
PestBuda

December 30, 2023 at 11:30 AM
Budapest fejlesztéséről sok törvény született az elmúlt évszázadokban. A legjelentősebb talán az első állandó híd elrendelését szolgáló 1836. évi XXVI. törvény, a nagyvárossá fejlesztését lehetővé tevő 1870. évi X. törvény, de legalább ilyen fontos az 1908-ban elfogadott XLVIII. törvény, amely híd- és fürdőépítésről, városrészek átalakulásáról is szólt.
Ötven éve adták át a meghosszabbított Kisföldalattit
December 29, 2023 at 6:00 PM
A Kisföldalatti, vagyis mai nevén a Millenniumi Földalatti Vasút 50 éve átalakult, akkor kapta meg mai képét. Új szerelvények, hosszabb vonal és néhány megnagyobbított állomás várta az utasokat.
Bolyai János Budapesten – A magyar tudomány legnagyobb alakja csak átutazóban járt a fővárosban
December 28, 2023 at 6:00 PM
Kétszáz éve, 1823-ban írta meg világraszóló felfedezését édesapjának az egyik legnagyobb hatású, XIX. századi magyar matematikus, Bolyai János. A kolozsvári születésű Bolyai ugyan csak átutazóban járt Pesten, ennek ellenére a fővárosban – más településekhez hasonlóan – több közterület és közintézmény viseli ma is a nevét.
Amikor Budapest egy kicsit nagyobb lett – 130 éve vásárolta meg Budakeszierdőt a főváros
December 27, 2023 at 2:30 PM
Aki a Normafa környékén kirándul, a Konkoly-Thege Miklós út mentén szép, kőből faragott határkövekre bukkanhat. Ez nem véletlen, hiszen 1893 előtt itt húzódott Budapest határa, egészen
addig, amíg a főváros a szomszédos Budakeszitől meg nem vásárolta a Budakeszierdőnek nevezett területet, ezzel nyugati irányba terjeszkedve. Nagy erdőségeivel ez a városrész azóta is a főváros zöld tüdejének része, kedvelt kirándulóhely lett; közigazgatásilag a II. és a XII. kerületek osztoznak rajta. Érdekessége a területnek, hogy idén több évforduló is kapcsolódik hozzá.
Vízkeresztig látogatható a betlehemi jászolkiállítás a Szent István-bazilikában
December 25, 2023 at 4:00 PM
A Szent István-bazilika lovagterme idén is otthont ad a betlehemi jászolkiállításnak. A karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó művészeti, képző- és népművészeti alkotásokból álló tárlat január 7-ig látogatható.
Egy kincsekkel teli ékszerdoboz – A Mátyás-templom művészeti gyűjteménye
December 24, 2023 at 11:00 AM
A Mátyás-templom hazánk egyik legismertebb épülete, égbe törő tornya a budapesti panoráma szerves része. Tökéletes turistalátványosság, hiszen a gótika e mesterművén túl még csodálatos kilátás is fogadja az ide látogatókat. Érdemes azonban betérni is, hiszen a falak közel nyolcszáz év történelméről mesélnek, melynek során rengeteg műkinccsel gazdagodott a templom gyűjteménye.
Karácsonyi halvacsora – Halászmesterek nyomában a Ferencvárosban
December 23, 2023 at 10:30 AM
A magyar háztartásokban sajnos a halételek nem tartoznak a legnépszerűbb tételek közé. Ritkán kerül otthon az asztalra harcsapaprikás, sült keszeg vagy pisztráng, esetleg tengeri halból készült fogás. Hazánkban a karácsonyi időszak az egyetlen, amikor a halászlé vagy a rántott pontyszelet is az ünnepi menü része. Talán nincs összefüggés a halfogyasztás mértéke és a halászok, halkereskedők társadalmi jelentősége között, de volt idő, amikor a halászmesterség kétségtelenül elismert foglalkozás volt.
Megújult a Nyugati pályaudvar Teréz körút felőli külső homlokzata és a főlépcső
December 22, 2023 at 6:00 PM
A Nyugati pályaudvar Teréz körúti homlokzatának, a tornyok és a főlépcső felújításának munkálatai befejeződtek. Folyamatban van a keresztaluljáró felújítása és a hozzátartozó peronlift cseréje.
A legnagyobb áruház, amely nélkül szinte nem volt karácsony
December 22, 2023 at 12:30 PM
A Corvin Áruház az 1920-as évek közepétől Budapest egyik legjelentősebb nagyáruháza volt. Vezetése nem csak a kereskedelemhez, hanem a marketinghez is értett – nem az árut adták el, hanem az életérzést, hogy London, Párizs, Berlin után Magyarországon is egy helyen szinte minden beszerezhető kedvező áron. A november végén indult karácsonyi vásárra különböző programokkal, jelszavakkal készültek. Ezek közül a legmaradandóbb a „Nincs karácsony Corvin nélkül!” volt, melyet 1968-tól húsz éven át sulykoltak a vásárlók fejébe.
Kilencven éve indult el az első budai trolibusz
December 21, 2023 at 6:00 PM
Kilencven éve jelentek meg a trolik Budapesten. Ekkor három kilométernél is rövidebb szakaszon közlekedtek a Vörösvári út és az Óbudai temető között, de az utasok hamar megszerették az új közlekedési eszközt. Igaz, hogy 1944 és 1949 között nem közlekedtek, de ezt követően ismét utazhattak a fővárosiak trolin, igaz, akkor már kizárólag Pesten.
Új neve lesz a Gellért Szállónak
December 21, 2023 at 1:30 PM
A Gellért Szálló műemlékvédelmi előírásoknak megfelelő, teljes körű felújítása 2024-ben kezdődik és 2027-ben fejeződik be. Luxushotelként nyitja majd meg kapuit 143 vendégszobával, azon belül 38 lakosztállyal. Új neve is lesz: az üzemeltető szállodalánc neve után Mandarin Oriental Gellértnek fogják hívni.
A múzeumi jégcsalád – Korcsolyapálya volt egykor a Nemzeti Múzeum belső udvarán
December 20, 2023 at 1:30 PM
Egyre több helyen nyílnak jégpályák Budapesten, és szereznek örömet a korcsolyázni szeretőknek. A régi időkből szintén számos fővárosi jégpályát ismerünk, melyek közül a leghíresebb a ma is közkedvelt Városligeti Műjégpálya volt. A legérdekesebb helyszín azonban minden bizonnyal a Magyar Nemzeti Múzeum belső udvarában kialakított korcsolyapálya lehetett, amely csupán két évig létezett a XIX. század vége felé. Erről emlékezünk meg mostani cikkünkben.
A ferencvárosi Markusovszky téren épülhet fel a Károli Gáspár Református Egyetem új kampusza
December 19, 2023 at 5:00 PM
A Károli Gáspár Református Egyetem kampuszfejlesztésére nyílt építészeti tervpályázatot írtak ki. A IX. kerületi Markusovszky téren felépülő új kampusz a jogász-, valamint a pszichológusképzésnek ad majd helyet. E fejlesztés célja is az, hogy a jelenleg a főváros több kerületében széttagoltan működő felsőoktatási intézmény helyett egy református egyetemváros születhessen meg a Kálvin tér és a Ráday utca környékén.
Megrendszabályozták a közlekedőket 100 évvel ezelőtt Budapesten
December 19, 2023 at 10:30 AM
Összevissza sétáló emberek, autók, villamosok, lovas kocsik és autóbuszok zsúfolódtak össze a budapesti utakon a XX. század első évtizedeiben, ezért sok volt a baleset. Ennek okát a hatóságok a fegyelmezetlen gyalogosokban és a szabálytalan előzésekben látták, ezért 1923-ban úgy határoztak, hogy rendet tesznek a budapesti közlekedésben.
Száz éve halt meg Kacsóh Pongrác
December 18, 2023 at 7:00 PM
Kacsóh Pongrác halálának 100. évfordulóján megemlékezést tartottak felújított sírjánál a Fiumei úti sírkertben. A zeneszerző nevét a János vitéz című daljátéka tette közismertté.
