
PestBuda

November 27, 2023 at 1:30 PM
Három különböző korban és három különböző stílusban épült az a Vörösmarty tér szomszédságában álló három belvárosi ház, amelyet mostantól Dorothea Hotel néven ismerhetünk. A Dorottya utca – Vigadó utca – Apáczai Csere János utca – Wekerle Sándor utca által határolt területen fekvő háztömb átépítésével összesen 35 ezer négyzetméteres területen, műemléki környezetben és modern terekben alakították ki a felső kategóriás szállodai szobákat és lakosztályokat.
A Budavári Palota pusztulásai
November 26, 2023 at 10:30 AM
A Budavári Palota középkorig visszanyúló történetét építések és bontások sora osztja fejezetekre. A nagy uralkodók, mint Mátyás, rendre igyekeztek a maguk képére formálni az épületegyüttest, míg az országrengető események elpusztították az előzőleg nagy gonddal felépített falakat. S noha minden újjáépítés együtt jár némi bontással, a Budavári Palota II. világháború utáni átépítése döbbenetes mértékű pusztítással járt együtt. Cikkünkben bemutatjuk, hányszor épült újjá romjaiból az egykori királyi rezidencia.
Ilyen lett a Városháza passzázs – Áthaladtunk a Belváros új sétányán
November 25, 2023 at 11:00 AM
Budapest belvárosában, a Károly körút 28–30. szám alatt ma a Városháza parkot találjuk, de ez nem volt mindig így. Egykor itt épületek álltak: a Központi Városháza négy utca által határolt hatalmas épülettömbjének Károly körúti szárnya, amely a Deák téri evangélikus templomtól egészen a Gerlóczy utcáig terjedt. Az évtizedekkel ezelőtt lerombolt épületek helyét nevezzük ma Városháza parknak, amelyben a közelmúltban egy új sétányt alakítottak ki. Mi is végigsétáltunk rajta.
Kerítéskiállítás nyílt Illyés Gyula tiszteletére az Andrássy úton
November 24, 2023 at 4:00 PM
Illyés Gyula életművét bemutató tablókiállítás nyílt a Magyar Művészeti Akadémia Andrássy úti irodaházánál. A kerítéskiállítás a költő életútjának legfontosabb állomásait mutatja be.
Egy szigorúan titkos előterjesztés: 60 éve született döntés a metróépítés folytatásáról
November 23, 2023 at 3:00 PM
A már közel egy évtizede álló, illetve takaréklángon tartott metróépítés folytatásáról 60 évvel ezelőtt, 1963. november 14-én döntött az akkori kormány. Az ülésen a legfontosabb kérdés nem az volt, hogy van-e pénz a munkálatokra, vagy hogy szükség van-e a beruházásra, hanem az: hogyan számoljanak be erről a nagyközönségnek. A metróépítés folytatásáról szóló előterjesztés „szigorúan titkos” minősítést kapott.
Átgázolt rajtuk a történelem – Felismerhetetlenségig átalakított épületek a fővárosban
November 22, 2023 at 11:00 AM
Budapest viharos, fordulatokkal teli történelmét az épületállománya is tökéletesen szemlélteti. Rengeteg szebbnél szebb homlokzat dőlt le a XX. század során, de az sem volt példátlan, hogy azokat jelentősen átalakították a megváltozott ízlés, funkció vagy a politikai rendszer igényeinek megfelelően. Az alábbiakban egy válogatást közlünk a szinte felismerhetetlenül megváltozott budapesti épületekről.
Százötven éve kezdődött a Salgótarjáni utcai zsidó temető története – Kétszer annyian nyugszanak itt, mint korábban hitték
November 21, 2023 at 12:30 PM
A Salgótarjáni utcai zsidó temető Józsefváros külső részén található. A sírkert területét 150 éve, 1873. október 31-én jelölték ki, majd 1874-ben nyitották meg. A budapesti zsidóság vagyonosabb tagjai itt emelték azokat a funerális emlékeket, amelyek művészi kvalitásunknál fogva nemcsak a hazai hebraisztika, hanem a magyar művészet- és művelődéstörténet kiemelkedő emlékei. Nemrég az is kiderült: 12 ezer ember helyett 24 ezret temettek el itt.
