Idén húsz középület és 33 családi ház került az Év háza pályázat szakemberekből álló zsűrijének asztalára. A pályázatot a Magyar Művészeti Akadémia (MMA), a Magyar Építész Kamara (MÉK), a Magyar Építőművészek Szövetsége (MÉSZ) szakmai védnökségével írták ki, meghirdetését az építőipar legnagyobb gyártóinak együttműködése tette lehetővé.

A középületek között a Budai Vigadó felújításáért Nagy Csaba és csapata vehette át a legjobbnak járó elismerést, családi ház kategóriában pedig Jakabfi-Kovács Boglárka és Gyürki-Kiss Pál hűvösvölgyi lakóháza kapta a fődíjat az Év háza gálaesten csütörtökön Budapesten – írja az MTI.

A családi ház kategóriában fődíjas hűvösvölgyi otthon „frappáns telepítése, az utca felől már-már rejtőzködő zártsága, ugyanakkor a belső terek feltárulása, izgalmas átlátásai, külső és belső térkapcsolatai mind a mai világunkból egyre nehezebben fellelhető józanságra, mértékletes és jóízlésű viselkedésre vallanak. A ház nyugodtságot áraszt – az otthon nyugodtságát” – méltatta Jakabfi-Kovács Boglárka és Gyürki-Kiss Pál épületét Marián Balázs Ybl-díjas építész, a zsűri tagja.

A családi ház kategória győztese ez a hűvösvölgyi családi ház lett (Fotó: Az Év háza pályázat Facebook oldala)

Középület kategóriában az idei legjobb a Budai Vigadó felújítási munkáinak tervezéséért az Archikon csapata lett (tervezők: Nagy Csaba, Pólus Károly, Benedek Botond, T. Major Krisztina, Botos András, Chvalla Diána, Long Yining, Mészáros Eszter).

„Manapság könnyen bontunk épületet, nem törődve a műszaki értékkel, az elpocsékolt energiával, hogy az épített örökségnek a nemzet identitástudatában elfoglalt helyét vagy akár a turisztikai vonzerejét ne is említsük. Most az öreg testbe új lélek költözött” – fogalmazott Dévényi Sándor, az MMA tagja, Az év háza pályázat társelnöke értékelésében.

A Budai Vigadó épülete 2019-ben (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Az este folyamán a szakmai szövetségek és támogatók által felajánlott hét különdíj is gazdára talált, ezekről szintén a zsűri döntött.

A MÉK különdíját Fábián Gábor és Fajcsák Dénes vehette át a Noszvajon tervezett Lombházak projektért. A MÉSZ különdíját Dósa-Papp Tamás kapta Telkiben épült családi házáért. A főtámogatói különdíjat családi ház kategóriában Bártfai-Szabó Gábornak és Bártfai-Szabó Orsolyának ítélték Budakeszin épült családi házáért.

A középület kategória különdíját Sipos György és Vesmásné Zákányi Ildikó vehette át az ópusztaszeri gyógynövény-feldolgozó és -bemutató épületért. A családi ház kategória főtámogatója által felajánlott Zöld ház – energiahatékonyság különdíjat Sónicz Péter kapta Üllőn épült családi háza terveiért. Szintén támogatói különdíjjal jutalmazták Fajcsák Dénest és Fábián Gábort cserépfalui családi házáért, valamint Tóth Pétert és Füzes Andrást a Wekerletelep Kispiacért.

A középület kategória közönségdíjasa Huszárik Krisztián kerékpárüzletnek és irodáknak otthont adó biatorbágyi épülete lett, míg családi ház kategóriában Németh Dávid és Csaplár György mosonmagyaróvári családi háza tetszett legjobban a közösségi médiában meghirdetett szavazáson.

A zsűri elnöki posztját idén Noll Tamás Ybl-díjas építész, a MÉK egykori elnöke vette át Dévényi Sándortól, az MMA tagjától, aki továbbra is a grémium társelnöke maradt. További társelnök Hajnóczi Péter, a MÉK elnöke, Krizsán András, a MÉSZ elnöke és Szoják Balázs építész, az Év háza díj kurátora volt.

Forrás: MTI

Nyitókép: Középület kategóriában idén a Budai Vigadó lett a legjobb az Év háza pályázaton (Fotó: Az Év háza pályázat Facebook oldala)