Írta: F. Nagy Veronika

2020. május 29. 11:00

A magyar nemzeti szobrászatot európai szintre emelő Izsó Miklós művészetét és munkásságát ugyan elismerték és méltatták már életében is, de igazán nagyszabású megbízást nem kapott. Karrierje éppen felívelésnek indult, elkészítette a debreceni Csokonai-emlékművet, a Mintarajztanodában szobrászatot tanított, elkezdte a szegedi Dugonics-emlékművet és elkészítette a pesti Petőfi-szobor vázlatait, amikor váratlanul elhunyt. Halálának évfordulóján emlékezzünk a romantika korának meghatározó szobrász egyéniségére, aki elsőként fordult a népi motívumok felé, megteremtve ezzel a zsánerszobrászatot.

Izsó Miklós 1831. szeptember 9-én született a Borsod megyei Disznóshorvátban (ma Izsófalva) elszegényedett nemesi családba. Tanulmányait a sárospataki református kollégiumban végezte.  A szabadságharcban is részt vett, 1849 februárjában csatlakozott Kossuth seregeihez, a harcokban maga is megsebesült. A világosi fegyverletétel után egy ideig a Bükkben bujkált, majd rokoni segítséggel Rimaszombatba került, ahol hat éven át Jakovetz Antal kőfaragómester segédjeként dolgozott.

Barabás Miklós fényképe Izsó Miklósról 1862–1864 körül (Fotó: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest-képarchívum)

 Itt találkozott az akkor már visszavonultan élő Ferenczy István szobrászművésszel is, aki felismerve az ifjú tehetségét, tanítani kezdte. A mester mellett töltött évek után 1856-ban Pestre ment, majd egy évre rá Bécsbe költözött, ahol Borsos József festőművész beajánlotta a bécsi mesterekhez, így dolgozott Johann Meixner, majd Hans Gasser szobrászok műtermeiben, utóbbi 1859-ben bízta rá gróf Széchenyi István arcképének márványmunkálatait. Még az év őszén beiratkozott a Müncheni Művészeti Akadémiára, ahol Max Wittmann tanítványa lett. Ebben a Bécsben tanuló ifjak alapította Krajcáros Egyesület segítette havi ösztöndíjjal.

Széchenyi István halálakor ismét kifaragta a politikus arcképét, ami nevét már ismertté tette. Ennek ellenére a tanulóéveket nélkülözések közepette kellett átvészelnie, a honvágy is gyötörte. 1861-es hazalátogatása során Bugacon vázlatokat készített, majd Eötvös József biztatására visszatérve Münchenbe elkészítette a Furulyázó pásztort és carrarai márványból a Búsuló juhászt, a magyar nemzeti szobrászat első kiemelkedő alkotásait, amelyekben az antik szobrászat motívumait ötvözte a magyar nép tárgyi kultúrájával rendkívüli részletességgel. A Búsuló juhász szerepelt a pesti Műegylet kiállításán is, elhozva Izsónak a vágyott sikert és elismerést, azonban a tehetségéhez méltó megrendelésekre még várnia kellett.

Izsó Miklós 1862-ben márványból készített Búsuló juhász című alkotása a Magyar Nemzeti Galériában (Forrás: Magyar Nemzeti Galéria)

Rövid alkotói tevékenységét korszakok helyett inkább tárgycsoportokra szokták osztani. Munkássága három nagy egységre tagolható: portrék, életképeket megjelenítő zsánerszobrok és emlékművek.

A szíve haza húzta, így 1862-ben Pesten telepedett le. A nagy megbízásra még várnia kellett, az 1860-as főleg portrékat készített. Megformázta kortársai, írók, színészek, tudósok – többek között Arany János, Petőfi Sándor, Fáy András, Pákh Albert, Egressy Gábor, Tóth József, Megyeri Károly, Trefort Ágoston, báró Eötvös József, Almási Balogh Pál és Szalay László – mellszobrát.

A Magyar Tudományos Akadémia szobrászati díszítésében csak kisebb dekorációs feladatokkal bízták meg, a nagyobb szobrok közül csak Révai Miklós egész alakos portréját készíthette el 1864-ben. Később történeti ideálarcképeket készített Zrínyi Miklósról (1869), Zrínyi Ilonáról (1870 körül) és II. Rákóczi Ferencről (1872).

Révai Miklós szobra a Magyar Tudományos Akadémia homlokzatán, Rusz Károly metszete Izsó Miklós szoborművéről (Forrás: Vasárnapi Ujság 1893. augusztus 20.)

