közlekedés

2018. augusztus 14. 13:06
Új végállomás lesz a Vigadó téren, és az 1-es villamos vonalán is lesz egy megállója.
2018. augusztus 9. 15:02
Az előzetesen meghívottak között több sikeres magyar és világhírű külföldi építésziroda található.
2018. augusztus 8. 13:35
A beruházás része a Budapest Airport öt éves repülőtér-fejlesztési programjának.
2018. augusztus 2. 16:55
Most hetven éve adták át a Gyermekvasút, egykori nevén az Úttörővasút első szakaszát.
2018. július 31. 11:11
Budapest egyik legszebb hídja a Margit híd, amely hetven évvel ezelőtt készült el. Ugyanis ez a híd nem az a híd, amelyet 1876-ban, a főváros második hídjaként felavattak. Azt a német csapatok 1944-45-ben felrobbantották, rögtön kétszer is. Az első alkalommal 1944. november 4-én, szombaton déli 12 órakor, „véletlenül” közel száz civil halálát okozva. Azután 1945 januárjában az épen maradt íveket is felrobbantotta a német hadsereg.
2018. július 27. 07:33
Ön szerint helyes, ha zászlókat helyeznek ki a zebrákhoz, aztán azokat lengetve lehet átkelni az úton?
2018. július 23. 16:04
Először tesztelték a kerékpárok szállításának lehetőségét a metróhálózaton.
2018. július 15. 11:38
Tudta, hogy már a XIX. században is alagutakat terveztek Pest és Buda közé?
2018. július 9. 12:25
Harmincnégy éve kezdték el, és jövőre készül el az 1-es villamos teljes pályája, amelynek utolsó, Etele úti szakasza most épül ki. A vonal tovább építése miatt a Fehérvári úton a villamosokról át kell szállni, és az Etele út is teljesen átépül.
2018. június 30. 15:39
Még kész sincs az egyik ütem, de már meg van az építési engedély a másikra. Irdatlan tempóban épül Újbuda új városrésze, az úgynevezett BudaPart.
2018. június 23. 07:54
Lassú folyamat volt az első Erzsébet híd megvalósulása. Csodálatos híd született, ám ehhez le kellett bontani a pesti óváros számos házsorát és a régi városházát is. Itt a története!
2018. június 10. 07:50
1868 júniusában indult el a zugligeti lóvasút. Most kiállítás emlékezik rá a lóvasút nemrég megújult egykori végállomásán.
2018. június 6. 14:22
Az Oktogon és a József utca között Pesten, valamint a Széna tér és Margit utca között újul meg a 4-es-6-os villamos pályája.
2018. június 6. 13:59
Az Új hídra, azaz a Galvani utca vonalába tervezett Duna-hídra kiírt pályázat nem az első volt. Még 1992-ben a Főváros írt ki pályázatot egy itteni átkelőre.
2018. június 4. 10:58
Tudta, hogy a Lánchídon tilos volt hajót átvontatni? Így szabályozták a Lánchíd működését az építkezés kezdetén a hídvámtól a befagyott Duna használatáig.
2018. május 31. 12:07
A XI. kerülettől Zuglóig sokfelé kiterjesztik a fizetős övezetet a parkolásban.
2018. május 31. 12:02
Az 1896-ban üzembe helyezett Siemens-Schlick motorkocsik 76 éven át közlekedtek – írja a Liget Budapest blogja.
2018. május 29. 13:48
Folyamatban van az 1-es villamos meghosszabbítása a Kelenföldi pályaudvarig.
2018. május 28. 20:59
Új hidat terveztek a Dunára Dél-Buda és Csepel közé. Tervezésénél évszázados hagyományt újítottak fel: nemzetközi tervpályázaton a legnevesebb hídtervezők nyújtották be pályázataikat, amelyek közül a nyertes tervet kiválasztották. A 17 pályamű a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum új kiállításán tekinthető meg.
2018. május 11. 12:50
Tudta, hogy Budapest második légikikötője a Dunán volt, a Szabadság hídnál? A húszas években Bécsbe és a Balatonra is naponta lehetett innen repülni.
2018. április 24. 08:12
Tudta, hogy a Rákóczi úti árkádsor miképp kapcsolódik az 1956-os forradalomhoz?
2018. április 20. 17:31
Nyilvánosságra hozták az új Duna-híd tervpályázatának eredményét.
2018. április 20. 12:36
A Vigadóig, illetve a Kassai térig hosszabbítanák meg az 1-es metróvonalat.
