Márványcsarnok
Átadták a Márványcsarnokot a Nyugatiban, a tető jelentős része is elkészült
2022. október 28. 20:30
A 145 éves Nyugati pályaudvar tetőszerkezetének felújítása 2020 tavaszán kezdődött, s mára az épületegyüttes fontos részei fölött be is fejeződött a rekonstrukció. Elkészül a tető a Márványcsarnok, a nemzetközi váró, a volt ABC, a Ceglédi folyosó és a Nyugati tér felőli irodaszárny fölött. Emellett az utasok immár használhatják a felújított Márványcsarnokot és a Ceglédi folyosót is.
További cikkeink
Emlékpadot és emlékkövet állítottak az embermentőknek
A Sztehlo Gábor Evangélikus Szeretetszolgálat hűvösvölgyi központjában emlékpadot és emlékkövet állítottak az embermentő Sztehlo Gábor, továbbá a mártírrá lett Salkaházi Sára szerzetes nővér, valamint Freidrich Born svájci diplomata emlékére. A leendő Embermentők parkjának egyelőre ez csak ideiglenes helye, az állandó helyét a Szilágyi Erzsébet fasorban alakítják majd ki.
Neogótikus gyöngyszem az egészség szolgálatában – A Szobi utcai egykori Mentőkórház
A világ egyik legnehezebb hivatása a mentősöké, hiszen minden nap tragédiák sokaságával találkoznak. Áldozatkész munkájukra hazánkban minden évben május 10-én emlékezünk, 1887-ben ugyanis ezen a napon alakult meg a Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület. Ez alkalomból írásunkban a Szobi utcai egykori Mentőkórházat mutatjuk be, amely egy különlegesen szép, neogótikus épületben működött közel fél évszázadon keresztül.
Visszatérnek a nosztalgiajáratok a fővárosba
Budán és Pesten több vonalon is találkozhatunk muzeális járművekkel a tavaszi-nyári időszakban. A XX. századi közlekedést idéző, ritkán látott villamosok, buszok és trolibuszok tűnnek fel a városban.