Révai Miklós szobra a Magyar Tudományos Akadémia homlokzatán 2020-ban (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A magyar szobrászatban elsőként fordult a népies zsáner műfaja felé. A zsánerszobrászat megteremtője lett, munkái közül kiemelkedik a Búsuló juhász és a táncoló parasztokat ábrázoló sorozata. Utóbbiak esetében a kontraposzt, azaz ellentétes mozgáshelyzetek kidomborítása, a tánclépések megformálása igazi szobrászati műremek, a romantika és realizmus nagyszerű találkozása mindenféle sallang nélkül. Amit Arany és Petőfi költészetükben, azt Izsó a szobraiban formázta meg.

Izsó Miklós 1870 körül készített Táncoló paraszt sorozatának darabjai (Forrás: Ezer év mesterművei. Corvina Kiadó, Budapest, 1987. mek.oszk.hu)

A Vasárnapi Ujság többször méltatta munkásságát. A Részeg ember című alkotásáról a következő leírást közölték az 1864. szeptember 4-i számban: Nem épen tökéletes rajzunk után is fel kell ismernünk e művön az éles felfogást, mely a magyar ember ittas állapotának legfinomabb árnyalatait is el tudta lesni s a képzeletében alkotott vonásokat a keze alatt levő anyagban nemcsak élethiven, de genialis merészséggel és humorral vissza is tudta adni. Bizonyára becses diszitményeül szolgálnának lakszobáinknak ily szellemdús magyar szoboralakok kisebb utánzatai, bronzöntvényei, melyek sok tekintetben felülmúlnák értékben és érdekben ama sereg idegen bronzalakokat, melyeket diszműárusaink drága pénzünkön hozatnak be számunkra a külföldről.” 

Izsó Miklós Részeg ember című alkotásáról készített rajz a Vasárnapi Ujság 1864. szeptember 4-i számában

Emlékművei esetében már többnyire igazodnia kellett a megrendelő elvárásaihoz, így vázlatai gyakran dinamikusabbak, forradalmibbak, mint a megvalósult művek.

Izsó Miklós is pályázott 1866-ban a Széchenyi István-emlékmű elkészítésére. Bár őt tartották a legesélyesebbnek, és szobormintája is bizonyította, hogy a szobrászművészet nagyobb volumenű feladatainak is nagyszerűen megfelel, végül nem nyerte el a mű elkészítésének lehetőségét.

Izsó Miklós Széchenyi-szobormintájáról készített rajz a Vasárnapi Ujság 1866. április 15-i számában

Debrecen város felkérésére készítette el Csokonai Vitéz Mihály szobrát, amelyet 1871-ben avattak fel. Érdekesség, hogy ez az egyetlen köztéri alkotása, amely még életében megvalósult.

A budapesti Petőfi Sándor- és a szegedi Dugonics András-emlékműveket is elkezdte, de befejezni ezeket korai halála miatt már nem tudta. Petőfi Sándor emlékművének felállítását még 1860-ban kezdeményezte a világhírű hegedűművész, Reményi Ede, aki ötéves hangversenykörútja jövedelmét ajánlotta fel erre a célra. A fennmaradó összeget pedig közadakozás, a főváros és a hatóságok gyűjtése egészítette ki, 1871-re a szobor pénzalapja 27 370 forint volt.

Petőfi szobra Izsó Miklós tervvázlata szerint. Rajz a Vasárnapi Ujság 1873. január 5-i számában

Az állandó szoborbizottság 1868-ban alakult meg Reményi elnökletével, a tagok között pedig ott volt Arany János, Greguss Ágost, Heckenast Gusztáv, Jókai Mór és sokan mások. A szükséges tőke összegyűjtése után kérték fel Izsó Miklóst a szobor mintázására, aki igen komolyan vette ezt a megbízást, külföldi tanulmányúton vizsgálta a köztéri szobrokat. Több arcképtanulmányt és kompozíciós vázlatot is készített, amelyek egy lendületes alkotást mutattak, Petőfi Sándort forradalmi hevületben ábrázolva. A végső változatot 1873-ban készítette el.

„Izsó fölfogása egyike a legszerencsésebbeknek; a költőt, nemcsak mint lyrikust, hanem mint a nemzeti ébredés és a forradalom költőjét fogta föl, s egy korszakos mozzanatban, márczius 15-kén, Petőfi életének e magaslatán, kivánta föltüntetni. Azért az erőteljes, felhívó mozdulat, a szónokilag magasra emelt jobb kéz, mintha épen most harsogna ajkairól a ,,Talpra magyar"” – írja a vázlatról a Vasárnapi Ujság az 1873. január 5-i számában.