2018. április 20. 12:31
Ismét a megállókba költözik a kortárs irodalom.
2018. április 12. 15:21
Tudta, hogy magyar hidász terveit is mérlegelték az első állandó pest-budai Duna-híd pályázatán?
2018. március 20. 17:10
Tudta, miért áll egy látszólag értelmetlen híd a Városligetben? Nem, nem szobortalapzat és nem is tribün. 1973-ig a Millenniumi Földalatti járt alatta.
2018. március 15. 21:44
Tudta, hogy ötven éve volt olyan terv, hogy lebontják a Szabadság hidat? Az 1960-as években Budapest is a motorizáció és a modernitás lázában égett, és ennek oltárán sok mindent készek voltak feláldozni. A Szabadság híd helyére egy „modern”, az autóközlekedést mindennél jobban szolgáló kétágú híd épült volna.
2018. március 3. 14:01
Az M3-as metró Káposztásmegyerig történő meghosszabbítását célzó közbeszerzés jelent meg.
2018. március 2. 08:45
Végiglátogatta Anglia legnevesebb mérnökeit Széchenyi István a társaival, hogy megtalálják a pest-budai Duna híd legjobb tervét és tervezőjét. Így formálódott a Lánchíd terve 1832 őszén a ködös Albionban.
2018. február 25. 09:46
Az I. világháború negyedik évében, pontosan száz éve Budapesten érdekes rendelkezést hoztak a teherautókkal kapcsolatban, amely az akkori budapesti utak állapotába is bepillantást enged.
2018. február 19. 09:45
A tervek szerint idén elindul a Lánchíd és az Alagút felújítása. A Lánchíd Budapest jelképe, talán legfontosabb épülete külsejében nem, de néhány fontos elemében megváltozik, megújul. Most induló sorozatunk a Lánchídhoz kapcsolódó érdekes történeteket mutat be.
2018. január 30. 20:53
Decemberben indulhat a 3-as metró északi szakaszának műszaki átadás-átvétele. Előkészítik az akadálymentesítést szolgáló liftek építését is.
2018. január 24. 14:21
Kétszáz éve, 1818. január 14-én Pest városa felhívással fordult a pesti polgárokhoz, hogy támogassák a Városliget parkosítását. Nemrég a Pestbuda.hu-n is lehetett olvasni az egykori Dróthíd történetét, most folytatjuk a városligeti hidakat bemutató sorozatot.
2018. január 22. 22:02
Lezárult a Duna-Buda építészeti tervpályázat.
2018. január 19. 09:14
„— Miért nem voltál a könyvtárban? — Mert kilyukadt a kereke.” A II. világháború után villamosokban rendeztek be mozgó könyvtárat. Ezek megszűnése után a könyvtáraktól távolabbi lakónegyedek felé 1973-tól közlekedett a fővárosban könyvtárbusz.
2018. január 18. 07:46
Kétszáz éve, 1818. január 14-én Pest városa felhívással fordult a pesti polgárokhoz, hogy támogassák a Városliget parkosítását. A Városliget két évszázados történetét már a Pestbuda.hu-n is lehetett olvasni. A most megújuló parkban több érdekes kisebb-nagyobb híd szerepel, amelyek ugyan méretüknél fogva nem nagyok, de a maguk idejében technikailag jelentősnek voltak mondhatók.
2018. január 17. 16:49
Folytatódik a megújuló Közlekedési Múzeum és a Fortepan közös értékmentő munkája, közel 1100 új kép érhető el ingyenesen online.
2018. január 4. 13:46
Fél óra alatt lehetne eljutni a Déli pályaudvartól Rákoskeresztúrra, ha megvalósulna az új metróvonal.
2017. december 31. 12:16
A főváros egyik legfontosabb kelet-nyugati közlekedési útvonalán egykor 5 villamos-fővonal is keresztülhaladt, ma azonban már egy sem. Hogyan történt mindez és mi történt azóta?
2017. december 19. 21:42
Animáció készült arról, milyen is lenne a Nyugati tér közlekedése a felüljáró nélkül.
2017. december 18. 14:00
Mostantól emléktábla is hirdeti a Váci úti indóház jelentőségét.
2017. december 17. 09:03
Tudta, hogy már 1827-ben lebegővasúttal kísérleteztek Pesten? És hogy a lócitrom-probléma egykor központi jelentőségű volt? A közlekedés fejlődése sok kísérletezéssel és több zsákutcával is járt: így fejlődött a fővárosi közlekedés a XIX. században?
2017. november 30. 16:47
Bontással fejeződik be a Százlábú híd építése a Kerepesi úton.
