Keresés az archívumban
Mór jegyek egy csipetnyi Velencével: 125 éves az Uránia Nemzeti Filmszínház épülete
2021. február 17. 9:00
Budapest ikonikus épülete, Schmahl Henrik építész életművének egyik legfontosabb alkotása már 125 éve áll a kultúra és szórakoztatás szolgálatában. Az Uránia mozinak és a Színház- és Filmművészeti Egyetemnek egyaránt otthont adó különleges stílusú, mór jegyeket hordozó épület a jövőben új funkcióval bővül: az Ódry Színpad megszűnésével a hallgatók játszóhelyévé válik. Cikkünkben azonban nem a bonyolult átszervezési folyamattal foglalkozunk, hanem a főváros arculatának kialakításában is fontos szerepet játszó, nagyszabású épület izgalmas múltjával.
Art deco a Boráros térnél: 100 éves a Hangya Szövetkezet egykori székháza
2021. február 6. 11:00
A boltjaival és különböző vállalkozásaival egykor az egész országot behálózó Hangya Szövetkezet életében új fejezet nyílt 1920-ban: elhatározták ugyanis, hogy új, méltó székház építésével ünneplik meg fennállásuk közelgő 25 éves jubileumát. A mai Közraktár utca 30. szám alatt Györgyi Dénes tervei alapján nemsokára felépült az art deco stílusú székház, amely azóta is áll, és immáron száz éve hirdeti büszkén az egykor három szomszédos házból álló Hangya-központ sikerét.
Európa legjobb középületének választották az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központot
2021. február 6. 8:00
Újabb nemzetközi elismerést kapott a Liget Budapest Projekt: idén az egykori Szabolcs utcai kórház helyén felépült Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ nyerte el az „Európa legjobb középület fejlesztése” díjat a világ egyik legrangosabb nemzetközi ingatlanszakmai versenyén.
Kisfilm mutatja be az épülő Néprajzi Múzeum készülő állandó kiállításait
2021. február 3. 9:00
A Néprajzi Múzeum új épülete a Városliget szélén 2022-ben nyitja meg kapuit. Erre a különleges alkalomra állandó kiállításokkal készül az intézmény: egy néhány perces kisfilm bemutatja az új kiállítások előkészítését és bepillanthatunk a kulisszák mögé.
A Citadella kertje és falai is megújulnak, 1500 négyzetméteres kiállítótér lesz az erődben
2021. február 1. 13:00
Több liftet, egy medencét, 1500 négyzetméteres kiállítóteret és húszméteres zászlót is kap a mostani, átfogó rekonstrukció során az 1854-ben elkészült Citadella, amelynek falai és kertje is teljesen megújulnak. A munkákat a ZÁÉV és a Market Zrt. konzorciuma végezheti el 14,8 milliárd forint értékben.
Búcsú egy újabb Ikarustól – Budapesten sosem volt túl népszerű a 415-ös buszcsalád
2021. február 1. 9:00
Budapest újabb busztípustól búcsúzott: a napokban kivonták a forgalomból az utolsó Ikarus 415-ös buszt. A típus 1987-ben jelent meg Budapesten, de soha nem vált meghatározóvá a fővárosi utakon, annak ellenére, hogy a gyár a klasszikus 200-as típus leváltására tervezte. Inkább csak kiegészítő szereplő maradt a budapesti buszflottában.
Impozáns tornacsarnok épül Budafokon
2021. január 26. 15:00
Impozáns tornacsarnok épül a XXII. kerületi Budai Nagy Antal Gimnázium és a Kolonics György Általános Iskola között, amely a kosárlabda- és a sportfunkción kívül rendezvényhelyszínként is működik majd. Nyáron megkezdődhet az új sportlétesítmény kivitelezése, várhatóan 2022 végén készül el.
Teljesen átalakul a Petőfi híd budai hídfőjének környezete – Bontják a menzát és a villamoskar épületét
2021. január 26. 11:00
Teljesen átalakul a XI. kerületi Goldmann György tér. A Petőfi híd budai hídfőjénél az egyetem új épületeket emeltet, amely miatt a mára már évek óta üresen álló menzát és a V2 épületet elbontják, és a helyükre egy zéró károsanyag-kibocsátású kutatóközpont épül. Nézzük meg, hogyan is alakult ki ez a hely!
Idén megkezdődik a Blaha Lujza tér felújítása
2021. január 25. 15:00
Átalakul a forgalmi rend és gyalogosbarát lesz Blaha Lujza tér, fákat ültetnek, megnő a zöldfelületek aránya, vízjátékot telepítenek, valamint kulturális célokat szolgáló épület és rendezvényhelyszín is épül majd. Megújul a Corvin Áruház műemlék homlokzata is. A 2021-ben kezdődő munkálatok nagyjából másfél évig tartanak.
Hetven éve költözött az ÁVH a Fehér Házba – Hamarosan felújítják a Duna-part híres modernista épületét
2021. január 24. 9:00
A pesti Fehér Ház, vagyis mai nevén az Országgyűlés Irodaháza számos funkcióval rendelkezett már megépülése óta, sokak emlékezetében MSZMP-székházként él, pedig a Belügyminisztériumként épült monumentális alkotás egykor az ÁVH székházaként is szolgált. Nyugtalanító emléke ellenére érdemes megismerkedni e kvalitásos épület történetével, főleg most, hogy közeleg a felújítás.
Amit sokan rosszul tudnak a Lánchídról – Eloszlatjuk a tévhiteket Budapest páratlanul szép dunai átkelőjéről
2021. január 23. 15:00
Tévedés, hogy eredetileg nem volt nyelvük az oroszlánoknak, s valótlanság az is, hogy egy angliai híd másolata a Lánchíd, emellett az sem igaz, hogy 1899-ben nevezték el Széchenyiről. A napokban, a felújítás megkezdésének bejelentését követően számtalan tévhit jelent meg Budapest első dunai átkelőjéről, s bár némelyik szakkönyvekben is szerepel, ennek ellenére nem felel meg a valóságnak. Most korrigáljuk a hibákat, és bemutatunk néhány további érdekességet Budapest páratlan, utánozhatatlan, fantasztikus Lánchídjáról.
Megmenekült a bontástól a Márványmenyasszony és a Wichmann-kocsma épülete is
2021. január 17. 13:00
Az elmúlt napok eseményeire reagálva a Miniszterelnökség elrendelte a műemlékvédelmi eljárás megindítását két budapesti, kultúrtörténeti jelentőségű épület esetében. A Széchenyi lakodalmának helyet adó, I. kerületi Márványmenyasszony vendéglőn és a VII. kerületi, Wichmann Tamás kocsmájaként ismertté vált Kazinczy utcai házon a gyorsított eljárás lezártáig tilos bontási vagy építési munkát végezni. Bár az épületek jövőjében még így is bőven akadnak kérdőjelek, múltjukat annál jobban ismerjük.
Zseniális fejlesztőmérnök volt a 90 éve elhunyt Kandó Kálmán
2021. január 16. 12:00
Kilencven évvel ezelőtt hunyt el Kandó Kálmán, a Ganz-gyár kiváló tervezőmérnöke. Munkásságának eredménye a nagy hatásfokú generátorok, transzformátorok, elektromos motorok megalkotása. Egyedülálló fejlesztései révén az elektromos áramot az addigiaknál sokkal eredményesebben tudták felhasználni.
Keresztény fiataloké volt a Színművészeti épülete, és templom volt az Ódry Színpad
2021. január 14. 12:00
Budapest épületei számos titkot rejtenek. A főváros még azoknak is tud meglepetést szerezni, akik évek óta kutatják a házak történetét. Sok esetben nyújtanak segítséget a homlokzaton elhelyezett emléktáblák, amelyek érdekes részleteket emelnek ki egy-egy ház sorsából. Ilyet találhatunk a Színház- és Filmművészeti Egyetem Vas utca 2/c homlokzatán is, amely arra buzdít, hogy kicsit mélyebbre ássunk az épület múltjában, hiszen azt olvashatjuk, hogy egykor egy templom rejtőzött a falak mögött.
