Kisképző
A budapesti műemlék-rekonstrukciókat is segíthetik az újjáéledő szépmíves mesterségek
2023. november 16. 11:00
Az utóbbi évek jelentős műemlék-rekonstrukciói – többek között a Királyi Lovarda, a Főőrség vagy a Szent István-terem – rávilágítottak arra, hogy számos kézműves mesterség is hiányszakmának minősül. Erre az igényre a Magyar Képzőművészeti Egyetem is reagált, idén szeptemberben új képzéseket indított, de a témára a művészettörténeti kutatás is évek óta kiemelt figyelmet fordít.
Már a XVIII. századtól fontos volt az épületek díszítése Pesten és Budán – Rajziskolába jártak a kőművesek, ácsok, kőfaragók, asztalosok
2020. május 9. 9:00
A XVIII. század második felétől Magyarországon növekvő igény és érdeklődés irányult a különböző díszítőművészeti alkotások felé. Az építészek és építőmesterek, nem is beszélve a megrendelőkről, egyre inkább igényelték az épülő házak külső és belső díszítését, a homlokzati díszeket ugyanúgy, mint a belső terek részleteinek, a falaknak, ajtóknak és ablakoknak finom kidolgozottságát. Ehhez pedig már nem volt elegendő a mesterek felnőttkorban gyarapodó tudása, a fiatalok oktatására is szükség volt. Az oktatásnak iskolára, az iskolának pedig saját épületre volt szüksége. Így született meg a Székesfővárosi Iparrajziskola.
További cikkeink
Kísérleti jegyértékesítés a 15-ös buszon
Kísérletképpen 60 éve, 1964. december 14-én új jegyértékesítést vezettek be a 15-ös autóbuszon, a vonaljegyet, amit nem a kalauztól kellett megvenni, hanem az árát, 1 forintot egy perselybe kellett berakni. A kísérlettel egyrészt a kalauzhiányt próbálták enyhíteni, másrészt a kaotikus budapesti jegyrendszer átalakítását készítették elő.
Építési engedélyt kapott a Hőgyes–Schöpf-Merei Gyógyszerkutató Központ kialakítása
A IX. kerületi Hőgyes Endre 5. szám alatti Gyógyszerészeti Intézet és a Bakáts téren lévő egykori Schöpf-Merei Kórház épületének felújításával és bővítésével létrejön egy intézmény, mely az oktatást, a kutatást, valamint a gyógyszergyártást szolgálja majd. A munkálatok során helyreállítják a történelmi épületek homlokzatait is.
Idén is karácsonyi díszkivilágítást kap a Megyeri híd
December 20–26. között esténként a Megyeri híd 100 méter magas karácsonyfává változik. Mindkét pilonra, annak budai és pesti oldalára is csillagcsúcsdísz kerül, továbbá a pilonok középső, üveges részén speciális díszfényeket is kihelyeznek.