
PestBuda

February 4, 2016 at 9:29 PM
Százötven éve alapította a Pesti Református Egyházközség Németajkú Leányegyháza a kalandos múltú Bethesda Kórházat. Járványok, világháborúk, rendszerváltások alakították a kórház sorsát, amely immár újra a régi gyökereire és szellemiségére támaszkodva szolgálja beteg embertársainkat.
Színes filmhíradó: ilyen volt 1938 Budapestje
February 4, 2016 at 9:10 PM
A Kék Duna keringő dallamaira mutatja be egy 1938-as angol útifilm a korabeli Budapestet, ahol még balra tartottak az autók, a Dunán pedig gőzhajók cirkáltak.
Azok a hatvanas évek
February 4, 2016 at 9:09 PM
Színes felvételek a hatvanas évekbeli fővárosról, a Budapest Retró emlékezetes képsoraiból. Így született meg az úgynevezett legvidámabb barakk.
Romokból feltámadott: a főváros 1945-ben
February 4, 2016 at 9:02 PM
Így kezdtek neki a romok eltakarításának és Budapest újjáépítésének 1945-ben, a háború végeztével.
Dobostorta: egy igazi pesti desszert
February 4, 2016 at 8:23 PM
Fogadjunk, hogy gyermekként ön is a torta kemény tetejét hitte a torta „dobjának”! Persze nem erről van szó: megalkotójáról, a pesti Dobos C. József cukrászról kapta a nevét a nemzetközi hírű süti.
Taxizás a kommunizmus végére
February 4, 2016 at 7:58 PM
A maszek taxisokon ironizál egy 1988-as tévériport, amiből azért vastagon átjön a bomló kommunizmus és születő kapitalizmus vadkeleti hangulata.
Budapest régen és most
February 4, 2016 at 7:44 PM
A régi és az új Budapest, közöttük egy világháború pusztításaival egy videókollázsban.
Emléktáblát avattak Árkay Aladárnak
February 4, 2016 at 5:12 PM
Emléktáblát avattak Árkay Aladár és családja építész tagjainak tiszteletére a városmajori Kallina-villa homlokzatán.
Ybl összes: egy korszakos mester alkotásai
February 4, 2016 at 4:51 PM
Ybl Miklós. Egy név, akit azért elég sokan ismernek. Egy építész, akiről tudjuk, hogy azért alkotott egy pár fontos épületet. De ismerjük-e a valódi jelentőségét? Ezt ismerhetjük meg az Ybl összes című kötetből.
A 3h Építésziroda nyert a MOME tervpályázatán
February 4, 2016 at 3:50 PM
A Csillag Katalin és Gunther Zsolt építészek alapította 3h Építésziroda nyerte a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) campusának fejlesztésére 2015. október 6-án kiírt építészeti tervpályázatot.
Vaporettó helyett Combino – a Nagykörút sztorija
February 4, 2016 at 3:40 PM
Jubilál idén a Nagykörút, immár százhúsz éve dübörög a főváros egyik legforgalmasabb útvonala. De hogyan alakult volna a története, ha a legmerészebb fejlesztési tervek valóra válnak? És milyen Nagykörútra vágyunk a XXI. században?
A másik Hauszmann
February 4, 2016 at 3:16 PM
Sok a kérdőjel a kormány által másfél éve bejelentett Nemzeti Hauszmann Terv körül, de egy eredménye már minden bizonnyal van a programnak: Hauszmann nevét közismertté tette. De melyik Hauszmann volt ő? Alajos vagy Sándor? Utánajártunk.
Az új Kalef: formálódik Buda új fókuszpontja
February 4, 2016 at 2:51 PM
Sorban adják át a gyalogosoknak a fontos budai csomópontként működő Széll Kálmán tér elkészült részeit: nemrég a kis házsor előtti járdát vehették birtokba az emberek. Annak jártunk utána, hogy miért alakult ilyenné az újjáépítés, miért nincs több zöldfelület, miért maradt meg a metrókijárat „legyezője”, és hogy milyen titkokat rejt a helyszín több száz éves története.
