Felújították józsefvárosi Szent József-plébániatemplomot – írja az MTI. A teljes körű külső rekonstrukció 800 millió forint állami támogatásból valósult meg.

A templomot pénteken a koronavírus-járvány miatt zárt körű ünnepség keretében áldja meg Michels Antal plébános. Michels Antal az MTI-nek elmondta: a külső felújítást két ütemben belső korszerűsítés és rekonstrukció követi majd, a külső-belső munkálatokat összesen 1,2 milliárd forint állami támogatásból végzik el.

A felújított józsefvárosi Szent József-plébániatemplom (Fotó: MTI/Mohai Balázs)

Ismertette: a műemlékvédelem alatt álló, teljeskörűen legutóbb az 1950-es években felújított épületre „ráfért” a tatarozás. A homlokzatról lehulló faldarabok két autóban is kárt tettek, az épületet díszítő Szent Adalbert-szobor leszakadó bal karja pedig kis híján eltalált egy kerékpárost.

A külső rekonstrukció során kicserélték a tetőt, restaurálták a homlokzaton található szobrokat, domborműveket és más díszítőelemeket, felújították a nyílászárókat és a templom lábazatát. Hozzátette: a korábban sárga templom krémszínű lett, mert a Horváth Mihály téren álló Fazekas Mihály Gimnázium sárga épülettömbje mellé nem szerettek volna még egy ugyanolyan színű épületet.

A domborművek, az oszloptartó részek és a szenteket ábrázoló szobrok fehér színt, a keresztek, a timpanon és a szentek attribútumai – mint például Szent Adalbert pásztorbotja és Árpád-házi Szent Margit kezében a liliom – pedig új aranyozást kaptak.

Ugyancsak restaurálták a templom óráit. A két torony négy-négy oldalán összesen nyolc számlap mutatja a templom bármelyik oldaláról látható pontos időt.

A kéttornyos épület a magyarországi klasszicizáló késő barokk építészet jeles emléke. Tornyai 70 méter magasak (Fotó: MTI/Mohai Balázs)

A plébános kitért arra: a külső felújítás után megújul a belső tér is. Az első ütemben – várhatóan szeptemberre – kicserélik a víz-, gáz- és elektromos vezetékeket és korszerűsítik a hangosítást. A második ütemben a többi között restaurálják az oltárképet, amely az esztergomi bazilika oltárképe után a második legnagyobb Magyarországon.

A belső felújítás részeként megújul a „téli kápolna” (ahol fűtési szezonban tartják a szentmiséket), a hittantermek, és kiállítóteret is kialakítanak a templomban.

Budapest VIII. kerület, Baross utca a Horváth Mihály (Mária Terézia) térnél, Szent József-plébániatemplom 1900-ban, Klösz György felvételén (Fotó: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.07.090)

Michels Antal szólt arról is: a VIII. kerületben lévő plébániatemplom sokféle feladatot ellát, számos társadalmi réteg otthonra talál falai között. A templomban vasárnap délutánonként hajléktalanoknak tartanak szentmisét. A szomszédos Tömő utcában működnek és a templommal szoros kapcsolatban állnak a hajléktalanokat gondozó Teréz anya nővérei, és az épületben tartja összejöveteleit a szintén hajléktalanokat, valamint szenvedélybetegeket, prostituáltakat segítő Új Fészek csoport.

A plébánián HungaRió néven kávézót működtet a Shalom Katolikus Közösség. A Brazíliából érkező misszionáriusok főként főiskolásokkal, egyetemistákkal foglalkoznak, így a számos egyetemnek helyet adó VIII. kerület alkalmas terep számukra az evangelizációra. Emellett a plébániának van karitász- és KÉSZ- (Keresztény Értelmiségiek Szövetsége) csoportja, valamint nyugdíjasklubja is – tette hozzá Michels Antal.

Forrás: MTI

Nyitókép: Felújították a józsefvárosi Szent József-plébániatemplomot (Fotó: MTI/Mohai Balázs)