Deák-mauzóleum

00 quittner.jpg A Salgótarjáni utcai zsidó temetőben jártunk – Quittner Zsigmond legszebb síremlékei A különleges nevű Quittner Zsigmond a dualizmus korának egyik sokat foglalkoztatott építésze volt, legismertebb műve a Lánchíd tengelyében álló Gresham-palota. Megbízásait valójában egy egészen népes iroda teljesítette, így neki magának kisebb művészi munkákra is maradt ideje: több síremléket is tervezett. Halottak napjához közeledve a Salgótarjáni utcai zsidó temetőbe látogattunk, hogy bemutathassuk az építész itt látható alkotásait.
Már életében utcát neveztek el Pesten a haza bölcséről – 145 éve halt meg Deák Ferenc Kiemelkedő szerepe volt az 1867-es kiegyezés létrejöttében, amelynek köszönhetően létrejött az Osztrák–Magyar Monarchiaként ismert dualista államalakulat, s ezt követően a Magyar Királyság rég nem látott fejlődésnek indult. Deák Ferenc, a „haza bölcse” 145 éve, 1876. január 28-án hunyt el. Az évforduló alkalmából felkerestük fővárosi emlékhelyeit.

További cikkeink