2017. november 29. 13:27
1867-ben nagy feltűnést keltett Párizsban egy kis gőzhajó, amelyen magyar zászló lengett, és Pest-Budáról a francia fővárosba a belső vízi utakon keresztül jutott el. Kapitánya egy akkor 28 éves magyar gróf, aki, ha nem a „legnagyobb magyar” fiaként, hanem „csak” egy hazájáért munkálkodó, új ötletekkel előálló, XIX. század második felében élő arisztokrata lett volna, akkor utca viselné a nevét, és mindenki ismerné. Széchenyi Ödön gróf azonban az utókor szemében, apja árnyékában szinte láthatatlan.
2017. november 24. 17:32
A Nyugati pályaudvar és a Király utca közötti egy kilométer hosszú villamosvonal 1887 novemberében készült el.
2017. november 3. 10:59
November 13-tól 2018 végéig építik az Etele úton a Kelenföldi pályaudvarig húzódó villamosvonalat.
2017. október 13. 15:59
A Rákos-patak torkolatától Budapest péceli határáig halad majd egy zöldövezeti kerékpárút.
2017. október 4. 09:29
A fejlesztés nyomán 104-ről 265-re nőtt a parkolóhelyek száma.
2017. szeptember 18. 22:49
100 méter hosszú pálya, 50 méter szintkülönbség és 30 fokos lejtésszög. 1870-től ezt az akadályt pár perc alatt bárki legyőzhette, csupán 4 krajcárért. A világon másodikként üzembe helyezett Budavári Sikló népszerűsége töretlen volt egészen 1944-ig, de a második világháborús bombázások során súlyosan megrongálódott hegypálya helyreállítására egészen 1986-ig várni kellett. Az évente több százezer utast szállító Budavári Sikló 1987 óta a világörökség része.
2017. szeptember 16. 09:07
A budai lóvasút megindításának 150. évfordulóján, 2017. szeptember 17-én átadták a nagyközönségnek a Zugligeti út 64. szám alatti gyönyörűen rekonstruált és bővített egykori végállomás-épületet, mely először a lóvasutat, majd a villamos közlekedést szolgálta. A svájci stílusú fűrészelt fa ornamentikával díszített épületnek Lóvasút Kulturális és Rendezvény központ néven a XII. kerületi helytörténeti gyűjtemény lett az új gazdája.
2017. szeptember 14. 16:19
Nagyszabású kötöttpályás közlekedési fejlesztések várnak Budapestre a kormány döntése nyomán.
2017. szeptember 12. 22:36
A főváros egyik legfontosabb útvonala szeptember elején dupla évfordulót ünnepel, ezzel kapcsolatban gyűjtöttünk össze érdekességeket.
2017. szeptember 11. 11:24
Most nyolcvan éve adták át a Dél-Budát és Dél-Pestet összekötő Duna-hidat. A Horthy Miklós hídból a háború után Petőfi híd lett, azóta is tartja a hátát a szüntelen autóáradatnak.
2017. szeptember 9. 11:14
Felújítják és kibővítik a gödöllői HÉV-et. Az Örs vezér terén összekötik a metróval és épül egy rákoskeresztúri szárnyvonal is.
2017. augusztus 31. 10:08
Elkezdik az elektronikus jegyrendszer beléptető kapuinak telepítését a budapesti metró megállóiba.
2017. augusztus 29. 09:27
Hosszú hónapok munkája után hétfőn újra megnyílt a hűvösvölgyi villamosvonal. Első nap, irány a fedélzet, az ablakon kikönyökölni, lássuk, mi változott! Nos, nem sok.
2017. augusztus 17. 13:49
Öt éve fedeztük fel, és még mindig a helyén áll: Budapest legkedvesebb vonatnéző helyét mutatjuk be a pestbuda.hu olvasóinak. Személyes hangvételű, nyárvégi kaland kicsiknek és nagyoknak.
2017. augusztus 17. 09:38
A bővítés után a hármas metró húsz megállójából tizenkettőben lesz felvonó.
2017. augusztus 3. 08:33
Tervpályázatot írtak ki a budai rakpart átalakítására.
2017. július 24. 11:46
Fél évszázaddal ezelőtt, 1967 júliusában kezdték építeni a Hungária körút felüljáróját a MÁV ceglédi és szobi vasútvonala fölött. Annak pedig éppen harminc esztendeje, hogy az eredetileg 2x2 sávos műtárgy kiszélesítésével 1987-re létrejött az a komplex felüljárórendszer, ami a körgyűrű és az M3 autópálya bevezető szakasza közt biztosít akadálymentes, a vasúttól szintben elválasztott forgalmi kapcsolatot.
2017. július 13. 09:22
Az MVM Partner Zrt. 32 elektromos töltőpontot telepít a Danubius Hotels Group szállodáinál.
2017. július 10. 19:27
A hatvanas évek elején még szó sem volt sétálóutcáról: a Váci utca a pesti belváros szűkös és forgalmas ütőere volt. Még hogy nincs fejlődés!
2017. július 9. 11:18
Elindult a Deák tér és a ferihegyi reptér közötti közvetlen 100E buszjárat.
2017. július 4. 18:03
Budapesti busz- és villamosmegállóban olvashatják az utasok az Álljon meg egy novellára! irodalmi pályázat legjobb műveit.
2017. június 9. 16:34
Bombaként robbant a hír: a Tarlós István vezette főváros elbontana két, a Kádár-korszakban emelt gépjármű-felüljárót: a Nyugati térit és a Rottenbiller utcait. Őrült beszéd? Vagy van benne rendszer?
2017. június 2. 17:50
A tervek szerint 5-10 év alatt valamennyi HÉV-vonalat felújítják és lecserélik a vonatállományt – mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára. A HÉV gördülőállományának átlagéletkora mintegy 40 év.
2017. május 30. 10:54
Egy év telt el azóta, hogy hivatalosan is átadták a budapestieknek a megújult Széll Kálmán teret. Ez idő alatt lassan az is elkészült, ami az átadóra még nem. Sikertörténet vagy megint elszalasztott lehetőség? Ennek jártunk utána.
2017. május 19. 14:24
Hídépítés tésztából és fából, kiállítások, emlékülés és tárlatvezetések is várják az érdeklődőket a Hidak és Hídépítők napja elnevezésű rendezvényen szombaton, a Magyar Tudományos Akadémia épülete előtti parkolóban.
2017. május 17. 14:46
A Szabadság híd az első olyan dunai átkelőnk, amely teljesen a magyar ipar által előállított alkatrészekből épült fel. A szakértők közül többen az egyik legszebb konzolos hídnak tartják. Tervezője, Feketeházy János 175 éve született.
2017. május 15. 12:42
Újabb ezer parkolóhellyel bővíti a parkolóhelyek számát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője közel egymilliárd forintból.
2017. május 10. 15:42
Júliusban szerződéskötés várható, az év második felében pedig indul a 3-as metró felújítása.
2017. május 8. 12:21
A magyar államvasúti rendszer megteremtője, a dualizmus korszakának egyik legkiemelkedőbb gazdaságpolitikusa rövid életútja során, elképesztő munkabírással új, máig meglévő alapokra helyezte a magyar infrastruktúrát.
2017. április 28. 15:35
Mindenki tudja, hogy a főváros első önálló hídját, a Lánchidat Széchenyi Istvánnak köszönhetjük, van azonban egy mára feledésbe merült tény, ami egykor nagymértékben akadályozta azt, hogy a vízi átkelő a városegyesítés szimbólumává váljon. Ez pedig nem más volt, mint a hídvám.
2017. április 27. 13:38
Átadták a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) új, a Nemzeti Színház és a Művészetek Palotája mellett lévő kikötőjét, ahol a D11-es és a D12-es hajójáratok végállomása lesz.
2017. április 3. 16:09
A cél, hogy növekedjen a gyalogos, kerékpáros vagy közösségi közlekedést választók aránya.
2017. március 27. 16:40
Tudta, hogy az M2 metrót annak idején kézi munkával kezdték el ásni? Hogy eredetileg a BAH-csomópontra ment volna át Pestről? A metró eredeti funkciójáról, városképformáló szerepéről és az építkezés érdekességeiről tartottak interaktív beszélgetést a Kossuth múzeumhajón. Honvári János gazdaságtörténész és Szabó Balázs építőmérnök, a témában jártas két szakember számos rejtélyt, érdekességet osztott meg a kelet-nyugati metróvonalról.
2017. március 22. 17:10
Rendkívül rossz állapotban van már a Csepelre átvezető Gubacsi vasúti híd: a kormány mintegy 10 milliárd forintot költene a felújítására.
2017. március 12. 11:40
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. tervezői pályázatot írt ki a ráckevei (H6-os) és a csepeli (H7-es) HÉV fejlesztésére és meghosszabbítására. Az építkezés legkorábban 2019-ben kezdődhet el.
2017. március 9. 18:32
Az 1887-es év jelentős mérföldkőnek számít Budapest kötöttpályás közlekedésében. Ekkor indult ugyanis útjára az első villamos – akkor még felső vezeték nélkül. Bár nem sokkal korábban több lóvasútvonalat is átadtak, a második ipari forradalom vívmánya, az elektromos áram a fővárosi közlekedésben is helyet kért – és kapott is.
2017. március 6. 22:54
Júniusban indulhatnak meg a 3-as metróvonal felújításának kivitelezési munkálatai – mondta a főpolgármester hétfő este a Hír TV Magyarország élőben című műsorában.
2017. március 2. 19:59
Látványtervek készültek a Liszt Ferenc Repülőtér 220 méter hosszú új szárnyáról.
2017. március 1. 08:01
1887-ben indultak meg az első HÉV-szerelvények a Közvágóhídtól az akkor még önálló Soroksárra. A helyiérdekű vasút elterjedésével később Budapest olyan szegleteibe is HÉV járt, ahol ma már villamos szállítja az utasokat, vagy ahol időközben megszűnt a kötött pályás közlekedés. Tudta, hogy a Fehérvári úton is HÉV közlekedett és a 2-es metró Népstadion végállomását közös metró-helyivasút állomásnak tervezték?
2017. február 10. 12:05
Lóvasút, villamos, trolibusz. Három teljesen különböző, kötött pályás közlekedési eszköz, amelyekben egyetlen dolog mégis közös: a zugligeti végállomás, amit pontosan százötven esztendeje kezdtek el építeni a lóvasúthoz. Ezt a villamos is használta, trolibusz viszont azóta sem épült Zugligetre.
2017. február 4. 22:32
Szinte nincs olyan, akit ne fűzne valamilyen emlék a nemzeti légitársasághoz, ne emlékezne a reklámjaira vagy legalább ne hallott volna róla. Öt évvel ezelőtt, 2012. február 3-án reggel 6 órakor állt le hatvanhat év működés után a Malév.
2017. február 3. 16:38
Öt évvel ezelőtt, 2012. február 3-án reggel 6 órakor állt le 66 év működés után a Malév. A nemzeti légitársaság utolsó járata, az MA745-ös Helsinkiből háromnegyed tízkor landolt Budapesten. A cég felszámolása csak tavaly ősszel fejeződött be, új légitársaság pedig nem indult helyette, bár erre voltak próbálkozások.
2017. január 31. 17:01
Átadták a negyedik, utolsó P+R parkolót a 4-es metró kelenföldi végállomásánál, az új parkolót kedd délután egy órától lehet ingyenesen igénybe venni.
2017. január 25. 21:32
Részben ingyenessé teszik a budapesti tömegközlekedést a szmogriadó idejére.
2017. január 25. 20:34
Megújult gőzhajózástörténeti kiállítást nyitott a Közlekedési Múzeum a különleges műemlék kiállítóhelyén, a Vigadó téri Kossuth Múzeumhajón.
2017. január 23. 14:59
A Közép-Európát végigszelő Hyperloop csővasút ötlete egy fokkal komolyabb szintre jutott.
2017. január 12. 16:39
Új kiszolgáló mólót építenek a fapados terminál helyére a Liszt Ferenc repülőtéren.
2017. január 6. 15:52
Tervezik az M0 utolsó, budai hegyek alatt áthaladó szakaszát.
2017. január 3. 13:45
Kevés olyan dolog van Budapesten, ami építészetileg és közlekedésileg is ennyire megkerülhetetlen része a városnak. Bár a 3-as metróvonal manapság leginkább a felújítása és a vonalon előforduló műszaki meghibásodások kerül be a napi hírekbe, a napokban kerek évfordulót ünnepelt. 1976. december 31-én, azaz szinte napra pontosan negyven esztendeje adták át a Deák tér és a Nagyvárad tér közötti, azaz a legrégebbi szakaszát.
2017. január 2. 17:37
Több ütemben fejlesztik a Hungaroringet, új főépületet is kap majd a létesítmény.
2016. december 21. 20:07
Ha annyit mondanánk a kép láttán, na, ezek a legsötétebb napok voltak: nem járunk messze az igazságtól. Sztálin ugyanis, legalábbis egyes források szerint, december 21-én, az év leghosszabb éjszakájú napján született. Budapesten pedig a világháború után, 1949-ben éppen ezt a napot nézték ki, hogy átadják az első újfajta trolit.
2016. december 6. 21:27
Nemzetközi tervpályázatot írnak ki a Dél-Budát Észak-Csepellel összekötő Galvani hídra.
