Pest és Buda életében az 1872–1873 évek az egyesülés évei, ekkor alakult meg a mai Budapest Pest, Óbuda és Buda összekapcsolásából. Azonban ezek az évek nemcsak az új város létrehozásáról szóltak, hanem a kolera ismételt pusztításáról is.

A XIX. században Pest és Buda lakossága a sokszorosára növekedett. Ez azonban nem csak csillogó középületekkel és palotákkal járt, hanem iszonyatosan zsúfolt lakásokkal, nyomorgó tömegekkel, ahol előfordult, hogy egy szobában több család is élt, természetesen megfelelő higiéniai feltételek nélkül.

A város közegészségügyi helyzete is katasztrofális volt, kórházak alig akadtak, a vezetékes víz és a csatornázás kivételes luxusnak számított. Nem véletlen tehát, hogy jó táptalaja volt Pest és Buda a XIX. század egyik legfélelmetesebb betegségének, a kolerának. Magyarországon 1830-1831 óta rendszeresen pusztított ez a betegség, 10-15 évente visszatért, többek között a szabadságharc idején is szedte áldozatait. Budán és Pesten 1849 után 1854–1855-ben és 1866-ban is megjelent, majd újra 1872–1873-ban.

Az 1870-es évek elején Pest egyetlen kórházzal rendelkezett, a Rókus Kórházzal, a fotó az 1890-es években készült (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény) 

A betegséget Magyarországon 1872. szeptember 14-én diagnosztizálták először. A kolera a monarchia területén elsőként Galíciában jelent meg, ahová Oroszországból terjedt át, és ugyan a magyar hatóságok mindent megpróbáltak, hogy a járványt lokalizálják, annak terjedését nem sikerült megakadályozni, és 1872 őszére elérte a fővárost. A kór terjedéséhez tulajdonképp a hadsereg is asszisztált, mert ugyan a magyar hatóságok kérték, hogy a járvány miatt a tervezett csapatmozgásokat szüneteltessék, ezt a hadvezetés nem vette figyelembe, és folytatták a tervszerű átcsoportosításokat, ami azzal járt, hogy a birodalmon belül viszonylag sok embert mozgattak át nagy távolságokra.

A várost két hullámban pusztította a kolera, elsőként 1872. október 18-án jelent meg Budán. Halász Gejza, Pest tiszti főorvosa A Budapesten uralgott járványos betegségek történelme különös tekintettel a cholerára című, 1879-es jelentésében a kolera megjelenését így írta le:

„E szerint a vészhír, hogy Budán október 18-án a cholera kiütött, Pest város hatóságát nem találta készületlenül; a bizottságok azonnal erélyesen hozzáláttak hivatásukhoz; kettőztetett buzgalommal akkor, midőn a múlt 1872-iki október 28-án Pestváros területén is észleltetett az első eset. A Lipótvárosban ugyanis a Duna partján a tömőterén levő dunaszabályozási napszámosok részére állított kórterembe Budáról hozatott 1872-ben október 28-án egy beteg Matejkó Lipót 32 éves dunaszabályozási napszámos, ki azonnal meg is halt.”

Későbbi kutatások azt is igazolták, hogy Pest-Budára a hadsereg újoncai hozták be a kórt, akiket Galíciából Budapestre, a Ferdinánd laktanyába (a mai Hadtörténeti Múzeum Várban lévő épületébe) szállítottak. November elsején már öt beteg volt, és november közepén az első hullám tetőzött is, napi 30-40 új megbetegedéssel. Ezután csökkent a megbetegedések száma, 1873 februárjára úgy tűnt, vége is a járványnak, de márciusban újra kitört, és szeptemberig dühöngött.

