VII. kerület

421982415_694278929549478_5589145178576187063_n (1).jpg Megkezdődött a Klauzál tér felújítása Felújítják Belső-Erzsébetváros legnagyobb terét. A Klauzál téren új fákat és cserjéket ültetnek, megújul a játszótér, lesz többfunkciós sportpálya és fitneszpark.  A pesti gettó áldozatainak tiszteletére új emlékművet állítanak fel.
Nagykörút: jövőre ígéri a felújítás megkezdését a főváros Jövőre kezdődik a Nagykörút Nyugati tér és Mester utca közötti szakaszának felújítása, idén pedig indul a tervezés. A beruházás szakaszosan valósul meg, és a jelenlegi elképzelések szerint 2029-ben fejeződhet be.
Eldőlt, milyen lesz a Magyar Építészeti Múzeum A Városligeti fasor és a Bajza utca sarkán lévő telekegyüttesre, a Walter Rózsi-villa szomszédságába tervezett Magyar Építészeti Központ és Múzeum tervezésére kiírt kétfordulós építészeti tervpályázaton eredményt hirdettek. A helyszín nem csupán kiállítóhely lesz, hanem rendezvénytér is.
Támid: mindig – Évezredek öröksége Budapesten A héber támid szó jelentése magyarra körülbelül úgy fordítható, hogy mindig, és eredetileg a templomban bemutatott, állandóan égő áldozatra utalt. Ötletesen ezt a címet kapta a Magyar Zsidó Múzeum állandó kiállítása is, amelyet a december 7-én kezdődött nyolcnapos ünnep, a hanuka alkalmából mutatunk be.
Új gyalogátkelőhely épül a Rákóczi úton Új jelzőlámpás zebrát alakítanak ki a Rákóczi úton a VII. kerületi Kazinczy utca és a a VIII. kerületi Szentkirályi utca között. Ezzel az összeköttetéssel a gyalog közlekedők akadálymentesen és kerülő nélkül kelhetnek át az úton.
Sokan szeretnék megtervezni a Magyar Építészeti Múzeum új épületét A Városligeti fasor és a Bajza utca sarkán lévő telekegyüttesen, a volt BM-kórház területén két XIX. század végi szanatórium integrálásával készül majd el a Magyar Építészeti Múzeum új otthona. A tervpályázat sok építész érdeklődését felkeltette, 39-en nyújtották be érvényesen a jelentkezésüket, főként tervezőirodák.
A Magyar Színháztól Rejtő Jenő szülőházáig – A Hevesi Sándor tér érdekességei A XIX. század vége óta szinte megszakítás nélkül szolgálja a kulturális életet egy kicsi, háromszög alakú tér Erzsébetváros szívében, amelyet a magyar színháztörténet egyik jelentős személyéről neveztek el. A Hevesi Sándor tér kétségkívül a színházának köszönheti hírnevét, de más érdekességeket is találhatunk itt: e téren áll Rejtő Jenő szülőháza is.
Az utolsó kisajátítások: rozoga házak álltak az Erzsébet körút nyomvonalán A budapesti Nagykörút hosszú ideig készült több hullámban. Az egyik lényeges fordulópont az út építésének történetében 1888-ban történt, amikor a Margit hídtól az Üllői útig terjedő szakasz teljesen szabaddá vált.
Neumann János-emlékévet hirdettek 2023-ra Neumann János matematikus születésének 120. évfordulója alkalmából a Neumann Társaság 2023-ra emlékévet hirdetett, melynek célja, hogy a világhírű matematikus örökségét minél többen megismerhessék. A neves tudós a belvárosban született, a Városligeti fasorban tanult, Budán járt egyetemre, sírja az Egyesült Államokban található.
A tanítók atyjától a forradalom kórházáig – A Péterfy Sándor utca nevezetességei A Péterfy Sándor utca egyike Külső-Erzsébetváros, benne az úgynevezett Csikágó negyed jellegzetes utcáinak. Ismertségét leginkább kórházának és az ott zajló 1956-os eseményeknek köszönheti, de névadója, a magyar „tanítók atyja” is lakott itt. Jellemző utcaképe a dualizmus idején épült körfolyosós lakóházak, de érintkezik az ország első hivatalos óvónőképző intézetével, volt sörgyári lerakattal és egykori piactérrel is. Lássuk, miről mesél nekünk ez az utca!
Kezdődik az Állatorvosi Egyetem neoreneszánsz épületegyüttesének felújítása Hamarosan megkezdődik az Állatorvostudományi Egyetem István utcai kampuszának fejlesztése. A kampusz Steindl Imre által tervezett épületei közül több is megújul. A patinás épületeket korszerűsítik, ezeknél a belső tereket és a homlokzatokat a műemléki értékek megóvásával újítják fel.
