérlő volt, de többször lakott a budavári Sándor-palotában
2023. november 14. 18:00
A ma éppen 175 éve született Wekerle Sándor háromszor volt Magyarország miniszterelnöke, ezt megelőzően pedig hazánk pénzügyminisztere. Élete és lakásai több pest-budai helyszínhez is kapcsolódtak, ezeket mutatjuk be születésének évfordulóján.
Ahol 1048-ban kezdődött az idő: a plébánia alapításának 975. évfordulóját ünneplik a Belvárosi-templomban
2023. január 25. 16:00
A Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia 2023-ban ünnepli alapításának 975. évfordulóját: a közösség 1048-ban, még I. András idején jött létre. E jeles ünnep alkalmából emlékévet hirdettek a Belvárosi-templomban, amely Pest legrégebbi középkori műemlék épülete.
Molnár-C. Pál újabb műveivel találkozhatunk a belvárosi főplébánia-templomban
2022. május 2. 18:00
Molnár-C. Pál újabb két festményét helyezték el a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony főplébánia-templomban csütörtökön. Korábban ő készítette el a szentély felett lógó feszületet és a főoltárképet is, mivel azok a II. világháborúban megsemmisültek.
Az Erzsébet híd felhajtójának szélesítésekor a templom eltolása is felmerült, végül a járdát süllyesztették le
2021. július 17. 9:00
Az 1930-as években Budapesten már olyan nagy volt az autóforgalom, hogy az állandó dugók és a balesetveszély elhárítása érdekében át kellett építeni az Erzsébet híd pesti hídfőjét. Még a Belvárosi plébániatemplom eltolása, sőt elbontása is szóba került, de ehelyett egy ötletes és olcsó műszaki megoldást választottak a tervezők. A híd új felhajtója 1936. július 17-re készült el.
Évszázadok budapesti Jézus-ábrázolásai
2020. december 26. 12:00
A magyar fővárosban több tízezer különböző korú és eltérő művészi színvonalú Jézus-ábrázolás található. A műalkotások többsége a római katolikus egyház rendkívül gazdag egyházművészeti tevékenységéhez köthető. A reformáció felekezetei közül a Luther Márton munkássága révén létrejött evangélikusnál a templomi művészet gazdagabb, a reformátor az oltárnak a liturgikus térben történő használatát meghagyta, de az oltárképeken a hitújítás Krisztus-centrikussága kell érvényesüljön. A másik történelmi protestáns felekezet, a református a templomi térben tiltja mindenfajta emberábrázolás lehetőségét, de a fővárosi kálvinista emlékanyagot megvizsgálva egy különleges szoborcsoportot találunk, amelynek kiemelt alakja az Atyaistenre tekintő Krisztus.
Budapest, ahogyan még nem láthattuk – Templomtoronyban nyílt kilátó a Belvárosban
2020. június 27. 13:00
Egyedülálló, modern, izgalmas turisztikai attrakcióval bővült Budapest látványosságainak sora azzal, hogy toronykilátókat alakítottak ki a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom tornyaiban. A tornyokból egészen új nézőpontból csodálhatjuk meg Budapest pazar látképét.
Elkészült a Belvárosi plébániatemplom kilátópontja
2020. április 23. 14:00
Elkészült a Belvárosi plébániatemplom kilátója, és befejeződött a két torony felújítása. Ugyan a kilátó nagyközönség előtti megnyitását el kellett halasztani, de fotókon megmutatjuk, mit látnak majd a turisták a magasból, ha elvonul a járvány. A napokban lebontották a munkálatok miatt felállított védőparavánokat is, így ismét láthatóvá vált a templom teljes homlokzata.
Pest legrégebbi épületében a nap 24 órájában imádkoznak – Ezeréves múltunk tanúja a Belvárosi templom
2020. április 8. 13:00
A Duna partján álló Belvárosi Nagyboldogasszony-templom hihetetlenül gazdag a magyar kulturális örökség szempontjából. Szentélye a 13–XV. században épült, a török idők alatt leromlott hajóját a barokk korban építették újjá. Helyén már Szent István idejében is templom állt, híres középkori freskói Zsigmond korából valók, Mátyás oratóriumot építtetett hozzá, Liszt Ferenc több hangversenyt adott itt, és a templom előtt tette le királyi esküjét Ferenc József 1867-ben. Húsvét előtt jártuk be a pompás épületet, amely a közeljövőben a 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus egyik helyszíne lesz.
Kilátópont nyílik a Belvárosi Plébániatemplom tornyaiban év végén
2019. október 25. 8:00
Várhatóan karácsonyra készül el a lifttel elérhető kilátópont a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom tornyaiban. Egyedülálló körpanoráma nyílik majd a városra.
Megújult a pesti főplébánia-templom
2016. augusztus 15. 14:54
Véget ért a pesti Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom régészeti feltárása és felújítása.
További cikkeink
Kísérleti jegyértékesítés a 15-ös buszon
Kísérletképpen 60 éve, 1964. december 14-én új jegyértékesítést vezettek be a 15-ös autóbuszon, a vonaljegyet, amit nem a kalauztól kellett megvenni, hanem az árát, 1 forintot egy perselybe kellett berakni. A kísérlettel egyrészt a kalauzhiányt próbálták enyhíteni, másrészt a kaotikus budapesti jegyrendszer átalakítását készítették elő.
Építési engedélyt kapott a Hőgyes–Schöpf-Merei Gyógyszerkutató Központ kialakítása
A IX. kerületi Hőgyes Endre 5. szám alatti Gyógyszerészeti Intézet és a Bakáts téren lévő egykori Schöpf-Merei Kórház épületének felújításával és bővítésével létrejön egy intézmény, mely az oktatást, a kutatást, valamint a gyógyszergyártást szolgálja majd. A munkálatok során helyreállítják a történelmi épületek homlokzatait is.
Idén is karácsonyi díszkivilágítást kap a Megyeri híd
December 20–26. között esténként a Megyeri híd 100 méter magas karácsonyfává változik. Mindkét pilonra, annak budai és pesti oldalára is csillagcsúcsdísz kerül, továbbá a pilonok középső, üveges részén speciális díszfényeket is kihelyeznek.