Az 1848-as polgári átalakulást és az 1867-es kiegyezést követően kialakuló torlódó társadalmi struktúra új, alapvetően polgári eredetű, az iparból, kereskedelemből és a pénzügyletekből élő elitje volt a nagypolgárság. Az új társadalmi elit életmódjában gyakran utánozta a feudális arisztokráciát, s mindeközben igyekezett lelkében és külsőségeiben is magyarrá lenni. A nagypolgári családok ugyanis többnyire zsidók, kisebb részt németek vagy más nemzetiségűek. A változásokhoz alkalmazkodni nagyon jól tudók, akik felismerik a feltárulkozó lehetőségeket, s tudásuk, érzékeik által készek, hogy becsatlakozzanak a folyamatokba. Egyes csoportjaik már a reformkor időszakában nagy vagyonokra tettek szert a mezőgazdasági termékekkel való kereskedelemből, s a lehetőségeket idejekorán felismerve a mobil tőkéjüket az ipar különböző ágazatainak fejlesztésébe, a kiépülő pénzügyi rendszerbe fektették. Mások az Európában szinte példátlan tempójú vasútfejlesztésben, valamint a fővárosi építkezések dömpingjében találták meg számításukat.

Közéjük tartozott a Róheim Sámuel is, aki elsősorban fakereskedéssel szerezte a vagyonát. A pest-budai, utóbb budapesti bérházak építéseihez rendkívül nagy mennyiségben volt szükség épületfára, amit Róheim felismert és ügyesen biztosított is. Nem álltak viszont távol tőle más gazdasági lehetőségek sem, s bár némelyik kissé panamagyanús volt – még a kor megítélése szerint is –, felküzdötte magát a nagypolgári családok szűk rétegébe. A Veresegyháza–Gödöllő villamosvasút kiépítéséhez kapcsolódóan tett szert többek között hatalmas nyereségre. Sikerült megtudakolnia a tervezett vonal helyét, s annak mentén a Magyar Kereskedelmi Rt. főrészvényeseként potom pénzen megvette a váci püspökség birtokait, mintegy 1000 katasztrális holdat. Az úgynevezett Urasági tag dűlőin nagymérvű parcellázásba kezdett. Így alakult meg először a Kőhídi kertek nevet viselő veresegyházi külterületi lakott hely. Róheim nagyot gondolva az Erdőváros nevet adta a településnek, amelyet ma Erdőkertesnek hívnak. Parcellázási hirdetésein és az agitációs gyűléseken azt hangsúlyozta, hogy saját megállót is kap a község. A valóságban a saját megálló elmaradt, hiszen tervbe sem volt véve. A telkek viszont nagyon kapósak lettek, drágán el is keltek. Megállót pedig csak 1918-ban kapott a község, s természetesen nem Róheim ígéretei teljesedtek be.

A Hermina út környéke a korai időszakban (Forrás: Mapire)

Róheim Sámuel társadalmi és gazdasági súlyának megnövekedésével elkezdett reprezentálni, hiszen ezt követelte meg a módi. Mindez az új, fényűzően berendezett lakhely igényének a megjelenését jelentette. Így került sor a Városliget tőszomszédságában kialakított Hermina úton egy káprázatos villa felépítésére.

A fővárosi gazdag polgári, nagypolgári villaépítkezések első lépcsőfokát az 1880–1890-es években a közismert Sugár úti (mai Andrássy út) villanegyed kiépítése jelentette. Az akkori igények és a telekspekulánsok elképzelései voltak a vezérlőelvek: kicsiny telekparcellák, a kertek hiánya, de az épületben a szobák mérete sem volt terjedelmes. Itt a kert nem lehetett az épület folytatása, hiszen mint olyan, nem is létezett. A második nagy villaépítési hullám már elérte a mai Városligetet behatároló utcákat, ahol volt bőven hely. Az új építtetők döntései az igény, a szemlétet megváltozását is tükrözik. A villaépítészetben az angol hatás kezdett hódítani, a manor house-ok szellemisége: a természet visszatérése az új elem, a környező növényzet szerepe megnő, s kialakul az igazi kert, amely szoros és közvetlen egységet alkot a házzal együtt. Annyira nagyobb a tér, hogy helyet kaphatnak a lóistállók és kocsiszínek is. Mindenképpen más minőség ez már: egy teljesebb világkép megformálása öntött testet Zuglóban.

Itt, az akkori helyrajz szerinti Hermina út 35. szám alatt (ma Hermina út 45.) álmodta meg Róheim Sámuel és neje, Schultz Leontine is az új otthonát. A budapesti zsidó hitközség oszlopos tagjára, Pollák Manó építészre esett a választásuk. Pollák ekkor már beérett és befutott szakember, hiszen kézjegyét viseli számos lakóház, villa mellett a pöstyéni fürdő épülete és a Kereskedelmi Utazók Egyesületének székháza is. De túlzás nélkül állíthatjuk, hogy ez lett a legszebb és a legfontosabb villaépülete. A tervek elkészültét és elfogadását követően 1899-ben kezdődött meg az építkezés, s 1900-ban már költözhetett is a család. A ház historizáló jellegét a neobarokk és francia reneszánsz elemek vegyítése adja. A Herminamező egyik ékköve.

A ház a viszontagságos sorsa ellenére nagyon sokat tükröz egykori fényéből. Az építményt díszes kovácsoltvas kapu és kerítés ölelte a Hermina és a Pálma utcák felől, amely teljesen ránk maradt, bár az idő már kikezdte. A telek további határait a korabeli újságcikkek szerint palánkkerítés zárta le. A kapun keresztül egy előkerten át vezetett az út a szabadon álló, kétszintes villaépületbe. A kertben valószínűleg szökőkút állhatott, amely az eredeti terveken nem szerepelt ugyan, de ennek része lehetett egy ott fekvő márvány női aktszobor. A kívül neobarokk jegyeket felmutató ház tetőzete magas, palával borított, lábazatát rusztikus terméskőből rakták, amelyet pinceablakok tagolnak. A villa homlokzatai nem követik az egyenest, több helyen ki- és beugró részletek, erkélyek teszik még izgalmasabbá. Az 1+fél+1+fél+1 tengelyes főhomlokzata a Hermina útra, a főbejárat kovácsoltvas kapujára néz. Az emelet falai kívülről téglaborításúak. Pálma utcai homlokzata 6 tengelyes, s nem kevésbé díszes megoldású. Emeleti kis erkélyének ablaka míves rácsozatú, a közepén található „R” betűjelzés pedig nyilván az építtetőre utal. Az épület hátsó, északkeleti homlokzata szabálytalan „U” alakot formáz, 2-3-1 tengelyes. Az északnyugati homlokzat 2+fél+1+fél+1 tengelye nagy vonalakban a Pálma utcait követi kialakításában. Az épület nyílászárói többnyire eredetiek, mindezt a hatalmas kosáríves ablakok, a főbejárat, valamint a főhomlokzaton található teraszajtók mutatják leginkább. A bejárat felett eredeti vas-üveg szerkezetű előtető áll. Tudjuk, hogy az épülethez korábban egy istálló is tartozott, amelyet időközben lebontottak. Ennek helye a hátsó fronton, az „U” alaknál lehetett.

Tisza István, a későbbi bérlő

A villa belső tere neobarokk és francia neoreneszánsz stílusjegyeket visel magán, és a belső díszítőépítészet gazdag tárháza. Festészeti megoldásai, díszítőszobrai, a faragott lépcsőkorlátok, mellvédek, kandeláberek, kazettás mennyezetek és csillárok, az orientalista motívumok az egész házban tükrözik Róheim Sámuel elképzeléseit és ízlését. Az átlagos szobaméret 40 négyzetméter feletti, amely összehasonlíthatatlanul nagyobb a Sugár úti (ma Andrássy úti) villákénál. A földszintet három 60 négyzetméternél nagyobb terem foglalja el. Tudjuk, hogy a falakat egykoron a belső díszítőelemek, a kiakasztott festmények mellett nagy alakú fali műhímzések díszítették, amelyek mára már az enyészeté lettek. Ez utóbbiak az igen tehetséges Malisek Károly műhímző remekei voltak, aki rendszerint öccsével, Malisek Rezsővel dolgozott együtt. Malisek Károly mesterségét a kor híres műhímzőinél, Meinx Rezsőnél és Niewelt Adolfnál tanulta ki. Meinx honosította meg Magyarországon a forgantyús géphímzés technikáját, s az Ipartestület alapítója is volt. Malisekék számos színház és mozi szállítói voltak, de kétségtelenül életük legnagyobb megbízatása lehetett a Róheim-villa.

Külön kiemelkedik a földszinti termek közül az arab, más források szerint mór szoba, amely a granadai mór építészet formakincsét viseli magán. Róheim rendszerint ide vitte be üzleti partnereit tárgyalni, majd inasa egy mondvacsinált ürüggyel kiszólította onnan. Róheim a mór szoba falába épített egy rejtekhelyet, amelyet gyakorlatilag csupán a falon lévő díszrácsozat választott el magától a tárgyalások helyszínétől, s amely egy szomszédos szobán keresztül, egy rejtekajtón át volt elérhető. Onnan hallgatta ki, hogy partnerei a háta mögött milyen üzleti titkokat és stratégiákat beszélnek meg.

Szinte még új a kastélynak is beillő impozáns villa, amikor Róheim elhatározza, hogy annak alsó szintjét kiadja. A felső szint hatalmas élettere is elég a családja számára. A miniszterelnökségről lemondó, de Pesten maradni kívánó Tisza István grófnak ajánlják figyelmébe az épületet. Megtetszik neki a belső struktúra, az elegáns berendezés, a kert a maga megnyerő méreteivel és a Városliget közelsége is. Így lesz bérlője a kényelmes laknak a családjával együtt. Az exminiszterelnök ellen többször próbálnak meg sikertelenül merényletet elkövetni. A ház a negyedik, a végzetes merénylet helyszínévé válik: itt gyilkolják meg az őszirózsás forradalom alatt, 1918. október 31-én a családja szeme láttára.

(Forrás: sk-szeged.hu)

A merénylők a gyilkosság délelőttjén terepszemlét tartanak: mondvacsinált ürüggyel egy civil ruhás férfi és egy katonatiszt jelenik meg. Feladatuk, hogy tájékozódjanak, Pesten tartózkodik-e a gróf. Este negyed hét táján nyolc baka fegyveresen átmászik a vasrácsos kerítésen, a házhoz lopózik, majd behatol a villába. A Tisza védelmére kirendelt csendőröket lefegyverzik: mint a későbbi tárgyaláson kiderül, semmiféle ellenállást nem tanúsítva, gyáván megadják magukat. A behatolókat Tisza revolverrel a kezében fogadja. A lármára megjelenik a felesége és az unokahúga, Almássy Denise grófnő is. A „forradalmár” katonák a volt miniszterelnököt teszik felelőssé a háború során elszenvedett tengernyi szenvedésért. Tisza visszautasítja a vádakat. Rövid szóváltás és dulakodás után lövések dörrennek. A gróf a hasába és a vállába kapja a golyót. Az előbbi végzetesnek bizonyul. A harmadik lövés Almássy Denise grófnőt súrolja az arcán. Tisza István a felesége karjaiban szenved ki. Az egész gyilkosság csupán pár perc alatt zajlik le.

Az első újságíró, aki a gyilkosság helyszínére ért, az író Zilahy Lajos volt. Elbeszéléséből tudjuk, hogy a Tisza-ellenes hangulatban és a forradalmi túlkapásoktól rettegő Budapesten nem volt, aki koporsót mert volna rendeltetni és hozatni a grófnak. Ő megteszi. Tisza közbenjárására kapott egykoron ösztöndíjat, s hálás neki. Szürke érckoporsót hozatott egy targoncával Buchhammer koprsókészítőtől. A rettegő özvegy pedig alig merte kinyitni a villa ajtaját a dörömbölésre. A halottaskocsi már nem keltett feltűnést, hiszen a spanyolnáthajárvány miatt mindennapos jelenség volt az utcákon.

A közvélemény meg volt győződve arról, hogy a merénylet mögött Károlyi Mihály és köre állhatott. Gyűlölte Tiszát, szeretett volna olyan nagysággá emelkedni, mint ő. De mindig csak mögötte kullogott. A kiprovokált párbajait is elveszítette Tiszával szemben. A gróf özvegye a temetésen nyíltan félredobatta Károlyi koszorúját. A forradalmak után az új rendszer felelősségre kívánta vonni a gyilkosokat, felgöngyölíteni az esetet. Ítéletek is születtek, de a mai napig nem tisztázódott a merénylet háttere, a Károlyi-féle szál pedig nem nyert bizonyítást.

A Róheim-villa mint állami intézet

A villát a történtek után Róheim Géza (1891–1953), a freudi elveken nyugvó pszichoanalitikus etnográfia nagy kutatója, az eredeti építtető, Róheim Sámuel fia lakta 1938-ig. A zsidókat ért atrocitások és a náci fenyegetettség elől az USA-ba menekült.

A villa történetének sötét fejezetei ezzel nem zárultak le. 1945 után a Rákosi-diktatúra alatt az ÁVH használta. Aztán 1956-tól a Mozgássérültek Állami Intézetének birtokába került, akik a 2000-es évek elején kiköltöztek onnan. Az alaposabb szemlék alkalmával derült csak ki pontosan, hogy milyen sok a tennivaló az épületen. Ilyenkor a rendbehozatal iránti lelkesedés mindig alábbhagyott, s ezért cserélt sokszor gazdát az épület. Mindeddig üresen állt, állapota romlott. A kormány a Corvin Lánc Iroda székházának jelölte az épületet, s teljes körű, méltó rendbehozatalát tervezik.

Nyitófotó: muemlekem.hu