Budán és Pesten is épült templom a Szent Család tiszteletére
2021. január 13. 13:00
Ferenc pápa tavaly december 27-én jelentette be Rómában, hogy 2021. március 19-ei kezdettel a családnak szentelt különleges évet fog tartani a katolikus egyház. A család fogalmáról zajló viták az utóbbi időben hazánkban is előtérbe állították a kérdést, így a család éve nálunk is különösen időszerű kezdeményezés. Budapesten jelenleg három templom is viseli a Szent Család nevet, emlékeztetve bennünket, hogy már a kereszténység kezdeteinél alapvető értékként és az emberi lét természetes színtereként jelent meg a család. A család évére készülve látogattunk el a zugligeti és a terézvárosi Szent Család-templomba.
Száz éve kezdték építeni a Kálvin téri áruházat – Ahol fodrászbérletet kaptak a bolti eladók
2021. január 8. 15:00
A Kálvin tér egyik legidősebb épülete az az üzletház, amelynek helyén 1914-ig a pesti reformátusok fontos oktatási és egyházi épülete állt. A két világháború közötti időszakban Fenyves Áruházként ismerte mindenki, s bár csupán 25 évig viselte ezt a nevet, az idősebb generációk tagjai most is emlékeznek erre a népszerű helyre.
Bezárt Budapest legrégebbi hentesüzlete
2021. január 7. 14:00
December 31-én bezárt Budapest egyik legrégebbi és legszebb húsárudája, a Mester utca 29. szám alatti hentesbolt.
Már a reformkorban alagutat szerettek volna építeni a Várhegy alá
2021. január 5. 15:00
Már a Lánchíd építésénél is pontosan tudták az építők, hogy Budán a hídfő rossz helyre esik, oda eljutni kocsival elég nehézkes. Erre valami megoldás kellett, mert útban volt a Várhegy. Ezért 175 évvel ezelőtt társaságot alapítottak a hegy átfúrására.
Ezek voltak a legolvasottabb cikkeink 2020-ban a pestbuda.hu-n!
2021. január 1. 14:00
Összegyűjtöttük a 2020-es évben megjelent legnépszerűbb cikkeinket. Tartsanak velünk 2021-ben is!
Nagyszabású tervek születtek Józsefváros átépítésére 50 évvel ezelőtt
2020. december 30. 9:00
Józsefváros belső részeinek átépítésére, a XIX. század végén épült korszerűtlen, szoba-konyhás, komfort nélküli lakások kiváltására több elképzelés is született évtizedekkel ezelőtt. A Fővárosi Tanács 50 éve egy nagyszabású, 3400 lakás bontását tartalmazó tervet fogadott el. A kerületben akkor már vegyes tapasztalatok voltak a belvárosi rehabilitációról.
A monarchia emlékei: élet a régi Váci utcában
2020. december 28. 9:00
A Váci utca Budapest nagybetűs sétálóutcája, amolyan kötelező látnivaló minden belföldi és külföldi látogatónak. Bár kétségtelen, hogy a Belváros minden bája összesűrítve megtalálható itt, mégis nehéz megérteni, miért szerepel a turisták ajánlatai között mint a főváros bevásárlóutcája.
Régi korok karácsonya Budapesten
2020. december 19. 9:00
Milyen volt az ünnepi készülődés a boldog békeidőkben és az azt követő évtizedekben a fővárosban? Korabeli újságcikkek és fotók alapján mutatjuk be a karácsonyvárás hangulatát a régmúlt korokból.
Felújítanák a Népligetet – Budapest legnagyobb közparkja eddig kevés figyelmet kapott
2020. december 16. 11:00
A Népliget közparki fejlesztését, a park természeti értékeinek védelmét közösségi tervezéssel készíti el a Fővárosi Önkormányzat. Év végéig várják a parkhasználók véleményét a Népliget megújításáról.
Megkezdte működését az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ
2020. december 15. 14:00
Már zajlik a műtárgyak költöztetése, lezárult a korszerű restaurátorműhelyek kialakítása és megkezdődött a szakmai munka a felépült Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központban, ahol több mint háromszázezer műtárgyat őriznek majd.
