Kasselik Ferenc

193936_semmelweis1nyit.jpg Így élt az anyák megmentője – A korabeli Pest-Buda is megelevenedik a Semmelweis Ignácról készülő filmben Semmelweis Ignác szülészorvos, sebész és tanár a Tabánban született, abban a házban, amelyben ma a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum működik. Korszakalkotó tevékenységét, a gyermekágyi láz okának felderítését és megelőzésének kidolgozását sokáig nem ismerte el a tudományos szakma hazánkon kívül. Semmelweis jelentősége ma már vitathatatlan, a világhírű orvosok közé tartozik. Életéről most történelmi film készül, melyen megelevenedik a korabeli Pest-Buda is.
A klasszicista Pest építésze volt – 225 éve született Kasselik Ferenc Kasselik Ferenc az egyik legtöbbet foglalkoztatott építész volt a XIX. század eleji Pesten. Munkáival, amelyeknek száma meghaladta a négyszázat, jelentősen hozzájárult a klasszicista városkép kialakulásához. A magánépítkezések és bérházak mellett számos épületet tervezett építészként a főváros megrendelésére, építőmesterként pedig a munkálatok irányításában is részt vett. Legkiemelkedőbb alkotásai között van az egykori Nemzeti Zenede épülete a Semmelweis utcában, a Hild József által 1863-ban átépített és azóta lebontott régi pesti Városháza és kivitelezőként a maga idejében is kétes megítélésű Gellért-hegyi Citadella.
Toronyzene harsogott egykor a régi pesti Városháza tornyáról – Kik voltak a turnerek? A régi pesti Városháza fontos szerepet játszott a város életében, tornya viszonyítási pont volt: a polgárok innen értesültek nemcsak a pontos időről, hanem arról is, hol és mennyiért kapható jó bor a városban.

További cikkeink