Egykor gőzfürdő volt, most hotel épül a Kazinczy utcában A VII. kerületi Kazinczy utca 40–48. szám alatt, öt telek összevonásából jött létre az a terület, amelyen most 270 szobás hotel épülhet, kétszintes mélygarázzsal. A munkák részeként az utca egy szakaszát is felújítják, a telkeken jelenleg álló épületeket, így várhatóan a Táncművészeti Főiskola volt acél-üveg tömbjét és a historizáló, húsüzemként, majd szórakozóhelyként ismert 48-as számú házat is elbontják.
Átadásakor mindenkit lenyűgözött a Hungária fürdő épülete Bár a VII. kerületben lévő, Dohány utcai egykori Hungária fürdő gyönyörű szecessziós homlokzata és az épület nagy része megmenekült a pusztulástól, ám jelenlegi formájának kialakításakor jelentős átépítésen esett át, több részét elbontották. A vele egy kézben lévő, a szomszédos telken álló Continental szállót azonban az ezredforduló évében teljesen lebontották, helyén kortárs hotelépületet emeltek.
Megnyílt a nagyközönség előtt a Walter Rózsi-villa a Bajza utcában Stílusosan a múzeumok világnapján, május 18-án költözött be első kiállítóhelyére a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ a felújított Walter Rózsi-villába, amelyet május 19-től lehet látogatni. Az 1936-ban készült épület különlegessége, hogy ez a főváros egyetlen látogatható modernista villája.
Hamarosan visszakapja díszes kupoláit a Károly körúti műemlék épület Hamarosan visszaépítik a Károly körút 3/A szám alatti szecessziós bérház impozáns tetőzetét. A századforduló után készült ház teteje a második világháborúban megsérült, és később leegyszerűsítve állították helyre. A napjainkban a Belvárosi Színháznak is otthont adó épület tetőrekonstrukcióját egy múlt héten megjelent kormányrendelet tette kiemelt beruházássá.
Elkészült a Walter Rózsi-villa felújítása A Fischer József által tervezett, VII. kerületi modernista villában először Walter Rózsi operaénekesnő és családja élt, majd a BM-kórház óvodája és gyermekorvosi rendelője lett. A most megújult épület a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ új kiállítótereként nyílt meg.
A legszegényebb és legkisebb kerület volt Erzsébetváros, de a királyné nevét akarta felvenni A VII. kerület viszonylag fiatal városrész, a városegyesítéskor, 1873-ban választották le Terézvárosból, mert azt túl nagynak és túlságosan népesnek találták. Az így létrehozott új kerület a legkisebb területű városrésze lett Budapestnek, de ekkor még nem volt saját neve. A XIX. század második felében lendületes fejlődésnek indult, a kerület vezetése azonban úgy gondolta, hogy az identitáshoz saját név is jár, ezért 1881 decemberében azzal a kéréssel fordultak a királyi párhoz, hogy a városrész hadd vehesse fel Erzsébet királyné nevét.
A híres Fészek Klub 120 éve nyílt meg A Festők, Építészek, Szobrászok, Zenészek, Énekesek és Komédiások Klubja, azaz a Fészek Klub 120 évvel ezelőtt, 1901. szeptember 7-én nyílt meg a Kertész utca, Dob utca sarkán. A legendás klub a művészeti élet népszerű és kedvelt találkozóhelye volt évtizedeken keresztül, ma már inkább csak rendezvényhelyszín. Ahogyan az egykori pezsgő klubélet, úgy az eredeti elegáns, szecessziós épület és pazar berendezése is már a múlté.
Szálloda épül a Kertész utca foghíjtelkén – A XIX. századi házakat másfél évtizede bontották le A VII. kerületi, Kertész utca 21. és 23. szám alatti, XIX. századi lakóházakat az erzsébetvárosi ingatlanpanama néven elhíresült ügy során, 2004-ben értékesítette a VII. kerület akkori vezetése. Mindkét épületet elbontották. Lakásokat terveztek a helyükre, ám az elképzelés nem valósult meg. Most kiderült: a 15 éve üresen álló, parkolóként üzemelő telken egy 254 szobás szálloda épül.
Megújulhat a VII. kerületi Klauzál tér Erzsébetváros legnagyobb terén a tervek szerint nagyobb zöldfelület, játszótér és kutyafuttató is lesz majd, de a felújításról döntő VII. kerületi önkormányzat a lakók ötleteit is várja.
Lemond a zeneiskola számára felújított Damjanich utcai épületről a Freeszfe, új pályázatot írnak ki A VII. kerületi Damjanich utca 4. szám alatti épületet a kerület korábbi vezetése a Molnár Antal Zeneiskola számára újíttatta fel, a napokban azonban Freeszfe Egyesület költözhetett bele. Az ügy kapcsán kitört botrány hatására az egyesület most közölte: a szemeszter végével lemondanak az épület bérleti jogáról. Hogy a zeneiskola végül megkapja-e a számára felújított házat, még nem tudható, az önkormányzat ugyanis új pályázatot ír ki az épület hasznosítására.