2016. december 1. 23:19
2018 második felében kezdődhet meg a Ferihegyi repülőtérre vezető út fejlesztése.
2016. november 29. 22:11
Két új budapesti híd tervezésére írt ki pályázatot a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. – írja a Tervlap.
2016. november 24. 17:29
A kormány döntése nyomán vasútvonal kötheti majd össze a Nyugati pályaudvart a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérrel.
2016. november 14. 17:44
A Blaha-aluljáró, semmi kétség, fogalom. Budapest reális arca, a városi embertömeg minden árnyalatával. Egy valóságos kis univerzum, amely éppen ötven éves születésnapját ünnepli a napokban.
2016. november 3. 17:53
A századik közösségi kerékpáros Mol Bubi állomást adták át az óbudai Kolosy téren.
2016. október 25. 12:26
Szinte napra pontosan kereken százhúsz éve adták az Újpest és Aquincum között húzódó újpesti vasúti hidat, vagy ahogyan még ismert, északi összekötő vasúti hidat. A vasúti Duna-átkelő építését kényszer szülte, fennállásának százhúsz évében többször megerősítették és újjáépítették már.
2016. október 21. 16:44
A forradalom évfordulója alkalmából két korhű villamos jár majd Budapesten október 22. és november 4. között.
2016. október 17. 15:47
A közelmúltban több fórumon is napvilágot látott a hír, hogy az egykori zugligeti lóvasút végállomás műemléki védettséget élvező épülete a jövőben megújul, és új funkciót kap: a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény költözik a falai közé. Ennek kapcsán az alábbiakban bemutatjuk a közel 150 éves, díszes épület múltját.
2016. október 3. 15:06
Olyan adócsomag kerülhet a kormány elé, amely nagy kedvezményeket adna a munkavállalóik kerékpározását támogató cégeknek.
2016. október 3. 10:40
Több mostanában felújított budapesti aluljárót is lezárhatnak éjszakára a közeljövőben.
2016. október 3. 10:33
Új P+R parkoló épül a II. kerületi Hűvösvölgyben.
2016. szeptember 23. 16:41
Ötmilliárd forintból bővítik a budapesti reptér kapacitását.
2016. szeptember 20. 09:47
2016. szeptember 24-én nyílt napot tartanak a Budapesti Fogaskerekű Vasút járműtelepén, ahol családi és szakmai programokkal várják az érdeklődőket.
2016. szeptember 13. 14:07
A Közlekedési Múzeum és Újpest önkormányzata kiállítást szervez a budapesti lóvasút történetéről.
2016. augusztus 28. 07:37
Harmincöt dél-budai villamosmegálló akadálymentesítése készül el a következő időszakban.
2016. augusztus 26. 16:16
Felújították és újra repül az 1932-es Gerle 12 duplafedeles repülőgép replikája.
2016. augusztus 25. 17:43
Átadták a budai erdőkben kanyargó Szép Juhászné utat, amelyet 300 millió forintból újított meg a II. kerületi önkormányzat.
2016. augusztus 19. 09:09
A kormányzat egyelőre nem számol a Déli pályaudvar bezárásával, viszont előkészítik a Kelenföldi, a Nyugati és a Keleti pályaudvar felújítását.
2016. augusztus 19. 09:00
„Mi szép és kényelmes leend, ez árnyas fasorok közt a Lánchídtól kezdve egész a Városerdőig mintegy parkban sétálni s kocsizni, kikerülve a szűk, ronda Király utcát.” Így álmodozott Kossuth Lajos 1841-ben egy leendő nagyszabású sugárútról. Az álom 140 éve, 1876-ban vált valójára a Sugárút, a mai Andrássy út átadásával, ami máig Budapest legelegánsabb útvonala maradt.
2016. augusztus 17. 16:32
Ősz végére több mint ötven dél-budai villamosmegállót akadálymentesítenek az illetékesek, ezzel egy időben több helyen a zöldfelületeket is megnövelik.
2016. augusztus 16. 10:12
Az elektronikus jegyrendszer keretében vezeti be a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az érintésmentes kártyával való fizetést.
2016. augusztus 12. 09:41
Tudta, hogy a Lánchíd két oroszlánjának felirata egyebek mellett a felszabadító Vörös Hadsereg győzelmét hirdeti? Ráadásul ez nem egyedi eset: Budapest Duna-hídjainak többségén márványtáblák sokasága dicsőíti a helyreállítók nagyszerűségét s terjeszti az uralmon lévők politikai propagandáját.
