
PestBuda

April 30, 2024 at 6:30 PM
Kiállítással tiszteleg a Pénzmúzeum a Magyar Nemzeti Bank centenáriuma előtt. Tárgyi emlékek, archív felvételek, numizmatikai kincsek, az utcán sepregetett hiperinflációs bankjegyek másolata, soha ki nem adott emlékéremtervek láthatók a tárlaton. Ízelítőt kapunk az Aranyvonat krimibe illő vagyonmenekítéséből, megelevenednek hősök, tanúi lehetünk történelmi pillanatoknak.
Aki elsők között javasolt metróhálózatot: 100 éve hunyt el Zielinski Szilárd
April 30, 2024 at 4:30 PM
Száz éve hunyt el az a mérnök, aki az első műszaki doktor volt Magyarországon, aki az elsők között javasolt metróhálózatot, és aki egyike volt a hazai betonépítés meghonosításának. Zielinski Szilárdról különleges terveivel emlékezünk meg.
Ahol jó lenni: átalakították a Szabadság téri játszóteret
April 29, 2024 at 7:00 PM
A belvárosi Szabadság téren, a volt Tőzsdepalota déli szárnya előtt található az a most átépített játszótér, amelyen a sokak által kedvelt kisvonat mellett immár csúszdával egybeépített kockavár is várja a gyerekeket. A felújítás során a klímatudatosság és az akadálymentesítés is a főbb szempontok között szerepelt.
Megújultak a fasorok Pesten és Budán
April 29, 2024 at 6:00 PM
A rossz állapotú fákat kivágták, helyükre a Fehérvári úton pagodafát, a Hegyalja úton mezei juhart ültettek. Az Üllői úton 360 facsemetét telepítettek.
Már 1848-ban is követelték, de csak 100 éve született meg az önálló Magyar Nemzeti Bank
April 29, 2024 at 11:00 AM
A XIX. század folyamán többször megfogalmazódott az az elképzelés, hogy Magyarország gazdasági önállóságának megteremtése érdekében egy önálló magyar bankot kellene létrehozni és működtetni. Hazánk történelmi eseményei során ennek a megvalósítása nem sikerült sem 1848-ban, sem a kiegyezést követő időszakban. Az önálló Magyar Nemzeti Bank 100 éve, április 26-án született meg.
Zielinski Szilárdra, a hazai vasbetonépítés úttörőjére emlékeztek
April 27, 2024 at 4:00 PM
Zielinski Szilárd építész, út- és vasúttervező mérnök, egyetemi tanár a vasbetonépítés egyik úttörőjeként számos emblematikus építményt adott a városnak. Halálának 100. évfordulóján megemlékezést tartottak a Fiumei úti sírkertben, a felújított sírjánál.
Újra jár a zugligeti Libegő
April 27, 2024 at 2:00 PM
Április 27-től újra jár a Zugligeti Libegő, amelynek befejeződött a karbantartása. A Libegő Zugliget és a János-hegy között szállítja utasait, a két végállomás közötti 262 méter a szintkülönbség.
A leghíresebb magyar gőzmozdony: 100 éve készült el a legendás 424-es
April 26, 2024 at 9:00 AM
Talán a leghíresebb magyar gőzmozdony, amiből több mint 500 készült 30 év alatt, 100 éve mutatkozott be. A 424-es mozdony a mai napig megdobogtatja a vasútbarátok szívét.
A Sas-hegy 50 éve látogatható
April 25, 2024 at 6:00 PM
Ötven éve látogatható a Sas-hegy. Hogyan maradt meg szabadon ez a kis terület az egyre terjeszkedő város közepén? Mikortól volt zárva, és miért csak a tudományos kutatómunkát végző szakemberek léphettek be a területre, külön engedéllyel?
A sárkányölő temploma – Szent György kultusza a Szerb utcában
April 24, 2024 at 12:30 PM
Szent György egy ókeresztény korban élő katona volt, akinek vértanúságára hazánkban április 24-én emlékezünk. Budapest legrégibb, neki szentelt templomát viszont nem magyarok, hanem nálunk letelepült szerbek építették, és a róluk elnevezett Szerb utcában áll, az V. kerületben. Ünnepnapja alkalmából bemutatjuk ezt a barokk ékszerdobozt, mely bájos kertjével üde színfolt a sűrűn beépített Belvárosban.
Letették a Katasztrófavédelmi Intézet alapkövét a Ludovika Campuson
April 23, 2024 at 6:00 PM
Elhelyezték a Katasztrófavédelmi Speciális Képzési Központ alapkövét az Orczy-kertben, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem területén. A huszonötezer négyzetméteres épületegyüttes adminisztrációs irodák mellett kiegészül működő tűzoltósággal, pszichikai gyakorlópályával, tűzvédelmi labortóriummal, 200 hallgatót befogadó kollégiummal és sportkomplexummal.
Egressy Béni volt a Fiumei úti temető első híres halottja
April 23, 2024 at 4:00 PM
Egressy Béni zeneszerzőre, a Szózat megzenésítőjére emlékeztek születésének 210. évfordulóján a Fiumei úti sírkertben. Ő volt a magyar nemzet központi történelmi sírkertjének első híres halottja.
Miért kellett negyedszázadot várni a Margit-szigetre vezető híd megépítésére?
April 21, 2024 at 3:00 PM
Miért nem épült meg negyedszázadon keresztül a Margit-szigeti szárnyhíd, holott már eleve úgy tervezték a hidat, hogy arról egy szárny vezessen a szigetre? Mi kellett ahhoz, hogy 125 évvel ezelőtt döntés szülessen a megépítéséről?
Felújítják Budán a Nagy Imre teret
April 19, 2024 at 6:00 PM
A II. kerületi Nagy Imre tér átalakul: korszerűbb játszóteret, díszsétányt és nagyobb kutyafuttatót is kialakítanak. Az akadálymentes parkba új növényeket is ültetnek.
Új gyalogátkelőhely épül az Astoriánál
April 19, 2024 at 5:00 PM
Új jelzőlámpás zebrát alakítanak ki az Astoriánál, a Rákóczi úton összekötve a Múzeum körút és a Károly körút járdáit. Ezzel az összeköttetéssel a gyalog közlekedők akadálymentesen és kerülő nélkül kelhetnek át az úton.
Gregersen Gudbrand építőmesterre emlékeztek a Fiumei úti sírkertben
April 19, 2024 at 4:00 PM
Gregersen Gudbrand norvég származású magyar híd- és vasútépítő születésének 200. évfordulóján megemlékezést tartottak a Fiumei úti sírkertben, a felújított sírjánál.
Gregersen építőmester – Egy norvég vállalkozó, aki a skandináv megbízhatóság élő példája lett hazánkban
April 18, 2024 at 3:00 PM
Kétszáz éve született a XIX. századi norvég–magyar kapcsolatok egyik legfontosabb alakja, a norvég születésű, de Magyarországon hírnevet szerző, ácsmesterből nagyvállalkozóvá vált Gregersen Gudbrand. Bécsben egy magyar építész azt ajánlotta neki, próbáljon Pesten szerencsét. Felsorolni is nehéz, hány épület, híd őrzi a mai napig is az életművének egy-egy darabját.
Kolduló barátok a Duna mentén – Ferences rendi emlékek Pesten és Budán
April 17, 2024 at 3:00 PM
A ferences barátok számára április 16. minden évben nagy jelentőséggel bír, a hagyomány szerint ugyanis 1209-ben III. Ince pápa e napon hagyta jóvá – egyelőre még csak szóban – a rendük alapítását. Ilyenkor megújítják az egyszerűségre és tisztaságra vonatkozó fogadalmukat, mi pedig ez alkalomból bemutatjuk, hogy az elmúlt évszázadok során milyen kulturális örökséget teremtettek a fővárosban.
Ikonikus villamosokat restaurálnak a Közlekedési Múzeumban
April 16, 2024 at 7:00 PM
Két régi típusú, magyar gyártású villamos restaurálását kezdi meg a Közlekedési Múzeum. A ma már muzeális értékű járművek több mint százévesek, 1911 és 1912 között készültek, felújításuk után a múzeum állandó kiállításán tekinthetők meg.
Emléktáblát avattak a csepeli HÉV-katasztrófa áldozatainak tiszteletére
April 16, 2024 at 4:00 PM
A 46 éve történt tömegszerencsétlenség áldozatainak és sérültjeinek emlékére emléktáblát avattak a XXI. kerületben, a Szent Imre téri HÉV-megállónál. A tragédia napján a Csepelről érkező HÉV-szerelvény fékezés nélkül rohant bele az utasokkal teli állomásépületbe.
Ilyen volt a város, amelyben 1784-ben kocsigyár nyílt
April 15, 2024 at 3:00 PM
Pesten, a Hatvani kapu mellett 1784 tavaszán nyitotta meg bognár- és kocsiműhelyét Kölber Kázmér. A később jelentőssé vált Kölber-gyár alapításakor a város még egy viszonylag kis létszámú település volt, de már nagy lehetőségeket rejtett.
Építész és üzletember – Egy városrész őrzi a 150 éve született Lipták Pál emlékét
April 13, 2024 at 9:00 AM
Lipták Pál nem tartozik a híres építészeink közé, amit a viszonylag kevés saját tervezésű munkája magyaráz. Van azonban két épülete, amelyet csaknem mindenki ismer: a Budaörsi úti Petőfi laktanya és a zuglói Lipták-villa, amelyet saját magának tervezett, ma pedig művelődési ház. A meglehetősen fiatalon alapított gyárának köszönheti, hogy ma Pestszentlőrincen egy városrész viseli a nevét.
