2019. március 27. 08:50

Tavasz van, semmi kétség. Virágba borultak a fák a kertekben, parkokban. Nyílik a mandula is, magával hozva nem csak a jó idő ígéretét, hanem egyúttal emlékeztetve az eltűnt korok Budapestjére is. A város nevezetes fáinak nyomában most a Rózsadombon jártunk.

Írta: Viczián Zsófia

A mandula olasz eredetű szó a magyar nyelvben (olaszul mandorla). Nem véletlenül: ez a növény délről került a Kárpát-medencébe. Már az Árpád-korból van adat, hogy a kolostorok kertjében nőtt, a szerzetesek ismerték termésének sokoldalú felhasználhatóságát is. Később kedvelt dísze lett a főúri kerteknek. Persze csak ott, ahol számára kedvező környezet volt: a mandula szereti a meleget, sőt, forróságot, a meszes talajt, a szárazságot is jól tűri, de a párás, hűvös helyeket nem bírja. 

Pont, mint a szőlő. Ezért aztán mandulát Magyarországon is csak bizonyos, jó mikroklímájú helyeken találunk: nem meglepő módon éppen azokon, ahol a szőlőt is. Tavasszal először a szekszárdi, villányi és pécsi hegyoldalakban borulnak virágba a fák, aztán a Balaton-felvidéken, Hegyalján – és Budán.

Hiszen, ha máskor nem, ilyenkor újra rácsodálkozhatunk: a Budai-hegység déli lejtői a legkiválóbb szőlőtermesztő helyek! Voltak. Talajuk, benapozottságuk kiváló, csak éppen akkor pusztult ki rajtuk a filoxéra-vész után a szőlő, amikor a város óriási ütemben kezdett el terjeszkedni. A szőlő helyén ma házak állnak, a kertekben dísznövények, gyümölcsfák, és itt-ott talán néhány fürt szőlő is terem. 

Rózsadombi hegyoldal az 1880-as években: még a szőlőskertek dominálnak (Forrás: Budapest-képarchívum FSZEK)

Rózsadomb a Duna felől 1890-ben, Klösz György képén: a szőlő helyén már gyümölcsös és az első villák (Forrás. Budapest-képarchívum FSZEK)


A legrégebbi fotókat nézegetve Rózsadombról (meg Törökvészről, Vérhalomról, Szemlőhegyről, stb.), végeláthatatlan szőlős- és gyümölcsöskerteket látunk, köztük néhány présházzal és az első elegáns villákkal. A házacskák mellé minden bizonnyal ültettek gyümölcsfákat, elsősorban a szintén melegkedvelő barackot és rokonát, a mandulát is. De ahogy a régi szüreteknek már csak az emléke él, úgy javarészt ezek a fák sem maradtak már meg a XX. század viharaiban. (Budapest legöregebb mandulafái a Gellérthegyen nőnek, néhol azok mellett a fügék mellett, amelyeket még lehet, hogy a törökök honosítottak meg itt.)

Egy idősebb példányt azért mégis találtunk: ez talán még akkor sarjadt a Törökvész út mentén, amikor a környéken csak földutak voltak, és autó is csak nagyritkán járt erre. Biztosan több, mint fél évszázados, idősebb lehet annál a háznál is, melynek kerítését támasztja. Kiterjedt, szép koronája figyelemre méltó, de legszebb a gyönyörűen csavarodó törzse. Az út mentén és a közeli természetvédelmi területen is fel-feltűnnek most a gyönyörűen virágzó fák, mégis ez tűnik köztük a rangidősnek. De bármerre járunk az egykori szőlőhegyeken Budán, gyakorlatilag majd minden utcában virágzik ezekben a napokban egy-két mandulafa.

Falnak támaszkodik a koros mandulafa, mögötte a ház valószínűleg fiatalabb nála (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

Különleges, csavart törzs (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)


Végezetül meg kell jegyeznünk, hogy idén a pécsi havi-hegyi mandulafa lett az Európai Év Fája verseny győztese. Az a fa a pécsi Havas Boldogasszony-templom előtt áll, számítások szerint 135 éve. A mandula a bibliai idők óta a remény, a megújulás szimbóluma. A mandulavirágzás pedig Janus Pannonius püspök 1466-ban, Egy dunántúli mandulafáról írt verse óta a magyarok számára különösen is kedves: örülhetünk neki itt Budapesten is.


Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó