A budai Kacsa utca ma egy békés utcácska a II. kerületben. A XIX. században, talán nem túlzás, a világ elektrotechnikai iparának egy meghatározó helye volt, ahol olyan találmányok születtek, mint a transzformátor. A Ganz és Társa gépgyárban 1878-ban szervezte meg a vezérigazgató, Mechwart András az elektromos osztályt, amelynek vezetésére egy, a Műegyetemen frissen végzett fiatalembert kért fel, nevezetesen Zipernowsky Károlyt.

Zipernowsky Károly (Fotó: Wikipedia) 

Az elektromos osztály – amely a Ganz Villamossági Művekké fejlődött később – szinte azonnal eredményeket mutatott fel, például már 1879-ben villanyvilágítást tudtak kiépíteni Szegeden, az árvízi mentésnél. Zipernowsky Déri Miksával közösen 1882-ben egy váltakozó áramú generátort fejlesztettek ki, amellyel megoldhatóvá vált a Nemzeti Színház 1000 izzólámpából álló elektromos világításának biztosítása.

A színházakban a világítás mindig is fontos volt, hiszen a gyertyák halvány fényében nem is igazán lehetett látni, hogy mi történik a színpadon. A Nemzeti Színház régi épületében ezért már 1838-tól gázvilágítás működött, ami erősebb fényt adott a gyertyáknál, igaz némi kompromisszummal, ugyanis állítólag a gázvilágítás miatt a környéken erős szag uralkodott.

A színház világítását már 1838-tól gázzal biztosították, ezt váltotta a villany (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény) 

A színházban 1882-ben összesen 1000 darab villanykörtét szereltek fel, amelynek fénye egyenként 20 gyertyáéval ért fel. A villanykörték 1882. június 9-én ragyogtak fel először a színházban, és ezzel a Nemzeti volt a világon a harmadik színház, ahol villannyal világítottak (az első a londoni Savoy színház volt).

A Nemzeti Színház világítását a Vasárnapi Ujság 1887-ben így írta le:

„A nemzeti színház összes helyiségeinek és a Szikszai-féle étteremnek világítását a nemzeti színház bérházának a múzeum körúti sarok felé eső épülete souterrainjében elhelyezett négy, füstemésztővel ellátott gőzkazán látja el a Ganz-féle gyárból, mely egyszersmind a gőzfűtést is eszközli, s vizét a vízvezetékből nyeri. Két gép, mindegyik 125 lóerőre, felváltva működik, olyképen hogy egyik mindig tartalékban van; egy harmadik kisebb, 35 lóerejű pedig a próbák alatti világításra szolgál. Az összes lámpák száma 1200—1250, melyek közül két ívlámpa a színház homlokzatát világítja meg, a többi izzólámpa pedig a színpad, a nézőtér és egyéb mellékhelyiségekben van elosztva.”

A Ganz szakembereinek az egyik legnagyobb nehézséget a szükséges gépek elhelyezése jelentette, végül a színház mögötti telken a föld alá telepítették a berendezéseket. Két gőzgépet állítottak fel, amelyek mindegyike képes volt ellátni a generátorokat, és ugyanezért összesen öt generátort telepítettek, amelyből az ötödik tartalékként szolgált, tehát ha az egyik meghibásodott, akkor sem maradt áram nélkül a színház.

Összesen négy külön áramkört építettek ki, külön áramkör gondoskodott a színpadól, a nézőtérről a be- és kijáratokról és a ruhatárakról. A színpadon a fényerőt 21 fokozatban lehetett állítani, míg a nézőtéren 9 fényerősség közül lehetett választani.

A Nemzeti Színházban a fények elsőként tehát 1882. június 9-én ragyogtak fel, de ekkor még kísérleti jelleggel, mert számos próba, a beállítások tökéletesítése volt hátra. A színházi előadásokat ez nem zavarta, hiszen június 1-jével véget ért az évad. Az üzemszerű működést 1882. augusztus 12-én adták át a rendszeres használatnak.

A színház csak 1908-ig maradt ezen a helyen, akkor műszaki okok miatt bezárták (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Az, hogy a színház a Ganz rendszerét választotta, nem volt magától értetődő, hiszen Budapesten jelen volt egy erős vetélytárs, Edison. Hiszen Edison bizalmi embere, képviselője Puskás Tivadar Budapesten dolgozott ekkor a telefonhálózat kiépítésén. Edison cége az egyenáramú világítást propagálta már ekkor is, míg a Ganz cég által kiépített rendszer váltakozó áramot használt (ezt használjuk ma is, ez az elterjedt rendszer), az áramot a Zipernowsky és Déri által szabadalmaztatott generátor biztosította. 

A két rendszerről a Hon című lap 1882. augusztus 13-i száma közölt összehasonlítást, és az eléggé elfogultnak tűnő cikk az Edison-rendszert tartotta jobbnak. (Az elektromos rendszerek, azaz az egyen- és a váltakozó áram közötti, nagy „áramháború” ekkor valójában még ki sem tört, hiszen a „háború” egyik főszereplője az egyenáram hívének, Edisonnak későbbi nagy ellenfele, a váltóáramú rendszereket támogató Nikola Tesla épp ekkortájt indult el Budapestről, hogy az USA-ban, pont Edisonnál helyezkedjen el.)

Nyitókép: A Nemzeti Színház épülete a Rákóczi úton (Fotó: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.05.083)