Ilyen az épületsors – Funkciót váltott alkotások a fővárosban
Az épületek olykor díszes homlokzataik ellenére emberi tevékenység helyszínei, létrejöttüket tehát valamilyen gyakorlati igény szülte. Fennállásuk ideje alatt ez persze megváltozhat és eredeti funkciójuk olykor feledésbe is merül. Az alábbi összeállításunkban felidézzük, hogy néhány híres budapesti épület hogyan változott, milyen célokat is szolgált az elmúlt évszázadok során.
2
Egy mikroföldrengés, amely 50 éve megrendítette a magyar olajvállalatot
Egy mikroföldrengés hatalmas tragédiát okozhatott volna 50 éve az OKGT-székház építésénél, de egy éhes szakmunkástanulónak köszönhetően a munkások megmenekültek. Az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt székházánál alapvetően a tervezési gondok okozták a bajt 1973 novemberében.
2
Budapest legmodernebb áruháza volt
A Skála Áruház fogalom lett az 1980-as években. Az első Skála a XI. kerületben nyílt meg, alapkövét 50 éve tették le Lágymányoson, ahol az 1970-es években nagyszabású építkezések kezdődtek. Nem csak a Mol elődje épített itt új székházat, de az egykori BEAC-sportpálya helyén egy teljesen új típusúnak tervezett áruház kivitelezése is megkezdődött.
7 6