Történeti kert, futókör a tetőn és kávézóterasz is lesz a Testnevelési Egyetem campusán
2020. december 14. 14:00
Építési engedélyt kaptak a Testnevelési Egyetem új épületei, épülhet a fedett uszoda, az atlétikacsarnok, a négyszáz férőhelyes kollégium, a sportpálya a tetőn. A Hauszmann-féle történeti kert rekonstrukciója is megvalósul, amely látogatható lesz a lakosság számára is.
Lechner Ödön követője volt – 75 éve hunyt el Jánszky Béla
2020. december 14. 9:00
A XX. század elejének újító gondolatai és útkeresése az építészetben is megjelent. A nagy mester, Lechner Ödön hatására számos fiatal építész fordult a szecesszió felé, és vett részt az új, nemzeti jellegű építőművészet kialakításában. A „Fiatalok”-nak nevezett generáció aktív tagja és a szecesszióból formálódó népies stílus jeles képviselője volt Jánszky Béla, akinek népi motívumokkal díszített épületei ma is üde színfoltjai fővárosunknak. Jánszky több mint húsz évig lakott a belvárosi Nádor utcában, abban az általa tervezett házban, amely ma a CEU egyik épülete.
A Lottóház előzménye – Az '56-os forradalomban lőtték szét a XIX. századi épületeket
2020. december 10. 14:00
A Ferenc körút és az Üllői út találkozásánál található egy apró közterület, amely 1996 óta önálló névvel rendelkezik. Angyal István parknak hívják. Felirat ezt nem jelzi, és bár 2014 óta egy papírrepülőt formázó köztéri műalkotás is látható itt, a legtöbb budapesti nem tudja, hogy az 1956-os forradalom egyik hőséről, a Tűzoltó utcai felkelők vezetőjéről emlékezett meg ezen a módon a főváros 24 éve. Azt pedig talán még kevesebben tudják, hogy 1956 előtt ezen a helyen nem tér, hanem három lakóépület állt egymás mellett.
Kilencvenéves a Nemzeti Sportuszoda, a XX. századi építészet kiemelkedő alkotása
2020. december 8. 11:00
Az első magyar olimpiai bajnok, Hajós Alfréd tervezte a Nemzeti Sportuszodát, amely a „magyar vizes sport Mekkájának” tekinthető. A Margit-szigeten található létesítmény nemcsak a hazai sportéletben betöltött szerepe miatt kiemelt jelentőségű épület, hanem a XX. századi magyar építészet meghatározó alkotása is.
Amikor még telefonos lakást kerestünk a pesti ingatlanpiacon
2020. december 7. 10:00
Ma elképzelhetetlennek tartjuk az életünket telefon nélkül, pedig volt idő, amikor évtizedeket vártunk arra, hogy bekössék a vonalat a lakásunkba. Kiváltságosnak érezhette magát, akinek volt telefon az otthonában, s aki ilyen lakást birtokolt, az jóval magasabb áron tudta értékesíteni. Hatalmas előrelépésnek számított harminc évvel ezelőtt, hogy Csepelen átadtak egy 18 ezer vonalas új telefonközpontot, de ekkor még úgy tűnt, csak 2000-re lehet elérni, hogy minden második lakásban legyen telefon.
Építészeti nívódíjat kapott a Millennium Háza
2020. december 4. 10:00
Rangos elismerésben részesült a Millennium Háza a Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíjon, a FIABCI Hungaryn. A megújult kulturális intézmény, a Városliget egyik legrégebbi épülete a művelődés kategóriában bizonyult a legjobbnak.
Egyetem lesz a zaciból – 120 éve indult a Központi Zálogház építése
2020. november 30. 10:00
A Lónyay utcában van egy hatalmas épület, amely tizenöt éve üresen áll. Olyan régóta kihasználatlan, hogy az arra járók legtöbbje talán már azt sem tudja, mire szolgált, hogy hívták. Pedig bő száz éven keresztül ez volt a centruma a zálogba tett értékek adásvételének. Az elmúlt években terveztek ide szállodát, filmeket forgattak az ódon falak között, s már attól is tartani lehetett, hogy elbontják, de végül megmenekült a szép, századfordulós épület.
