A mai Boráros tér és a Rákóczi híd közötti terület, amelyet egyik oldalról a Duna, a másik oldalról a Soroksári út határolt, nagyon vegyes képet mutatott az 1880-as évekig. Haszonbéres földek váltották egymást különböző raktárépületekkel, de volt itt katonai kézben lévő lovarda, vámház és az 1780-as években emelt hatalmas tábori kórház is itt állt, majdnem szemben a mai Haller utca torkolatával.  

A Soroksári út másik oldalán viszont már óriási alapterületű gőzmalmok működtek, festékgyárak és téglaégető telepek, 1872-től pedig a főváros kezelésében működő Közvágóhíd is itt volt megtalálható. Az áruszállítás kapacitásának bővítésére egyre nagyobb szükség volt. A Déli összekötő vasúti híd 1877-ben nyílt meg, ezzel lehetővé téve a vasúti áruszállítást az ország nyugati és keleti része között.

A Déli összekötő vasúti híd képe a Magyarország és a Nagyvilág 1876. április 30-i számában

A mai Könyves Kálmán körúttól délre ekkor nyílt meg a Ferencvárosi rendezőpályaudvar, amely folyamatosan bővülve az ország legnagyobb vasúti csomópontja lett. A már említett gyárak (melyek száma szintén folyamatosan gyarapodott) nyersanyag- és késztermékforgalma azonban még egy pályaudvar létesítését követelte meg. Ezt az igényt erősítette az is, hogy az 1874-ben elkészült Fővámpalota megközelítéséhez eleve számoltak egy, a hídról leágazó vasútvonal kialakításával.

1879-től üzembe helyezték a Dunapart teherpályaudvarnak nevezett logisztikai központot. A raktározásra, áruszállításra 17, egyenként 100 méter hosszú, 15 méter széles raktárépületet emeltek. A szabad tárolásra két nagy nyílt rakodó, a vágányok mentén pedig külön szabad rakodóhelyek szolgáltak. Az átmeneti forgalom számára a Duna-parton hat faraktárat létesítettek, melyekbe a hajókon érkező terheket a vasúton való továbbszállításukig, és megfordítva: a vasúton érkező terheket hajókra való rakásukig tárolták.

Az átrakodás könnyítése érdekében a rakodópart mentén gőzenergiával működő darukat is felszereltek. A felsoroltakon kívül építettek még egy hivatali és több lakóépületet, egy lokomotívszínt 4 mozdony számára, egy nagy és több kisebb fordítókorongot, egy széntározót és több kisebb melléképületet.

Budapest térképe 1903-ból. A Dunapart teherpályaudvar területén szürke téglalapok jelzik a raktárakat és MÁV-épületeket (Forrás: Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény)

Budapest térképe 1930-ból. A Dunapart teherpályaudvar területén narancsszínű téglalapok jelzik a raktárakat és MÁV-épületeket (Forrás: Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény)

A Dunaparti teherpályaudvar részlete, a háttérben az Elevátorház (megjelent az Ország-Világ 1885. április 18-i számában)

1894-ben a Budapesti Helyi Érdekű Vasút közvágóhídi végállomásáról a teherpályaudvarhoz összekötő vágányt fektettek, hogy az addig a HÉV vonala által ellátott, a Soroksári út déli szakaszán felépült üzemek (mint például a Fegyver és Gépgyár) forgalmát átirányítsák a Dunaparti teherpályaudvarra.

1897-ben megnyílt a Központi Vásárcsarnok, ahova szintén vágányt vezettek, ez a csarnokon belül kettős rakodóvágányban végződött. Vasúti sínpár vezetett a Boráros tér északi részén álló Elevátorházba is, amely Budapest legnagyobb gabonaraktára volt. Mintegy 70 éven keresztül ez a pályaudvar nagyon fontos szerepet játszott az ország és főváros élelmiszeripari áruszállításában. Az 1900-as évek első évtizedében évente mintegy 110 ezer vagonnyi áru fordult meg itt, nagyjából 9 millió mázsát megmozgatva.

A pályaudvaron és a raktárakban több száz munkás dolgozott egyszerre. A MÁV helyi alkalmazottai még külön művelődési egyesületet is alapítottak, és az egyik épületben könyvtárat is berendeztek. Voltak olyan vasutasok, akiknek már a hozzátartozóik is itt kezdték a pályafutásukat.

