A zöldre festett Szabadság hidat 40 éve adták vissza a forgalomnak
A Szabadság hidat 40 évvel ezelőtt, 1986-ban hónapokig tartó felújítás után adták vissza a forgalomnak. A híd ekkor számos változáson esett át: visszakerültek rá a történelmi címerek, és a színe a korábbi szürke helyett zöld lett.
Megújult a csillagda a Könyves Kálmán Gimnázium tetején
Korszerűsítették Újpesten a Könyves Kálmán Gimnázium tetején lévő Kulin-csillagdát. Felújították a forgatható, négy méter átmérőjű kupolát és új műszereket is beszereltek. A tervek szerint ősszel a nagyközönség előtt is megnyitják a csillagvizsgálót.
Debrecen helyett Budapest – Mégis Kőbányán épül fel az új Közlekedési Múzeum
Stílszerűen szólva: a Közlekedési Múzeum történetében nem egyszer állították át a váltókat. Az intézmény a millenniumi kiállítás ideiglenesnek szánt közlekedési csarnokának átépítése után nyílt meg a Városligetben 1899-ben. A második világháborúban súlyosan megrongálódott, kis híján lebontották, végül átépítették, és 1966-ban megnyitották. Ám 2017-ben elbontották az épületet, és a múzeum új helyszíneként az egykori kőbányai Északi Járműjavító területét jelölték ki. A tervek is elkészültek, amikor a kormány úgy döntött: Debrecenbe költöztetik az intézményt. Ezt írta felül most egy újabb határozat: a múzeum mégis Budapesten, az Északi Járműjavító területén épül fel.