Az Országgyűlés állandó pénzügyi bizottsága 1880 tavaszán felszólította a kormányt, hogy gondoskodjon a többnyire bérházakban működő minisztériumok, hivatalok és intézetek megfelelő és állandó elhelyezéséről, másrészt pedig „foglalkozzék egy országház építése tervének előkészítésével, hogy ez a különben is hosszasabb időre terjedő építkezés” idejében elkészüljön. Tisza Kálmán miniszterelnök, a pénzügyi bizottság felhívásának eleget téve, minden késlekedés nélkül maga vette kézbe az Országház felépítésének ügyét, míg a miniszteriális épületekkel kapcsolatos teendőket az illetékes minisztériumokra bízta.
A kormány ezzel az intézkedésével pontosan egy fél évszázados óhajnak tett eleget, ugyanis az 1830-as országgyűlésen indítványozta először Pest vármegye követe, hogy az akkor még Pozsonyban ülésező országgyűlést Pestre költöztessék és ott a rendek egy országházat építsenek. A Pestre költözés 1848-ban megtörtént, de új állandó Országház Pesten sem addig, sem akkor, sem később nem épült.
Épült viszont egy ideiglenes képviselőház a belső-józsefvárosi Főherceg Sándor (mai Bródy Sándor) utcában 1865-ben, hogy két évvel később, a kiegyezést követően Magyarország alkotmányos államként tudjon működni, és a törvényhozásnak, ha ideiglenesen is, de önálló háza legyen.
De nemcsak a Képviselőház volt ideiglenes jelleggel elhelyezve, hanem a Főrendiház is ugyanúgy ideiglenes jelleggel ülésezett a Főherceg Sándor utca másik oldalán, a Képviselőházzal szemben, a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében. Ezek azonban nem tudtak pótolni egy kimondottan az országház céljára tervezett épületet, amelyben az Országgyűlés két házán kívül a törvényhozást, a képviselői tevékenységet és a magyar állami életet szolgáló egyéb helyiségek is helyet kaphatnak.
A fővárosi építkezéseket 1870-től a Fővárosi Közmunkák Tanácsa irányította és koordinálta. Megkerülhetetlen szerv volt jórészt minden építkezés esetében, nem is beszélve egy olyan nagyszabású műről, mint az Országház. Ezért Tisza Kálmán 1880 tavaszán a Közmunkatanács véleményét és javaslatát kérte az állandó Országház elhelyezésével kapcsolatosan. A Közmunkatanács összesen négy helyszínt javasolt, két belvárosit és két Duna-parton elhelyezkedőt.
A két belvárosi helyszín nagyon közel feküdt egymáshoz, amelyek közül az egyik a mai Erzsébet tér keleti része lett volna, az a helyszín, ahol egykor a Volánbusz pályaudvar volt, illetve ahova 1997-ben a Nemzeti Színházat is tervezték, jelenleg pedig Akvárium Klub néven üzemel az egykor Gödörként ismert szórakozóhely. Itt 1880-ban a Marokkó-udvart is magába foglaló tömb házai álltak, amelyeknek a helyére gondolták a magyar parlamenti épületet elhelyezni. Úgy szólt a meghatározás, hogy a belső körút – Erzsébet tér – Deák tér – Marokkó utca által határolt telektömb. Ez a terület 2788 négyszögöl nagyságú volt, és az építkezésre kijelölt háztömb öt-hat magánszemély tulajdonában volt. A terület értékét mintegy 1837570 forintra becsülték, ami azt jelenti, hogy minimum ennyi kisajátítási összeget kellett volna fizetni a tulajdonosoknak, ha itt építették volna fel az országházi épületet.
A helyszínnél – a Közmunkatanács véleménye szerint – előnyt jelentett volna az Erzsébet téri sétány egyfajta ligetes területe, de ugyanakkor több hátránya is volt. Egyrészt három oldalról forgalmas és így zajos utcákra nyílott, másrészt egy nagyszabású építkezésre önmagában kicsinek bizonyult a terület.
Az Erzsébet térről azonban nem most gondolták először, hogy alkalmas helyszín lenne az Országház felépítésére, hanem már 1844-ben is ezt a helyet választotta ki a gr. Keglevich János vezette országgyűlési bizottság, mikor Pestre egy nemzetközi tervpályázat keretében Országházat kívántak terveztetni.
Az Erzsébet tértől nem messze, alig száz méterre feküdt az a másik belvárosi helyszín, amit ugyancsak Országház építése céljára ajánlott a Közmunkatanács. A Károly-kaszárnyának a belső körútra néző telekcsoportjáról volt szó, ami ma a Városháza parknak ad otthont. Ez majdnem kétszerese volt az előzőnek a maga 5445 négyszögöl nagyságával, így magasabb értékre is, 2804480 forintra becsülték. Viszont ez a terület a katonai kincstár tulajdona volt, és körülbelül húsz évi bérszerződés terhelte, ami körülményessé, sőt talán lehetetlenné is tette volna az állami megváltást. Erre egyébként majd csak 1894-ben került sor, Wekerle Sándor akkori miniszterelnök jóvoltából.
A Duna-parti helyszínek közül az egyik a kegyesrendiek, azaz a piaristák telke lett volna az alsó Duna-parton a régi Városházzal szemben, ahol a rend akkori rendháza és iskolája állt. Ez nagyjából a mai piarista rendház előtti teret jelentette – persze az Erzsébet híd nélkül, ami majd csak 1903-ra épült oda.
