Elkezdődött a Széll Kálmán teret a Városmajorral szintben összekötő átjáró építése – jelentette be Facebook-oldalán Vitézy Dávid, a Budapesti Fejlesztési Központ vezérigazgatója.

Már a Széll Kálmán tér felújításakor is tervezték a térről egy lépcsők nélkül a Városmajor felé vezető átjáró építését a Várfok utca alatt a gyalogosok és kerékpárosok számára. Ám a tér felújításának 6 évvel ezelőtti programjából forráshiány miatt törötlék a beruházásnak ezt az elemét – jegyezte meg Vitézy Dávid.

A volt Postapalota felújításának kezdetekor, néhány évvel ezelőtt az épület új tulajdonosával, a Magyar Nemzeti Bank csapatával közösen azonban felélesztették ezt a tervet (amelyet Schulek János ötlete nyomán a Széll Kálmán tér felújítását is tervező Építész Stúdió jegyez), mely nem csak szintbeli, akadálymentes átjárást teremtene a Városmajor felé a térről, de új bejáratot nyitna a volt Postapalota, új nevén Buda Palota gyönyörű épületébe, az itt létesítendő Pénz- és Banktörténeti Múzeumba is (erről akkor a Pestbuda is beszámolt). 

A beruházást a Magyar Nemzeti Bank valósítja meg, de az átjáró közterület marad.

Az átjáró a Városmajor felől a Széll Kálmán tér felé nézve. Bal felől megmarad a lejtős kialakítás a fasorral, szemközt, a Postapalota felszínre kerülő alagsori része az épülethez illeszkedő kialakítást kap, mellette pedig lépcsőt építenek (Látványterv: Építész Stúdió, Forrás: Vitézy Dávid/Facebook)

Vitézy Dávid azt is elárulta, hogy az új átjáró önálló közterületi elnevezést is kap, a palota tervezőjéről Sándy Gyula köz lesz a neve.

A nyilvánosságra hozott látványterveken látszik, hogy az átjáró fölött hídszerűen ível majd keresztül a Várfok utca. Az új Sándy köz északi oldalán megmarad majd a jelenlegi lejtős kialakítás a fákkal, a Postapalota felől azonban lépcsőt alakítanak ki, a palota felszínre került alagsori falát pedig az épülethez illeszkedő brukolattal látják el. 

Mint korábban írtuk, a Nemzeti Bank a pénzügyi tudatosság növelése és a pénzügyi kultúra fejlesztése érdekében pénz- és banktörténeti múzeumot, valamint a gazdasági ismeretek megértését segítő látogatóközpontot hoz létre az újjászülető Széll Kálmán téri egykori Postapalota épületében.

Az 1924-ben, Sándy Gyula tervei alapján épült egykori Postapalota, amely túlélte Budapest ostromát is, jellegzetes szecessziós stílusjegyeit megőrizve születik újjá, amelyről itt olvashat bővebben. 

Nyitókép: Az új átjáró látványterve a Széll Kálmán tér felől nézve, háttérben a Postapalota (Látványterv: Építész Stúdió, Forrás: Vitézy Dávid/Facebook)