A Nemzeti Színház (pár évig Pesti Magyar Színház) 1837-től évtizedekig saját játszóhelyen, a Rákóczi út, Múzeum körút sarkán működött, ám ezt az épületet elavultságra és tűzvédelmi okokra hivatkozva 1908-ban bezárták. Ekkor az intézmény a Népszínház Blaha Lujza téri épületébe költözött, akkor még úgy volt, hogy átmeneti időre, amíg fel nem épül saját székháza. Ezt a tervet az idő elsodorta, a Nemzeti pedig – akkor még úgy tűnt – véglegesen a Blaha Lujza téren rendezkedett be.

Ám az 1960-as évek elején az akkori politikai vezetés a metróépítésre hivatkozva az épület elbontásáról döntött, így a színháznak 1964-ben költöznie kellett. Ezt követően a Nemzeti társulata a Thália Színházban tartotta előadásait, majd 1966 október 1-től a Hevesi Sándor téren – a korábbi Izabella téren – álló Magyar Színház épületébe költözött. 

A Magyar Színház eredeti homlokzata az Izabella téren (ma Hevesi Sándor tér) (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény) 

Az Izabella téri színházat 1897-ben Láng Adolf tervei szerint emelték, ez volt a főváros második magántulajdonú teátruma volt. Az eredetileg 996 főt befogadó színházépületet a következő évtizedekben többször átépítették, legelső alkalommal 1914-ben, amikor is jelentősen kibővítették. A háború alatt bombatalálatok is érték, ennek ellenére ebben az épületben indult újra a fővárosi színjátszás.


Az épület az 1914-es Vágó-féle átalakítás után (Fotó: pestimagyarszinhaz.hu)

A színház még ekkor is magánvállalkozásban működött, egészen az államosításig. Az ezt követő közel másfél évtizedben több társulatnak is otthont adott, az 1947-es államosítástól négy éven keresztül a Nemzeti Színház kamaraszínházaként, majd egy évtizedig, 1961-ig a Madách Színház otthonaként ismerte a közönség, sőt egy rövid ideig, 1962–1964 között a Petőfi Színház működött a falai között.

Az átépített színházépület oldalsó nézete 1973-ban (Fotó: Fortepan/Főfotó) 

A Blaha Lujza téri színházépület 1964-es kiürítése után született a döntés, hogy az új Nemzeti elkészültéig ebben az épületben működhet a társulat. A helyzet kísértetiesen hasonlított az 1908-ashoz, hiszen akkor is úgy számoltak, hogy néhány évre kell csak a társulatnak a Népszínházba költöznie, míg el nem készül az új, végleges épület. Igaz, a XX. század elején az I. világháború miatt nem tudták az Astoriánál felépíteni az új színházat, míg a XX. század második felében ilyen akadályok nem merültek fel, sőt 1965-ben már pályázatot is kiírtak a tervekre.

Az új, végleges Nemzeti Színházról a Magyarország című lap 1965. december 26-i számának cikkírója így lelkesedett:

„Az új Nemzeti Színházat a Dózsa György úton, homlokzattal a Gorkij fasor felé építik fel. A szabad terület lehetőséget ad a tervezőknek, hogy a legkorszerűbb követelmények szerint készítsék el az épület-komplexust. (Az új Nemzeti Színházat ui. három épülettömbből tervezik: a főépületben lesz a tulajdonképpeni színház, a mellette álló kamarateremben a kamaraszínház, s a mellé vagy mögé helyezett kiszolgáló épü­letek: raktárak, műhelyek stb.).

A Nemzeti Színház fél évszázadon át tartó kálváriája hamarosan véget ér. A kapitalista társadalom panamái, hazug ígérgetései után a szocialista államnak jutott az a megtisztelő feladat, hogy – miképpen Széchenyi megálmodta – megfelelő helyen, rendeltetésének méltó hajlékot emeljen a magyar Tháliának.”

Az építkezés azonban elmaradt, a Nemzeti Színház pedig 34 évig a Hevesi Sándor téren maradt.

Az 1966-os beköltözés előtt az épületet alaposan átalakították, a fogadócsarnokot és a nézőteret gyakorlatilag elbontották, és a régi előkelő, historzáló stílusú színházat lecsupaszított kockaépületté alakították az 1960-as évek stílusában.

Az új homlokzat a Művészet folyóirat 1967. áprilisi számában 

Az átalakítás, átépítés terveit Ázbej Sándor készítette. A házat két szinttel megmagasították, a modernista, egyenes falakkal határolt homlokzaton 757 Zsolnay pirogránitból készített kompozíciót helyeztek el, amely Illés Gyula szobrászművész alkotása volt. Erről a Tükör című lap 1966. augusztus 8-i száma is írt, a szövegből a korszak régi városi épületekhez való hozzáállása is kiolvasható:

„A homlokzaton Illés Gyula hatal­mas kerámiája. Halványsárga, sok apró alak látható rajta. Illetve nem látható. Mert kivehetetlenek az egyes figurák, így egy monumentá­lis gyűrődésekkel és türemlésekkel teli, lendületes kompozíció díszíti az épület facade-ját. Díszíti; nyilván ez is volt a célja, és nem az, hogy a színháztörténeti korszakokról meséljen. Hogy azután ez miként mutat majd néhány hónap vagy egy-két év múlva, amikor ugyanolyan eső mosta, galamb letisztelte lesz, mint a környező gipszstukkós erzsébetvárosi házrondaságok? Ki tudja azt megmondani? Még maga a művész sem, aki ideálmodta ezt a szép falborítást.”

A színház új büféje 1966-ban (Fotó: Fortepan/Képszám: 127225)

A házat belülről is modernizálták, a díszes előcsarnokot felszámolták, új nézőtér épült és a belső színpadtechnikát is kicserélték. Mindezt annak ellenére tették, hogy a Nemzeti Színház társulatát elvileg csak pár évre tervezték itt elhelyezni. 

A Hevesi Sándor téren álló színházban a Nemzeti társulata 1966. október 1-jén Az ember tragédiáját mutatta be, ezzel vette birtokba az épületet, amely a következő 34 éven keresztül az otthona volt.

Az új nézőtér a Magyar Építőművészet 1967. januári számában 

A rendszerváltásig nem sikerült új házat emelni a magyar Tháliának, arra csak a szocializmus elmúltával – heves viták és félbehagyott építkezések után – 2002-ben került sor, amikor is a Nemeti Színház saját épületét a IX. kerületben felavatták.

Nyitókép: A színház 1966-ban elkészült épülete, homlokzatán Illés Gyula szobrászművész kompozíciójával (Fotó: Google-utcakép)