Bár a tervek szerint már 1873-ban szerették volna felavatni az emlékművet, ezt több tényező is meghiúsította. Egyrészt nehezen találták meg a szobor végleges helyét, másrészt Izsót elhatalmasodó betegsége is hátráltatta a munkában. Ráadásul műterme sem volt, ahol egy ekkora alkotást kényelmesen készíthetett volna. 1874-ben kezdett önköltségen egy saját műtermet építtetni a Rózsa utcában, amely 1875 tavaszára el is készült, de a sors közbeszólt és használni már nem tudta.

A Petőfi-szobor Huszár Adolf műtermében. Rajz a Vasárnapi Ujság 1882. október 15-i számában

Május 29-én bekövetkezett halála miatt a kivitelezési munkálatokhoz hozzá sem tudott kezdeni. Az emlékmű elkészítésére végül az ifjú Huszár Adolfot kérte fel a szoborbizottság. Ő ugyan nagyvonalakban tiszteletben tartotta Izsó eredeti elképzeléseit, de alkalmazkodnia kellett a korszellemhez és közfelfogáshoz is, így egy sokkal merevebb, patetikusabb alkotás született, amelyet már a kortársak is kritikával illettek, közönségesnek tartották, amelyért nem a művészt, hanem a szoborbizottságot és annak kikötéseit okolták.

A Petőfi-szobor leleplezése 1882 októberében (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1882. október 29.)

Huszár Adolf 1879 nyarán készült el a nagy mintával, az ércbeöntést bronzból Turbain Károly bécsi ércöntő vállalta. A szobor talapzatát Ybl Miklós tervezte és mauthauseni gránitból készült. Az ünnepélyes leleplezés 1882. október 15-én történt a Petőfi téren, részt vettek rajta a kormány, a főváros és az ország törvényhatóságainak, az Akadémia, a Kisfaludy- és Petőfi-társaság képviselői és tagjai, valamint az adományozó egyesületek, intézetek.

A Petőfi-szobor a Petőfi téren 1885 körül (Fotó: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest-képarchívum)

Izsó Miklós élete 1870-től kezdett révbe érni: 1870 és 1872 között a Budai Főreáltanoda, 1871-től pedig a Mintarajztanoda tanára volt, ahol mintázást és szobrászatot tanított. Egyre több felkérést és megbízást kapott, de egészségi állapota folyamatosan romlott, amelyen csak tovább rontott az Eötvös József emlékműpályázatra beadott sikertelen terve 1873-ban és gyermekének halála. A Szegedre tervezett Dugonics András emlékművön dolgozott, amikor 1875. május 29-én elhatalmasodó tüdőbaja következtében alig 44 évesen elhunyt. Félbemaradt munkáit, a Dugonics- és a Petőfi-szobrot is Huszár Adolf fejezte.

A Petőfi-szobor 2020-ban (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Izsó 1875-ben meghalt a nélkül, hogy igazán nagyszabású feladathoz juthatott volna. Azonban ennek ellenére is egyike a magyar szobrászat legnagyobb alakjainak. Sőt a legkarakterisztikusabb magyar szobrász. Ő teremtette meg a magyar plasztikai stílust, amely azóta sem fejlődött tovább faji szempontból– írja róla Ybl Ervin a Magyar Művészet 1931. évi 7. évfolyamában.

A szobrászművészt a Kerepesi temetőben helyezték örök nyugalomra, síremlékét tanítványa, Mátrai Lajos György készítette és 1890 októberében avatták fel. Izsó Miklós nevét 1899-től az istvánmezei (XIV. kerület) Izsó utca őrzi nevét, szülőfaluját pedig 1950-ben róla nevezték el Izsófalvának. Hagyatéka a Magyar Nemzeti Galériában látható.

Nyitókép: A Petőfi-szobor napjainkban (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Összesen 2 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
időrendben | fordított időrendben | értékelés szerint


Nagyszerű, hogy helyreállították a Petőfi szobor mögötti ortodox templom a háborúban elpusztult másik tornyát.

Válaszok:

Nagyon idoszeru volt mar. Viszont kozepen a tympanon alatt meg mindig ott ektelenkedik az a lyuk ahol az oranak kellene lennie. Remelem hamarosan az is a helyere kerul.



Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó