Klinikák
Kőművesből sztárépítész – A 200 éve született Weber Antal budapesti épületei
2023. október 10. 11:00
Weber Antal nevét talán kevesen ismerik, az általa tervezett épületekben azonban tömegek fordulnak meg minden nap: rendeltetésük szerint ugyanis főleg kórházak, de tudományos és oktatási intézmények is működnek bennük. Születésének 200. évfordulóján bemutatjuk a jeles építész legfontosabb budapesti alkotásait.
Átadtak három felújított állomást az M3-as metró vonalán
2022. május 16. 6:00
Átadták az M3-as metró középső szakaszán a megújult Kálvin tér, Corvin-negyed és a Semmelweis Klinikák állomásokat. Ennek köszönhetően szombattól már Kőbánya-Kispesttől a Kálvin térig járnak a szerelvények. Folytatódik további hat állomás a felújítása, amelyeket a tervek szerint 2023. március 15-én fognak átadni.
További cikkeink
A velocipéd 155 éve jelent meg a magyar fővárosban
Kétkerekű, ember hajtja és veszélyes. Az új hóbort, a velocipéd 1869 tavaszán jelent meg Pesten, s a különös járművet a belvárosi Dorottya utcában már ekkor bárki megvásárolhatta. Sőt ugyanitt megnyílt az első tanoda, ahol a vállalkozó szelleműek, ha tanfolyami bérletet vásároltak, el is sajátíthatták a használatát.
Impozáns és kápráztató – Ilyennek látták a szemtanúk az épülő Országházat a 130 évvel ezelőtti bokrétaünnepen
Van rajta vagy 2000 ablak, 700 ajtó, s a fölhasznált téglák száma meghaladja a 45 milliót – írták a lapok 130 évvel ezelőtt, amikor az akkori Tömő téren a már közel tíz éve épülő Országház falai elérték a legmagasabb pontjukat. Az ebből az alkalomból tartott bokrétaünnepen sok száz építőmunkás hallgatta meg a frakkba öltözött főpallér szónoklatát, volt zenés mulatság, és jutalmakat is osztottak.
125 éves a Ferencvárosi Torna Club – Megemlékezést tartottak a Fiumei úti sírkertben
A Ferencvárosi Torna Club alapításának 125. évfordulója alkalmából megemlékezést tartottak a Fiumei úti sírkertben a klub első elnöke, Springer Ferenc felújított síremlékénél.