A Nemzeti Színház első otthona, a Zitterbarth Mátyás által tervezett, 1837-re elkészült épület a Kerepesi út – Ország út (ma Rákóczi út – Múzeum körút) találkozásánál majdnem negyven évig szolgálta a drámát, népies daljátékot és operát egyaránt kedvelő közönség igényeit. Az évtizedek során a színház társulata folyamatosan gyarapodott, ahogy a három nagy műfajhoz tartozó előadások és a színházba járók száma is sokszorosára növekedett.

Huszka Lajos metszete az első színházról (Forrás: Magyarország és a Nagyvilág, 1875. 35. szám)

A színház átalakítását, bővítését 1875-ben már nem halaszthatták tovább, a fővárosi hírlapok pedig örömmel tudósítottak a munkáról, és mivel a Népszínház ugyanebben az időben várta felavatásának napját, egyben meg is indokolták a további modernizálás szükségességét: 

„Negyven évi tevékenysége után most átengedi működési terének egy jelentékeny részét, az egész népies műfajt egy másik intézetnek, a néhány hét múlva megnyitandó Népszínháznak. Talán nincs már messze az idő, hogy a dalmű is saját hajlékába költözik s ekkor a Nemzeti végre azzá lesz, aminek látni oly régen óhajtjuk: a magasabb drámai művészet csarnoka, mely minden háborítás nélkül szentelheti összes erejét a fejlettebb, a finomabb ízlés kielégítésének, és igy a nemzeti művelődés emelésének. A Népszínház létesülése az első nagy lépés, mely a rég kitűzött cél elérését lehetővé teszi s a jövő téli idényt, midőn már Népszínház es Nemzeti Színház egyaránt szorosan a maga szakjában fog működni, joggal tekintjük egy új korszak kezdetének, melynek nemcsak színészetünk, hanem remélhetőleg drámai irodalmunk fejlődésére is üdvös, messze ható befolyása leend”

 – olvashatjuk a Vasárnapi Ujság 1875. augusztus 29-i számában. 

Az átalakítás Skalniczky (más írásmóddal Szkalnitzky) Antal tervei alapján kezdődött, akinek nevét a debreceni Csokonai Nemzeti Színház és a székesfehérvári Vörösmarty Színház építészeként is ismerhetjük. Az eredeti, klasszicista stílusban emelt épületet két teljes szinttel megemelte, timpanonnal záródó, oszlopos főbejárattal közelebb vitte a Kerepesi úthoz, a belső tereket kényelmesebbé, a színpadot korszerűbbé alakította, a színház mellé, közvetlenül a Kerepesi út – Ország út sarkára pedig egy négyemeletes, nagy alapterületű bérházat tervezett. Itt kapott helyett a ruhatár, az állványraktár, a színfalak és díszletek tára, melyek egy összekötő folyosó segítségével egyenesen a színpaddal álltak összeköttetésben. 

Színház és bérpalota együttese Pollák Zsigmond fametszetén (Forrás: Magyarország és a Nagyvilág, 1875. 35. szám)

Hiába korszerűsítették azonban az épületet 1875-ben, és azután 20 éven keresztül még számos alkalommal javítottak rajta itt-ott (például megszüntették a földszinti középbejáratot és helyette két oldalon bejáratot és utat létesítettek). A színház állaga egyre romlott, és a kismértékű modernizálások csak rövid távon segítettek. A főváros tűzvizsgáló bizottsága már 1904-ben megtagadta a használati engedélyt, s bár 4 évig a tiltást nem érvényesítették, 1908 júniusában az előadásokat végleg betiltották.

Lázas munka indult, hogy addig is, míg az új, véglegesnek szánt színház megépül az eredeti helyén, egy ideiglenes megoldást találjanak. Előbb a Döbrentei térre szántak felhúzni egy épületet Hauszmann Alajos tervei alapján, majd a Városház tér került előtérbe, az ügy végére azután Apponyi Albert kultuszminiszter tett pontot, amikor még ebben az évben kibérelte a Népszínházat a Nemzeti részére.

Sokéves előkészületet követően 1912-ben meghirdették az új színház építésére kiírt tervpályázatot, melyen csupa hazai építész vett részt. Összesen 24 munka érkezett, egyik érdekesebb és modernebb megoldásokat ajánlott, mint a másik. A bírálóbizottság két fordulóban döntött (az első körben Medgyaszay István munkáját ítélték a legjobbnak, a második díjat Bálint Zoltánnak és Jámbor Lajosnak ítélték, a harmadikat Tőry Emil és Pogány Móric kapta, a negyediket pedig Lajta Béla terve nyerte), végül 4 pályázatot ítélt alkalmasnak a kivitelezésre: Lajta Béla három különböző tervét és a Pogány Móric – Tőry Emil alkotta páros alkotását. A végleges eredmény kihirdetésekor Pogány és Tőry örülhetett, a közvélemény pedig izgatottan várta, mikor kezdődik majd a nemzet új színházának építése.