Zeneiskola számára 2019-ben felújított épületet kapott meg Erzsébetvárostól a januárban alapított Freeszfe Egyesület Lakóháznak épült még a millennium előtt, a második világháborúig a Német Birodalmi Iskola működött benne, a háború után középiskoláknak adott helyet, az előző önkormányzat zeneiskolának építtette át, két nappal ezelőtt viszont a Színház- és Filmművészeti Egyetem átalakítása ellen tiltakozó Freeszfe Egyesület vette birtokba Erzsébetvárosban a gyönyörűen felújított, hangszigetelt termekkel zeneoktatásra kialakított Damjanich utca 4. szám alatti épületet.
Megmenekült a bontástól a Márványmenyasszony és a Wichmann-kocsma épülete is Az elmúlt napok eseményeire reagálva a Miniszterelnökség elrendelte a műemlékvédelmi eljárás megindítását két budapesti, kultúrtörténeti jelentőségű épület esetében. A Széchenyi lakodalmának helyet adó, I. kerületi Márványmenyasszony vendéglőn és a VII. kerületi, Wichmann Tamás kocsmájaként ismertté vált Kazinczy utcai házon a gyorsított eljárás lezártáig tilos bontási vagy építési munkát végezni. Bár az épületek jövőjében még így is bőven akadnak kérdőjelek, múltjukat annál jobban ismerjük.
A Rózsák terén áll Budapest egyik legszebb temploma A VII. kerületi Rózsák terén álló Árpád-házi Szent Erzsébet-plébániatemplom is várja jövőre a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus résztvevőit. A 2560 fős befogadóképességű épület Budapest egyik legnagyobb neogótikus temploma, Steindl Imrének, az Országház tervezőjének remekműve.
Ideiglenes forgalmi rendet vezetnek be Belső-Erzsébetvárosban és Terézváros egyes utcáiban Jelentős közlekedési változások lesznek a VI. és a VII. kerületben, az Andrássy út–Nagykörút–Rákóczi út–Károly körút közötti területen, a főváros ugyanis forgalomcsillapítási mintaprogramot indított. A három hónapos tesztidőszak alatt parkolási korlátozásokkal és a forgalom irányának megváltoztatásával találkozhatnak a közlekedők.
A belváros gyönyörű színfoltja lett a felújított Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga, jöjjön velünk egy sétára! A zsidó hitközség engedélyével, a belsőépítészeti munkákat tervező Baliga Kornél építőművész kíséretében jártuk be a felújított Rumbach Sebestyén utcai zsinagógát, amelynek rekonstrukcióját nemrég ICOMOS-díjjal ismerték el. Az Otto Wagner tervezte, 1872-ben átadott épület évtizedeken át pusztult a belváros közepén, ám mára csodálatos megújuláson esett át. A zsinagóga egyszerre lesz szakrális és kulturális tér, a középen álló tóraolvasó állványt a rendezvények idejére a földbe fogják süllyeszteni.
Átadták az egykori Regnum Marianum székházat Átadták az egykori Regnum Marianum székházának felújított épületét a VII. kerületi Damjanich utcában. Az épületben katolikus kulturális központ fog működni konferenciatermekkel, 80 férőhelyes szállással, emellett kápolna és irodák is helyet kapnak benne. A központnak fontos szerepe lesz az Eucharisztikus Világkongresszus helyszíneként is.
Akácok, terek, sorsok – a régi pesti piacterek nyomában Erzsébet tér a Belvárosban, Hunyadi tér a Terézvárosban, Klauzál és Almássy tér az Erzsébetvárosban, Rákóczi, Mátyás és Teleki tér a Józsefvárosban és a Fővám, Ferenc és Kálvin tér a Ferencvárosban. Mi a közös bennük? Az, hogy mind egykor a pesti városrészek kisebb-nagyobb piacterei voltak (s a sort még folytathatnánk is). Mára pedig többnyire zöldellő városi terek lettek belőlük – még ha olykor a piaci funkciójuk is megmaradt egy kissé.
Átadták a Dohány utcai zsinagógánál a különleges védműrendszert A Dohány utcai zsinagóga előtti téren erős oszlopokból álló védműrendszert és speciális utcabútorokat helyeztek el, amely megóvja a téren tartózkodókat egy esetleges terrortámadási kísérlettel szemben.
Városligeti fasor: egy igazi klasszikus Viszonylag fiatal vadgesztenyék az út két oldalán, évszázados platánok a kertekben: ilyen most a Városligeti fasor. Egy fasor, amelyen több mint kétszáz éve járnak a fővárosiak.

További cikkeink