2016. augusztus 4. 10:14
Gondolta volna, hogy a BKK járművei között van olyan, amelyiken nem csak működő mosdó, ingyen WiFi és hűtött üdítőket kínáló büfé van, de mindemellé még varázslatos budapesti panorámát is kapunk? Kipróbáltuk az immáron negyedik éve a fővárosi tömegközlekedés részét képező vízibuszokat. Megállapítottuk: Budapestet a Dunáról lehet igazán szeretni.
2016. augusztus 3. 16:25
Harmincmilliárdos nagyságrendű kerékpárút-fejlesztésekről döntött a kormány. Budapest és környéke is érintett a fejlesztésekben.
2016. augusztus 3. 10:03
Gondolta volna, hogy a BKK járművei között van olyan, amelyiken nem csak működő mosdó, ingyen WiFi és hűtött üdítőket kínáló büfé van, de mindemellé még varázslatos budapesti panorámát is kapunk? Kipróbáltuk az immáron negyedik éve a fővárosi tömegközlekedés részét képező vízibuszokat. Megállapítottuk: Budapestet a Dunáról lehet igazán szeretni.
2016. július 31. 08:48
Minőségi, élő dzsesszzenével lepi meg a munkából hazafelé tartó járókelőket és a turistákat egy kisbuszon járó jazzbanda augusztusban.
2016. július 27. 16:04
Fél éven keresztül zajlik majd Dél-Buda fontos, de nagyon megkopott főútvonalának felújítása.
2016. július 26. 08:20
Évek óta zajlik az újbudai Bartók Béla út újjáéledése, már külön kezdeményezés fogja össze az útszakasz kulturális eseményeit. Most mégis úgy tűnik, ismét a belvárosi sztrádák hívei állnak nyerésre a forgalomcsillapításról szóló tervekkel szemben. Pedig számos érv szól az utóbbi terv mellett, és talán még nincs minden véglegesen eldöntve.
2016. július 15. 15:46
Két év múlva már a Kelenföldi pályaudvarig tarthat az 1-es villamos nyomvonala Újbudán.
2016. július 15. 13:59
Tarlós István főpolgármester szerint uniós támogatással folytatódhat a 3-as metró felújítása.
2016. július 12. 10:51
Idén hetvenöt éve vezették be Magyarországon is a jobbra tarts! közlekedési szabályát, áttérve a baloldali haladási irányról a jobboldalira. Budapesten több hónapra volt szükség az átálláshoz. Az 1941 májusi minisztertanácsi döntés indoka az volt, hogy a jobboldali közlekedés bevezetésével Magyarország szüntesse meg az európai országokkal szemben meglévő idegenforgalmi és forgalombiztonsági hátrányát.
2016. július 8. 09:11
Tíz éve közlekednek a Combinók Budapest útjain. De milyen volt villamoson utazni a Nagykörúton az 54 méter hosszú egyterű, 353 férőhelyes járművek megjelenése előtt? Mi köze volt a lovaknak az első villamoshoz? A következőkben dióhéjban összefoglaltuk a nagykörúti villamosközlekedés történetét, amiből arra is fény derül, mióta viselnek számot a budapesti villamosok.
2016. június 30. 16:40
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren új utasmóló, repülőtéri hotel, logisztikai és biztonsági területek épülnek ki öt év alatt.
2016. június 26. 18:49
A dél-budai villamosfejlesztések miatt várhatóan nyár végéig lesz lezárva a Szabadság híd az autósok és a tömegközlekedés elől. A kerékpárosok és gyalogosok átkelhetnek a hídon.
2016. június 17. 16:11
Tarlós István pénteken arról beszélt: itt volt az ideje a dél-budai villamosfejlesztéseknek, amik miatt a Szabadság hidat is le kell zárni.
2016. június 17. 15:12
Pénteken hivatalosan is átadták a megújult Széll Kálmán teret és a budai fonódó villamoshálózatot. Tarlós István főpolgármester arró beszélt: a cél az volt, hogy egy európai színvonalú, modern közösségi tér és közlekedési csomópont jöjjön létre, amely nem csak az átrohanást, hanem a megpihenést és a találkozásokat is szolgálja.
2016. június 17. 14:40
Lázár János a csütörtöki kormányinfón arról beszélt: a jövő hét folyamán döntés születik többek között a pályaudvarokról, az OSZK-ról és a Liget Budapestről is.
2016. június 16. 15:55
A jövő Budapestjének életében a kerékpározás a mainál is sokkal nagyobb szerepet tölt majd be – hangzott el az Iparművészeti Múzeum kerékpáros design kiállításának megnyitóján.