A Ferdinánd laktanya Klösz György 1890-es képén. Pest-Budára valószínűleg egy ide áthelyezett katona hozta be a betegséget (Fotó: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.08.009)

A betegség leginkább a felnőtteket, és ott is főként a 30-50 éveseket pusztította, a gyerekek és a fiatalok közül arányaiban kevesebb volt a halott, és a betegség a szegényebb lakosság között szedte a legtöbb áldozatát. A statisztikák szerint 1872–1873-ban 8278 fővel többen haltak meg Budapest területén, mint a megelőző évek átlagában, igaz kifejezetten kolerával 5379 beteget kezeltek, aki közül 2621 hunyt el.

Persze a városok (hiszen ekkor még hivatalosan nem egyesült Pest és Buda) nem várták ölbe tett kézzel a kolerát, pontosan tudták, hogy előbb-utóbb eléri a fővárost. Ezért már 1872 nyarán megszigorították a piacok felügyeletét, fertőtlenítették a kutakat, vízvezetékeket, falragaszokon tájékoztatták a lakosságot a tennivalókról, illetve arról, hogy mely „népi gyógymódok” azok, amelyek inkább ártanak, mint használnak. Ezzel párhuzamosan már augusztusban megalakult a védekezést iránytó bizottság és a kerületi albizottságok.

Az egészégügyi rendszer azonban rendkívül elmaradott volt, azt Halász Gejza tiszti főorvos már idézett jelentésében „ázsiainak” írta le. Ennek ellenére, amit tudtak, megtettek a járvány kitörése után is, a fertőzöttek lakásait fertőtlenítették. A betegeket az orvosok egy formanyomtatványon azonnal jelenteni tartoztak, hogy a fertőtlenítés azonnal megkezdődhessen. A betegeket a városon kívüli kolerakórházakban kezelték. Az Üllői úton, a Markotányos utcánál álló, 1870-ben fából épített katonai barakk-kórháznál – amit eredetileg nem is kórháznak, hanem raktárnak szántak – különítettek el egy osztályt 80-100 ággyal, illetve a Kerepesi úton az omnibusztelepen – ahol 1879-ben a Nemzeti Lovarda felépült – állítottak fel egy másikat 50-60 ággyal, és volt egy kisebb kórház Kőbányán is. A Rókus Kórházba nem vettek fel kolerás esetet.

A Szent László Kórház járványos betegek kezelésére épült (Fotó: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.07.135)

Az 1872–1873-as járvány után született döntés új kórházak építéséról, és ezután épült a kifejezetten járványos betegek ápolására szánt Szent László Kórház is. 

A betegség jellegénél fogva a zsúfoltabb, szegényebb városrészekben dühöngött, de a hathatós intézkedéseknek köszönhetően nagyobb gócok nem alakultak ki. A kolera tanulságait a tiszti főorvos az alábbiakban vonta le:

„Ezen tartós járvány leginkább éreztette egészségügyi intézkedéseink hiányait, melyek a tisztaság, fertőtlenítés, csatornázás, a szegények élelmezése, lakása s a betegápolásra vonatkoznak; megtanított arra, hogy ezekre ne csak akkor gondoljunk, ha a vész közelg vagy már jelen van, hanem állandó rovatát képezzék ezek a hatóság legnélkülözhetlenebb gondoskodásának; mert az ily intézkedések lehetnek egyedüli elhárítói, enyhítői átalában a járványoknak s különösen a cholerának.”

Előremutató szavak voltak ezek 1873-ban, amikor a kolera kórokozóját, pontos fertőzési menetét tulajdonképp nem ismerték. A következő évtizedekben Budapesten elindult a csatornázás, a vízvezeték-hálózat kiépítése, és 1876-ban három közkórházra írtak ki pályázatot. A kolera 1883 és 1893 között még egy kisebb járványban visszatért, de utána már hazánkban nem jelentkezett. Ekkorra a közegészségügy is javult, másrészt felfedezték a kolera kórokozóját is, ami hozzájárult a megelőzéshez és a gyógyításhoz.  

Nyitókép: A zsúfolt Pest az 1860-as évek végén (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)