Az európai városok marketingszövetsége, a European Cities Marketing összesen 119 város vendégforgalmi adatait vizsgálta meg Londontól Eisenstadtig, ezek alapján Budapest a külföldi vendégéjszakák növekedési ütemének szempontjából a legjobbak között teljesített – írja a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ.

A Szent István-bazilika: a külfödi turisták egyik kedvenc helyszíne (Fotó: Timár Sára, forrás: Halász Csilla – Őrfi József Viczián Zsófia: Ybl összes, Látóhatár Kiadó, 2015)​

A European Cities Marketing friss statisztikái szerint az utóbbi öt évben egész Európában 20 százalékot meghaladó növekedést mértek mind az összesített (külföldi, belföldi), mind pedig a nemzetközi vendégéjszaka adatoknál. A jó eredmény hátterében többek között a tengerentúli piacok, főleg az USA és néhány ázsiai ország (mindenekelőtt Kína és India) erős gazdasági teljesítőképessége, illetve utóbbiak dinamikus gazdasági növekedése áll.

A növekedés nem egyenlően oszlik el a városok között, Kelet-Közép-Európa kedvelt úticéllá vált. Ezt a kedvező trendet Budapest meg tudta lovagolni: fővárosunkban a vendégéjszakák bővülésének üteme 2014/2018 vonatkozásában 27,2 százalékos volt, ezzel megelőzött olyan városokat, mint például Helsinki, Frankfurt vagy Prága.

A Halászbástya a tíz legismertebb fővárosi látványosság közé tartozik, a Budapestre érkező külföldiek egyik kötelező programja (Fotó: Kozics Júlia/pestbuda.hu)

A TripAdvisor értékelése szerint a Lánchíd megtekitése és a dunai hajókázás a legkedveltebb budapesti programok közé tartozik (Fotó: Halász Csilla/pestbuda.hu)

Budapest ezzel a növekedési dinamikával bekerült a legjobb 40 európai ország közé, de az igazán látványos teljesítményt a külföldi vendégéjszakák átlagos éves növekedési ütemével érte el, ami 5,8 százalék volt. Ennél nagyobb növekedést csak öt európai nagyváros, Milánó, Amszterdam, Madrid, Lisszabon és München ért el.

Ha a külföldi vendégéjszakák abszolút számait nézzük, 2018-ban Budapest e tekintetben is az élvonalban teljesített: a 9,044 millió külföldi vendégéjszaka a 11. helyre volt elegendő, amivel maga mögé utasította Lisszabont, Münchent, Milanót, Velencét, Firenzét, Koppenhágát és Brüsszelt.

Ha pedig az összes vendégéjszakát nézzük, Budapest nem sokkal hátrébb, a 16. helyen végzett a ranglistán. A dobogón továbbra is London, Párizs és Berlin állnak, kicsit lemaradva tőlük Róma és a turizmus volumenét tekintve példátlan iramban fejlődő Isztambul.

A budai Vár és a volt királyi palota is kedvenc úticél (Fotó: pestbuda.hu)

A TripAdvisor szerint a Margit-sziget is a turisták kedvence (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ célja – mint közleményükben fogalmaznak – olyan városimázs építése, amely Budapestet a kultúra mentén vonzó úti céllá teszi az ide látogatók számára. A magyar főváros a Dunán és egyéb különleges természeti adottságokon kívül számos művészettel és történelemmel kapcsolatos látnivalót, programot kínál, emellett pedig úgy működik, mint „négy évszakos fesztiválfőváros”.

A vendégéjszakák számának folyamatos növekedése egyértelmű visszajelzés a piac részéről: a vendégek értékelik azt az erőfeszítést, hogy szezontól függetlenül változatos programokkal szolgálják ki őket. A „Budapest-élményt” az ide látogatók számára még kézzelfoghatóbbá igyekeznek tenni a Budapest Card segítségével, amely a főváros hivatalos turisztikai városkártyája.

A Budapestre látogató külföldiek a Gellért-hegyet is gyakran felkeresik (Forrás: pestbuda.hu)

A TripAdvisor értékelései alapján Budapest tíz legkedveltebb programja, látványossága a következő: a Parlament épülete, a Halászbástya, a Duna (pontosabban a folyón való hajókázás), a Szent István-bazilika, a budai Vár, a Cipők a Dunán installáció, a Gellért-hegy, a Margit-ziget, a Várnegyed, illetve a Lánchíd.

Nyitókép: A Lánchíd (Fotó: Halász Csilla/pestbuda.hu)