A magyar építészet kiemelkedő alakja volt – 140 éve született Kós Károly
December 18, 2023 at 4:00 PM
Kós Károly a XX. század eleji magyar építészet egyik legkiemelkedőbb alakja volt. Tervezői látásmódját jelentősen meghatározta a népi formanyelv, különösen az évszázados hagyományokat őrző erdélyi települések építészeti öröksége. Mostantól az ő nevét viseli a legrangosabb építészeti díj, ebből az alkalomból mutatjuk be életét és tevékenységét.
Akik országépítő munkát végeznek – A Magyar építészet napján neves alkotók vehettek át elismeréseket
December 18, 2023 at 11:00 AM
Idén először ünnepelhettük meg a Magyar építészet napját, amelyet ezentúl minden évben a 140 esztendeje született Kós Károly születésnapján, december 16-án tartanak meg. Ebből az alkalomból adták át az újonnan alapított Kós Károly-életműdíjat, amely ezentúl az építészek legrangosabb elismerése. A kitüntetést első alkalommal a Kossuth-díjas Dévényi Sándor vehette át, de a szombati ünnepi eseményen más jeles alkotók is elismeréseket kaptak.
Az elődök emlékének adózva – Az épített örökség nagyjai a Nemzeti Sírkertben
December 16, 2023 at 10:00 AM
A magyar építészet napja alkalmából december 16-án jeles díjakat adnak át a Pesti Vigadóban, melyeket az építészet, a tájépítészet, a műemlékvédelem és a régészet területén tevékenykedő szakemberek kapnak. Ennek apropóján felidézzük néhány, e szakmákban érdemeket szerzett személyiség emlékét, és képzeletben ellátogatunk a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben lévő sírjukhoz is.
Kezdődik az egykori Munkásőrség épületeinek bontása a Gellért-hegyen
December 15, 2023 at 3:00 PM
A Munkásőrség mintegy 50 éves épületeit lebontják a Gellért-hegyen, a Somlói út 49–53. szám alatt, a helyén a Mathias Corvinus Collegium oktatási intézményei és otthona épül fel. Nyitott, parkosított területet is terveznek a campus épületegyüttese mellé.
Wekerle Sándor és az Országos Kaszinó
December 14, 2023 at 2:00 PM
Szájhagyomány útján terjedt el a történelmi emlékezetben, hogy Wekerle Sándor azzal különböztette meg magát a nemesi és főnemesi születésű minisztertársaitól, hogy arcát simára borotválta, sem szakállt, sem bajuszt nem viselt. Csakhogy éppen az arcszőrzet teljes hiánya miatt a Tisza Kálmán-kormány tagjai – akiknek sorába Wekerle pénzügyminiszterként bekerült – a Püspök becenevet ragasztották rá. A boldog békeidők korában ugyanis a borotvált fizimiska nem a polgárságra, hanem a katolikus klérus főpapjaira volt jellemző.
Emlékhelyet avattak Mányoki Ádám tiszteletére a Fiumei úti sírkertben
December 13, 2023 at 5:00 PM
A 350 éve született Mányoki Ádám festőművész azok közé a híres magyarok közé tartozik, akiknek már nincsen meg a sírhelye. A barokk kor kimagasló alkotója, aki II. Rákóczi Ferenc legismertebb képmását is készítette, Drezdában hunyt el, de síremléke a temetővel együtt elpusztult. Mostantól a Fiumei úti sírkertben mégis fejet hajthatunk művészete előtt: emlékhelyet avattak a tiszteletére.
Huszonöt éve adták át a Ferihegyi repülőtér 2B terminálját
December 13, 2023 at 1:00 PM
Ferihegy a magyar repülés központja. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér Magyarország légi kapuja – igaz, ma már két másik nemzetközi repülőtere is van az országnak. Ide érkezik és innen indul a legtöbb, levegőben utazó utas. A repülőtér 1950-es átadása óta számos bővítést ért meg, az egyik jelentős fejlesztés 25 éve készült el.
Kós Károly és Bánffy Miklós munkásságát bemutató tárlat nyílt a Pesti Vigadóban
December 12, 2023 at 7:00 PM
Kiállítás nyílt a Vigadóban Bánffy Miklós születésének 150. és Kós Károly születésének 140. évfordulóján. A vándorkiállításon a két erdélyi polihisztor életének közös pontjai mellett korábban ki nem állított magángyűjteményi anyagok is láthatók.