Ötven éve járt először Tu–154-es repülőgép Budapesten
2020. november 29. 10:00
Budapesten mindig nagy szenzációt jelentett egy új repülőgéptípus bemutatkozása. Nem volt ez másként akkor sem, amikor 50 évvel ezelőtt a fővárosba érkezett a szovjet légiipar akkori legmodernebb utasszállítója, a Tu–154-es.
A motoros postai triciklik 120 éve jelentek meg Budapest utcáin
2020. november 25. 9:00
A Magyar Postának nagy szerepe volt a hazai autózás elindításában. A vállalat eleinte külföldi típusokat használt, de 120 évvel ezelőtt már magyar gyártású motoros járműveket is forgalomba állított. Ezek még nem autók, hanem olyan postai triciklik voltak, amelyeket magyar fejlesztésű belső égésű motorok hajtottak.
A Vizafogó Óvoda nyerte el idén Budapest Építészeti Nívódíját
2020. november 17. 14:00
A Budapest Építészeti Nívódíj idei nyertese a Vizafogó Óvoda átalakítása és bővítése lett, dicséretben részesült a MOME Campus és Kreatív Innovációs Tudáspark fejlesztésének 3. üteme, az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ, a Ligeti-műteremvilla felújítása és átalakítása, valamint a Havanna Hetivásár.
Amikor ötéves tervek alapján épült Budapest
2020. november 16. 9:00
A szocializmus alatt az államilag irányított gazdaság úgynevezett ötéves tervekkel működött. Azaz előre meghatározták, hogy a következő öt évben milyen volumenben, milyen termékekből vagy nyersanyagból mennyit kellene előállítani, gyártani. Más volt ez, mint egy üzleti terv, mert valójában nem a valós igények és az üzleti lehetőségek határozták meg.
Íme 10 gyönyörű kupola, amelyek leginkább hiányoznak a budapesti városképből
2020. november 8. 10:00
Egy friss kormánydöntés értelmében számos, városképi szempontból jelentős épület hiányzó kupoláját, tetőidomait és díszeit rekonstruálják a közeljövőben, először három budapesti házét. Szubjektív listánkon 10 olyan épületet gyűjtöttünk össze, amelyeknek egykor gyönyörű, ma fájóan hiányzó kupoláját, tornyát és díszeit az elsők között kellene újraalkotni.
Elkezdődhet a budavári nagyzsinagóga feltárása
2020. november 2. 16:00
Előkészítik a középkor budavári nagyzsinagóga feltárását a mai Táncsics utca 21-23. szám alatti ház közelében. A zsinagóga az akkori Európa legnagyobb zsidó templomai közé tartozott, amely Mátyás király uralkodása idején épült és 1686-ig állt. Az állagmegóváson és a feltáráson túl hosszú távú cél a zsinagóga látogathatóságának megoldása.
Már 25 éves a Rákóczi híd – Az elmaradt világkiállítás mementója
2020. október 29. 9:00
Közel harminc tervváltozat és húsz év előkészítés után épült meg Budapest II. világháború utáni első állandó városi hídja 1995-ben. Átadását nem fogadta kitörő örömmel a budapesti közönség, ráadásul elmaradt a világkiállítás is, amely eredetileg a helyét a Dunán kijelölte.
A modern magyar építészet előfutára volt – Száz éve hunyt el Lajta Béla
2020. október 28. 9:00
A XX. század elejének egyik legmeghatározóbb magyar építésze volt Lajta Béla, aki Lechner Ödön nyomán elindulva a szecesszió stílusának nagy hatású képviselője volt, majd megtalálva saját útját és formavilágát a modern építészet hazai előfutára lett. Új szemléletet képviselt a tömegformálásban, megtartva a népies dekorációt, a szecesszió finom ornamentikáját, összekapcsolva az új anyagok művészetével egyszerűségükben is monumentális épületeket alkotott, amelyek a mai napig a nagyvárosi modern építészet szép példái.
