Sokszor vannak az ember életében olyan időszakok, amelyek egy nemzet és egy ország sorsdöntő pillanataival vagy fontos eseményeivel esnek egybe, néha teljesen függetlenül egymástól, néha azonban az események sodrása következtében.

Az 1817. március 2-án született Arany János életében az 1840-es évek és az azt követő két évtized érdekes életszakaszt jelentettek a Pesthez való kötődés és a pesti tartózkodás szempontjából. Az 1840-es években érlelődött meg benne a gondolat, hogy talán érdemes volna a vidéki életet állandó pesti tartózkodásra cserélnie, de az 1850-es évek történelmi mélypontja Aranyban is megfojtotta a Pestre költözés gondolatát. A következő évtized azonban nemcsak Magyarország életébe hozott bizonyos fajta stabilitást, de a költő számára is, aki végérvényesen megvetette lábát a városban. A családjával együtt Pestre költözött, s annak állandó lakosa lett egészen a haláláig.

Arany első találkozása Pesttel 1843-ban, huszonhat éves korában történt, amikor hivatalos ügyben Bécsben járt, s átutazóban négy napot szállt meg a magyar városban. Az itt töltött idő azonban nemcsak pihenéssel telt, hanem kulturális feltöltődést is jelentett a számára.

Az 1812-ben épült Pesti Német Színház a mai Vörösmarty téren, amit valószínűleg Arany is felkeresett első pesti tartózkodása alkalmával, 1843-ban. Carl Vasquez rajza 1837-ből (forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény).

Két színháza is volt ekkor már a városnak. Az 1812-ben megnyitott a mai Vörösmarty (korábbi Gizella, illetve Színház) téren álló Pesti Városi Német Színház, illetve a mai Rákóczi út és Múzeum körút (korábbi Kerepesi út és Országút) sarkán létesült, a magyar színészet állandó fellegvárává váló, ekkor már nevében is Nemzeti Színház.

A pár évvel korábban, 1836-ban maga is színésznek álló Arany nem hagyhatta ki, hogy megtekintsen bennük egy-egy előadást, amelyeknek az élményei későbbi költeményeinek soraiban köszöntek vissza.

Az 1837-ben épült Pesti Magyar Színház 1841-től viselte a Nemzeti Színház nevet. Arany itt is járhatott 1843-ban. Carl Vasquez grafikája 1837-ből (forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény).

1848–1849 a forradalom és szabadságharc időszaka Pesten és az országban, Aranyt pedig ekkor a Pestre költözés gondolata foglalkoztatta. A rohamléptekben fejlődő és szépülő klasszicista város, mint a reformkorban minden Pestre érkezőre, úgy Aranyra is nagy hatással lehetett. Későbbi önéletrajzában úgy emlékezett vissza 1848-ra, hogy háromszor is megfordult Pesten, és a város pezsgő szellemi élete, szépsége egészen magával ragadta őt. „1848 folytán többször is (háromszor) megfordultam Pesten, s fényét meg kezdém kívánni” – írta később, 1855-ben.

A pesti gondolat ott motoszkált a fejében, s nem hagyta nyugodni. Ekkor már komolyan foglalkozott a költözés tervével, aminek megvalósulásához a történelmi események alakulása is hozzájárult. Amikor 1849-ben, Buda visszafoglalása után a kormány, amelynek Belügyminisztériumában hivatalt – fogalmazói állást – vállalt, a fővárosba költözött, Arany is Pestre jött, és a Szalontán élő családja felköltöztetését tervezte.

Than Mór: A budai vár visszavétele, 1849. május 21. Az ostromot követő hatodik napon Petőfi már lakást ajánlott Aranynak Pesten (forrás: OSZK Képtár)

Május 27-én Petőfi lakást ajánlott neki a Dohány és Síp utca sarkán álló Marczibányi-házban, ahol maga Petőfi is lakott, de Arany azt a családja számára szűkösnek találta, s inkább az Úri (mai Petőfi Sándor) utcai Horváth-házat választotta, ahol lakást bérelt a családjának. Mivel azonban még csak egymaga volt Pesten, a Horváth-házban Garay János költő barátjánál lakott.

