Esős szerdai napra virradt 1848. március 15-én Pest. A szépen fejlődő kereskedőváros egyik kávéházában, a Fillinger János üzemeltette Uri utcai (ma Petőfi Sándor utca 7.) Pilvaxban már reggel elkezdett gyülekezni a radikális fiatalság. Az 1838-ban Cafe Renaissance-ként megnyílt hely (egy L betű elvesztésével) Pillvax Károlytól kölcsönözte a nevét, aki 1842–1846 között üzemeltette a kávéházat. A Pilvax a később márciusi ifjak néven ismertté vált társaság törzshelye volt, közéjük tartozott Arany János, Jókai Mór, Vasvári Pál, Vajda János és természetesen Petőfi Sándor. 

A Pilvax kávéház a márciusi ifjak törzshelye volt, itt szövegezték meg a 12 pontot, és itt olvasta fel először Petőfi Sándor a Nemzeti dalt (Preiszler József színezett tollrajza)

A fiatalok előre készültek az eseményre: a Pilvaxban véglegesített 12 pont megfogalmazásában nagy szerepet játszott Kossuth Lajos március 3-i pozsonyi beszéde (felirati javaslata) is, mely szinte programként foglalta össze az ellenzék javaslatait, március 15-re ráadásul két nappal azelőtt kitört bécsi felkelés híre is ideért Pestre. Petőfi tehát itt, a forradalmi hangulatban égő kávéházban szavalta el először nyilvánosan a Nemzeti dalt, majd elhatározták, hogy az egyetemekhez vonulva lelkesítik fel az ifjúságot. 

Petőfiék törzshelyét, a Pilvaxot is elsodorta a pesti városrendezés, helyén ma már szálloda áll, a név azonban még őrzi az egykor legendás kávéház emlékét (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A 12 pont a forradalmárok főbb követeléseit foglalta össze

Mivel az akkori Pesten kis túlzással minden közel volt egymáshoz, az egyetemekhez is csupán néhány utcányira kellett sétálni: az orvosi egyetem az akkori Egri út és Újvilág utca sarkán (ma Kossuth Lajos és Semmelweis utca), a jezsuiták egykori épületében működött. Ez a ház már nincs meg, a XIX. század végi, XX. század elejei városrendezéskor a régi Pest nagy részével együtt elbontották, helyén ma az a Czigler Győző tervezte, 1895-ben elkészült historizáló palota áll, melynek aljában a Puskin Mozi működik. 

A pesti egyetem orvoskarának egykori épülete a mai Kossuth Lajos utca és Semmelweis utca sarkán, a házat a pesti városrendezéskor bontották le (Forrás: Semmelweis Egyetemi Központi Levéltár)

Az orvosi kar után az egyre népesebb társaság a mai Egyetem térre vonult, ahol a templom mellett, a pálosok egykori kolostorában működött a Királyi Magyar Tudományegyetem jogi, bölcsész- és mérnökkara. Ez a ház ugyanarra a sorsa jutott, mint a jezsuita egyetemi épület, a ma is álló neobarokk bérpalotát, amely Baumgartner Sándor és Herczeg Zsigmond tervei nyomán készült, 1900-ban avatták fel. 

A Landerer és Heckenast Nyomda épületét 1852-ben romantikus stílusban átalakították, az épület ebben a formájában, de ma is áll (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A beszámolók szerint ekkorra már többezresre duzzadt tömeg ezután vonult a Landerer és Heckenast nyomda épületéhez. Az 1852-ben romantikus stílusban átépített, de ma is álló ház történelme (és híres lakói, így Kossuth Lajos, Arany János, Vörösmarty Mihály, a Jókai házaspár) folytán kiemelten fontos érték, bár ránézve úgy tűnik, mintha újabb felújítás azóta sem történt volna rajta, már azért is hálásak lehetünk, hogy nem esett áldozatul a későbbi városfejlesztők fantáziájának. 

Az egykori nyomda épületén szép emléktábla idézi fel a forradalmi eseményt, hogy  Petőfiék itt nyomtattatták ki a 12 pontot és a Nemzeti dalt (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A forradalmi tömeg délelőtti érkezése nem érhette váratlanul Landerer Lajost, hiszen jól ismerte a márciusi ifjakat, mindemellett a fennmaradt források szerint aznapra berendelte nyomdája minden dolgozóját, sőt a papírt is előre bekészítették a nyomtatáshoz. A látszatra azonban adni kellett, így Landerer először a cenzúra engedélyének hiányára hivatkozva nem engedte a 12 pont kinyomtatását, ezután azonban ő maga súgta Petőfiéknek, hogy a forradalom nevében foglaljanak le egy nyomdagépet. Így is tettek, hamarosan pedig már kézhez is kaphatta az első röplapokat a kint várakozó tömeg. Az épületet Petőfi a Szabadsajtó Udvarának keresztelte el – ma ugyancsak az esemény emlékét őrzi a közeli Szabad Sajtó út neve is. 

A forradalom egyik emblematikus helyszíne volt a Nemzeti Múzeum, melynek lépcsőjéről azonban sosem szavalta el Petőfi a Nemzeti dalt (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A forradalom egyik emblematikus helyszíne szerencsére ma is eredeti formájában látható: a Nemzeti Múzeum Pollack Mihály tervezte klasszicista épülete, amely ekkor, 1848-ban még újnak számított, hiszen alig egy éve készült el teljesen. Petőfiék kora délután érkeztek ide: az épület előtti téren a szitáló eső ellenére is többezres tömeg gyűlt össze. A rögtönzött népgyűlés során kiosztották a Nemzeti dal és a 12 pont példányait, majd Petőfi Sándor, Vasvári Pál és Irinyi József lelkesítő beszédei után közfelkiáltással elfogadták a követeléseiket. Azonban a közhiedelem és a múzeum lépcsőjének falán olvasható emléktábla felirata ellenére Petőfi itt nem szavalta el a Nemzeti dalt, így ezt a népszerű legendát kénytelenek vagyunk cáfolni. 

