Emléktáblát avattak Ocskay László honvéd századosnak a zuglói zsinagóga falán
Felavatták a II. világháborúban több száz zsidó üldözöttet megmentő Ocskay László honvéd százados, a Világ Igaza emléktábláját a Thököly úti zsinagógában.
Különleges épületek nyílnak meg a Kulturális Örökség Napjain
A Kulturális Örökség Napjain idén országszerte mintegy kétszáz helyszínen több mint 400 programmal várják a látogatókat. Szeptember 20-án és 21-én olyan épületeket is felkereshetünk, amelyek máskor nem látogathatók. Bejuthatunk a a Pénzügyminisztérium József nádor téri székházába, a budavári Sándor-palotába, az Országházba, a Központi Statisztikai Hivatal és a Magyar Nemzeti Levéltár épületeibe, a pesti Vármegyeházára vagy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának épületébe is.
1
Felújítják a Szent Erzsébet teret Pesterzsébeten
Elkészültek a felújítás előtt álló XX. kerületi Szent Erzsébet tér látványtervei. Több mint száz fát fognak ültetni, változatos zöldfelületek hoznak létre új padokkal, sétautakkal.
5