Madarak és teknősök otthona a Feneketlen-tó
February 4, 2016 at 2:20 PM
Megkezdték a nádvágást az újbudai a Feneketlen-tónál. A XI. kerületi vízfelület és környéke vízimadarak és teknősbékák otthona.
Az Ybl Virtuális Archívum lett az Év Levéltári Kiadványa
February 4, 2016 at 12:38 PM
Budapest Főváros Levéltárának Ybl Miklós Virtuális Archívuma nyerte el az első helyezést levéltári adatbázisok kategóriában az Év Levéltári Kiadványa 2015 pályázaton.
Blériot gépe a Pesti Vigadóban
February 4, 2016 at 12:31 PM
A La Manche csatornát először átrepülő Blériot repülőgépének rekonstrukciója több mint száz év elmúltával ismét látható lesz a Pesti Vigadóban.
Építészek versenyeznek az új Néprajziért
February 4, 2016 at 12:29 PM
Világhírű külföldi építészirodák, valamint magyar vetélytársaik is versenybe szálltak a Liget Budapest keretein belül megvalósítandó új Néprajzi Múzeum megtervezéséért.
Megkoszorúzták Csók István megújult síremlékét
February 4, 2016 at 12:27 PM
Csók István festőművész megújult síremlékénél tartottak koszorúzási ünnepséget az alkotó halálának 55. évfordulója alkalmából a Fiumei úti sírkertben.
Poptörténeti emlék lett a Bosch Klub
February 4, 2016 at 12:24 PM
A Magyar Kultúra Napja alkalmából poptörténeti emlékpontot avattak fel a hatvanas évekbeli magyar könnyűzene legendássá vált koncerthelyszínén, az egykori Bosch Klub épületén.
Százhuszonöt éve halt meg Ybl Miklós
February 4, 2016 at 12:19 PM
Idén 125 éve hunyt el a 19. század második felének legnagyobb magyar építésze, Ybl Miklós. Fő műve az 1884-ben megnyílt budapesti Operaház, amelyet azóta is Európa egyik legszebb dalszínházaként tartanak számon.
Budapest alulról: az infrastruktúra művészete
February 4, 2016 at 11:52 AM
Mi, városlakók és turisták általában csak a felszíni külcsín alapján ítélkezünk egy környékről vagy egy város összképéről. Pedig nem élhet egy város az őt életben tartó és működtető föld alatti infrastruktúrája nélkül. Mint artériák és vénák hálózzák be Budapest mélyét a csatornák és alagutak, amik nélkül egy nap alatt tönkremenne a városunk. Zsoldi Katalin videósorozatában lemodellezte Budapest föld alatti hálózatát.
Állathecz és kardcsörtetés: ilyen volt Pest-Buda a 18. században
February 4, 2016 at 10:20 AM
Tudta, hogy az „állathecz” volt az egyik legkedvesebb szórakozása Pest-Buda egykori népének? Tudta, hogy a régi magyar nemesek szó szerint kardcsörtetők voltak, akik még a bálokba is sarkantyús csizmával és oldalukon kardjukkal mentek, a bálozó hölgyek bosszúságára? Tudta, hogy Pest és Buda tényleg két elnémetesedett, poros ikervároska volt a 18. század végén, a reformkori kivirágzás előtt? A szász Hoffmannsegg gróf korabeli feljegyzéseiből kirajzolódik ennek az elsüllyedt kornak a képe.
Pest, Buda, Budapest – Széchenyi álma
February 3, 2016 at 9:10 PM
„Fővárosotok nevét Budapestre kellene változtatni... Milyen haszon áradna ebből az egyesülésből, milyen virágzó fővárosa lenne Magyarországnak rövid idő múlva!” És a legnagyobb magyar álma valósággá lett.
Új életre kel az újpesti Görgey út
February 3, 2016 at 8:45 PM
A 2010-től tartó felújítás végére érve elkészült az újpesti Görgey Artúr út: Budapest egyik legkopottabb kerületi főútja újra életre kelt.
A hirdetőoszlop humoristái
February 3, 2016 at 8:29 PM
Van-e pestibb a hirdetőoszlopoknál? Van-e pestibb a pesti humornál? És amikor a kettő találkozik? Történelmi reklámhirdetések a Nemzeti Galériában
More articles