2016. június 15. 15:17
Pénteken adják át ünnepélyesen a fővárosi Széll Kálmán teret és a budai fonódó villamoshálózatot.
2016. június 9. 11:52
Speciális szállítójármű vitte el a 424-es gőzmozdonyt a Közlekedési Múzeum elől: ideiglenesen a Vasúttörténeti Parkba kerül.
2016. június 3. 15:32
1986-ban indult el újra a Budavári Sikló. Egykor a világ második siklója volt, ami változatlan formában működött 1870-től az 1944-es bombatámadásig.
2016. június 1. 10:23
Idén százötven éve, hogy a lóvasút megindult Pesten. A kiszámítható, menetrend szerinti városi tömegközlekedés megindulása az utazási szokások gyökeres változását és végső soron addig nem látott városfejlődést hozott magával. Milyen szerepe volt ebben egy hajdani ’48-as főhadnagynak és melyek az évforduló máig ható következményei?
2016. május 27. 14:40
Megérkeztek Oroszországból a 3-as metró első felújított kocsijai. A felújítás után jelentősen növekedett a szerelvény megbízhatósága, könnyebbé vált a karbantartása, csökkent az energiafogyasztása, kényelmesebbé és esztétikusabbá vált, javultak a metróvezetők munkafeltételei.
2016. május 20. 14:48
A II. kerület polgármester szerint a Budán élők és dolgozók miatt szükség van a Déli pályaudvar egyes funkcióinak megtartására.
2016. május 12. 20:06
Duna, Termál és a Hófehérke: nosztalgiavillamosok és hajójárat közlekedik majd Pesten, Budán és közöttük a Dunán májustól szeptember végéig.
2016. május 12. 16:20
Fotót tettek közzé az orosz Metrovagonmash által felújított, kívül-belül megújult első budapesti metrószerelvényről.
2016. május 2. 14:37
Forgalomba álltak a Modulo elektromos midibuszok budai Várban.
2016. április 18. 12:34
Vasárnap elindult az idei dunai hajózási szezon: a vasárnap nyitányon több száz hátrányos helyzetű gyermek is ingyen hajózhatott a főváros dunai szakaszán.
2016. április 1. 13:35
Budán állt forgalomba az első 56 méteres CAF-villamos a napokban.
2016. március 25. 10:42
Bartók Béla zeneszerző életét mutatja be egy mozgó tárlat a budapesti metró 2-es, 3-as és 4-es vonalainak szerelvényeiben.
2016. március 22. 14:39
A magyar légiforgalmi irányítás elmúlt száz évéről jelentetett meg könyvet Renner Péter légiforgalmi irányító és Csontos János.
2016. március 12. 16:48
Miután januárban már felmerült, hogy a kormány megvizsgálja a Déli pályaudvar bezárásának lehetőségét, és az heti Kormányinfón Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter ismét azt mondta, van olyan terve a kormánynak, hogy bezárja a Déli pályaudvart, csütörtökön megjelent a Magyar Közlönyben egy kormányhatározat. Ez arról rendelkezik, hogy két tárcavezetőnek meg kell állapítania, milyen fejlesztések szükségesek a vasútállomás kiváltásához és milyen funkciókat lehet elhelyezni a területén.
2016. március 8. 12:16
Horthy Miklós hídként indult, de évtizedek óta viseli a forradalmár költőnk nevét a Petőfi híd. Az egyszerű, de masszív hídszerkezet sokáig bírta a hatalmas forgalom folyamatos terhelését, de a mostani kőomlások is mutatják: itt a sürgető ideje a híd felújításának.
2016. február 18. 10:35
Lassan egy hónapja újra jár az 56-os villamos, amely Buda egyik legrégebbi vonala: 1900 februárjában indult meg a vonalon az első villamos. Az új budai hálózat részeként Hűvösvölgytől Újbudán át immár Budafokig megy ki a járat. De hogyan is alakult a sokat kanyargó villamos kanyaros története?
2016. február 3. 20:45
A 2010-től tartó felújítás végére érve elkészült az újpesti Görgey Artúr út: Budapest egyik legkopottabb kerületi főútja újra életre kelt.
2016. február 3. 14:35
Véget ért az e-mailben benyújtható kérelmek időszaka.
2016. február 3. 14:11
Általános tömegközlekedési ügyfélközpontot nyitott a BKK a Déli pályaudvarnál.

összesen: 152 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 7 8 9 következő utolsó