Ma természetes, hogy kinyitjuk a vízcsapot, és folyik a jó minőségű víz. Bármilyen emberi település legfontosabb feltétele, hogy az ivóvízhez hozzáférjen. Buda és Pest esetében az ivóvizeknek két forrása volt sokáig. A Duna vize (Pesten a kutakból is valójában ez érkezett), illetve Buda esetében a környező hegyekből a városba vezetéken vezetett forrásvizek. A budai vízellátásról, az új vízműról itt írtunk korábban. A Duna vize azonban önmagában soha nem volt olyan tiszta, hogy gond nélkül iható legyen, az innen kiemelt vizet ezért a pestiek sokáig más célra használták, illetve, ha kellett, felforralták. Amíg lehetséges és elég volt, a budai források vizét vezetéken juttatták el a Várba. Mivel ez már a XIX. század közepén nem volt elegendő, lépni kellett. Az 1856 januárjában felállított új berendezés célja az volt, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű vizet szolgáltasson Buda 40 000 lakójának.
Igen ám, de sem gépészetileg, sem közegészségügyileg nem sikerült megfelelő berendezést előállítani, holott a szivattyúk gőzgépét Clark Ádám tervezte. A 6200 méter hosszú csővezetékrendszer tömítései és egyéb problémák miatt a tervezett napi 40 000 akó vizet soha nem tudta ez a rendszer biztosítani. A kapacitást úgy határozták meg, hogy minden lakosra napi egy akó, azaz nagyjából 54 liter vizet számoltak. A beruházás céljairól a Budapesti Hírlap 1855. július 31-én rövid hírben számolt be:
„Budán a várban kivált száraz időben a vízszűke érezhető volt. E bajon nem sokára segitve leend, miután egy Clark úr terve szerint készítendő, és nem messze a lánczhidtól még az idén felállítandó gőzerőmű oda óránkint 3500 akó fris vizet fog felvezetni.”
Clark Ádámot, aki az épületet építette meg, és két gőzgépet is, amely a vizet szivattyúzta, nem kellett senkinek bemutatni, vélhetően Magyarország akkor legismertebb mérnöke volt a skót származású szakember. A mai Fő utca 3. szám alatt álló telken, ahol régen is az állati hajtású szivattyúk voltak, rendezték be az új telepet. Érdekesség, hogy e helyen 1882-ig működtek a szivattyúk úgy, hogy a telekre 1862-ben egy lakóház épült fel.
A terv tehát az volt, hogy napi 40 000 akó, azaz 2172 köbméter víz fog eljutni a budai lakosoknak. Arról, hogy hány kútba, a szakirodalom eltérő adatokat közöl. Az tény, hogy Budán 8 közkutat látott el ez a vízmű, de a magánházak számát 38 és 88 között adják meg. Ez a szám mindenképp sokkal kevesebb, mint ahány ház állt akár csak a Várban is, azaz még nem beszélhetünk modern vízvezeték-hálózatról, a budai lakosok legtöbbjének a napi vízmennyiségért el kellett menniük a közkutakhoz vagy vízárustól kellett megvenniük a vizet. (A házaknál nem volt fürdőszoba és a vízöblítéses WC is ritkaságszámba ment, leginkább csak hallottak róla egyesek. Gondoljunk bele, az első magyar ilyen „angol WC” csak 1840-ben épült meg, de nem is Pest-Budán.)
A rendszer azonban nem működött, a víz nagy része egyszerűen a tömítéseknél elszivárgott. Hogy mennyi? A modern, sajnos nem egykorú szakirodalmak szerint a rendszer általában napi 2172 köbméter helyett 360-600 köbmétert tudott adni, tehát biztos, hogy a víz kétharmada eltűnt.
Sajnos a víz minősége sem volt jó. A vízműhöz egy tisztítómű is épült, Hofbauer János által kidolgozott, hat helyiségből álló ciszternarendszer. Ez volt hivatva a Duna vizét iható tisztaságúra szűrni, ami kavics és homokrétegeket jelentett. A szakirodalomban megoszlanak arról az adatok, hogy a tisztító rendszer már az új szivattyútelep beüzemelésekor, 1856. január 16-án kész volt, vagy, ahogy sok helyen lehet olvasni, csak 1858-tól kezdték el alkalmazni.
A víz azonban nem lett tiszta. A rendszer biztos, hogy sok koszt kiszűrt, de a baktériumokat és sok más szennyezést nem, a beszámolók szerint a kutakból sokszor büdös vagy zavaros víz folyt. Ez pedig nem jelentett jót a városnak. Pestet és Budát 1830-tól több hullámban, általában 10-20 évente érte el egy-egy kolerajárvány. (Azt megelőzően a legkomolyabb járványokat a pestis okozta, de ez a XIX. századra visszaszorult.) A kolera pedig pont a nem megfelelően tiszta vízzel terjedt, nem csoda tehát, hogy a kolera Budapesten a valóban modern vízhálózat és csatornarendszer kiépüléséig rendszeresen pusztított.
Hiába költött el tehát Buda 52 542 forintot egy modern vízműre, amiben csak a gőzgépek 14 000 forintba kerültek, nem jutottak sokkal közelebb a probléma megoldásához, a megfelelő mennyiségű és tisztaságú víz biztosításához.
Ugyan az 1856-ban átadott budai vízmű nem felelt meg az igényeknek, de az átadásakor ezt még nem tudták. Az új budai rendszer ösztönzőleg hatott Pest vezetésére is, hogy lépéseket tegyenek a szintén rossz állapotban lévő pesti vízellátás javítására is, nem véletlen, hogy annak korszerűsítésével 1856-tól kezdtek foglalkozni az illetékesek.
Nyitókép: A vizet a budai lakosok közkutakból szerezték. A kép illusztráció, a Bécsi kapu téri Kazinczy-kutat láthatjuk, amely a budai vízmű átadásakor még nem létezett, csak 1936-ban állították fel (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)