Csak egy ugrás a Sugár! – Negyven éve nyílt meg a bevásárlóközpont az Örs vezér terén
2020. október 26. 12:00
Negyven évvel ezelőtt nyílt meg a szocialista bevásárlóközpont az Örs vezér terén, s bár az elnevezésére kiírt pályázaton a Terminál győzött, végül a Fővárosi Tanács a Sugár nevet adta a 29 ezer négyzetméteres, ismert állami tulajdonú üzleteket felvonultató korabeli plázának. Az áruház sok mindenben újdonságot hozott: egyes termékeket házhoz lehetett szállíttatni, előjegyzéses rendelést lehetett leadni, és akadálymentesen lehetett feljutni az emeletre. A Sugár jól eltalált reklámszlogenje egy nemzedék számára vált ikonikus mondattá.
Forradalom a likőrgyár helyén – A Corvin köz története
2020. október 23. 11:00
Az ország legnagyobb likőrgyárának helyén épült fel a híres Corvin mozipalota, amelynek 1922-es átadása olyan jelentős eseménynek számított a korabeli Magyarországon, hogy jelen volt Horthy Miklós kormányzó, József Ágost főherceg, Kosztolányi Dezső író és a magyar kulturális élet színe-java. Ez a helyszín, a VIII. kerületi Corvin köz lett az 1956-os forradalom egyik legjelentősebb fegyveres központja, az ott harcolók egykori parancsnoka, Pongrátz Gergely könyvet is írt róla. Az itt található szobrokon, emléktáblákon mindig nemzeti színű szalagokat, koszorúkat találunk, de az emlékhely mögött már egy új világ kezdődik.
A Fővámház neoreneszánsz palotájának különleges épületdíszei
2020. október 19. 9:00
A Fővámház, a mai Corvinus Egyetem épülete Budapest egyik fő látványossága. A homlokzatot 22 szobor díszíti, köztük a görög-római mitológia alakjai és a magyar foglalkozásokat megjelenítő szobrok. A díszudvarok, a lépcsőházak, a külső és belső díszítések mind azt mutatják, hogy a palota építészeti remekmű. Az Ybl Miklós tervezte épületet 150 évvel ezelőtt, 1870-ben kezdték el építeni a pesti Duna-parton.
Thália második magyar csarnoka – 145 éve nyitotta meg kapuit az egykori Népszínház
2020. október 14. 10:00
A reformkorban népszerűvé váló népszínművek önálló színháza, vagyis a Népszínház a kiegyezést követően az egyre határozottabb törekvéseknek, a közösségi gyűjtésnek, majd a város támogatásának köszönhetően kapta meg saját épületét a mai Blaha Lujza téren. Thália második magyar csarnoka, ahogy a korabeli lapok hivatkoztak rá, a neves, színházakat tervező páros, Fellner és Helmer osztrák építészek műve volt, és fényes keretek között 1875. október 15-én nyílt meg. A gyönyörű, eklektikus épületet, amely 1908-tól a Nemzeti Színháznak adott otthont, ma már hiába keressük, 1965 tavaszán lebontották.
A világ talán legszebb Parlamentjét 135 éve kezdték építeni
2020. október 12. 12:00
A város egy akkor még elhanyagolt, de fejlesztésre kijelölt területén, a Tömő téren 150 munkás kezdett el kiásni egy 40 ezer köbméteres gödröt 1885. október 12-én. Ezzel egy csaknem két évtizedig tartó építkezés vette kezdetét. Országházat építettek Steindl Imre tervei alapján.
Zugló 85 éves lett – Villák, paloták, lakótelepek városrésze
2020. október 9. 15:00
Kilencven évvel ezelőtt hozták létre, de 85 éve kezdte meg önálló kerületként a működését Zugló. A XIV. kerület a belvárost köti össze a külső városrészekkel, és ez az építészetében is megmutatkozik: megtalálhatók itt a kiegyezés utáni évtizedekben készült gyönyörű historizáló és szecessziós épületek, híres művészek egykori villái, lenyűgöző szépségű iskolaépületek és egyéb intézmények műemlék székházai, de az 1970-es években felhúzott lakótelepek is.
