pestbuda.hu

fortepan_91398.jpg Amikor a metróról döntöttek A budapesti metró építkezésének elkezdéséről 1950. szeptember 15-én döntött a kormány. A nagy erővel beinduló építkezést a kommunista párt a saját ötleteként próbálta megjeleníteni, a beruházásnak közlekedési, politikai és katonai okai is voltak.
Kétszáz éve született Kozma Sándor, az első magyar legfőbb ügyész Az igazság apostolának nevezték, hatalmas tisztelet övezte életében és halála után is. Születésének 200. évfordulója alkalmából a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben emlékeztek meg Kozma Sándorról, az első magyar legfőbb ügyészről. Síremlékét Kallós Ede készítette.
Megemelték a Flórián téri felüljárót Új fázisába lépett a Flórián téri déli felüljáró felújítása, a szakemberek speciális hidraulikus szerkezet segítségével megemelték a hídfők előtti első támaszköz szerkezetét, hogy a több mint negyvenéves sarukat korszerűbbekre cseréljék. Az emelőmunka és sarucsere várhatóan egy hétig tart. A déli hidat márciusban zárták le, a munkák előreláthatóan novemberre fejeződnek be.
A Lánchíd szineváltozása 1880-ban Miképp festették le a Lánchidat 145 évvel ezelőtt? 1880-ban egy vállalkozó valamivel több mint 8300 forintért vállalta el a Lánchíd teljes festését. Mit takart ez az összeg, és hogyan is végezték el akkoriban a híd festését?
Kétszáz éve jelent meg Vörösmarty Mihály hősi eposza, a Zalán futása Nemcsak a hazai történelemnek jeles dátuma 1825 kora ősze a reformkori országgyűlések nyitánya miatt, hanem irodalomtörténeti szempontból is fontos évszám. Kétszáz éve, 1825 szeptember elején jelent meg Vörösmarty Mihály Zalán futása című eposza, ami országosan ismertté tette a frissen végzett, de inkább költői pályát választó ügyvédet. A mű új fejezetet nyitott Vörösmarty és a magyar irodalom életében egyaránt.
Emléktáblát avattak az újpesti Városháza fennállásának 125. évfordulóján Az újpesti Városháza 125 éve nyitotta meg kapuit. Az évforduló alkalmából a Városháza dísztermében emléktáblát avattak, és felidézték a városrész és az épület múltját.
A Nagykörút 25 évvel ezelőtti felújítása Az elmúlt hetekben, hónapokban ismét hangsúlyos téma lett a Nagykörút teljes felújításának szükségessége. Budapest e rendkívül fontos útjának legutóbbi nagyszabású, a teljes útvonalat érintő, 7 éven át tartó felújítása 25 éve fejeződött be.
Cinkotáig járhat a 2-es metró A gödöllői és a csömöri HÉV-vonalak felújításának tervezésére írt ki pályázatot az Építési és Közlekedési Minisztérium, ebből kiderül, hogy Cinkotáig metró válthatja fel a HÉV-et. A tervezőkkel 2026 márciusáig kötnek szerződést, a tervek elkészítésére és engedélyeztetére több mint 3,5 év jut, a kivitelezés 2030-ig indulhat meg.
Új bölcsőde nyílt az I. kerületben A Naphegyen, egy Dezső utcai villában nyílt meg az I. kerület legújabb bölcsődéje. A 120 éves épület egykor lakóház volt, legutóbb zeneiskola működött benne, majd üresen állt. A fatornyos villát a kerületi önkormányzat felújíttatta, az épületet a bölcsődei funkcióknak megfelelően alakították át.
A Margit híd szárnyhídja 125 éves A Margit híd szigeti szárnyhídját 125 éve, 1900. augusztus 19-én adták át. Az évfordulóhoz kapcsolódva nézzünk meg néhány érdekességet, amit talán kevesen tudnak erről a kis hídszerkezetről!