Hatvan éve ünnepeljük a magyar költészet napját – József Attila-emlékszoba nyílt 1964-ben a ferencvárosi Gát utcában
April 11, 2024 at 10:00 AM
József Attila 1905. április 11-én született, a Ferencváros egyik legszegényebb részében, a szorosan egymás mellett álló bérkaszárnyák egyikében, a Gát utca 3. számú kétszintes házban. Szülőházában 1964. április 11-én nyílt meg az első állandó kiállítás. Ugyanezen a napon lett hivatalosan a jeles születésnap egyben a hazai költészet ünnepnapja.
A híres Fiume Kávéház kevéssé ismert történetei
April 10, 2024 at 4:00 PM
A hazai kulturális élet egyik legjelentősebb ünnepe a magyar költészet napja, melyet 1964-ben tettek József Attila születésnapjára, április 11-re. A költőóriás is gyakran dolgozott egy-egy „kávéházi szegleten”, mint ahogy a XX. század elejének más jelentős alkotói is. Cikkünkben a Múzeum körút 13. szám alatt egykor működő Fiume Kávéházat mutatjuk be, amelyet az írókon túl az építészek is előszeretettel látogattak.
Ezért halasztották el a Margit híd felújítását
April 9, 2024 at 2:00 PM
A Margit híd felújításának az 1970-es években kétszer kezdtek neki. Először 50 évvel ezelőtt, amikor az volt a cél, hogy a munkálatok a híd felépítésének 100. évfordulójára befejeződjenek. De akkor csak az előkészítésig jutottak el, mert különböző okokból csúszott a beruházás.
Élet a szép homlokzatok mögött – 150 évesek az Andrássy út első bérházai
April 6, 2024 at 11:00 AM
Az Andrássy út bérházai ma különleges státuszt élveznek, hiszen világörökségi helyszínen állnak. Ahhoz, hogy ezt a rangot elnyerjék, szükség volt a százötven évvel ezelőtti speciális építési szabályokra is, melyek ráadásul nem is voltak előzmény nélküliek. Az alábbiakban bemutatjuk eme előírások történetét, melyek tükröződnek a patinás útvonal házaiban, kívül és belül egyaránt.
Mikor Budára figyelt Európa – Zsigmond király uralkodásának 600 éves emlékei
April 3, 2024 at 3:00 PM
A középkori Buda aranykora Luxemburgi Zsigmond uralkodása idején kezdődött, aki idegen származása ellenére beleszeretett Magyarországba, és akkor sem hagyta el, amikor már fél Európa vezetője volt. Éppen ellenkezőleg: a nyugatot hozta ide, aminek egyik szemléletes példája a budavári Szent Zsigmond-templom hatszáz évvel ezelőtti felszentelése a mai Szent György téren. Az évtizedekkel ezelőtt itt végzett ásatásokat követően kövekkel rajzolták ki az épület alapfalait a Sándor-palota és a Karmelita kolostor előtti területen, hogy a Várba látogató sok-sok turista számára is egyértelmű legyen, hol állt egykor a Szent Zsigmond-templom.
Már 50 évvel ezelőtt is vita volt a Városligetről
April 2, 2024 at 1:00 PM
Már 50 éve is vita volt arról, milyen legyen a Városliget, s ennek az adott alapot, hogy 1974 tavaszára vonult ki a helyszínről a Budapesti Nemzetközi Vásár, azaz a BNV. Korábban ugyanis a Liget adott helyet a rendezvénynek, állandó épületei álltak itt, a parkból hatalmas részt vettek el a pavilonok és a lebetonozott területek, amelyeket részben ezután elbontottak.
Megnyílt a Nyugati pályaudvaron a felújított keresztaluljáró
April 1, 2024 at 2:00 PM
A Nyugati pályaudvar felújított aluljárójában kicserélték az álmennyezetet és a padlóburkolatot, a falakon a pályaudvar terveinek részletrajzai láthatóak, például a toronyról és a homlokzatról. Az akadálymentes közlekedést taktilis sáv, valamint a korlátokon elhelyezett Braille-írás segíti.
Kinyíló oltárszárnyak – Ősi szokás elevenedik meg a Belvárosi plébániatemplomban
March 31, 2024 at 10:00 AM
Húsvétkor Krisztus feltámadását ünnepeljük, de előtte negyvennapos böjtöt tartunk, emlékezve a Megváltó szenvedéseire. E kétezer éves szokáshoz a késő középkorban a templomi liturgia a szárnyasoltárok kifejlesztésével alkalmazkodott, melyekből sajnos hazánkban igen kevés maradt fenn. A Belvárosi plébániatemplomban azonban ma is megfigyelhetjük, hogyan működött ez a különleges oltártípus.
