2017. október 8. 21:46

Csak elragadtatással lehet szólni Budapest egyik talán legismertebb faóriásáról, az ősplatánról a Margitszigeten. A víztorony mellett, a kolostorromok és a Szent Mihály kápolna közt nő. Illetve mit nő: terebélyesedik, uralkodik, pompázik!

 

Az ősplatán egzakt megnevezése közönséges platán (Platanus x acerifolia), más néven juharlevelű platán vagy egyszerűen platán. A nemrég elkészített tájékoztató tábla szerint az ősplatán csak afféle „becenév”, amire a fa „rászolgált”. 

Valóban: ugyanezen tábla szerint 1823-ban ültették, szóval közelíti a 200 évet. Vannak, akik idősebbnek tartják, hisz az 1838-as jeges áradást csak a megtermettebb példányok élték túl, mások valamivel fiatalabbnak – de afelől nincs vita, hogy ősinek ősi. Már egy 1900-as cikk is óriásként írja le, pedig az már jó száz évvel ezelőtt jelent meg.

1838-as metszet: a margitszigeti fák alig látszanak ki az árból (Forrás: dunaiszigetek.blogspot.hu)

A platánt valószínűleg József nádor (1776-1847) ültette, aki csodálatos parkká varázsolta élete során a szigetet. A nádor igencsak szerette ezt a növénycsaládot. Olyan sokfelé ültették a XIX. században az ő tevékenysége (meg a párizsi, londoni minták) nyomán, hogy ezt az időszakot a kertészetben „platánkorszaknak” nevezik. Ezekből az évtizedekből származnak Budapest legidősebb platánjai. A fa a mitológiai kor óta tisztelt fa – ami azt is mutatja, hogy a mediterrán vidéken is megnő, sőt, azt szereti igazán. Például az athéni Akadémia is, amelyről utóbb a tudományok fellegvárai kapták a nevüket, valójában egy platánokkal beültetett árnyas park volt. Egyes ókori mondák arról is tudnak, hogy igazán akkor lesz terebélyes a fa, ha borral öntözgetik. (Ki tudja, József nádor loccsintott-e emiatt néha az ősplatánra?) Mivel gyökerét mélyre ereszti, jól tűri a forróságot, de úgy általában véve is ritka szívós a káros környezeti hatásokkal szemben. 

Itt, a Margitszigeten szemlátomást jó helyre került. Törzsének körmérete a hat és fél métert közelíti (ehhez már egy kisebb oviscsoport kell, hogy körbefogja), magassága jó negyven méter, lombja a legszélesebb részen az ötven méteres átmérőt is eléri. Állítólag annyira kivételesen szép példány, hogy már jó ideje mintaként közlik fotóit a kertészeti szaklapok világszerte.  

A platán ámulatba ejtő lombja (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

Őszi fényben (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

„Sok-sok órát ültem előtte, mégsem tudtam még szemeimmel sem felmérni. Ez a fa olyan, mint egy nemzeti eposz, mint egy századok eseményeit és hatalmát őrző hősköltemény, az ember szeretne letérdelni előtte, mint egy egekbe nyújtózó templom előtt. Ha pogány volnék, ezt a gyönyörű okos fát elfogadnám istenemnek” – így vallott róla Török Sophie, Babits felesége 1937-ben. (Többek közt őt idézi Bercsek Péter, aki évtizedekig volt a sziget kertésze, és több könyvet is írta Margitsziget természeti kincseiről.) 

A platán az idei felújítások során új díszkivilágítást kapott (10 másik jelentős társával együtt), és egy rövid kétnyelvű tábla is segít beazonosítani. Angol neve: London Plane Tree. Hogy miért? Mert Londonban is volt platán-korszak, éppen a legdurvább szmogos időszakban – és ott azóta is ültetik, hiszen nagyon szívósnak bizonyult. Tehát József nádor annak idején követte az európai trendet, sőt, még az se lehetetlen, hogy nyugatról hozta e facsemetét. 

De van itt még valami nagyon szép titok: valójában ez a faj egy hibrid. Egyik ágon az ősei Észak-Amerika háborítatlan erdőségeiben nőttek, másik ágon pedig Dél-Európában. A kétféle platán a globalizálódó világ hajnalán állítólag egy angliai parkban, Vauxhallban találkozott és szerelmükből lett ez az új, kivételesen szívós juharlevelű platánfaj, valamikor a XVII. század közepén. Az ősplatán tehát tulajdonképpen Kelet és Nyugat találkozása, itt pedig Pest és Buda közt épp középen, egy szigeten nő – kell-e ennél szebb a magyarok fővárosába?

Évszázados ág, összefirkálva (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

Tavasszal, lomb nélkül (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

Az új tábla tájékoztat, de nem figyelmeztet a felmászás tilalmára (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

Sajnos – íme a kijózanító jelen – minden nagyszerűsége ellenére se vigyáznak az emberek rá. A kertészek persze kitüntetett figyelemmel gondozzák, de a sziget látogatói ettől még gond nélkül vésegetnek a sima törzsbe és ágakba szíveket, neveket, vagy egyszerűen csak rá graffitiznek valami vicces „itt jártunk”-at. Meg aztán a lelógó ágak annyira jól néznek ki, hogy nincs, akit ne kísértene meg egy fotó erejéig, hogy rájuk másszon, sőt, rajtuk hintázzon – pedig ez a terhelés nem hiányzik a nagy öregnek. 

Persze bekeríteni kár volna, mert akkor hogyan fognánk körül a nagy törzset, hogyan bámulnánk bele az elképesztő lombba, hogyan karolnánk át az ágakat, simítanánk végig a pikkelyeit, hogyan dőlnénk nyugalmat keresve az oldalának… Nos, tényleg nehéz elragadtatás nélkül szólni róla!

Nyitókép: (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

vissza a teljes nézetre