Ötvenöt éves a Libegő Az eredetileg Jánoshegyi Légpályának nevezett Libegőt 55 éve adták át a forgalomnak. A Libegő nagy siker lett, az első napokban tízezrek akartak utazni az új eszközön.
125 éves az újpesti Városháza Újpest ikonikus épülete, a Városháza 125 éve nyitotta meg kapuit. Az évforduló alkalmából helytörténeti séta és más események is felidézik az épület és a városrész múltját.
Holtfa-sövényt építettek a Népligetben A Népligetben holtfa-sövényt építettek a lemetszett ágakból, gallyakból, így egy hatalmas, természetes rovarhotelt hoztak létre. Ebben a holtfa-rakásban otthonra találnak a méhek, hangyák és egyéb hasznos élőlények, de megtelepedhetnek rajta a zuzmók, mohák vagy gombák is. A zöldhulladék, a lebomló növényi részek szerves anyaga visszajut a földbe.
Két épület, egy homlokzat – Árverés alatt a Garibaldi utca gyöngyszeme Az Országház környezete dúskál az ismertebbnél ismertebb épületekben, a közeli Garibaldi utca elegáns házai viszont a közelmúltig kevéssé voltak reflektorfényben. A nyáron azonban árverésen hirdettek meg itt egy állami tulajdonú ingatlant, így a mi figyelmünket is felkeltette az a hatalmas épület, amely az utca nyugati felét elfoglalja. Kiderült, hogy nem is egy, hanem két épület rejtőzik a terjedelmes homlokzat mögött.
Újabb szabadstrand nyílt a Dunán Újbudán megnyílt a Duna-fürdő Árasztó-part, így újabb fővárosi Duna-partszakaszon van lehetőség a strandolásra. A fürdőhely augusztus 31-ig látogatható.
Így rakták le a budapesti Duna-hidak alapjait A Lánchíd budai hídfőjének alapkövét 180 éve, három évvel a pesti után tették le. Ez a három év jórészt az alapozás előkészítéséről szólt, ezalatt valójában csak ástak. Miért tartott ennyi ideig ez a munka, és miért gyorsabb manapság? Hogyan épültek a későbbi Duna-hídjak alapjai?
Az első tömeges fővárosi idegenforgalmi csalogató – Az Országos Általános Kiállítás 1885-ben A budapesti Városliget területén 140 évvel ezelőtt szervezték az első olyan nagyszabású kiállítást, amelyen a teljes magyar ipar és mezőgazdaság bemutatkozott, felvonultatva a gazdasági és a technikai fejlődés legfrissebb eredményeit. A több mint 300 ezer négyzetméternyi területen megrendezett Országos Általános Kiállítás ország-világgal akarta tudatni, milyen óriási fellendülés, gyarapodás, virágzás indult Magyarországon.
Egy legendás vállalat születése A magyar állam 175 éve megalapított egy vállalatot, amelynek két, csődbe ment magánvállalkozás adta az alapját. Az 1870. augusztus elsején létrejött cég a következő 120 évben a magyar ipar egyik legmeghatározóbb üzeme lett.
Bányászélet a belvárosban – Árverés alatt az Arany János utca szecessziós gyöngyszeme A Salgótarjáni Kőszénbánya Részvénytársaság fő nyersanyaglelőhelye ugyan Nógrád vármegyében volt, székházát mégis Budapesten építette fel 1905–1907 között. A tervek elkészítésével a korszak egyik legtermékenyebb építészét, Wellisch Alfrédot bízták meg, aki szecessziós homlokzatot rajzolt, és gondot fordított arra is, hogy azon megjelenjen a bányászok élete. Az állami tulajdonú ingatlant most árverésen értékesítik.
Emlékhelyet alakítanak ki a terézvárosi Liszt Ferenc téren Terézvárosban emléket állítanak a nyilasuralom idején történt Liszt Ferenc téri vérengzés több száz áldozatának. A téren átfutó fekete törésnyomok mutatják majd azokat a helyeket, ahonnan az áldozatokat elhurcolták, a holttesteket eltemették.