A Gellért-hegy egykori keresztútjai
March 29, 2024 at 11:00 AM
Budapest egyik kiemelkedő helyszíne a Gellért-hegy. Kevesen tudják, hogy több mint két évszázadon át az itt kialakított keresztutat bejárva idézhették fel a hívő emberek Jézus nagypénteki szenvedéseinek és kereszthalálának történetét. Az utolsó Gellért-hegyi kálváriát, amelyhez a keresztút vezetett, 1950-ben számolták fel.
Átadták a megújult Gabriel García Márquez parkot Újlipótvárosban
March 28, 2024 at 12:30 PM
A XIII. kerületi Pozsonyi út északi végén található a Gabriel García Márquez park, ahol a 2022-ben lebontott benzinkút helyén és a környező területeken zöld felület lett. A parkban sétautakat alakítottak ki, fákat és cserjéket ültettek, padokat és egy kerékpáros-szervizpontot is elhelyeztek.
Dajka Margit-szobrot állítanak Terézvárosban
March 27, 2024 at 11:00 AM
A VI. kerületi Bajcsy-Zsilinszky közben szobrot állítanak Dajka Margit színésznőnek. Az utca is megújul, sétálóutcává alakul, a parkolósávok átépülnek, fákat ültetnek, virágládákat és utcabútorokat is elhelyeznek.
Az utolsó magyar gyártású gőzmozdony
March 26, 2024 at 2:00 PM
A magyar vasúti járműgyártásban 65 évvel ezelőtt, 1959 tavaszán lezárult egy korszak, elkészült az utolsó gőzmozdony. A mozdonyt 1959. március 20-án adták át a MÁV-nak, és a mozdony másnap, 1959. március 21-én indult el a Nyugati pályaudvarról a próbaútjára.
A VIII. kerület jelképe – Száz évig épült-szépült a józsefvárosi plébániatemplom
March 25, 2024 at 11:00 AM
A józsefvárosi plébániatemplom Pest egyik leghatalmasabb épülete, hetven méter magas tornyait már messziről megcsodálhatjuk. Azonban nem mindig törtek olyannyira az ég felé, ugyanis felszentelése után még kifejezetten sokat változott az épület, közel száz évvel később nyerte csak el a ma ismert képét. A Nagyhét kezdete alkalmából bemutatjuk ezt a méltóságteljes műemléket, Józsefváros jelképét.
A belföldi repülőjáratok vége
March 24, 2024 at 11:00 AM
Több mint 20 évig mindennap indultak és érkeztek Budapestre több vidéki nagyvárosból repülőjáratok. A szolgáltatás 1946-ban indult, az utolsó, menetrend szerinti belföldi MALÉV-gép 55 évvel ezelőtt, 1969. március 15-én közlekedett.
Mától láthatók a budapesti metró relikviái a M2-es Deák téri állomásának új kiállítótermében
March 23, 2024 at 6:00 PM
Idegenek is beléphetnek – az egykori diszpécserközpontban alakították ki a BKV új kiállítóterét, amely a 2-es metró Deák Ferenc tér állomásának peronjáról közelíthető meg. A Metró Kiállítóterem elnevezésű gyűjteményben a metrózás több mint fél évszázados történetét és működését lehet megismerni. Eredeti egyenruhákat, vezetőfülkét, cirill betűs feliratokkal ellátott vezetői pultot, kezelőasztalokat és egyéb relikviákat láthatnak az érdeklődők.
Aki magyaros motívumokkal díszítette a királyi palotát – 90 éve hunyt el Györgyi Géza építész
March 23, 2024 at 10:00 AM
A generációkon átívelő művészi tehetség megnyilvánulására a Györgyi család az egyik legszemléletesebb példa, mely festőket, iparművészeket és építőművészeket is adott az országnak. Egyik leghíresebb tagjuk, Györgyi Géza leginkább építészként tevékenykedett, de nagy gondot fordított művei aprólékos díszítésére is. Halálának kilencvenedik évfordulóján bemutatjuk főbb budapesti alkotásait.
Új pihenőparkot építenek a Hegyvidéken
March 22, 2024 at 6:00 PM
Pihenőparkot alakítanak ki a XII. kerületi Törökbálinti út és Zsigmondy Vilmos utca találkozásánál. A terveket a környéken lakók igényei alapján készítették el.
Közösségi park épül az Etele úton
March 22, 2024 at 5:00 PM
Az aszfalt helyére négy petanque-pálya kerül a XI. kerületi Etele út 38. előtti területen. Az új parkban fákat, virágokat ültetnek, valamint ülőbútorokat, asztalokat, székeket is kihelyeznek, mezítlábasösvény is lesz.
More articles