A győztes munka első változata (Forrás: Építő Ipar, 1913. február 2.)

A győztes munka végleges látványtervén a főbejárat a Múzeum körútról volt megközelíthető (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1913. június 22.)

Komor Marcell és Jakab Dezső látványterve (Forrás: Magyar Építőművészet, 1913., 11. oldal)

Előbb azonban a régi épületet el kellett bontani. Erre 1914-ben került sor, és számos irodalmi és művészeti folyóirat adott hangot szomorúságának, mondván: kultúránk egy fontos emléke tűnik el örökre. Az új Nemzeti építése azonban mégsem kezdődött el, erről először 1914 februárjában olvashatott a közönség. A kultuszminisztérium még az 1912-es árakkal számolt, az épület homlokzatának költségeit is kihagyta a kalkulációból, és amikor a pontos összeg nyilvánosságra került (az előirányzott 3,2 millió korona helyett 8 milliónál tartott a beruházás), már az alapok ásását is leállították. Ki tudja, hogyan oldották volna meg a problémát, ha nem tör ki a világháború, de az kitört, a kormány pedig nem tudott többet érdemben a színház ügyével foglalkozni.

A régi színház bontása (Forrás: Magyar Mérnök, 1914. 23. szám)

A régi színház bontása (Forrás: Magyar Mérnök, 1914. 23. szám)

A régi színház bontása (Forrás: Magyar Mérnök, 1914. 23. szám)

A Nemzeti Színház tehát 1908-tól először bérlőként, majd véglegesen a Blaha Lujza térre költözött, 54 évig a volt Népszínház épülete volt a hazai színjátszás szentélye. A bécsi Fellner és Helmer építővállalat valóban remek és a XIX. század végi elvárásoknak megfelelő színházat tervezett. 1964-ig ez a gyönyörű színház adott otthont sok ezer fantasztikus előadásnak, igazi fogalommá vált, a város egyik találkozási pontja lett, melyet még dalban is megörökítettek („Hétre ma várom a Nemzetinél…”).

1928-ban került újra terítékre az építés kérdése, ekkor Klebelsberg Kunó miniszter jelentette be, hogy 10 éven belül az állam megvalósítja Pogány Móric és Tőry Emil terveit azon a helyen, ahol az első Nemzeti is megépült. A tíz év letelt, építés helyett 1937 novemberében az akkori kultuszminiszter, Hóman Bálint volt az, aki bejelentette, hogy a kormány hamarosan megépíti a színházat, de jelezte, hogy már nem az eredeti helyszínben gondolkodnak.

Akit komolyan foglalkoztatott a színház ügye, annak megint csalódnia kellett. Az először csak közelgő, azután kitörő újabb világháború törölte a megoldandó feladatok listájáról. Az élet a háború után tovább folytatódott a színházi előadásokkal együtt, de ekkor még senki sem sejtette, hogy Nemzetinek már csak 19 további év adatik. A színháztörténet iránt érdeklődők körében jól ismert az egyik indok, amellyel az 1960-as évek elején a városvezetés, illetve az állam magyarázni akarta a Blaha Lujza téri épület elbontását. A metróépítés és a térrendezés a statikailag meggyengült színházban súlyos károkat okozhat, érdemesebb egy teljesen modern, XX. századi igényeket kielégítő épületet emelni, mint (akkori értékben nagy összegnek számító) 60 millió forintból felújítani a 90 éves épületet. 

Ha azonban fellapozzuk a korabeli napilapokat és szakfolyóiratokat, az derül ki, a fő szempont mégsem ez volt. A döntéshozók és döntéselőkészítők nem tartották építészetileg olyan értékesnek, például műemléknek sem, és valami merőben újat akartak látni a téren. Már másodszor kell leírni a mondatot: nem tudjuk mi lett volna, ha… például új színház épül a „Blahán”. Először az eltávolítás nehézségein kellett túljutni. 1964 júniusában a színház elbúcsúzott közönségétől, 1965. január 15-én megkezdődött a bontás, és az április 23-ig terjedő időszakot követően (melyet négy robbantással is felgyorsítottak) az 1875-ben épült színház helyén már csak sitthalom volt látható.