A Dunaparti teherpályaudvar a Boráros térnél 1940 körül (Fotó: Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény)

A csepeli HÉV végállomása és a teherpályaudvar a Boráros tér felől 1965 körül (Fotó: Fortepan/Képszám: 178429)

A pályaudvar jelentősége azután az 1960-as évektől kezdve csökkenni kezdett. Egyfelől a nagyüzemek, elsősorban a gőzmalmok kapacitása csökkent, majd egy kivételével sorra meg is szűnt a malomi tevékenység a Soroksári úton. Másfelől már nem volt szükség ekkora alapterületű vasúti elosztóközpontra, több helyen a síneket felszedve inkább raktárakat építettek, egyébként pedig egyre inkább az itt veszteglő tehervagonok jellemezték a térséget.

A rendszerváltozás után a vasúti áruszállítás kapacitása jelentősen lecsökkent a fővárosban, a Dunaparti teherpályaudvar szerepe tulajdonképpen feleslegessé vált.  A terület azonban éppen ebben az időszakban egy egészen új lehetőség miatt ismét fontossá vált. Még 1985-ben az osztrák és a magyar kormány megállapodott, hogy megpályázzák az 1995-ös világkiállítást. A közös rendezés ötlete sikert aratott, ez lett volna az első expó, amelyet egy kapitalista és egy szocialista ország együtt szervez.

A budapesti kiállítás pavilonjai elsősorban a lágymányosi partszakaszon épültek volna fel, de a Soroksári út menti MÁV-pályaudvar is szerepet kapott. Időközben Bécs visszalépett, Budapest viszont egyedül is vállalkozott, ezért a területrendezés megkezdődött. 1992-ben a pályaudvart kiürítették, hogy megkezdődhessen az építkezés. Erre azonban végül nem került sor, mert 1994-ben Magyarország is visszalépett a rendezéstől. A terület ettől függetlenül készen állt arra, hogy az egykori vágányok helyén valamilyen nagyszabású beruházás induljon.

A HÉV sínpárja és a teherpályaudvar épületei 1988-ban, háttérben a Boráros tér és a Petőfi híd (Fotó: Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény)

A teherpályaudvar 1988-ban, háttérben a Boráros tér és a Petőfi híd (Fotó: Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény)

A teljesen elbontott teherpályaudvar területe légi felvételen (a Ferencvárosi Önkormányzat Főépítészi Irodájának archívumából)

Több elképzelés is született, majd az elfogadott koncepció is több alkalommal módosult, de a projekt 1996-ban elkezdődött. Elsőként a Boráros tér déli részén egy irodaház épült fel, majd a Nemzeti Színház is megkapta végleges helyét a Rákóczi (akkor Lágymányosi) hídhoz közel. 2002-ben nyílt meg, 3 évvel később pedig a színház szomszédságában átadták a Művészetek Palotáját, amely a hazai komolyzene, táncművészet és kortárs képzőművészet fontos központja lett.

A Nemzeti Színház és az épülő Műpa 2004-ben (a Ferencvárosi Önkormányzat Főépítészi Irodájának archívumából)

A Millenniumi Városközpont területe a Nemzeti Színházzal és a Műpával a háttérben 2006-ban (Fotó: Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény)

Három nagy alapterületű lakóház épült a Soroksári úton egészen a Haller utca torkolatáig, onnantól pedig újabb irodaházakat emeltek. Mára a Nemzeti Színház és az előtte kialakított szoborparkot a Boráros térrel hangulatos sétány köti össze, amely játszóteret, futópályát, bicikliutat és számos tájépítészeti érdekességet tartalmaz.

A terület még mindig formálódik, hiszen hamarosan elkészül egy magánkórház a Haller utcánál, és épül az utolsó nagy irodaház a Nemzeti Színház oldalánál. Sok kérdés még függőben van, elsősorban közlekedéstechnikai téren, de az biztos, hogy egy eredeti feladatát ellátni már nem tudó, nagyon elhanyagolt állapotban lévő terület újult meg az elmúlt több mint két évtizedben. Lehet szeretni, vagy nem szeretni ezeket az építményeket, az idő mindenképpen eldönti, mennyire kapcsolódik és illik bele a városszövetbe a Millenniumi Városközpont.    

Nyitókép: A Nemzeti Színház és az épülő Műpa 2004-ben (a Ferencvárosi Önkormányzat Főépítészi Irodájának archívumából)