Csupán harminc évig állt a 110 éve átadott vasúti híd
November 20, 2023 at 9:00 AM
Budapesten 110 éve új vasúti hidat avattak. Az új híd nagyon közel épült a már meglévő Összekötő vasúti hídhoz, pontosan mellé. Az új hídra azért volt szükség, mert a régi híd elöregedett. A régi hidat sokáig nem bontották el mellőle, még arra is gondoltak, hogy villamost vezetnek át rajta. Az új híd a II. világháború végéig állt.
Egy nyomtalanul eltűnt magyaros remekmű – A Döbrentei tér szecessziós bérháza
November 19, 2023 at 11:00 AM
Ahol ma az Erzsébet hídról Budára érkező autóforgalom kanyarog, egykoron pompás, többemeletes épületek sorakoztak. Közéjük tartozott a Komor Marcell és Jakab Dezső által tervezett bérház is, melyet – bár egyik első közös munkájuk – az alkotópáros már magyaros szecessziós homlokzattal látott el. Városrendezési okokból sajnos már az 1940-es évek elején lebontották, de fotók és fényképek ma is tanúskodnak remekbe szabott vonalairól.
Omnibusz, konflis, lóvasút: ilyen volt az egyesített főváros közlekedése
November 18, 2023 at 11:00 AM
Milyen volt Pest, Buda és Óbuda közlekedése a városok egyesítésekor? Hogyan utaztak az emberek, és mivel? Milyen utakon közlekedtek, és hol használtak gőzerőt? Létezett 1873. november 17-én tömegközlekedés? Cikkünkből az is kiderül, hogyan jutottak át a fővárosiak Pestről Budára.
Sosemvolt Budapest – 150 év építészeti víziói a Pesti Vigadóban
November 17, 2023 at 5:30 PM
Milyen lenne a Duna-korzó magasházakkal? Milyen kupolatervek születtek a budai királyi palotához? Milyennek képzelték a fővárosi metrót az ötvenes években? Az elmúlt másfél évszázadból fotókon, eredeti terveken, reprodukciókon, maketteken és videókon keresztül mutatja meg a Budapestre készült, de meg nem valósult építészeti elképzeléseket a Tervek, álmok, víziók a főváros építészetének 150 évéből című kiállítás a Pesti Vigadóban.
Városvezetőink emlékezete – Szobrok, domborművek, keresztek a Fiumei úti sírkertben
November 17, 2023 at 2:00 PM
A modern kori magyar főváros születése, Buda, Pest és Óbuda egyesítése 150 éve ad kiváló alkalmat a számvetésre, a döntéshozatalnak és máig tartó hatásának bemutatására, a döntéshozók életművének feldolgozására és természetesen Budapest történetének folyamatos dokumentálására. A kerek évforduló kapcsán érdekes lehet áttekinteni azt is, hogy az utókor milyen módon hajtott fejet egykori városvezetői előtt, hogyan ápolták elődeink fővárosunk első polgármestereinek emlékezetét.
A budapesti műemlék-rekonstrukciókat is segíthetik az újjáéledő szépmíves mesterségek
November 16, 2023 at 11:00 AM
Az utóbbi évek jelentős műemlék-rekonstrukciói – többek között a Királyi Lovarda, a Főőrség vagy a Szent István-terem – rávilágítottak arra, hogy számos kézműves mesterség is hiányszakmának minősül. Erre az igényre a Magyar Képzőművészeti Egyetem is reagált, idén szeptemberben új képzéseket indított, de a témára a művészettörténeti kutatás is évek óta kiemelt figyelmet fordít.
A Monarchia Budapestjéről került elő különleges fotóanyag – Részletgazdag felvételek a magyar főváros aranykorából
November 15, 2023 at 11:00 AM
Páratlan értékű fotónegatívok kerültek elő a XX. század eleji Budapestről egy drezdai fotóarchívumból, a felvételek a magyar fővárost eddig nem ismert részletességgel örökítették meg. A különleges anyagra a Fortepan kutatói találtak rá, az ő közreműködésükkel nyílt meg ma a Magyar Nemzeti Galériában a Budapest: Az első aranykor című kiállítás, amelyen a német fotótár negatívjaiból készült nagy felbontású képek is láthatók.
Pesten és Budán villatulajdonos, háziúr és bérlő volt, de többször lakott a budavári Sándor-palotában
November 14, 2023 at 6:00 PM
A ma éppen 175 éve született Wekerle Sándor háromszor volt Magyarország miniszterelnöke, ezt megelőzően pedig hazánk pénzügyminisztere. Élete és lakásai több pest-budai helyszínhez is kapcsolódtak, ezeket mutatjuk be születésének évfordulóján.