Építkezés esetén ez alighanem magába foglalta volna a mai Március 15-e tér egy részét is, ami az 1860-as évek legvégén kiépülő Duna-korzó reprezentatív lezárását eredményezte volna. Előnye minden bizonnyal az elegáns dunai és budai panoráma volt – bár ez utóbbi a még rendezetlen Tabánt jelentette leginkább –, viszont a kigondolt négy helyszín közül a maga 2073 négyszögölével a legkisebb volt, 1267300 forint értékben. További hátrányként említette a Közmunkatanács, hogy négy oldalról zajos utcákra nyílott.
A másik Duna-parti terület ettől északra, a Lánchíd és az akkor már négy éve álló Margit-híd közötti területre esett, nevezetesen az ottani Tömő térre, amit a Közmunkatanács építkezés szempontjából a legalkalmasabb helyszínnek gondolt. A terület 4410 négyszögöl nagyságú volt, ami egy reprezentatív Országház céljára teljesen megfelelőnek bizonyult.
További előnyként említette a Közmunkatanács, hogy állami területről van szó, így az itteni építkezés nem sok kisajátítási költséggel jár, szemben a másik három helyszínnel, ahol csak maga a kisajátítási költség milliós nagyságrendű. A Tömő tér választása esetén ezt a pénzt már az építkezésbe lehet fektetni. (A Tömő tér értékét egyébként 227000 forintra becsülték.) A Duna-part kimondottan előnyt jelentett, ugyanúgy, mint a kegyesrendiek telkének esetében, hiszen a dunai panoráma itt is felbecsülhetetlen városesztétikai értéket képvisel, amit az Országház építésekor mindenképp érdemes volt kihasználni. Felemlítették továbbá a külföldi fővárosok, Párizs és London példáját, ahol a parlamenti épületek a Szajna és a Temze partján állnak, különleges esztétikai élményt varázsolva a város folyóparti arculatába.
Emellett a Tömő tér jó megközelítési lehetőséggel rendelkezett, ugyanis mind a négy oldalról utcák határolták, amelyek a belvárosi területtel szemben kis forgalmú, nyugalmas utcák voltak, ami zavartalan körülményeket biztosított az országgyűlési tevékenységhez. Ezeken kívül azért is javasolta ezt a helyet a Közmunkatanács, mert úgy vélték, a felépítendő Országház egyik oldalán park fog elterülni, ami egy kellemes helyszínné válhat akár a városlakók, akár a törvényalkotó és tanácskozó képviselők számára, mindamellett, hogy friss levegőt is képes juttatni a parlamenti épületbe.
Ugyanakkor a Tömő téri építkezés még további haszonnal is kecsegtetett. Mivel a Lipótvárosnak ez az északi Duna-parti része rendezetlen és meglehetősen elhanyagolt állapotban volt, az Országház felépítésétől a városrész elegáns kiépülését várták, előkelő házakkal (bér)palotákkal, díszes házsorokkal, ahova, úgy gondolták, még egy-két kormányhivatalt is érdemes volna elhelyezni. Sőt, mivel itt – a Rudolf rakpart és a Margit híd közti szakaszon – több állami ingatlan is feküdt, a városrész kiépülése folytán azokat jó áron lehetne áruba bocsátani.
A Közmunkatanács ezt a négy helyszínt ajánlotta Tisza Kálmánnak, közölük a Tömő teret preferálva javaslatában. De felmerült ezeken kívül még egy ötödik helyszín is, ami a Tisza Kálmán által benyújtott állandó Országház felépítéséről szóló törvényjavaslat 1880. december 1-jei országgyűlési vitája során hangzott el. Az ülésen Rakovszky István, az országgyűlés pénzügyi bizottságának előadója úgy érvelt, hogy, ha a képviselők a megajánlott Tömő téren kívül „méltóztatnak más olcsóbb helyet javaslatba hozni”, az ellen sem a pénzügyi bizottság, sem a kormány nem gördít akadályt.
Az ülésen egyedül a Rákóczi-kutató történész, Thaly Kálmán emelkedett szólásra, aki egy olyan helyszínt javasolt, ahol a meglátása szerint olcsóbban lehetett volna építkezni, mint a Közmunkatanács által ajánlott és Tisza Kálmán által is elfogadott és törvényjavaslatként beterjesztett Tömő téren. Thaly az Országház helyének az akkori Vámház (ma Közgazdaságtudományi Egyetem) melletti Vámház körút – Pipa utca – Csillag utca – Sóház utca által határolt területet, azaz a mai Vásárcsarnok telkét javasolta, ahol jórészt értéktelen, többnyire süllyedt, előbb-utóbb úgyis bontásra ítélt épületek álltak.
Persze ez az alternatív megoldás korántsem volt előnyös. Ahogy Tisza Kálmán is rámutatott válaszában, a helyszín a Vámház mögé volt beszorítva, a Vámház és más nagyobb épületek takarásában állt, s korántsem vetekedhetett a Tömő tér Duna-parti panorámájával, ahol a város szépségét kiválóan tudta emelni. Alighanem belátták ezt a honatyák is, mert december 1-jén elfogadták és megszavazták az Országház Tömő téren történő felépítését, amelyet az idén 145 évvel ezelőtt, december 14-én az uralkodó, Ferenc József is szentesített: az 1880. évi LVIII. törvénycikk az állandó országház építéséről. A Budapesti Közlönyben a törvénycikk Szenteste napján, 1880. december 24-én jelent meg.
Az ezt követő közel négy esztendő az Országház megtervezéséről szólt, és a végleges terveket 1884 május elején szavazta meg az országgyűlés.
Nyitókép: Az Országház épülete 1897-ben (Forrás: FSZEK Budapest-Gyűjtemény)
