Buda, Óbuda és Pest már az 1873-as egyesítésük előtt is intenzíven növekedett. 1848-ban még csak 140 686 fő lakott itt, az 1869-es népszámláláskor viszont már 280 349 volt a lakosságszám, tehát alig több mint húsz év alatt megduplázódott. Látható volt, hogy a tendencia folytatódik, ezért Andrássy Gyula miniszterelnök ösztönözte egy, a városrendezéssel foglalkozó szervezet felállítását.

Andrássy Gyula miniszterelnök kezdeményezte a város fejlesztésével foglalkozó testület létrehozását (Forrás: wikipedia.org)

Az ő javaslatára Reitter Ferenc mérnök 1869 decemberében egy nagy hatású dokumentumban műszaki szempontból összegezte, milyen teendőket tart szükségesnek a város fejlesztése érdekében. Ez az irat képezte tulajdonképpen a Fővárosi Közmunkák Tanácsa – röviden csak Közmunkatanács – feladatainak alapját. A szervezet létrehozását Andrássy Gyula 1870 márciusában indítványozta hivatalosan, amikor is törvényjavaslatot terjesztett a Képviselőház elé. Megszavazása után az 1870. évi X. törvénycikk formájában lépett hatályba, pontos elnevezése „a Duna folyamnak a főváros mellett szabályzásáról s a forgalom és közlekedés érdekében Buda-Pesten létesítendő egyéb közmunkák költségeinek fedezéséről és a közmunkák végrehajtási közegeiről” volt.

A törvény szerint a Közmunkatanács hivatása a közlekedési főútvonalak nyitása és a Fővárosi Pénzalap kezelése, ezek megvalósítása érdekében pedig feladatául szabták többek között az egész fővárosra vagy egyes városrészekre kiterjedő nagyobb szabályozási munkák végrehajtását is. A 14. paragrafus lehetőséget adott a szükséges mérnöki felvételek megrendelésére, a szabályozási tervek készíttetésére, illetve a beszerzés során lefolytatandó pályázati programok kidolgozására.

A Közmunkatanács székháza a Döbrentei téren állt, a Tabán felszámolásakor bontották el (Forrás: Siklóssy László: Hogyan épült Budapest?)

A Közmunkatanács élt is a lehetőséggel és 1871 márciusában nemzetközi pályázatot hirdetett az egységes főváros rendezési tervei elkészítésére, melyek beadási határideje az év november 1. volt. A pályázóktól öt fontos feladat megoldását várták: 1. a városrészek csoportosítását; 2. a főútvonalak és terek megjelölését; 3. a programban megadott középületek elhelyezési javaslatát; 4. javaslatot a közművek megoldására; 5. javaslatot a parkosításra. Ezek helyét alaptérképeken kellett jelölni, melyeket a Közmunkatanácstól igényelhettek az érdeklődők. Mellékelni kellett még hozzá távlati képeket, illetve a középületekről részletesebb rajzokat is. Az indulók segítségként megkapták még a Közlekedésügyi Minisztérium tanulmányát a Duna szabályozásáról és egy tízoldalas dokumentumot a program célkitűzéseiről. Ennek lényegét így foglalták össze:

„…egy olyan terv nyerése, melynek végrehajtása által Buda-Pest egységes egésszé forrnak össze. Megvalósítása által a főváros, mint királyi-kormányzati székhely és az ország intellektuális centruma helyzetéhez megfelelő karaktert nyer, másrészről, mint az ipar, kereskedelem és közlekedés központja 27. világvárossá emelkedik.”

Noha hetvenkettő érdeklődő is kikérte az anyagot, határidőig csupán tíz pályaművet nyújtottak be, melyeket 1871. november 12. és 26. között a Magyar Tudományos Akadémia nagytermében nyilvánosan kiállítottak. A bírálóbizottság november 29-én ült össze, tagjai Szapáry Gyula közlekedési minisztériumi államtitkár, Steindl Imre építész, Reitter Ferenc mérnök, Széher Mihály pesti, Házmán Ferenc budai polgármesterek, a Közmunkatanács részéről pedig Szapáry Géza, Podmaniczky Frigyes és Hofhauser Lajos voltak. A nemzetközi jelleg miatt egy párizsi és egy hamburgi szakértőt is meghívtak, illetve a hazai szakmai szervezetek is delegáltak tagokat.

Balról jobbra: Lechner Lajos, Feszl Frigyes, valamint Klein és Fraser építészek városrendezési koncepciója (Forrás: Preisich Gábor: Budapest városépítésének története)

A döntést 1871. december 3-án hozták meg: az első díjat és a vele járó húszezer aranyfrankot Lechner Lajos, a Közmunka és Közlekedésügyi Minisztérium főmérnöke nyerte a Veritas jeligéjű pályatervével, a tízezer frankos második díjat Feszl Frigyes – a Pesti Vigadó építésze – a Metropolis jeligéjű terve, az ötezer frankos harmadik díjat pedig Klein és Fraser londoni tervezők kapták. A térképek és rajzok többsége sajnos elveszett, csupán az angol pályázók munkáinak egy része maradt fenn. De a szöveges leírásokból kiindulva képet alkothatunk Lechner és Feszl eszméiről, illetve utóbb a szakirodalom rekonstruálta is.