A Nemzeti Színház épülete 1961-ben (Fotó: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára Levéltári jelzet HU_BFL_XV_19_c_11)

Képek a bontás idejéből, 1965 tavaszán (Fotó: Fortepan/Képszám: 138289)

Képek a bontás idejéből, 1965 tavaszán (Fotó: Fortepan/Képszám: 138277)

Képek a bontás idejéből, 1965 tavaszán (Fotó: Fortepan/Képszám: 138286)

1965 januárjában a Magyar Építőművészek Szövetsége nemzetközi pályázatot hirdetett az új színház megtervezésére. A kiírásban a Dózsa György út – Városligeti (akkor Gorkij) fasor tengelyében található területet határozták meg helyszínként. 92 pályamű érkezett, harminchat magyar mellett tíz csehszlovák, hat jugoszláv, tizenegy keletnémet, tíz lengyel, tizennyolc szovjet és egy bolgár anyagot bírált el az Aczél György művelődésügyi miniszterhelyettes vezette nagy létszámú bizottság. Az 1966-ban kihirdetett végeredmény szerint első díjat nem adtak ki. A második díjat két pályamű alkotógárdája: a lengyel Jan Boguslawski, Bohdan Gniewiewski építész és munkatársaik, valamint a magyar Hofer Miklós és munkatársai kapták.

Boguslawski és Gniewiewski látványtervének részlete (Forrás: Magyar Építőművészet,1966. 3. szám)

Hofer Miklós pályázati anyagából (Forrás: Magyar Építőművészet,1966. 3. szám)

Több más terv is jutalomban részesült, az állam jó néhány munkát meg is vásárolt, de színházépítés ekkor sem lett a nagy erőfeszítés eredménye. Egyik terv sem volt elég meggyőző ahhoz, hogy az állam belefogjon a kivitelezésbe. Helyette (ismét csak ideiglenes megoldásnak szánva) a Hevesi Sándor téren 1897-ben emelt egykori Magyar Színház épületét alakították át és újították fel. A két évadot a Thália Színházban eltöltő Nemzeti társulata 1966. október 1-jén költözhetett ide. Itt is maradt egészen 2000 elejéig.

A közben eltelt 34 év alatt rengeteg sikeres előadást és a nézők el nem múló szeretetét élhették meg a rendezők és a színészek egyaránt. Az átmeneti állapot azonban mindvégig megmaradt. Mindenki várta a színház ügyének rendezését. Az 1980-as évek elején Gobbi Hilda kezdeményezésére valóságos adománygyűjtő mozgalom indult: az emberek téglajegyeket vásároltak, hogy saját pénzükkel járulhassanak az ügy életben tartásához.

A Hevesi Sándor téri színház bejárata 1967-ben (Fotó: Fortepan)

A rendszerváltozás idején természetesen újra napirendre került a Nemzeti kérdése. 1988-ban először a helyszínre vonatkozóan írtak ki pályázatot, 1989-ben pedig az épülettel kapcsolatban jelent meg felhívás. Ötletekből nem volt hiány. Volt, aki a ferencvárosi Duna-part Belvároshoz közel eső részén, az egykori Közraktárak épületeit felhasználva épített volna, akadt, aki az Erzsébet térre gondolt, olyan is, aki a Várszínházat alakította volna át. Az első díjat Ligeti Béla, a másodikat Bán Ferenc és alkotótársaik kapták. Az első szabadon választott kormány azután a költségvetés hatalmas hiánya miatt a beruházás elhalasztásáról döntött.

1996-ban külön kormánybiztosi iroda alakult, a következő évben pedig új pályázatot hirdettek. Ezt, az Erzsébet térhez kötődő pályázatot Bán Ferenc nyerte meg. 1998-ban az alapozási munka már javában folyt, amikor újabb fordulat következett be. Kormányhatározat született arról, hogy a beruházást leállítják, mert az túl költséges, és környezetvédelmi szempontoknak sem felel meg. Miközben a köznyelv által Nemzeti Gödörnek elnevezett területen megállt a munka, új kormánybiztos vette kezébe az irányítást, és Siklós Mária építészt bízta meg új tervek elkészítésével. Ő először a Városligetben gondolkodott, de mivel a főváros vezetése ezt nem támogatta, az egykori Dunaparti Teherpályaudvar felszámolása után üresen maradt területen kezdődött az építkezés.

2001. májusában tartották a bokrétaünnepet, 2002. március 15-én pedig Madách Imre örökbecsű művének bemutatójával megnyílt a közönség előtt. Sokan a kezdetektől szeretik ezt az épületet, másoknak a felavatása óta nem tetszik. Akárhogyan is viszonyulunk hozzá, ez a színház mindannyiunké, és egy hosszú, keservesen kacskaringózó történet végén csak azt kívánhatjuk, maradjon is ezen a helyen. A városképnek két évtizede szerves része, a színházba járók számára pedig a legfontosabb mégiscsak az, ami a falakon belül történik.

Épül a színház 2001-ben (Forrás: Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény)

Épül a színház 2001-ben (Forrás: Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény)

Bokrétaünnep az építkezés mellett (Forrás: Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény)

A színház 2004-ben (Forrás: Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény)

Nyitókép: A Nemzeti Színház 2022-ben (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)