Örökségünk, Budapest – Várostörténeti kiállítás nyílt a metróban
November 14, 2023 at 4:00 PM
A városegyesítés évfordulójára készült az Örökségünk, Budapest című kiállítás, amely egy hónapig látható a 2-es, a 3-as és a 4-es metró szerelvényein. A tárlat korabeli fényképek, rajzok, dokumentumok felhasználásával idézi fel a magyar főváros fejlődését, európai nagyvárossá válását.
A Honvéd Főparancsnokság épületébe költözik a Hadtörténeti Múzeum
November 13, 2023 at 7:00 PM
A budai Várba, az egykori Honvéd Főparancsnokság épületébe költözik a Hadtörténeti Intézet és Múzeum. A Nemzeti Hauszmann Program keretében újjászülető neoreneszánsz palota a végleges otthona a lesz a múzeumnak, amely három év múlva, 2026-ban költözik majd be a Dísz tér és a Szent György tér által közrefogott épületbe.
A XVIII. kerületben nyílt meg az ország első szolgáltatóháza
November 13, 2023 at 2:00 PM
Pestszentlőrincen, a Lenkei utca 2–4. szám alatt 60 évvel ezelőtt nyílt meg az ország első szolgáltatóháza, amely négy környékbeli gyár munkásait szolgálta ki. A későbbiekben elsősorban az újonnan épült lakótelepek, a peremkerületek és a vidék szolgáltatási színvonalát kívánták szolgáltatóházak építésével javítani.
Emlékét egy lakótelep őrzi, de más fontos intézkedések is fűződnek Wekerle Sándor nevéhez
November 11, 2023 at 2:00 PM
Wekerle Sándor Magyarország első polgári származású miniszterelnöke volt, aki háromszor töltötte be ezt a tisztséget a dualizmus idején. A politikai életben játszott szerepe mellett kevésbé ismert, hogy első két miniszterelnöksége alatt Budapest fejlesztésében is kimagasló érdemei voltak. Emlékét többek között az általa kezdeményezett Wekerletelep őrzi.
Felavatták a magyar–német Kárpát-medencei együttélés emlékművét
November 11, 2023 at 9:30 AM
A magyar–német Kárpát-medencei együttélés ezer évét bemutató emlékművet avattak a XVI. kerületi Sashalmi sétányon. A domborműveket R. Törley Mária szobrászművész alkotta.
Ahol kötelező volt a gyorshajtás – Nyolcvan éve adták át a ferihegyi gyorsforgalmi utat
November 9, 2023 at 11:00 AM
A Ferihegyi repülőtér építését 1939-ben kezdték meg, és fontos volt, hogy gyorsan és akadálymentesen lehessen megközelíteni, kikerülve a forgalmas kispesti és pestszentlőrinci Üllői utat. Éppen ezért a repülőtérhez vezető keresztezésmentes út építését határozták el, mely megelőzve minden mást két év alatt elkészült, és Magyarország első modern autóútja lett.
Hamarosan bontják a Magyar Rádió egykori józsefvárosi épületeit
November 8, 2023 at 7:00 PM
A VIII. kerület Palotanegyedében, a Bródy Sándor utca – Pollack Mihály tér – Múzeum utca – Szentkirályi utca által határolt területen nyolc épület teljes vagy részleges bontására írtak ki közbeszerzési felhívást. A Bródy Sándor 5–7. számú épület utcai homlokzata és utcai traktusa megmarad. A területen a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusa épül fel, amelynek átadását 2027-re tervezik.
Több mint ezer fát ültetnek el a Hegyvidéken
November 8, 2023 at 11:00 AM
Több mint 1000 facsemetét igényeltek az Árnyas Hegyvidék Program keretében a XII. kerület lakói, akik a magánkertjeikben fogják elültetni az őshonos erdei fákat. A legtöbben mezei juhart és a virágos kőrist választottak.
A Fiumei úti sírkertbe szállították a Petőfi híd budai hídfőjénél talált sírköveket
November 7, 2023 at 6:00 PM
Négy sírkövet kiemeltek, és a Fiumei úti temetőbe szállítottak azok közül, amelyeket az 1960-as években építettek be a Duna-partba, és a folyó alacsony vízállása miatt októberben újra láthatóvá váltak. A sírköveknek külön helyet biztosítanak majd a Fiumei úti sírkertben. A Nemzeti Örökség Intézete igyekszik megszüntetni a kegyeletsértő állapotokat.
