Roskovics Ignác
A VIII. kerület jelképe – Száz évig épült-szépült a józsefvárosi plébániatemplom
2024. március 25. 11:00
A józsefvárosi plébániatemplom Pest egyik leghatalmasabb épülete, hetven méter magas tornyait már messziről megcsodálhatjuk. Azonban nem mindig törtek olyannyira az ég felé, ugyanis felszentelése után még kifejezetten sokat változott az épület, közel száz évvel később nyerte csak el a ma ismert képét. A Nagyhét kezdete alkalmából bemutatjuk ezt a méltóságteljes műemléket, Józsefváros jelképét.
Az utolsó simításokat végzik a Budavári Palota Szent István-termén
2021. július 27. 14:30
Számos szakértő évek óta tartó munkájának eredményeként augusztus 20-tól régi fényében csodálhatjuk meg a Szent István-termet a Budavári Palotában. A több éves munka immár a végéhez közelít, szinte minden egykori díszítőelem a helyére került. Újra a világhírű Zsolnay-kandallón áll Szent István mellszobra, elhelyezték azokat pirogránit képeket is, amelyek Árpád-házi királyokat és szenteket ábrázolnak és felszerelték a hatalmas csillárokat és különleges falikarokat is. Az augusztus 20-i megnyitó után néhány napig ingyenesen lesz látogatható a Szent István-terem.
Árpád-házi királyok és szentek festője volt – Roskovics Ignác tizenkét műve ékesítette a Szent István-termet
2021. június 14. 9:00
A XIX. század utolsó évtizedeinek és a századfordulónak egyik népszerű festőművésze volt Roskovics Ignác. Az életművét meghatározó egyházi és történelmi témájú alkotásai közül kiemelkedik a Budavári Palota Szent István-terme számára készített tizenkét festménye, amelyek alapján a Zsolnay-gyárban kerámiaképek készültek. Az alkotások, amelyek közül tíz a legfontosabb Árpád-házi királyainkat és szentjeinket, kettő pedig Szent István életének egy-egy jelenetét ábrázolja, augusztus 20-tól ismét látható majd az újraalkotott Szent István-teremben.
További cikkeink
A velocipéd 155 éve jelent meg a magyar fővárosban
Kétkerekű, ember hajtja és veszélyes. Az új hóbort, a velocipéd 1869 tavaszán jelent meg Pesten, s a különös járművet a belvárosi Dorottya utcában már ekkor bárki megvásárolhatta. Sőt ugyanitt megnyílt az első tanoda, ahol a vállalkozó szelleműek, ha tanfolyami bérletet vásároltak, el is sajátíthatták a használatát.
Impozáns és kápráztató – Ilyennek látták a szemtanúk az épülő Országházat a 130 évvel ezelőtti bokrétaünnepen
Van rajta vagy 2000 ablak, 700 ajtó, s a fölhasznált téglák száma meghaladja a 45 milliót – írták a lapok 130 évvel ezelőtt, amikor az akkori Tömő téren a már közel tíz éve épülő Országház falai elérték a legmagasabb pontjukat. Az ebből az alkalomból tartott bokrétaünnepen sok száz építőmunkás hallgatta meg a frakkba öltözött főpallér szónoklatát, volt zenés mulatság, és jutalmakat is osztottak.
125 éves a Ferencvárosi Torna Club – Megemlékezést tartottak a Fiumei úti sírkertben
A Ferencvárosi Torna Club alapításának 125. évfordulója alkalmából megemlékezést tartottak a Fiumei úti sírkertben a klub első elnöke, Springer Ferenc felújított síremlékénél.