Budapest valójában még nem is létezett a kiegyezés idején, hiszen Buda, Óbuda és Pest még három különálló település volt. Jogilag csak 1873. november 17-én jött létre Budapest, ez tehát fővárosunk születésnapja. A Duna fölött persze már 1849 óta átívelt a Lánchíd, amely szimbolikusan egyesítette a folyó két partján elterülő városokat, de ekkor még inkább Pest-Budának nevezték őket együttesen. Nem véletlen szerepelt első helyen Pest, a bal parti város fejlődött igazán dinamikusan.

A Lánchíd 1849 óta kötötte össze Pestet és Budát (Forrás: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.05.026)

A középkori várost körülvevő falat – amely nagyjából a mai Kiskörút vonalában futott – már a XVIII. század végétől elkezdték lebontani, mert akadályozta az egyre intenzívebb kereskedelmet. A városba ugyanis az egykori kapuknál fontos utak torkolltak be, amelyek terekké is szélesedtek.

Az Üllői út csatlakozásánál alakult ki például a Szénapiac (németül Heumarkt), melyet 1866-ban Széna térré neveztek át. Nem telt el egy évtized sem az újbóli névváltozásig: 1874-ben a Calvin térnek keresztelték át, hiszen már 1830 óta itt állt a pesti református templom. 1953-ban már csak az írásmódját magyarosították: ekkor lett Kálvin tér, ahogyan ma is ismerjük.

A Kálvin tér a kiegyezéskor még Széna tér nevet viselte (Forrás: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.08.042)

A kiegyezés idején azonban még egyáltalán nem a mai képét mutatta, a templomon kívül csak a Magyar Nemzeti Múzeum, valamint a Két nyúl utca (ma Lónyay utca) sarkán álló, Balla Antal és Zitterbarth Mátyás által tervezett és 1802–1804 között emelt egyemeletes iskola volt jelentősebb építmény. Egyébként a teret a Kecskeméti utca felől is egyemeletes, klasszicista épületek határolták, melyeket a Pestről készült legrégebbi fotón (dagerrotípián) is láthatunk – korszakunknál valamivel korábbi állapotukban, a fényképet ugyanis 1840–1860 közé datálták.

A Pestet ábrázoló legrégebbi fotó (Ismeretlen szerző: A Kecskeméti utca a Kálvin tér felől fotózva, 1844 körül, 7,8x9,7 cm © Albertina)

Éppen abban az évben, mikor felvette a Széna tér nevet, egy másik fontos esemény is történt itt: július 30-án elindult a város első lóvasútja. A Pesti Közúti Vaspálya Társaság által kiépített és üzemeltetett járat Újpest-Városkapuig közlekedett, tehát célját és útvonalát tekintve a mai hármas metró elődjének volt tekinthető. A síneket a Kiskörúton (vagyis akkori nevén Ország úton) fektették le, és fontos állomása volt a Hatvani utca kereszteződésében álló Nemzeti Színház.

A pesti lóvasút megindulása (Forrás: wikipedia.org)

Az intézmény 1837-ben nyitotta meg itt a kapuit, bár csak 1840 óta viselte ezt a nevet (a köztes három évben Pesti Magyar Színházként működött). Építését a Grassalkovich Antal adományozta telken (a mai Astoria Szállóval szemben) 1835-ben kezdték meg ifj. Zitterbarth Mátyás tervei szerint klasszicista stílusban. A kiegyezés idején még ez a nagy kocsialáhajtóval rendelkező, pilaszterekkel tagolt homlokzatú épület foglalta el a Kerepesi (ma Rákóczi) út elejét.

A régi Nemzeti Színház (Forrás: wikipedia.org)

A lóvasút következő állomása annál a térnél volt, amely a Vác felől érkező út torkolatánál jött létre, és amelyet a XIX. század első felében még Káposzta piacnak, 1830-tól pedig Zsidó térnek neveztek. Ez a közterület is 1866-ban kapott újabb nevet, méghozzá Deák Ferencét vette fel. Ritka nagy megtiszteltetésnek számít, ha valakiről még az életében teret neveznek el, a haza bölcsének pedig – teljesen megérdemelten – ez is kijutott. A tér fő látnivalója ekkor még a pesti evangélikus közösség temploma volt, amely Pollack Mihály tervei szerint épült 1799–1808 között.

Az evangélikus templom a Deák téren (Forrás: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.04.017)

Kissé északabbra a négyzet alaprajzú, parkos területet már a kiegyezés idején is Erzsébet térnek hívták, az innen a Dunához vezető utca (ma József Attila utca) viszont még a Fürdő utca nevet viselte. A folyó partján elterülő Lánchíd tér (ma Széchenyi István tér) 3. számú házában működött ugyanis a Diana fürdő. 1823 körül nyitotta meg kapuit a Hild József tervezte kétemeletes, klasszicista épületben, és kezdetben még Dunafürdőnek hívták. A kiegyezés idején már az első emeletet is igénybe vette az épületből, ott ugyanis 1855-ben gőzfürdőt rendeztek be.

A Kirakodó tér (Forrás: Rados Jenő: Hild József életműve)

A Lánchíd tér nagyrészt a XIX. század első felében kialakult képét mutatta, melyet Hild József klasszicista palotái határoztak meg. A déli részét a Lloyd-palota foglalta el, a Dunával párhuzamosan futott a Libasinszky–Coburg-palota, a Nákó-ház, valamint a híres Európa Szálló főhomlokzata, északi részét viszont már egy újonnan épült neoreneszánsz palota, az August Stüler tervezte Magyar Tudományos Akadémia székháza zárta le. A tér közepén állították fel 1867 nyarán a koronázási dombot, ahol Ferenc József a szokásoknak megfelelően ünnepélyes ígéretet tett az ország megvédésére.

A Magyar Tudományos Akadémia székháza (Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.05.028)

A tértől a lipótvárosi plébániatemplomhoz vezető utca már ekkor is Zrínyi Miklós nevét viselte, maga a templom – melyet ma Szent István-bazilikaként ismerünk – viszont még közel sem úgy nézett ki, ahogyan manapság. Tervezője szintén Hild József volt, és természetesen klasszicista stílusúnak képzelte el az épületet. Középpontos elrendezésű tervén egy nagy kupola körül négy saroktorony állt volna. Mivel az építését már 1851-ben megkezdték, a koronázás idején a kupolája is nagyrészt készen volt. A kivitelezés során azonban silány minőségű anyagokat használtak fel, így 1868. január 22-én a kupola beomlott. Ezt Hild már nem láthatta, mert az előző évben elhunyt. A munkát ezután Ybl Miklós vette át, aki neoreneszánsz stílusban dolgozta át elődje terveit.

A lipótváros templomból lett a Szent István-bazilika (Forrás: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.08.087)

A kis kitérő után visszajutottunk a lóvasút vonalára, mely a Váczi (mai Bajcsy-Zsilinszky) úton haladt észak felé, ami akkor még igencsak a külvárosnak számított. Lipótváros ugyan már kiépült, de a Szabadság tér helyén még az Újépület nevű laktanya négyzetes udvart körülfogó hatalmas épülete terpeszkedett el.

Az Országház helyén pedig még ipari tevékenységet folytattak ekkoriban. Terézváros belső része is állt már – amely ekkor még magában foglalta a későbbi Erzsébetvárost is, csak 1873-ban választották le róla –, de utcahálózata még nem volt annyira grandiózus: a mai Andrássy út nyomvonalán a szűk Könyök utca haladt a Városliget felé.

Az Újépület Báthory és Nádor utca közti szakasza (Forrás: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.08.049)

A lóvasút érintette a Pesti indóházat, a Nyugati pályaudvar elődjét is, amely 1845–1846-ban épült Zitterbarth Mátyás tervei szerint. Innen indult ki az ország első vasútvonala, melyen Vácra lehetett utazni. Az első szerelvény 1846. július 15-én futott ki ebből a hosszú, téglalap alaprajzú, klasszicista stílusú csarnokból. A kiegyezés idején már több mint kétezer kilométernyi vasútvonal szelte át az országot, és így az indóház forgalma is megnövekedett, de a Nyugati pályaudvart csak tíz évvel később, 1877-re építették fel. Érdekesség, hogy a régi indóház köré építették fel, így az a munkálatok ideje alatt is tudta fogadni a vonatokat.

A Pesti indóház volt a Nyugati pályaudvar elődje (Forrás: wikipedia.org)

A képzeletbeli városnézéshez most elhagyjuk a lóvasút vonalát, és áttérünk a Duna túlsó partjára. A Lánchídon átérve a Népszínház térre jutottunk, az 1860-as években ugyanis itt működött a Budai Népszínház. Egykori lovardaépület átalakításaként jött létre (tervezői Gerster Károly és Frey Lajos) a rövid életű teátrum, ugyanis csak 1861–1870 között tartottak benne előadásokat, azt követően lebontották. A tér azonban két új épülettel is gazdagodott: 1860–1862 között emelték Ybl Miklós tervei szerint a Budai Takarékpénztár székházát (amelyet sajnos a II. világháború után lebontottak), majd pedig éppen a kiegyezés évében kezdték építeni szintén Ybl tervei alapján a Lánchíd Társulat neoreneszánsz stílusú palotáját, melyet még ma is megcsodálhatunk.

A Lánchíd Palota (Forrás: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.05.041)

Az Alagút már a mai képét mutatta, nem úgy, mint a fölötte elterülő Vár. A királyi palota hossza még csupán fele volt a mainak, csak a XVIII. század közepén emelt szárnyak álltak még ekkor. Nem volt kupolája sem, de középső traktusát az 1827–1830 között – a harmadik emelettel együtt – épített magas tető koronázta. Itt alakították ki a mindenkori uralkodó lakását. A déli szárnyában 1856-ban Albrecht főherceg rokokó lakosztályát rendezték be, míg az északiban a főudvarmestere lakott. Ez a helyzet azonban csak 1866-ig állt fenn, amikor is a főherceg és udvartartása kiköltözött a palotából, és az egész az uralkodóé lett.

A királyi palota Pestről nézve (Forrás: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.06.005)

Északról ekkor még egy nagy méretű, téglalap alaprajzú és tágas udvart magában foglaló barokk fegyvertár, a Zeughaus volt a palota szomszédja. A Szent György tér közepén pedig 1852 óta Heinrich Hentzi szobra állt, aki 1849-ben a budai vár császári kapitánya volt, és az ostrom idején azon a helyen esett el. Ferenc József saját költségén emeltette a neogótikus emlékművet, számára különös jelentősége volt. Ezért bár a magyarok gyűlölték, a kiegyezés után sem bontották le, csak 1899-ben szállították el addigi helyéről.

A Hentzi-emlékmű, háttérben pedig a Honvédelmi Minisztérium (Forrás: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.07.006)

A kiegyezés idején Pest és Buda tehát még egészen más képét mutatta, a következő fél évszázadban viszont egészen megváltozott, igazi világvárossá vált, melynek eredményeit ma is csodálhatjuk.

Nyitókép: A Lánchíd és a királyi palota a pesti alsó rakpartról (Forrás: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.06.012)