Átadták a felújított Márton Áron Szakkollégiumot Óbudán
November 7, 2023 at 5:00 PM
Befejeződött az ELTE Márton Áron Szakkollégium óbudai épületeinek felújítása. Az építkezés közel négy évig tartott, és 13 milliárd forintba került. A kollégiumi szobák és a közösségi terek mellett korszerűsítették a színháztermet, a tornatermet és a kiszolgálóépületeket is. A Kunigunda útján mostantól 996 hallgató számára vált elérhetővé a magas színvonalú, saját fürdőszobás lakhatás.
Nemcsak kiváló építész volt, újságot is írt a 155 éve született Komor Marcell
November 6, 2023 at 1:00 PM
A dualizmus idején magas fordulatszámon pörgő építőipar rengeteg embernek biztosított megélhetést, és a terület iránti érdeklődés kiszolgálására több szakfolyóirat is létrejött. Közülük az egyik legjelentősebb a Vállalkozók Lapja volt, melyet hosszú ideig a ma 155 évvel ezelőtt született Komor Marcell szerkesztett.
Negyvenöt éve lett sárga színű a Margit híd – Az 1978-as felújítás története
November 4, 2023 at 10:00 AM
Szürkéről sárgára váltott a Margit híd, de nem ez volt a leglényegesebb változás az 1978 őszén befejezett felújítása során. A Margit híd volt az első, amely egy átfogó felújítási program keretében megújult az 1970-es években. A budapesti Duna-hidak állapotának felülvizsgálatát egy bécsi baleset indította el.
Fény az alagút végén – Másfél év múlva megnyílhat a Rác fürdő patinás épülete
November 3, 2023 at 2:00 PM
A Rác fürdő két évtizede húzódó kálváriája 2025 tavaszán véget érhet: október végén kiírták a közbeszerzést az épület felújítására, melyet a nyertes pályázónak tizenöt hónap alatt kell elvégeznie. Ennek apropóján visszatekintünk a fürdő történetére, abból is főleg az Ybl Miklós tervezte XIX. századira, mely a fénykorának bizonyult, és amely mintául szolgált a legutóbbi helyreállításhoz is.
Kandó Kálmán zseniális találmánya megváltoztatta a vasúti közlekedést
November 1, 2023 at 2:00 PM
Egy évszázaddal ezelőtt Budapest járt az élen a vasút-villamosítás terén, és az itt kikísérletezett rendszer terjedt el a világban. Kandó Kálmán új találmánya, a fázisváltós mozdony a mai napig meghatározza a vasúti közlekedést. A zseniális magyar mérnök kísérleti mozdonya éppen 100 évvel ezelőtt, 1923-ban tette meg az első útját a Budapest és Alag (Dunakeszi) között megépített villamosított vasútvonalon.
A Salgótarjáni utcai zsidó temetőben jártunk – Quittner Zsigmond legszebb síremlékei
October 31, 2023 at 12:30 PM
A különleges nevű Quittner Zsigmond a dualizmus korának egyik sokat foglalkoztatott építésze volt, legismertebb műve a Lánchíd tengelyében álló Gresham-palota. Megbízásait valójában egy egészen népes iroda teljesítette, így neki magának kisebb művészi munkákra is maradt ideje: több síremléket is tervezett. Halottak napjához közeledve a Salgótarjáni utcai zsidó temetőbe látogattunk, hogy bemutathassuk az építész itt látható alkotásait.
Akik a divatot diktálták Pesten – 165 éve nyílt meg az első készruhaszalon
October 30, 2023 at 12:30 PM
Az előkelő hölgyek körében fogalom volt a XIX. század hatvanas éveitől a Monaszterly és Kuzmik divatcég neve, mely a Váci utca 12. szám alatt nyitott szalont 1858. októberében. A kétemeletes, klasszicista épületben nemcsak méterárut lehetett venni: itt kínáltak Pesten és az országban először előre elkészített konfekciótermékeket.
Különös temetés a Mátyás-templomban – Hogy került III. Béla sírja Budára 125 évvel ezelőtt?