Eldőlt, milyen lesz a Magyar Építészeti Múzeum
December 12, 2023 at 6:30 PM
A Városligeti fasor és a Bajza utca sarkán lévő telekegyüttesre, a Walter Rózsi-villa szomszédságába tervezett Magyar Építészeti Központ és Múzeum tervezésére kiírt kétfordulós építészeti tervpályázaton eredményt hirdettek. A helyszín nem csupán kiállítóhely lesz, hanem rendezvénytér is.
Városvezetőink emlékezete – Szobrok, domborművek, keresztek a Fiumei úti sírkertben II. rész
December 12, 2023 at 1:30 PM
A modern kori magyar főváros születése, Buda, Pest és Óbuda egyesítése 150 éve ad kiváló alkalmat a számvetésre, a döntéshozatalnak és máig tartó hatásának bemutatására, a döntéshozók életművének feldolgozására. Egy előző írásban a városvezetők első generációjának tagjai kapcsán arra kerestük a választ, hogyan ápolták elődeink fővárosunk első polgármestereinek emlékezetét. A folytatásban az utódok közül három további elöljáró sírját kerestük fel.
Támid: mindig – Évezredek öröksége Budapesten
December 11, 2023 at 11:30 AM
A héber támid szó jelentése magyarra körülbelül úgy fordítható, hogy mindig, és eredetileg a templomban bemutatott, állandóan égő áldozatra utalt. Ötletesen ezt a címet kapta a Magyar Zsidó Múzeum állandó kiállítása is, amelyet a december 7-én kezdődött nyolcnapos ünnep, a hanuka alkalmából mutatunk be.
Szobrok a magasban – Újjászületnek a Honvéd Főparancsnokság díszei
December 10, 2023 at 9:30 AM
A Dísz téri épület napról napra nyeri vissza régi külsejét, hamarosan visszakapja az eredetivel megegyező díszeit is. De mit ábrázoltak és milyen jelentést hordoztak a Honvéd Főparancsnokság palotájának szobrai? Cikkünkben ennek jártunk utána.
Átadták az Anna-réti kápolnát a Normafánál
December 8, 2023 at 5:30 PM
Elkészült az Anna-réti kápolna a Normafánál, amelyet december 8-án adtak át. A kápolnában húsz ember fér el, de a keleti oldalának kinyitásával akár ezer embernek is tarthatnak körülötte szentmisét. A terület ezután a Szent Anna-rét nevet viseli.
Egy iszlám jelkép a fővárosban – Mindössze három évig állt az első budapesti minaret
December 7, 2023 at 11:30 AM
A minaret szó hallatán az embernek Eger vagy Pécs jut eszébe, hiszen ezekben a városokban maradtak meg a legismertebb török kori imatornyok. Pedig a budapesti minaretet is tömegek látják mindennap, csak nem úgy gondolnak rá, mint vallási építményre – merthogy nem is az: az Állatkert Elefántházához tartozik. A mai valójában csak egy rekonstrukció, az eredetijének ugyanis csak három év jutott.
A hídvámok vége
December 6, 2023 at 12:30 PM
Hídpénzt 105 éve, 1918. december elsejétől nem szednek a budapesti hidakon. Ennek a sarcnak a megszüntetését ekkor már évtizedek óta kérték a budapestiek. De mi is volt az a hídpénz? Miért kellett fizetni?
A Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának épülete nyerte el Budapest Építészeti Nívódíját
December 5, 2023 at 7:00 PM
Budapest Építészeti Nívódíját idén a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának Szentkirályi utcai új épülete nyerte el. Dicséretben részesült a H151 társasház, a Bástya utcai közpark, a Drechsler-palota, egy sasadi villa, valamint a 3-as metró középső és déli állomásainak felújítása.
Új városrész épül Rákosrendezőn, meghosszabbítják a Kisföldalattit
December 5, 2023 at 4:00 PM
Nagyszabású fejlesztés kezdődhet a XIII. és XIV. kerület határán fekvő 130 hektáros területen. Irodaépületek, lakások épülnének, valamint 250-350 ezer négyzetméteren közpark jönne létre. A városfejlesztési terv része a Kisföldalatti meghosszabbítása és egy új vasútállomás felépítése is.
