Elindult az Iskolautca program
Két fővárosi iskolánál, a XIV. és a XVII. kerületben elindult a Budapesti Közlekedési Központ által koordinált Iskolautca program, amelynek célja, hogy biztonságosabb legyen az intézmények közvetlen környezete. Az iskolautcák lehetnek állandóan lezárt, akár átalakított közterületek, vagy csak meghatározott időszakokra – például reggel vagy délután – forgalom elől elzárt útszakaszok.
1
Amikor a metróról döntöttek
A budapesti metró építésének elkezdéséről 1950. szeptember 15-én döntött a kormány. A nagy erővel beinduló építkezést a kommunista párt a saját ötleteként próbálta megjeleníteni, a beruházásnak közlekedési, politikai és katonai okai is voltak.
83
Pest-Buda a reformkor idején vált az ország fővárosává
Pest-Buda városfejlődése a reformkor idején látványos változáson ment keresztül. Az ország többi városát megelőzve Pest igazi nagyvárossá fejlődött, Budával együtt pedig hazánk fővárosává vált. Ehhez azonban sok mindennek kellett megváltoznia. Széchenyinek köszönhetően más lett a két várossal kapcsolatos elképzelés, valamint átalakultak a gazdasági, társadalmi viszonyok, miközben Pest a kulturális és politikai élet központjává nőtte ki magát.
156