A Nemzeti Színház (pár évig Pesti Magyar Színház) 1837-től évtizedekig saját játszóhelyen, a Rákóczi út, Múzeum körút sarkán működött, ám ezt az épületet elavultságra és tűzvédelmi okokra hivatkozva 1908-ban bezárták. Ekkor az intézmény a Népszínház Blaha Lujza téri épületébe költözött, akkor még úgy volt, hogy átmeneti időre, amíg fel nem épül saját székháza. Ezt a tervet az idő elsodorta, a Nemzeti pedig – akkor még úgy tűnt – véglegesen a Blaha Lujza téren rendezkedett be.
Ám az 1960-as évek elején az akkori politikai vezetés a metróépítésre hivatkozva az épület elbontásáról döntött, így a színháznak 1964-ben költöznie kellett. Ezt követően a Nemzeti társulata a Thália Színházban tartotta előadásait, majd 1966 október 1-től a Hevesi Sándor téren – a korábbi Izabella téren – álló Magyar Színház épületébe költözött.
A Magyar Színház eredeti homlokzata az Izabella téren (ma Hevesi Sándor tér) (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)
Az Izabella téri színházat 1897-ben Láng Adolf tervei szerint emelték, ez volt a főváros második magántulajdonú teátruma volt. Az eredetileg 996 főt befogadó színházépületet a következő évtizedekben többször átépítették, legelső alkalommal 1914-ben, amikor is jelentősen kibővítették. A háború alatt bombatalálatok is érték, ennek ellenére ebben az épületben indult újra a fővárosi színjátszás.
Az épület az 1914-es Vágó-féle átalakítás után (Fotó: pestimagyarszinhaz.hu)
A színház még ekkor is magánvállalkozásban működött, egészen az államosításig. Az ezt követő közel másfél évtizedben több társulatnak is otthont adott, az 1947-es államosítástól négy éven keresztül a Nemzeti Színház kamaraszínházaként, majd egy évtizedig, 1961-ig a Madách Színház otthonaként ismerte a közönség, sőt egy rövid ideig, 1962–1964 között a Petőfi Színház működött a falai között.
Az átépített színházépület oldalsó nézete 1973-ban (Fotó: Fortepan/Főfotó)
A Blaha Lujza téri színházépület 1964-es kiürítése után született a döntés, hogy az új Nemzeti elkészültéig ebben az épületben működhet a társulat. A helyzet kísértetiesen hasonlított az 1908-ashoz, hiszen akkor is úgy számoltak, hogy néhány évre kell csak a társulatnak a Népszínházba költöznie, míg el nem készül az új, végleges épület. Igaz, a XX. század elején az I. világháború miatt nem tudták az Astoriánál felépíteni az új színházat, míg a XX. század második felében ilyen akadályok nem merültek fel, sőt 1965-ben már pályázatot is kiírtak a tervekre.
Az új, végleges Nemzeti Színházról a Magyarország című lap 1965. december 26-i számának cikkírója így lelkesedett:
„Az új Nemzeti Színházat a Dózsa György úton, homlokzattal a Gorkij fasor felé építik fel. A szabad terület lehetőséget ad a tervezőknek, hogy a legkorszerűbb követelmények szerint készítsék el az épület-komplexust. (Az új Nemzeti Színházat ui. három épülettömbből tervezik: a főépületben lesz a tulajdonképpeni színház, a mellette álló kamarateremben a kamaraszínház, s a mellé vagy mögé helyezett kiszolgáló épületek: raktárak, műhelyek stb.).
A Nemzeti Színház fél évszázadon át tartó kálváriája hamarosan véget ér. A kapitalista társadalom panamái, hazug ígérgetései után a szocialista államnak jutott az a megtisztelő feladat, hogy – miképpen Széchenyi megálmodta – megfelelő helyen, rendeltetésének méltó hajlékot emeljen a magyar Tháliának.”
Az építkezés azonban elmaradt, a Nemzeti Színház pedig 34 évig a Hevesi Sándor téren maradt.
Az 1966-os beköltözés előtt az épületet alaposan átalakították, a fogadócsarnokot és a nézőteret gyakorlatilag elbontották, és a régi előkelő, historzáló stílusú színházat lecsupaszított kockaépületté alakították az 1960-as évek stílusában.
Az új homlokzat a Művészet folyóirat 1967. áprilisi számában
Az átalakítás, átépítés terveit Ázbej Sándor készítette. A házat két szinttel megmagasították, a modernista, egyenes falakkal határolt homlokzaton 757 Zsolnay pirogránitból készített kompozíciót helyeztek el, amely Illés Gyula szobrászművész alkotása volt. Erről a Tükör című lap 1966. augusztus 8-i száma is írt, a szövegből a korszak régi városi épületekhez való hozzáállása is kiolvasható:
„A homlokzaton Illés Gyula hatalmas kerámiája. Halványsárga, sok apró alak látható rajta. Illetve nem látható. Mert kivehetetlenek az egyes figurák, így egy monumentális gyűrődésekkel és türemlésekkel teli, lendületes kompozíció díszíti az épület facade-ját. Díszíti; nyilván ez is volt a célja, és nem az, hogy a színháztörténeti korszakokról meséljen. Hogy azután ez miként mutat majd néhány hónap vagy egy-két év múlva, amikor ugyanolyan eső mosta, galamb letisztelte lesz, mint a környező gipszstukkós erzsébetvárosi házrondaságok? Ki tudja azt megmondani? Még maga a művész sem, aki ideálmodta ezt a szép falborítást.”
A színház új büféje 1966-ban (Fotó: Fortepan/Képszám: 127225)
A házat belülről is modernizálták, a díszes előcsarnokot felszámolták, új nézőtér épült és a belső színpadtechnikát is kicserélték. Mindezt annak ellenére tették, hogy a Nemzeti Színház társulatát elvileg csak pár évre tervezték itt elhelyezni.
A Hevesi Sándor téren álló színházban a Nemzeti társulata 1966. október 1-jén Az ember tragédiáját mutatta be, ezzel vette birtokba az épületet, amely a következő 34 éven keresztül az otthona volt.
Az új nézőtér a Magyar Építőművészet 1967. januári számában
A rendszerváltásig nem sikerült új házat emelni a magyar Tháliának, arra csak a szocializmus elmúltával – heves viták és félbehagyott építkezések után – 2002-ben került sor, amikor is a Nemeti Színház saját épületét a IX. kerületben felavatták.
Nyitókép: A színház 1966-ban elkészült épülete, homlokzatán Illés Gyula szobrászművész kompozíciójával (Fotó: Google-utcakép)
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció