Földváry Gergely

MD24_00.jpg A Gellért-hegy egykori keresztútjai Budapest egyik kiemelkedő helyszíne a Gellért-hegy. Kevesen tudják, hogy több mint két évszázadon át az itt kialakított keresztutat bejárva idézhették fel a hívő emberek Jézus nagypénteki szenvedéseinek és kereszthalálának történetét. Az utolsó Gellért-hegyi kálváriát, amelyhez a keresztút vezetett, 1950-ben számolták fel.
A Gellért-hegyen állt egykor Buda és Pest legrégebbi keresztútja Pesten és Budán a törökök kiűzése után számos keresztutat állítottak, amelyeket a húsvéti időszakban keresztény szokás szerint a budai és pesti lakosok gyakran felkerestek. A megmaradt régi keresztutak mellett vannak azonban olyanok, melyekről már csak írásos és néhány képi emlékünk maradt fenn. Ilyen a Gellért-hegy egykori híres kálváriája és keresztútja is, melyet több mint 300 évvel ezelőtt is jártak már a pest-budai hívek.
Kossuth Lajos első köztéri szobra Budapesten – A zugligeti erdőben kell felkeresnünk a különleges alkotást Kevesen tudják, hogy a zugligeti Mátyás király út végén, az erdőben egy hatalmas talapzaton áll egy különleges, 110 éves Kossuth-szobor. Az egykori reformkori politikus születésének 220. évfordulóján felelevenítjük, hogy pontosan milyen körülmények között került a zugligeti erdőbe a műalkotás, és azt is megvizsgáljuk, hogy vajon tényleg ez volt-e az első köztéri Kossuth-szobor Budapesten.
A Szabadtéri Színpad elődje volt: száz éve nyílt meg a Park mozi a Városmajorban Az elmúlt száz év alatt rengeteg minden változott a Városmajorban, de a kultúra és a garantált szórakozás mindvégig jelen volt, és a mai napig megtalálható a főváros első közparkjában. A Városmajori Szabadtéri Színpad elődje, a szabadtéri Park mozi immár több mint száz éve nyílt meg itt, de ezt követően is nagyon érdekesen alakult a park sorsa. 1935-ben felépült a méltán híres színpad is, amely a környezetével együtt folyamatos átalakulásokon esett át az eltelt évszázadban, beleértve a legutóbbi időket is.
A régészeti csudák országa – A világ ismét Budapestre figyel Közel 150 évvel ezelőtt Rómer Flóris, a magyar régészet atyja és Pulszky Ferenc múzeumigazgató vezetésével egy hatalmas régészeti kongresszust tartottak Budapesten. Idén, 2022. augusztus 31. és szeptember 3. között ismét Budapesten a világ archeológusainak szeme, miután több mint hatvan országból mintegy 2100 szakember részvételével itt rendezik meg az Európai Régészek Szövetségének 28. találkozóját. Ez alkalomból egy kiállítás is nyílt „A régészeti csudák országa – országimázs 1876” címmel a Nemzeti Múzeum kerítésén, mely Budapest régészeti múltját és világhírét mutatja be.
Egy elfeledett foglalkozás: vízárusok Pest és Buda utcáin A víz alapvető létszükséglete az életnek, így jelentősége kiemelten fontos volt minden korban. Ma már természetes, hogy a csapból folyik a víz, de régen ez nem így volt, a vizet is árusok hordták a házakhoz, hogy mosni, főzni, tisztálkodni, és ami a legfontosabb, inni tudjanak az emberek. A XIX. században Pest és Buda jelentős fejlődésnek indult, az igényeket a helyi kutak és források már nem tudták teljesen kielégíteni, így megjelentek a vízárusok, akik pénzért mérték a portékájukat.
Amikor még jegesemberek járták Pest és Buda utcáit Tombol a kánikula Budapest utcáin, és egyre forróbb napok köszöntenek ránk. E szokatlanul meleg időszakban minduntalan a felfrissülés lehetőségeire gondolunk, na és a hűtésre, a jég jótékony hatására. A múlt században a budapesti utcák egyik jellegzetes figurája volt a jegesember, aki az élelmiszerek hűtéséhez, a jégvermek feltöltéséhez szállította, és igény szerinti méretre darabolta a hatalmas jégtömböket. Jóval az első hűtőszekrények megjelenése után, még az 1950–1960-as években is járták a jegesek Pest és Buda utcáit, miként ezt a korabeli fényképek is tanúsítják.
Hébé kioszkja: így hívták az első pesti szabadtéri fagylaldát Budapesten régi hagyománya van a fagylaltkészítésnek. Már a török uralom idején is készítettek gyümölcslevekből jeges italt a keleti árusok, majd az északolasz bevándorlók kezdtek fagylaltszerű édességet készíteni a XVIII. században Budán és Pesten. Azonban a mai fagylalt igazi diadalútja Fischer Péter cukrász nevéhez köthető Budapesten, aki 180 évvel ezelőtt nyitotta meg híres kioszkját a mai Vörösmarty téren.
Ahol a Trapper farmer reklámja és nászút is volt – Lebegni a város felett Lehetett volna Villamosszék, Sétahinta, Páros János, Égibusz: több mint tízezer javaslat érkezett az elnevezésére. Végül a zsűri a Libegő mellett döntött. 1970 óta szállítja az utasokat Zugliget és a János-hegy között. Nyitott, kétüléses székeken utazva lehet leküzdeni a két végállomás közötti 260 méteres szintkülönbséget, a drótkötélpályát 17 hatalmas acélpillér tartja. Volt itt nászút, a Trapper farmer reklámja, és számos filmben feltűnik ez a ritka közlekedési eszköz.
Százezer ember a megnyitón, milliók a kiállításon – Húsz éve nyílt meg a Terror Háza Múzeum Húsz évvel ezelőtt, február 24-én, a kommunizmus áldozatainak emléknapja előestéjén nyílt meg a Terror Háza, az egykori nyilas-, majd kommunista kínzóház, az Andrássy út 60. alatt. Hatalmas volt az érdeklődés, a megnyitón csaknem százezer ember jelent meg, hogy a magyar történelem két rettenetes korszakával megismerkedjen.
Magyarország legnagyobb fedett sportlétesítménye volt, de leégett – Negyven éve adták át a Budapest Sportcsarnokot Negyven éve adták át a közönség számára Magyarország akkori legnagyobb fedett sportcsarnokát, a 12 ezer férőhelyes Budapest Sportcsarnokot. A hatalmas épületben számos sportág világversenyeit rendezték meg, de fellépett itt sok magyar és világhírű külföldi zenekar és előadó is, így az Iron Maiden, a Metallica, a Deep Purple, Elton John vagy Tina Turner. Az épület 1999-ben teljesen leégett, elbontották, s helyén ma a Papp László Sportaréna áll.
Húsz éve adták át a Lehel Csarnok épületét A nagy múltú, több mint százéves Lehel téri piac helyén húsz évvel ezelőtt adták át a Lehel Csarnok épületét. A hatalmas, több mint háromszáz üzlethelyiséget magában foglaló ötemeletes csarnok megítélése a mai napig nagyon megosztó. A sokak által csak kofahajónak nevezett, posztmodern stílusban épült csarnokban naponta több ezer ember vásárol. Hogy lehet az, hogy bár már az 1900-as években is csarnokot akartak tervezni ide, mégis egészen a 2000-es évekig kellett várni erre? Ennek jártunk utána.
45 éve szűnt meg a legendás zugligeti villamosvonal Az egyik legkedveltebb villamosvonalat, melynek utolsó, ikonikus villamosjárata az 58-as volt, 45 évvel ezelőtt, 1977. január 17-én szüntették meg. A budai oldal egyik első villamosvonala volt a zugligeti, mely már 1896-ban, a millennium évében elindult, és bár az 1977-es leállás után járt helyette kezdetekben az 58V pótlóbusz, majd a 158-as busz, manapság pedig a 291-es busz, mind a mai napig sokan várják a fővárosban a villamosvonal újraélesztését.
Egykor híres budai jégpálya volt, ma az ország egyik legforgalmasabb csomópontja A korcsolyázás az egyik legnépszerűbb téli sport, amelyet sokan űznek Budapesten. Kevesen tudják, de az ország egyik legforgalmasabb csomópontja, a Széll Kálmán tér helyén egykor egy híres és igen felkapott budai jégpálya működött hatalmas, gazdagon díszített korcsolyacsarnokkal. Az 1930-as évek végére teljesen átalakult a tér, és ma már csak képeink és történeteink vannak az egykori híres budai korcsolyapályáról és sportpályákról.
Újabb műemléki helyreállítások a budai Várban – Megszépült a Habsburg-kapu, a Halászó gyerekek kútja és a környezetük A Budavári Palota környezetének egy újabb szegletét láthatjuk ugyanabban a formában, ahogyan a századforduló nagy mesterei, Hauszmann Alajos építész, Jungfer Gyula díszműkovács, Senyei Károly és Donáth Gyula szobrászok egykor megalkották. Tegnap átadták a műemléki felújításon átesett Habsburg-kaput, a hozzá tartozó lépcsőt, illetve a Halászó gyerekek kútját, és a környezetüket is felújították. A helyszínen jártunk, ahol nem csupán e míves munkák igényes helyreállítását szemlélhettük meg, de egy különleges ünnepi kiállítást, valamint egy meghitt hangulatú adventi vásárt is megtekinthettünk.
Az Alkotás utca nevét adó Teremtés-házat 85 éve bontották le Buda egyik híres épülete volt a Teremtés-ház, amely később Alkotás-ház néven az utca nevét is adta. A ház homlokzatán volt a Teremtés című dombormű, amit egész Buda egyik legszebb alkotásának tartottak. A mű valószínűleg Haydn 1800-ban a Budavári Palotában bemutatott Teremtés című oratóriumnak köszönheti a létét. Az épületet 85 évvel ezelőtt bontották le, helyére egy hatemeletes ház került. Az évforduló alkalmából bemutatjuk az egykori híres épület történetét.
Akiről a Gellért-hegyet elnevezték: 975 éve halt mártírhalált Imre herceg tanítója Szent Gellért nevét, legendáját nemcsak a magyarok ismerik, de minden bizonnyal az ide látogató turisták is hallanak róla. Ha másért nem, azért, mert a keresztény Magyarország első vértanújának Gellért-hegyi szobra a budapesti városkép szerves része. A püspök több mint száztíz éve tartja magasba a keresztet a főváros felett. A 975 éve mártírhalált halt Gellért püspök emlékét nem pusztán a hegy, de számos más alkotás is őrzi a fővárosban.
Ahogy Ferenc József is láthatta – Bejártuk a magyar iparművészet egyik csodáját, a Budavári Palota újraalkotott Szent István-termét Semmihez nem hasonlítható élmény végigjárni a Budavári Palotának azt az újonnan rekonstruált déli összekötő szárnyát, amelyet a háború előtti állapotnak megfelelően állítottak helyre. Ebben található a századforduló egyik csodájaként is emlegetett Szent István-terem is, de több más, hitelesen újraalkotott helyiséget is megnyitnak a látogatók előtt augusztus 20-án. Az újjáépítés, mint a sajtóbejáráson részt vevő tudósítónk a helyszínen tapasztalta, méltó az elődök munkájához, ezek a termek valóban műalkotások, a magyar iparművészet remekművei. Most végigvezetjük az Olvasókat azon az útvonalon, amelyet egy tervezett látogatáskor bejárhatnak. Tartsanak velünk!
Egyszer volt, hol nem volt a Vidámpark – Az 1800-as évek elején települt a Városligetbe az egykori Vurstli Az egykori budapesti Vidámpark története egészen régre nyúlik vissza: a Városligetbe települő mutatványosok már a XIX. század elejétől szórakoztatták a főváros lakosságát. A Vurstli, az Ős-Budavára, az Angol Park, majd 1950-től a budapesti Vidámpark mind az emberek szórakoztatására jött létre. A több aranykort is megért Vidámpark végül 2013-ban zárt be, helyén jelenleg a Holnemvolt Vár látható és épül a Pannon Park, amelyek talán újra visszaadják majd az egykori szórakoztatónegyed hangulatát.
Több évtizedes terv válik valóra a Széll Kálmán teret a Városmajorral összekötő alagút megépítésével A Széll Kálmán teret a Postapalotával és a Városmajorral összekötő új gyalogosátjáró építése tavaly ősszel kezdődött, a két vége közel egy hónapja ért össze a Várfok utca alatt. A várhatóan év végén elkészülő alagút nemcsak akadálymentes átjárást fog jelenteni a környék gyalogosainak és kerékpárosainak a Városmajor felé, hanem az egykori Postapalota, újabb nevén Buda Palota épületének is teremt egy új bejáratot.
A költészet napját 65 éve ünnepeljük – Megmutatjuk, Budapest milyen szobrokkal tiszteleg a versírás előtt A tavalyi évhez hasonlóan sajnos az idén is zárt ajtók mögött ünnepeljük a költészet napját, így az egy évvel ezelőtti szoborsétánk után, amikor neves költőink emlékműveit kerestük fel, most több olyan alkotást szeretnénk bemutatni, amelyek Budapest híres épületein magát a költészetet ábrázolják.
Kétszáz éve áll a főváros egyik legrégebbi kálváriája a kiscelli kastély mellett A húsvéti időszakban egykor Budán és Pesten is számos kálváriát, vagyis keresztutat kerestek fel az emberek. A város egyik legrégebbi, 200 évvel ezelőtt felállított kálváriája, amely a Kiscelli Múzeum mellől indul, napjainkban is az egyik legtöbbet látogatott keresztút a fővárosban, de nem volt ez másként régen sem: még 1956-ban, a forradalom évében is rengetegen járták végig a kiscelli keresztutat, erről egy 65 évvel ezelőtti fénykép is mesél nekünk.
Budapesten is számos emlék kötődik a 120 éve született Esterházy János nevéhez Esterházy János kiemelkedő magyar államférfi volt, a XX. század egyik mártírja. A szlovák parlamentben egyedül ő nem szavazta meg a zsidók deportálását lehetővé tevő törvényjavaslatot. Bár munkássága elsősorban a Felvidékhez kötődik, de többször élt Budapesten, s számos emlék kötődik hozzá a fővárosban. Többek között több ezer szlovák, magyar, zsidó ember életét mentette meg, és több mint százezer lengyel Magyarországra és Budapestre való menekítésében segédkezett. Boldoggá avatási eljárása 2019-ben indult el.
A 70 éve elhunyt Bajor Gizi villája sok üldözött számára nyújtott menedéket Ma van 70 esztendeje, hogy elhunyt a kiváló Kossuth-díjas színésznő, Bajor Gizi, a Nemzeti Színház örökös tagja. Nevét Magyarországon szinte mindenki ismeri, aki egy kicsit is érdeklődik a magyar színházművészet iránt, azt azonban kevesebben tudják, hogy egykori villája igazi menedékként szolgált 1944 és 1945 között, amikor többek között zsidókat és neves írókat is bújtatott itt. A művésznő emlékét azóta is őrzi egykori villája a XII. kerületi Stromfeld Aurél úton immár Bajor Gizi Színészmúzeumként.
Budapest rendezte volna az 1920-as olimpiát, de az I. világháború mindent átírt A magyar sportembereket és sportbarátokat régóta foglalkoztatja a kérdés, hogy vajon mikor lesz Budapesten olimpia, ugyanis már számtalanszor pályázott Budapest, és 100 évvel ezelőtt az 1920-as olimpia rendezés jogát meg is kapta. Számtalan terv készült az épületekre, de az I. világháború keresztülhúzta a számításainkat. A következőkben azt mutatjuk be, hogy Budapest milyen erőfeszítéseket tett az olimpia rendezésére, milyen tervek születtek, és végül mi valósult meg.
Nobel-díjasok találkozóhelye volt a 70 évvel ezelőtt alapított KFKI Csillebércen hetven évvel ezelőtt hozták létre a Központi Fizikai Kutatóintézetet, a KFKI-t. A Normafa közelében lévő intézmény hamarosan a hazai tudományos élet egyik fellegvárává vált, amelyben számos Nobel-díjas kutató megfordult. Itt épült meg Magyarország első atomreaktora, amely máig is működik, itt fejlesztették ki a több ország által használt Pille sugárdózismérő műszert, s olyan tudósok dolgoztak az intézményben, akik az amerikai NASA kitüntetését is megkapták. A rendszerváltást követően ugyan több részre bomlott a KFKI, de a csillebérci kutatóintézetben ma is változatlan elhivatottsággal dolgoznak a magyar fizikusok.
Erzsébet királynénak köszönhetjük Budapest legszebb kilátóját Ma éppen 110 éve, hogy ünnepélyes keretek között felavatták a budai János-hegy csúcsát koronázó Erzsébet-kilátó épületét. A mészkőből épült lépcsőző, kerek, hófehér kilátó, azóta a budai hegyek páratlan és meghatározó eleme lett, miután a város nagy részéről látható. Az eredetileg csúcsíves kilátó mai képét végül Schulek Frigyesnek köszönhetjük. Az évforduló emlékére több érdekes képet és történetet gyűjtöttünk össze a kilátóról.
Családi tragédiák miatt adhatta el híres városmajori villáját Barabás Miklós Barabás Miklós, a XIX. század egyik legjelentősebb festője 1840-ben a zajos, piszkos Pesttől távol, a Városmajorban építtette fel saját tervei alapján híres villáját, amelytől éppen 150 évvel ezelőtt, 1870-ben vált meg. Az ott eltöltött harminc év a családi élet idilli hangulatát jelentette számára. Megfordult az épületben a reformkor szinte minden jelentős szereplője, köztük Bajza József, Toldy Ferenc, Vörösmarty Mihály, Erkel Ferenc is. De miért vált meg nagy festőnk a szeretett háztól, ahol gyermekei is felnőttek?
Budapest tisztasága – 125 éve takarítják rendszeresen a várost Pest és Buda lakói régen hulladékgödrökbe hordták a szemetet, vagy egyszerűen csak lepakolták a Duna-parton. Emiatt sokszor elviselhetetlen bűz volt a két városban. Mindez 125 évvel ezelőtt változott meg gyökeresen, amikor is létrejött egy fővárosi hivatal Budapest útjainak takarítására és a szemét összegyűjtésére.
Menyasszony, kaszkadőr és homokzsák is utazott a ma 50 éves Libegőn, Budapest legkülönösebb közlekedési eszközén A János-hegyi Libegő Budapest talán egyik legérdekesebb közlekedési eszköze, amely 1970. augusztus 19-e óta várja az utasokat egy kis libegésre. Számos érdekesség kapcsolódik hozzá. Kevesen tudják, hogy a Libegő első „utasai” homokzsákok voltak, de tartottak esküvőt is a magasban, és itt forgatták a Trapper farmer egyik reklámfilmjét, amelyben a kaszkadőr állva utazott a város felett. A fél évszázados ünnep alkalmából több érdekességet is összegyűjtöttünk a Libegőről.

További cikkeink