átépítés
A Lánchíd kandeláberei – Mára csak négy lámpaoszlop maradt meg 1849-ből
2023. július 7. 9:00
A napokban volt hír, hogy elárvereznek 14 kandelábert a Lánchíd lámpái közül. A híd lámpáit a közel 175 éves története alatt sokszor cserélték, és nem mindig voltak egyformák. Nézzük meg, hogyan alakult a kandeláberek története!
Megépítése óta az ország jelképe volt, de 1914-ben teljesen elbontották a Lánchidat
2020. július 27. 12:00
A Lánchíd felújításánál a napokban szóba került, hogy az 1914-es tervekhez kell visszanyúlni. De miért az 1914-es változat a követendő, amikor a híd 1839–1849 között épült?
Nem bontották le, mégsem ismerünk majd rá a Baross utca 40. alatti házra
2020. február 23. 9:00
A Palotanegyed egyik legrégebbi, Hild József tervezte házának kálváriája régóta húzódik, az egyszer már leállított építkezés azonban időközben újrakezdődött.
Újjászületik a Böszörményi úti református templom
2019. március 31. 8:46
Hosszú idő után végre megújíthatja a Böszörményi úti templomát a Budahegyvidéki Református Egyházközség. Az új épület várhatóan idén ősszel készül el.
Járja be velünk a felújított Budai Vigadót!
2018. október 5. 17:13
A napokban megnyílt Budai Vigadó, a Hagyományok Háza régi-új otthona alaposan átgondolt felújítás eredménye, amelynek során a funkcionalitást és a korhű enteriőrök restaurálását kiválóan sikerült összehangolni.
Átépítés a Bimbó úton: mit szólna ehhez Bánffy gróf?
2018. szeptember 23. 10:06
A hajdani főúri lakhelyen egykor újságíróként Ady Endre is megfordult, nemsokára azonban jelentősen átépített homlokzattal, hatszintes épületként nyílik újra a Bimbó út 7.
További cikkeink
Kísérleti jegyértékesítés a 15-ös buszon
Kísérletképpen 60 éve, 1964. december 14-én új jegyértékesítést vezettek be a 15-ös autóbuszon, a vonaljegyet, amit nem a kalauztól kellett megvenni, hanem az árát, 1 forintot egy perselybe kellett berakni. A kísérlettel egyrészt a kalauzhiányt próbálták enyhíteni, másrészt a kaotikus budapesti jegyrendszer átalakítását készítették elő.
Építési engedélyt kapott a Hőgyes–Schöpf-Merei Gyógyszerkutató Központ kialakítása
A IX. kerületi Hőgyes Endre 5. szám alatti Gyógyszerészeti Intézet és a Bakáts téren lévő egykori Schöpf-Merei Kórház épületének felújításával és bővítésével létrejön egy intézmény, mely az oktatást, a kutatást, valamint a gyógyszergyártást szolgálja majd. A munkálatok során helyreállítják a történelmi épületek homlokzatait is.
Idén is karácsonyi díszkivilágítást kap a Megyeri híd
December 20–26. között esténként a Megyeri híd 100 méter magas karácsonyfává változik. Mindkét pilonra, annak budai és pesti oldalára is csillagcsúcsdísz kerül, továbbá a pilonok középső, üveges részén speciális díszfényeket is kihelyeznek.