Százéves a városmajori Kistemplom
December 4, 2023 at 11:00 AM
Bőkezű adakozásból épült fel a Városmajor első temploma, a Jézus szíve kistemplom. Árkay Aladár mind a tervezést, mind az építés levezetését ingyen vállalta, és egy igen impozáns, népies elemekkel, erdélyi, kalotaszegi motívumokkal ellátott templomot tervezett. Az egyre nagyobb számú közösség tíz év alatt kinőtte a kápolnát, mely aztán kultúrházként működött. A nemrégiben felújított Jézus szíve kistemplom idén százéves, a kerek évforduló kapcsán elevenítsük fel történetét!
József nádor Szépítő Bizottsága: 215 éve kezdődött a tudatos városfejlesztés
December 2, 2023 at 11:30 AM
Pest város szépítésére 1808-ban új bizottság alakult József nádor vezetésével és minden érintett szerv részvételével. A testület arra törekedett, hogy a fejlődésnek indult városban összehangolja a fejlesztéseket, az új házak egységes stílusban épüljenek, harmonizáljanak egymással. A tudatos városfejlesztésnek ez a szerve fél évszázadig működött, és jelentős szerepe volt Budapest mai szerkezetének kialakulásában.
Ilyen az épületsors – Funkciót váltott alkotások a fővárosban
December 1, 2023 at 6:00 PM
Az épületek olykor díszes homlokzataik ellenére emberi tevékenység helyszínei, létrejöttüket tehát valamilyen gyakorlati igény szülte. Fennállásuk ideje alatt ez persze megváltozhat, és eredeti funkciójuk olykor feledésbe is merül. Az alábbi összeállításunkban felidézzük, hogy néhány híres budapesti épület hogyan változott, milyen célokat is szolgált az elmúlt évszázadok során.
Egy mikroföldrengés, amely 50 éve megrendítette a magyar olajvállalatot
November 30, 2023 at 3:00 PM
Egy mikroföldrengés hatalmas tragédiát okozhatott volna 50 éve az OKGT-székház építésénél, de egy éhes szakmunkástanulónak köszönhetően a munkások megmenekültek. Az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt székházánál alapvetően a tervezési gondok okozták a bajt 1973 novemberében.
Budapest legmodernebb áruháza volt
November 29, 2023 at 2:00 PM
A Skála Áruház fogalom lett az 1980-as években. Az első Skála a XI. kerületben nyílt meg, alapkövét 50 éve tették le Lágymányoson, ahol az 1970-es években nagyszabású építkezések kezdődtek. Nem csak a Mol elődje épített itt új székházat, de az egykori BEAC-sportpálya helyén egy teljesen új típusúnak tervezett áruház kivitelezése is megkezdődött.
Egy sokoldalú építész – 75 éve hunyt el Kozma Lajos
November 28, 2023 at 9:00 AM
Kevés olyan építészünk van, aki az architektúra mellett az iparművészetben és a grafikában is igazán jelentőset alkotott. Kozma Lajos közéjük tartozik: a XX. század első felének egyik legmeghatározóbb művésze volt. Halálának háromnegyed évszázados évfordulóján bemutatjuk, hogy fővárosunk mit köszönhet ennek a sokoldalú egyéniségnek.
Felállították az ország karácsonyfáját az Országház előtt
November 27, 2023 at 7:00 PM
Megérkezett a Parlament elé az ország karácsonyfája. A 24 méter magas fenyő vízkereszt napjáig díszíti a Kossuth teret.
Hatalmas tömeg vett részt Baross Gábor szobrának avatásán 125 éve
November 27, 2023 at 5:00 PM
Baross Gábor szobrának avatásakor, 1898. november 20-án hatalmas tömeg gyűlt össze a Keleti pályaudvar előtti téren. A megjelentek nem egy hosszú életpályát maga mögött tudó államférfi emlékművénél tették tiszteletüket: a rendkívüli érdeklődés annak szólt, hogy a fiatalon elhunyt vasminiszter rövid pályafutása alatt alkotott maradandót, megváltoztatva a teljes magyar közlekedést.
More articles


