kereszténység

182396_fortepan_108383_-_doberdo_ut_kiscelli_parkerdo_kalvaria_domb_golgota-szoborcsoport._-_1956._hamori_gyula.jpg Kétszáz éve áll a főváros egyik legrégebbi kálváriája a kiscelli kastély mellett A húsvéti időszakban egykor Budán és Pesten is számos kálváriát, vagyis keresztutat kerestek fel az emberek. A város egyik legrégebbi, 200 évvel ezelőtt felállított kálváriája, amely a Kiscelli Múzeum mellől indul, napjainkban is az egyik legtöbbet látogatott keresztút a fővárosban, de nem volt ez másként régen sem: még 1956-ban, a forradalom évében is rengetegen járták végig a kiscelli keresztutat, erről egy 65 évvel ezelőtti fénykép is mesél nekünk.
Elkezdődött a Szent István-könyvhét Erdő Péter bíboros fontosnak nevezte, hogy a könyvhetet szervező Szent István Társulat más egyházi kiadókkal összefogva évente egyszer kimegy az utcára, és ráirányítja a figyelmet a keresztény vallásos irodalomra.
Krisztus Budán – egy régi fénykép húsvét ünnepén Hegyoldal, tágas kertek és egy – ahogy hívni szokás – „pléh-Krisztus”. Ez is Budapest volna? Húsvét ünnepén egy régi fénykép és néhány régi feszület nyomába eredünk.
Új épületet kaptak a baptisták Missziós, oktatási és szociális célokra kaptak a baptisták egy új épületet a kormánytól a Benczúr utcában.
Pálosok Budapesten: 3+1 titkos hely Van egy ősi, több mint 700 éves szerzetesrendünk, és vannak e rendnek titkos budapesti helyei: egy (sőt még egy) barlang, egy fák árnyékába bújó felszentelt romterület és egy ódon belvárosi kolostor. Felfedezőtúrára indultunk a pálosok nyomában.
A keresztény művészetről konferenciáznak A 21. század keresztény egyházi művészetéről rendez konferenciát az MMA a Pesti Vigadóban.
Reformátorok tere lesz a XVI. kerületben Letették a Reformátorok tere alapkövét a budapesti XVI. kerületben, ahol emlékmű is fog állni a reformáció emlékére.
Luther a Kálvinon – az új reformációs emlékhelyről Hogyan lehet érdekessé, kortárssá és mégis tartalmassá tenni egy reformációs megemlékezést? És hogy lehet eljuttatni az emberekhez, hogy észre is vegyék? Sétáljon egyet a Kálvin téren, és megtudja!
Átadták a Hajléktalan Jézus szobrát Erdő Péter áldásával adták át a Hajléktalan Jézus szobrát a VIII. kerületben.
A MüPában indul a reformáció emlékéve Indul a reformáció 500. évfordulója alkalmából meghirdetett emlékév.
Megszületik a reformáció köztéri installációja A Kálvin téren fog állni 2017 januárjától a Reformáció 500. évfordulójának köztéri installációja.
Keresztény napok az Urániában Keresztény film- és könyvnapokat tartanak november 4-től 6-ig Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
A reformációra emlékeznek A reformáció 500. évfordulóján központi kiállítás lesz a Magyar Nemzeti Múzeumban, de az OSZK és a Levéltár is megemlékezik Lutherék örökségéről.
Könyv született az ezer éves óbudai kereszténységről Ezer éve Óbudán – Tanulmányok az Óbudai Szent Péter és Pál Főplébánia történetéből címmel mutatták be az ezer éves óbudai keresztény hagyomány történetét.
Pápai Magyar Intézet: köszöntötte Ferenc pápa Erdő Pétert Levélben köszöntötte Ferenc pápa Erdő Péter bíborost a Pápai Magyar Intézet alapításának 75. évfordulóján. A magyar papnövendékek képzésére eredetileg 1579-ben alapították meg Rómában a Magyar Kollégiumot.

További cikkeink