Hatvan évvel ezelőtt jelentek meg a Volga taxik a pesti utcán
2020. október 5. 10:00
A budapesti taxiszolgáltatást az 1950-es években kizárólag a fővárosi tulajdonú Főtaxi végezte. A vállalatnak aránylag kevés, de nagyon sokféle autója volt. Az új évtized elején, 1960-ban a Szovjetuniótól új kocsikat vásároltak, amelyekről azt gondolták, hogy idővel ez lehet a fővárosi taxik alaptípusa. A Volga M21-nek végül nem sikerült ezt a szerepet betöltenie, tíz évvel később egy másik orosz autó lepte el a fővárosi utakat: a Zsiguli.
Budapest felértékelődött a Bécs felé haladó autóút megépítésével
2020. október 3. 14:00
A kifejezetten autókra tervezett Budapest–Bécs műút 90 évvel ezelőtt nyílt meg, 1930. október 4-én. Az ország és a főváros közvéleménye ettől Budapest geopolitikai pozíciójának javulását és a turizmus fejlődését várta. Talán nem sokan tudják, hogy akkor még a mai III. kerületi Bécsi úton kellett elindulnia annak, aki kocsival akart eljutni az osztrák fővárosba.
A Budai Vigadó és egy hűvösvölgyi családi ház lett az év háza
2020. szeptember 21. 13:00
Kiválasztották Az év háza pályázat nyerteseit. Középület kategóriában idén a Budai Vigadó felújítása érdemelte ki a legjobbnak járó elismerést. A családi ház kategória győztese pedig egy hűvösvölgyi otthont lett.
Hírességek utcája – Írók, festők, feltalálók éltek egykor a Bartók Béla úton
2020. szeptember 7. 13:00
Budapesten van egy hely, ahol egymás mellett megfért az autógyár, a laktanya, a kollégium és a két világháború közötti magyar irodalom. Mindezt száz métereken belül. Ez a különleges hely a Bartók Béla útnak a Gellért tér és Körtér közötti része. Egy csodálatos út, csodálatos helyekkel.
Családi tragédiák miatt adhatta el híres városmajori villáját Barabás Miklós
2020. szeptember 6. 15:00
Barabás Miklós, a XIX. század egyik legjelentősebb festője 1840-ben a zajos, piszkos Pesttől távol, a Városmajorban építtette fel saját tervei alapján híres villáját, amelytől éppen 150 évvel ezelőtt, 1870-ben vált meg. Az ott eltöltött harminc év a családi élet idilli hangulatát jelentette számára. Megfordult az épületben a reformkor szinte minden jelentős szereplője, köztük Bajza József, Toldy Ferenc, Vörösmarty Mihály, Erkel Ferenc is. De miért vált meg nagy festőnk a szeretett háztól, ahol gyermekei is felnőttek?
Megújult a Dráva park a XIII. kerületben
A XIII. kerületben felújították a Hegedűs Gyula utca, a Dráva utca és a Visegrádi utca által határolt közparkot. Új fákat ültettek, növényeket telepíttek, a járda vonalvezetése a Dráva folyót idézi. Teljesen új játszótér, fitnesz park, okospad, csocsóasztal, olvasósarok várja az idelátogatókat.
A 200 éve született Zirzen Jankára emlékeztek a Fiumei úti sírkertben
Zirzen Janka nevét kevesen ismerik, pedig a XII. kerületben utcát neveztek el róla, a II. kerületi Csalogány utcában pedig egy emléktábla hirdeti, hogy ott működött 1874-től az általa vezetett első állami tanítóképző intézet. Születésének 200. évfordulója alkalmából a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben, a felújított síremlékénél tartottak megemlékezést a nőnevelés és tanítóképzés jelentős alakjáról.
Az Albert Flórián Stadion története – Ötven éve adták át az FTC második Üllői úti pályáját
A Ferencvárosi Torna Club hazánk legnépszerűbb sportegyesülete. A Fradi labdarúgócsapata rendelkezik a legtöbb bajnoki címmel és a legnagyobb, az ország minden részére kiterjedő szurkolótáborral. 1899. május 3-án alakult meg, tehát most tavasszal 125 éves. Egy másik kerek évforduló pedig az Üllői úthoz kapcsolódik, hiszen a 129. szám alatt 50 éve, 1974. május 19-én adták át azt a stadiont, melyhez a legtöbb ma élő drukker száz és száz emlékkel kötődik.