Újraalkotják a Budavári Palota északi szárnyát díszítő trófeumokat Archív képek és pontos tervrajzok alapján rekonstruálják a monumentális trófeumokat, azaz hadijelvényeket, melyek egykor a Budavári Palota északi szárnyát díszítették. Az újjászülető homlokzatra öt páros trófeum, valamint egy egyalakos kerül majd.
Thék Endre életművéről nyílt kiállítás a Bakáts téri templomban Thék Endre a bútorművészet élvonalbeli képviselője, a hazai bútorgyártás megteremtője. Kastélyok, paloták és a századforduló legcsodálatosabb hazai épületeinek berendezései kötődnek a nevéhez – az Operaháztól a Budavári Palota Szent István-termének faburkolatáig. Most a Bakáts téri Assisi Szent Ferenc-plébániatemplom altemplomában kiállítás mutatja be személyes életútját és a bútorgyárban kivitelezett jelentős termékeit, berendezéseit is.
Kormányzati paloták árverezése: elkelt az első belvárosi épület Az árverésre kijelölt belvárosi állami épületek közül elsőként a nyitóképünkön szereplő V. kerület, Alkotmány utca 27. szám alatti ház kelt el, amely már ki is került a befektetésre ajánlott állami ingatlanokat tartalmazó katalógusból. Két másik belvárosi kormányzati palota árverése is lezajlott a közelmúltban, de nem érkezett rájuk licit, így ismételten meghirdették őket a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő árverési oldalán.
Átadták a Dandár fürdő felújított beltéri részét Az 1930-ban megnyitott Dandár fürdő belső terének felújítása befejeződött,  augusztus 1-jétől a beltéri medencék is igénybe vehetőek. A belső medencetér szaunája, a zuhanyzósor, a gépészet is megújult, korszerűsödött és megszépült a medencetér.
Felújítják a Mester utcát Ferencvárosban Jövőre kezdődhet a IX. kerületi Mester utca belső szakaszának felújítása a Ferenc körút és a Haller utca közötti szakaszon. A tervek szerint a jelenleginél biztonságosabb, élhetőbb és akadálymentes utakat, új zöldfelületeket alakítanak ki, a terület pedig kerékpáros- és gyalogosbarát lesz.
Tervezés alatt a HÉV-vonalak felújítása Már készülnek a tervek a HÉV-vonalak felújítására, a munkálatokat a szentendrei HÉV-vel kezdik. Még az idén elindul 54 új HÉV-szerelvény beszerzése is.
Mintegy 600 fa sérült meg az Óbudai-szigeten A Főkert közzétette, milyen károkat okozott az Óbudai-sziget faállományában a július eleji vihar. Mintegy 600 fa sérült meg, egy részük ki is dőlt, a károk elhárítása mostanra befejeződött.
Szerkezetkész a Ludovika Campus új épülete Elérte legmagasabb pontját a Ludovika Campus új épülete, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem területén épülő Katasztrófavédelmi Intézet. Az Orczy-kertben található huszonnyolcezer négyzetméteres épületegyüttes a tantermek mellett többek között 220 fős kollégiummal és sportkomplexummal is kiegészül.
Az 1825-ös pozsonyi országgyűlést összehívó I. Ferencet Budán koronázták magyar királlyá II. József 1784-ben Bécsbe szállíttatta a magyar koronát, amit a halálakor, 1790 februárjában diadalmenetben hoztak a magyarok Budára, és a továbbiakban a budai Várban őrizték. Budán koronázták magyar királlyá I. Ferencet 1792-ben, ezzel Esztergom, Székesfehérvár, Pozsony és Sopron után Buda a koronázóvárosok sorába lépett.
Új ingatlanok kerültek helyi védelem alá a XII. kerületben Tizenegy újabb épület kapott helyi védelmet a Hegyvidéken, többek között villák, nyaralók, társasházak és egy laktanya.

További cikkeink