Lechner Lajos mérnök, a tervpályázat győztese (Forrás: Siklóssy László: Hogyan épült Budapest?)

Lechner Lajos szerint a főváros akkor válhat egységessé, ha a két része harmóniába kerül egymással. Ezért Buda fejlesztésére nagyobb hangsúlyt helyezett volna: a Vár megközelíthetőségén javított az oda vezető utak kiépítésével és a kapuk lebontásával. Pesten Lipótvárost fejlesztette volna, elsősorban az Újépületet lebontása és helyének kiépítése által. Egyébként a körutas-sugárutas szerkezet híve, de az akkor már meglévő sugárutakon érdemben nem módosított volna, csak a Stáció utat– ma Baross utca – szélesítette volna ki.

Feszl Frigyes távlati képe a Sugárútról (Forrás: Siklóssy László: Hogyan épült Budapest?)

Feszl Frigyes szintén helyeselte a Közmunkatanács által javasolt körutas-sugárutas rendszert, sőt még látványosabban alkalmazta volna: egy áthasító főútvonalat tervezett az Üllői úttól a Kecskeméti és Dorottya utcákon át a Ferenc József (ma Széchenyi István) térig, amit a Lánchídon és az Alagúton át egy budai belső körútra vezetett volna. Elképzelésében tehát már megjelent a történelmi Belváros szabályozása – többek között a régi városháza lebontása –, ami bő húsz évvel később valósággá is vált. Budán a Tabánnal kapcsolatban fogalmazott meg előremutató gondolatokat, amit teljesen szanált volna, és újonnan emelt bérházakkal, illetve villákkal telepítette volna be.

Klein és Fraser angol építészek harmadik díjas pályaterve (Forrás: Siklóssy László: Hogyan épült Budapest?)

Klein és Fraser terve – mely szerencsére megőrződött az utókor számára – szintén egy átszelő főutat mutat, mely az Üllői úttól indul, és áthalad a Belvároson, de észak felé hagyja el azt, és a lebontott Újépület telkének tengelyét képezi, mielőtt beletorkollik a Nagykörútba. A második és harmadik díjas pályamunka volt tehát a merészebb, de éppen ezért nem ezeket hozta ki győztesnek a Közmunkatanács. A pesti oldalon ekkorra már elkezdődött a Sugárút kiépítése, mely elé számos nehézség tornyosult – ha a merészek nyernek, azt mindenáron folytatni kellett volna. Márpedig több döntéshozó is elbizonytalanodott a hatalmas beruházás létjogosultságában.

Pest 1872-es városrendezési terve (Forrás: Siklóssy László: Hogyan épült Budapest?)

A zsűri mindazonáltal Lechner Lajos elképzelését sem tekintette teljes mértékben kivitelre érdemesnek, értékelésében úgy fogalmazott, hogy a pályázat inkább azzal az eredménnyel járt, hogy számos ötletet adott a Székesfőváros Műszaki Osztályának a végleges rendezési tervhez. A pesti oldalra ezt 1872-ben, a budaira 1876-ban, Óbudára pedig 1878-ban készítették el. A megvalósítás azonban még hosszú évtizedeket vett igénybe: a Városliget felé vezető új Sugárutat – a mai Andrássy utat – 1885-re építették ki teljesen, a Nagykörutat pedig csak az 1896-os millenniumra adták át, de néhány telek még ekkor is üresen árválkodott. Noha a pályázók a középületekre is készítettek javaslatokat, azok nagy részére végül külön megmérettetést hirdettek, az Országházra 1881-ben, a Szabadság téri palotákra pedig csak a századfordulón.

Tisza Lajos közlekedési miniszter és Szapáry Gyula államtitkár tanácskozása a Sugárútról (Forrás: Üstökös ,1871. 27. szám)

A pályázatot egyébként a sajtó is kiemelt figyelemmel követte, amit a karikatúrák is tükröznek: Jankó János több rajzot is karikírozott a Borsszem Jankó, illetve az Üstökös című élclapok számára. Maga a Közmunkatanács is a célkeresztbe került olykor, aminek volt komoly háttere is: sokan elégedetlenek voltak vele. A kritika főleg annak szólt, hogy szinte csak a Sugárút kiépítésével foglalkozott, már a Nagykörútnál sem szabályozta kellően a munkálatokat. Az első világháború után csökkent is a súlya – rendszerint csak jóváhagyta a Főváros Mérnöki Hivatala által készített rendezési terveket – majd 1948-ban teljesen megszüntették.

A nyitóképen: A pesti alsó rakpart a Lánchídról nézve 1880–1890 között (Forrás: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára, Levéltári jelzet: XV.19.d.1.06.015