'56

161100_56_2.jpg Így emlékeznek a budapesti szobrok 1956-ra Lyukas zászló, fegyveres pesti srác, rusztikus kő, kopjafa – ezek emlékeztetnek legtöbb helyen a forradalomra. Ha kicsit egyhangúnak találja ezeket a jeleket, nézze meg összeállításunkat! Emlékezni ugyanis máshogyan is lehet.
Láng, galamb és rádió – így emlékeztünk 2016-ban a forradalomra Egy bő hónapja tart sorozatunk a pestbuda.hu oldalain Budapest ’56-os emlékjeleiről. Zárásként a november 4-i szomorú napra is emlékezve most bemutatjuk, milyen szobrok, emlékművek kerültek idén, a hatvanadik évfordulón a főváros köztereire.
Tűzfalra kerül a Time '56-os címlapja Egy tűzfalra kerül az amerikai Time magazin legendás, 1957-es címlapja, melyben az év emberének választották a magyar forradalmárt.
Hősökre emlékezve – a Kerepesi temetőben Miközben a rákoskeresztúri Új köztemető az 1956-os megemlékezések központi helyszínévé nőtte ki magát, kevesebb szó esik a Kerepesi temető 21-es parcellájáról. Pedig a forradalom napjaiban megnyitott területen ma is polgári áldozatok százai nyugszanak.
'56-os látogatóközpont lesz a köztemetőben Átadják a Nemzeti Örökség Intézete Látogatóközpontját a Rákoskeresztúri Új köztemetőben. Az új épület 1956 történetét és a 298-as, a 300-as és a 301-es parcellában nyugvók életét mutatja be.
A budai srác – Mansfeld Péter emlékezete A rendszerváltáskor még csak egy volt a „pesti srácok” közül, alakja csak a 2000-es években vált központivá '56 emlékezetében. Most pedig, a hatvanadik évfordulón már egy szépen kiépített parkban gyertyák és koszorúk sokasága veszi körül Mansfeld Péter egész alakos szobrát.
Végig az Orsó utcán – Nagy Imre emlékezete Az '56-os forradalom emlékezetében kiemelt szerepe van Nagy Imrének, aki meggyőződéses kommunistaként lett a nemzet miniszterelnöke, majd mártírja. És aki ugyanekkor, természetesen, apa, nagyapa, budai polgár is volt.
A forradalomra emlékezik a Nemzeti Múzeum Szabadtéri fotókiállítás látható a Múzeumkertben 1956 tiszteletére.
Együttműködik '56 kapcsán a Google és az OSZK Az OSZK '56-os archívuma felkerült a Google Arts & Culture alkalmazásába.
Így döntötték le a Sztálin-szobrot Hatvan éve döntötték le a Sztálin-szobrot a Felvonulási téren az '56-os forradalom egyik szimbolikus cselekedeteként.
'56-ra emlékeznek a Pesti Vigadóban Több mint 80 alkotó '56-tal kapcsolatos munkáiból nyílt kiállítás a Pesti Vigadóban.
Repedések az arcokon – A Svábhegy '56-os emlékműve Szerényen húzódik meg a fogaskerekű svábhegyi megállója mellett az Eötvös József parkban egy '56-os emlékmű. Három, fából készült emberalak emlékeztet az egykori nemzetőrök helytállására és egyúttal a forradalom „hátországára”.
Az emlékezés rétegei – a Széna tér '56-os emlékművei Az '56-os emlékművek nemcsak a hatvan évvel ezelőtti eseményekre emlékeztetnek, hanem mindig szólnak arról a korszakról is, amelyben felállították őket. A Széna téren található emlékhely fokozatosan jött létre, így együtt mutatja az aktuális jelen felől íródó múlt egy-egy tipikus jelét is.
A „pesti srác” hétköznapjai – Emlékpark a Horváth Mihály téren A történelemhez való viszony nagyon sokat változott az elmúlt évtizedekben. A nagy emberek nagy történetei helyett ma sokkal érdekesebb az „alulnézet”, a hétköznapiság, az átlagember perspektívája. Nincs ez máshogy '56 esetében sem.
'56-os kiállítás nyílt a Bálnában Az 1956-os budapesti színházi életet mutatják be a Bálna Budapest - CAFe kiállítótérben Fél hétkor a színház előtt – Pesti műsor 1956 címmel.
Turul a Tabánban – '56-os emlékhelyeink A Tabánról nem '56 szokott eszünkbe jutni – ami nem is csoda, mert a forradalom napjaiban különösebben emlékezetese esemény itt nem történt. Már akkor is egy park volt a régi városrész hűlt helyén, csodálatos panorámával a városra. Pedig itt áll az egyik legnagyobb budapesti forradalmi emlékmű.
A II. kerületbe kerül a Forradalom lángja A korábban a Kossuth téren álló Forradalom lángja emlékmű a II. kerületi Nagy Imre térre kerül.
Tér és történelem – Pedrazzini emlékezete A fővárosi '56-os emlékművekről szóló sorozatunk harmadik részében az egykori Köztársaság térre látogatunk, amely ma már II. János Pál pápa nevét viseli. A forradalom egyik legismertebb helyszínén a lebontott és meg nem valósult mementók hűlt helye mellett (és helyett) egy francia újságíró mellszobrát találjuk.
Tűzfalra került 1956 A fővárosi '56-os emlékművekről szóló sorozatunk második darabja egészen friss alkotás: néhány napja készült el a Bartók Béla úton a Neopaint csoport újabb falfestménye. De vajon méltó-e fényképből lett vakolatfestménnyel emlékezni?
Gyarapodik a Nemzeti Múzeum '56-os kiállítása A június 23-án nyílt Nemzeti Múzeum-beli évfordulós, eddig mintegy 300 alkotásból álló kiállítás folyamatosan, újabb és újabb darabokkal bővül.

További cikkeink