A forradalmárok a régi pesti városházánál fogadtatták el követeléseiket a városi tanáccsal (Forrás: Rudolf Alt/FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A lelkes tömeg az indítvány elfogadása után a pesti régi városházához vonult, hogy a városatyáktól is kiköveteljék a 12 pont elfogadását. A mai Belvárosi plébániatemplom mögött állt, 1702-től több részletben barokk, majd klasszicista stílusban épített egykori épület nincs már meg, áldozatul esett a városfejlesztésnek és 1900-ban lebontották (homlokzati szobrainak egy része azonban ma is egy hivatalt díszít: az I. kerületi városháza fedett udvarán megtekinthetjük őket).

A régi pesti városházát 1900-ban lebontották, helyén ma a piarista tömb áll (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A forradalmi tömeg tehát a városháza előtti téren gyülekezett, ahol átadták követeléseiket, a 12 pontot az illetékeseknek, a tanácsnokok pedig rövidesen el is fogadták azokat, az aláírt dokumentumot pedig Rottenbiller Lipót alpolgármester mutatta fel az ablakon az éljenző tömegnek.

A tömeg a mai Vigadó térnél lévő hajóhídon kelt át Budára. Carl Vasquez rajza egy évtizeddel korábban, 1837-ben készült a hajóhídról /(Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A városi tanács után a kormányzati szervek támogatásának kikövetelése következett, a forradalmároknak azonban ehhez át kellett menniük Budára, a Helytartótanács ugyanis a Várban székelt, az Úri utca 53. szám alatti épületben. Budára ekkor még csak hajóhídon lehetett átjutni, hiszen a Lánchíd még nem készült el, ám az eső ellenére az időjárás is a felkelés pártján állt, hiszen ha elhúzódik a tél, a jégzajlás miatt, hajóhíd hiányában az átjutás lehetetlen lett volna, így azonban Petőfiék a mai Vigadó térről induló átkelőn eljutottak Budára, a Várba. 

A Helytartótanács budavári épülete az Úri utca 53-ban ma is megtekinthető, az épületben később a Belügyminisztérium működött (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A Helytartótanács ma is álló épülete, melynek magját egy középkori templom és a ferencesek egykori kolostora adta, 1795 óta működött itt (majd helyén 1867-től 1945-ig a Belügyminisztérium). A tömeg követeléseit végül a tanács is elfogadta, a pontok között szerepelt a sajtószabadság, a cenzúra eltörlése is, amely nyomán a forradalmárok a sajtóvétség miatt börtönben ülő Táncsics Mihály (ekkor még Mihajlo Stančić) kiszabadítását is követelték.

A Várban álló, Táncsics-börtönként elhíresült épületben, a József kaszárnyában Táncsics Mihályon kívül Kossuth Lajos is raboskodott (Fotós: Both Balázs/pestbuda.hu)

Az író a közeli, ma Táncsics Mihály utca 9. alatti József kaszárnyában raboskodott csakúgy, mint korábban Kossuth Lajos. A kiszabadított Táncsics egyébként még a radikálisok között is radikálisnak számított, egyik írásában, az először 1867-ben kiadott Fővárosunkban például nemes egyszerűséggel az egész budai Vár bástyafal aljáig történő elbontását javasolta, kifejtve, hogy „a lehordott földanyagból a mélyedéseket kitöltve, a Dunapartot a Császárfürdőtől, a Gellérthegyig kiegyengetve, kellene szabályozni.” Hozzátette, hogy a leromboltatásnak nem is lenne nagy ára, hiszen, mint írja, „a magán polgárok házai mind régiek, aprók, rozzantak, rendetlenül épülvék, céltalanok, és nem sokat érnek, tehát valamennyinek kisajátítása rendkívül nagy összegre nem rúghat”. 

Ilyennek láthatták a márciusi ifjak az első magyar Nemzeti Színházat, amely a mai Astoriánál, a modern irodaház helyén állt (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Táncsics elképzelései szerencsére később sem valósultak meg, a forradalmi tömeg pedig a kiszabadított íróval együtt visszament Pestre, a Nemzeti Színházba. A mai Astoriánál, a Kerepesi (ma Rákóczi) úton álló épület 1837-ben Pesti Magyar Színház néven nyílt meg, 1840-től működött Nemzeti Színház néven, a forradalom estéjén pedig a Két anya egy gyermeke című darabot adták volna, ám az események hatására az igazgatóság Katona József Bánk Bánját tűzte műsorra. Az előadás azonban a heves érzelmektől fűtött tömeg bevonulása miatt félbeszakadt, így közkívánságra a Nemzeti dal elszavalása után a Szózat, a Himnusz, a Rákóczi-induló eléneklése következett, majd a legendás Hunyadi László című opera néhány éneke. 

A színház helyére ma már csak egy emléktábla utal a buszmegálló mellett (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Az 1848-as forradalom első napjának helyszíneit ma is végigjárhatjuk, több olyan épületet érintve, amelyeket Petőfiék is láthattak egykor. Ha pedig mellünkre tűzzük a kokárdát, jusson eszünkbe, hogy a forradalom jelentősége nem abban áll, hogy végül győzött-e, vagy sem, hanem abban az erőfeszítésben, amit elődeink közösen tettek a nemes célok elérése érdekében. 

Nyitókép: Piros-fehér-zöld virágdíszek a Nemzeti Múzeum előtt (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)