Arany pesti tartózkodását azonban rövidre szabta az orosz túlerő, ami nemcsak a kormányt késztette menekvésre, de a költő állandó pesti tartózkodását és a végleges költözés lehetőségét is derékba törte. Amikor az a hír érkezett, hogy az orosz csapatok már Debrecennél vannak, feletteseitől engedélyt kért, hogy a családjához Szalontára mehessen. Július elején hagyta el a várost, ahova jó ideig nem tért vissza, s az elkövetkező tíz évet tanítóként Nagykőrösön töltötte.

A mai Petőfi Sándor utca 6. szám alatti épület helyén állt egykor Horváth László háza, ahol Arany János szeretett volna 1849-ben a családjával lakni, s ahol egy rövid ideig Garay János költő barátjánál lakott (fotó: Dubniczky Zsolt/pestbuda.hu)

Az 1850-es évek önkényuralmi időszakában nemcsak a politikai, szellemi és kulturális élet szorult háttérbe az országban, de Arany Pestre költözésének gondolata is elhalványult. Persze a várostól ebben az időben sem szakadt el teljesen, de a kapcsolat az állandó ittlét helyett a ritkább, alkalmi feljövetelekre korlátozódott csupán. Miként az évtized dereka felé egyik levelében írta, alig volt valami összeköttetése Pesttel, s inkább a barátai keresték fel őt a Nagykőrösön tett látogatásaik alkalmával.

Barabás Miklós: Arany János (1848)

Az 1860-as évek legeleje a magyarországi politikai élet megelevenedésének az időszaka. Az októberi diploma és a februári pátens, és az annak nyomán összehívott országgyűlés új reményt jelentett a magyarországi alkotmányosság helyreállítása szempontjából. Enyhülni látszott a szabadságharc leverését követő abszolutisztikus politika, miként Mikszáth Kálmán fogalmazott: „érezni lehetett a kormánygyeplőket tartó kezek lankadását”. A politikai élet irányítói ismét Pesten gyülekeztek, s nagy reményeket tápláltak az 1861-re összehívott országgyűléssel szemben.

Pest-Buda 1860-ban, amikor Arany Pestre költözött, és a város a következő évben országgyűlésre kézült (forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A pesti tartózkodás szempontjából Arany János számára sorsdöntő volt az 1860-ik esztendő: családjával Pestre költözött és a város állandó lakójává vált. Persze hozzájárult ehhez az irodalmi élet 1850-es évek második felében történő újbóli megelevenedése, amiben a költő a vidéki tartózkodása révén csak periférikusan és szórványosan vehetett részt. A nehezen mozduló, a változásoktól mindig is félő Aranynak a döntő lökést alighanem az akadémiai tagsága jelentette. 1859-ben az újból nyilvánosan működő testület a tagjai közé választotta, s 1859. október 31-én megtartott másfél órás székfoglalójával a tudós társaság megbecsült embereinek a sorába lépett.

A Trattner–Károlyi-háznak a mai Városház utcára néző részén az első és második emeleti helyiségeket bérelte az Akadémia 1833 és 1865 között. Arany János itt olvasta fel 1859. október 31-én a székfoglalóját (fotó: Dubniczky Zsolt/pestbuda.hu).