October 28, 2023 at 12:30 PM
Különös esemény történt 125 évvel ezelőtt Budapesten: a Mátyás-templomban uralkodónak kijáró pompával újratemették III. Béla királyt és feleségét. A szertartás olyan meghatóra sikerült, hogy az akkor már hétszáz éve halott uralkodó érdemeit hallgatva sokan zokogásban törtek ki. De hogyan került az Árpád-házi király sírja abba a templomba, amely még nem is állt a halálakor, hiszen Buda városát s benne a legismertebb magyarországi templomot az ide temetett király unokája, IV. Béla alapította.
Átadták a felújított budai mentőállomást
October 27, 2023 at 6:30 PM
Az ország egyik legnagyobb és legkorszerűbb mentőállomása jött létre: átadták a felújított budai mentőállomást a XII. kerületi Alkotás úton, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem területén.
Budapestről Fiuméba – 150 éve készült el a vasútvonal az ország tengeri kikötőjéig
October 27, 2023 at 2:00 PM
Hatalmas lehetőséget jelentett Budapest számára, hogy 1873-ban elkészült a Magyarországhoz tartozó Fiume, illetve a horvátországi Károlyváros közötti vasútvonal. Ezáltal ugyanis Budáról közvetlenül el lehetett jutni az Adriai-tengerig. A magyar főváros és a tengeri kikötő közötti vasúti kapcsolat jelentős hatással volt a magyar és a budapesti ipar fejlődésére.
175 éve született a Magyar Optikai Művek megalapítója
October 26, 2023 at 4:00 PM
Süss Nándor honosította meg hazánkban a precíziós műszeripart, és amellett, hogy egész műszerészgenerációkat nevelt ki, gyártmányaival nemcsak itthon, hanem külföldön is elismerést szerzett a magyar iparnak. Leghíresebb munkája Eötvös Loránd torziós ingája volt, amelynek példányait sokáig egyedül itt állították elő, és exportálták a világ minden részére. Az általa alapított gyár Magyar Optikai Művek néven vált világhírűvé.
Új evangélikus óvoda épül Kelenföldön
October 26, 2023 at 10:30 AM
Kelenföldön, a XI. kerületi Albert utca 26–28. szám alatti, mintegy háromezer négyzetméteres telken épülhet fel a közel ezer négyzetméteres új evangélikus óvoda. Az intézmény várhatóan 2024 őszén kezdheti meg a működését.
A Magyar Rádió új épülete a Józsefvárosban
October 25, 2023 at 2:30 PM
Budapest életében a Magyar Rádió épülete több alkalommal is fontos szerepet játszott, hiszen elég csak arra gondolni, hogy az 1956-os forradalom idején ide vonultak a forradalmárok azt követelve, hogy a rádióban olvassák be a tüntetők által megfogalmazott 16 pontot. A Rádió a város közepén, a Bródy Sándor utcában, a Nemzeti Múzeum háta mögött működött évtizedeken keresztül. Nézzük meg, hogyan is került a műsorszolgáltató intézmény a józsefvárosi épületegyüttesbe, a ma Palotanegyednek nevezett városrész kellős közepére!
56-os emlékművet avattak a csepeli Wittner Mária parkban
October 24, 2023 at 4:00 PM
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 67. évfordulóján emlékművet avattak Csepelen Wittner Mária tiszteletére a róla elnevezett parkban. Lelkes Márk szobrászművész alkotása Wittner Mária életének szakaszait szimbolizálja.
Világhírű fotós 1956-os felvételeiből nyílt kiállítás a Nemzeti Múzeumban
October 23, 2023 at 7:00 PM
Az 1956-os forradalom eseményeiről 150 külföldi tudósító és 36 fotóriporter számolt be a világ különböző lapjaiban. Köztük volt John Sadovy cseh származású fotóriporter is, akinek felvételei az amerikai Life magazinban jelentek meg 1956 novemberében. Az eseményeket megörökítő fotóiból a Nemzeti Múzeumban nyílt kiállítás, amelyen eddig nem ismert felvételeket is láthatunk.
Sokba került 100 éve villamoson utazni – Nyolcszor emelkedtek egy év alatt a tarifák
October 20, 2023 at 3:00 PM
Az 1920-as évek nagyon nehéz időszakot hoztak a Trianon sokkjából alig éledő ország számára. A gazdasági nehézségeket meglehetősen intenzív infláció követte, emelkedtek a megélhetési árak, és természetesen a tömegközlekedés tarifái is. Száz évvel ezelőtt, 1923-ban egy év alatt nyolcszor kellett módosítani a viteldíjakat, míg 1923 októberében a díjak rendszerét is átalakították.
More articles