„Szállást nehéz volt kapnom, mert hamar kellett és rendkivüli időben” – írta 1860. szeptember 29-én Tompa Mihálynak. Első állandó pesti lakása a mai Üllői út és Erkel (akkori Három Pipa) utca sarkán volt, nem éppen a legideálisabb körülmények között. De nem is a négyszobás, viszonylag alacsony bérleti díjjal rendelkező lakás, hanem inkább maga a ház lakói és a környék volt számára aggasztónak mondható. Az ekkor még javában külvárosnak számító helyszín és a ház lármás népe, akik nemritkán ököllel intézték el egymás közt az ügyes-bajos dolgaikat, nem feltétlenül szolgálták a nyugodt és termékeny alkotói munkát. Nem véletlen, hogy Aranyt egy év múlva már az elköltözés gondolata foglalkoztatta, amire – a költő vérmérsékletéhez és talán a lakáskínálathoz is mérten – négy évet kellett várnia. 1864-ben költöztek az innen csak pár méterre lévő Üllői út 7. szám alá, ahol három évet töltöttek.

A mai Erkel utca és Üllői út sarkán álló, egykori kétemeletes ház, amelyben Arany János a családjával 1860 és 1864 között lakott (fotó: Dubniczky Zsolt/pestbuda.hu)

A kissé kopottas ház Erkel, korábban Három Pipa utcai oldala, a ház falán a költő domborművével és emléktáblájával (fotó: Dubniczky Zsolt/pestbuda.hu)

A ház falán található Arany-domborművet Martinelli Jenő készítette 1925-ben. A dombormű alatt a táblán ez olvasható: E házban lakott ARANY JÁNOS nemzetünk koszorús költője 1860–1864 (fotó: Dubniczky Zsolt/pestbuda.hu).

Az Üllői út 7. szám alatti épület, ahova Arany 1864-ben költözött. Az épület 1839-ben, az árvíz után épült Kasselik Ferenc tervei szerint (fotó: Dubniczky Zsolt/pestbuda.hu).

1865-ben Aranyt az Akadémia titkárává választották, ami reményt jelentett a pesti lakáskörülmények javulásában. De csalódnia kellett! Mert ekkor még nem kapta meg az újonnan épült Akadémia épületében azt a titkári lakást, amely hivatalból járt volna neki. De kétévnyi dac és keserűség, magába fojtott bánat után végül sikerült elérnie, hogy az új épületben lakással rendelkezzen.

Az Akadémia új palotája 1865 körül, ahol ekkor még nem, de 1867-ben már elfoglalhatta Arany János a titkárnak járó lakást (forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

1867-et írtak abban az esztendőben, amikor a Habsburgokkal kiegyezésre készült az ország, s ha némileg korlátozva is, de visszanyerte azt a függetlenségét és önállóságát, az önrendelkezés jogát és gyakorlatát, amelyet fél évezreddel azelőtt Mohácsnál és az azt követő évtizedekben vesztett el. Emellett koronázásra készült hazánk, amit Arany is végignézett, a saját beszámolója szerint „egy két-forintos kakasülőről, mesteremberek és leányasszonyok társaságában”, majd pedig „az utcai néptolongásban” szemlélte a látványos, tömegeket megmozgató eseményt.

1867-ben a Lánchíd pesti oldalán, a koronázási dombnál várakozó nézősereg. A ceremóniát Arany János „egy két-forintos kakasülőről, mesteremberek és leányasszonyok társaságában” nézte végig (forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény).

1867 az önrendelkezés mellett a stabilitást hozta el az országnak, s Arany számára is valami hasonlót jelentett. Lónyay Menyhértnek, az Akadémia alelnökének írt panaszos levelének és báró Eötvös József elnök tapintatos felkérésének eredményeképpen a költő elfoglalhatta az Akadémia épületében a titkárnak szánt hivatali lakást, amelyben haláláig lakott.

Az egykori főtitkári lakás részlete a Magyar Tudományos Akadémia Székházában, az MTA Könyvtár és Információs Központ Kézirattár és Régi Könyvek Gyűjteményében (fotó: mta.hu/Szigeti Tamás)

1882-ben holttestét az Akadémia oszlopcsarnokában ravatalozták föl, s innen kísérte egy ország az utolsó útjára.

Nyitókép: Az Üllői út 7-es számú ház (fotó: Dubniczky Zsolt/pestbuda.hu)